Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)
2005-09-10 / 178. szám
• HÍDLAP • 2005. szeptember 10., szombat Egyszuszra Duray Miklós rovata Ki a magyar? A Magyar Állandó Értekezlet utolsó tanácskozásán, ami a magyar állampolgárság ügye miatt jutott csődbe, a kétnapos sikertelen egyeztetési sorozat végével, 2004. november 11-én, úgy este tíz tájban megkérdezte tőlem Dezső János a Kossuth Rádió riportere, hogy mi történt és ezt összegezzem röviden. Három négynegyedes szünetjel után, tudatom teljes birtokában azt mondtam: elvált a szar a víztől. Miután a rádió leadta - az egyébként durvának minősíthető, de a helyzetet pontosan leíró - válaszomat, néhányan azonnal felkapták a fejüket, mert úgy érezték, hogy a két eltérő halmazállapotú anyag közül rájuk vonatkoztattam a sűrűbbiket, ezért a közvélemény ítélő széke elé idéztek. Telefonon felhívattak Bolgár Györggyel a Klub Rádióból: adjak számot magamról. A telefonvonal harmadik végénél az MSZP egyik alelnöke tartotta a kagylót, tetemre hívva engem, mert ő volt azok egyike, aki azonosnak érezte magát azzal a bizonyossal, amibe - állítólag - én vetettem őt. A beszélgetésnek a fonala azóta már kiveszett az emlékezetemből, de többek között felvetődött a nemzethez tartozás kérdése is, amiről a hölgy határozottan kijelentette, hogy a nemzeti nyelv tudása elégséges ismérve a nemzethez tartozásnak, azaz: magyar az, aki magyarul beszél. Itt kell csattannia a csapónak. Számomra alaptétel, hogy a nemzethez tartozás, a légnagyobb közösségi létélmény, hiszen gyökerei a legendákkal övezett régmúltba vesznek és a jövőnek abban a ködében válnak ismét sejtelmessé. Lehet, hogy e két irányban a végtelenbe vesző időtengelyen éppen a mindenkori jelen a legzavaróbb, de e nélkül nincs múlt, sem jövendő. Feltételezem, hogy bárki, aki valaha is elgondolkozott a nemzetről, kétségbe vonná, hogy a nemzet egy történelmi, kulturális (nyelvi), politikai közösség, esetenként - makroökonómiai szempontból - gazdasági nagyközösség, és jócskán kavarognak benne érzelmek is. A nagy kérdés tehát: létezhet-e, illetve működőképes lehet-e a nemzet közösségként az individualizmus vagy a kollektivizmus eszméjének uralma alatt? És elegendő-e a nemzet fenntartásához a beszélt nyelv? A kommunista rendszer utolsó tíz évében, abban az államban, amelynek akkori felségterületén volt a szülőföldem, még a kollektivizmus kötötte gúzsba a társadalmat. Akkor úgy gondoltam, hogy ezzel szemben csak a tehetség és a képesség szabad versenyét lehet állítani, mert csak így - az elit győztes egyedeinek segítségével - verhető szét a csordaszellem. Csak a kommunista hatalmi rendszer bukása után jöttem rá, hogy nincs lényegi különbség a kollektivizmus és az individualizmus között. A kollektivisták (kommunisták) ugyanis az egymástól elszigetelt, az egymástól rettegő, a megfélemlíthető egyénekből álló tömeget, az ilyenné züllesz- tett, a politikai hatalomnak elkötelezett tömeget egyrészt az egyenlősdiség, másrészt az egyéni érvényesülés eszközével manipulálták az állami hatalom nevében, amiről Bibó azt írta: a becsületesnek akasztófát, a tehetségesnek karriert kínálnak. Az individualisták (a kapitalisták vagy a mostani neoliberálisak) a kommunista hatalom bukása után a hatalmi gócot az állami keretek közül áthelyezték a nemzetközi kereskedelem és a nemzetközi bankok központjába. A helyzet tehát nem sokat változott, de brutálisabb. Mert míg az előbbi rendszerben elsősorban a folyamatosan megújuló társadalomnak néhány, a kollektivizmussal szembeszegülő, a civil társadalom létéhez kapcsolódó alapeleme volt veszélyeztetve, a mostaniban a nemzet sokkal konzervatívabb és bonyolultabb lényegét kérdőjelezik meg. A sajátos emberi közösségeknek e két manipulativ megközelítése közötti különbséget valamikor az ezerkilencszáz nyolcvanas évek közepén - vélhetően kínjában - fogalmazta meg eg)' lengyel ellenzéki: jobban szeretem, ha tankok helyett számítógépekkel akarnak leigázni. A kulcsszó a leigázás. Ami annyit jelent, hogy uralom alá hajt egyént, közösséget. A kérdés tehát az: a nemzet, ebben az esetben a magyar nemzet, magyarul beszélő egyének, állampolgárok netán ország lakosok összessége vagy egy történelmileg, kulturálisan és politikailag meghatározott közösség, amelynek a fenntartásáért esetenként többet kell cselekedni, mint amennyi egy állampolgártól ésszerűen elvárható. A fenti eszmefuttatásnak sok oka lehetne, ezúttal azonban csak egy oka van. A Magyar Koalíció Pártjának Országos Tanácsa 2005. februárjában Pozsonyban elfogadott egy ajánlást, miszerint az év végén esedékes szlovákiai megyei választásokon a párt által indított jelöltek tegyenek eleget néhány „nemzeti követelménynek”. Ezek egyike az volt, hogy a jelöltek gyerekei - ha vannak - járjanak magyar iskolába. Mi sem egyszerűbb és természetesebb. A párt programjában szerepel az anyanyelv védelme és a magyar iskolák megtartása. Ráadásul az anyanyelvi művelődésre való jog törvényes jog. Ha tehát a párt képviselő jelölteket állít ennek alapján jogosan és törvénytisztelő módon szabhat ilyen jelölési feltételt, - noha ez csak javaslat volt. Az elszakított területeken még ma is él az a 18. század végén megfogalmazott állampolitikai hagyomány, amely a mai viszonyokra alkalmazva azt jelenti, hogy a magyar nyelv és művelődés népszerűsítése sovinizmus, ellentétes az állampolgári egyenlőséggel. A többségi nemzet nyelvének elfogadása és terjesztése pedig államérdek és az ésszerűen gondolkodó, felvilágosult állampolgár sajátja. Ennek egyik következménye az a meggyőződés, hogy magyarul nem lehet érvényesülni. Ez az etnokrata nemzetállam hatalmi eszméjének egyik fő pillére. Legfőbb igazolói azonban azok az elszakított magyarok, akik a szociálisan mélyrétegekből küzdötték fel magukat és hátrányaik tudatilag a magyar nyelvi közeggel párosultak. A polgárosult rétegekből pedig azok sorakoznak ide, akik társadalmi pozíciójukat vélik védeni ily módon. Amikor az MKP meghozta ezt az ajánlást, tulajdonképpen arra gondolt, hogy összhangba hozza a jelöltek körében a pártprogramot, a törvényes lehetőségekkel való élés természetességét és a jogtudatot. Arra nem gondoltak e javaslat megfogalmazói, hogy a jelöltségre javasoltak egy részénél elemi ellenállásba ütköznek, mert nem felelnek meg a javaslatban megfogalmazott elvárással. Az pedig végképp nem jutott eszébe senkinek, hogy ebből szinte vérre menő viták alakulhatnak ki - magyar nyelven. Égy képviselő, vagy felelős posztot betöltő hivatalnok, ha döntenie kell az egész magyar közösséget érintő ügyben, milyen döntést hozhat, ha egyszer már egy lényeges kérdésben úgy döntött, hogy elvágja a nemzetet közösségileg összefűző szálak egy részét? Lám, nem csak a magyarországi december 5.-i népszavazás derített fényt a nemzet zilált állapotára. A bajok eluralkodtak fölöttünk mindenütt. hídlapmagazin s Újra ostrom alatt az esztergomi vár? Nemrégiben láthattuk a TV2 hírműsorában, hogy az országot sújtó esőzések elérték az esztergomi várat is. A tudósításban a vár egyik termében található freskó, eső által való megrongálódásáról hallhattunk. A részletek azóta is foglalkoztatják a helyi közönséget, így megkerestük Horváth Bélát, a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeum igazgatóját, hogy megkérdezzük, egészen pontosan miféle károkat okozott az esővíz.- Mi igaz a TV2-ben látott tudósításból, miszerint egy beázás során értékes freskó sérült meg az esztergomi várban?- A kereskedelmi csatorna által készített interjúból azt a részt vágták ki, melyből kiderült volna a lényeg' Egy óriási esőzés alkalmával a régi, 70 éves födémnél beázott a tárgyalt építmény, de nem az ott lévő freskónál lett vizes, hanem máshol. Nem igaz tehát a TV2 ezen állítása, hogy azok a bizonyos freskók eláztak volna. Az is elszomorított, hogy a Kék Duna Rádió átvette a hírt és hasonlóan hamisan tájékoztatta a közönséget, tudniillik azt olvasták be, hogy „porladnak a freskók”. Ez sem igaz, a freskók nem porladnak. Érdekes volt az anyag készítése is: már úton volt a stáb, amikor megkértek, hogy fogadjuk őket. Az interjúban, a kamerák előtt elmondtam mindent a riporternek, részletesen mi is történt valójában. Ennek ellenére a mondadóm egy igen kis részét vágták be, a többi szöveget ők mondták a film alá, és a tudósítás végül más színezetben mutatta be az itteni helyzetet, mint a valóság.- Hogyan hangzott pontosan, amit Ön nyilatkozott?- Egy olyan jó tízperces beszélgetés készült, az összevágott műsorban ebből pont azt a másfél mondatot tették be, melyben arról beszéltem, hogy ehhez a rekonstrukcióhoz nagyon sok pénz kell. A TV2 ehhez még annyit tett hozzá, hogy „másfél milliárd forintot fordítottak az esztergomi vár rekonstrukciójára. Egyesek szerint roszszul, egyesek szerint jól.” Na most először is nem másfél milliárd forint volt, hanem lényegesen kevesebb. És azt is fontos tudni, hogy eddig minden szakmai fórumon elismerően szóltak az itteni munkálatokról. Tehát a TV2 biztos, hogy nem szakvélemény alapján informálta a nézőket, amikor az itt végzett helyreállítási munkáról véleményt formált. Ez a szerkesztési megoldás nekem gyanús. Én nem akarok semmiféle politikai játékba belemenni, de véleményem szerint valakinek itt az volt az érdeke, hogy azt sugallja, hogy a jelenlegi kormány a műemlékekre nem költ eleget. Tudtommal annyit költ, amennyit lehetett. Én arra külön büszke vagyok, hogy a vár rekonstrukciója elindult 1995-ben és több kormánycikluson keresztül minden kormány a szívügyének tartotta. A baloldali és a jobboldali is. Szerintem ez a normális.- Mi az előtörténete ennek az épületnek, illetve ennek a problémának?- Érdemes tudni erről az épületrészről, hogv 1934 és ’38 között készült a XII.-XIII. századi lakótornyot, más néven Fehér tornyot egy lapos betonfödémmel fedték le. Ezt akkor nyilván azért tették, mert elfogyott a pénz, illetve rövid volt az idő a beruházás befejezéséig, amikor 1938 tartották Szent István halálának 900. évfordulóját. Az épületrész fő problémája pontosan ez, hogy ehhez a födémhez gyakorlatilag azóta nem nyúlt hozzá a magyar állam. Véleményem szerint ezen az éghajlaton lapos födémet készíteni egy ilyen épületre, „öngyilkosság”. Ez a Fehér torony eredetileg egyébként másfél emelettel magasabb volt, s az eredeti tető süvegtető volt. Az akkori tető meredeksége biztosította, hogy az esővíz elvezetődjön. A kora középkori időben ez a fajta tetőépítési megoldás volt az elterjedt, pontosan az esővíz adta problémák megoldására. Mi már nagyon régóta azért harcolunk, hogy ez az említett süvegtető, vagyis az eredeti állapot kerüljön vissza erre a toronyra. Erre - jelen pillanatban - körülbelül olyan 4-500 millió forintra lenne szükség. Egyébként a középkori váraknál sosem volt a vízelvezetés megoldva.- A legújabb rekonstrukciós munkálatoknál hogyan próbálták kivédeni ezt a gondot?- Amikor 2000-ben a vár rekonstrukciója befejeződött az összes épületet úgy csináltuk meg, a kis román palotától kezdve mindent, hogy mindegyik tetőt kapott, mert az a tapasztalat, hogy egy ilyen műemléket biztonságosan meg lehessen védeni az esőtől. Véleményem szerint lapos tetőt nem szabad műemléki épületre tenni.- Mi történt a Fehér toronynál az esőzéskor?- Az augusztusi - egyébként az egész országot nagyon sújtó - esőzések alkalmával ezen az említett meglehetősen rossz állapotú betonfödémen helyenként beázott a torony, valamint a Beatrix teremben kiállított freskótöredéket valóban érte víz, ezért azt biztonságba helyeztük. Nem tudom, hogy kinek állhatott érdekében széthinteni egy téves információt az országban és persze Esztergomban is. Az egész esztergomi vár állagmegóvása igen nagy feladat, ezzel már régóta sok munkánk van. Az állagmegóvó munka egyik alapvető oka, hogy ezeket az épületeket a megépítésük eredeti korában még nem tudták leszigetelni. Itt nincs meg az alap és felmenő fal közötti szigetelés, valamint ez a fajta kő, amiből az esztergomi vár készült nagyon rossz minőségű, szivacsos szerkezetű anyag, ami szinte mondhatni, beviszi a vizet az épület belsejébe. Ez a rossz minőségű kő a közeli szamárhegyi bányából származik. Egy előnye van, hogy könnyen megmunkálható, faragható. Itt jegyzem meg, hogy a középkori magyar várok mindegyike rendkívül nedves volt, így nem véletlen az sem, amire írásbeli emlékek is bizonyítékul állnak, hogy az Árpádházi-királyok szinte kivétel nélkül mind köszvényesek voltak. Visszatérve a mába, a mi feladatunk az, hogy ezekkel a régi adottságokkal és az új technikák adta lehetőségekkel meg kell védeni ezeket az épületeket és ami benne van. Ehhez viszont sok pénz kell, ami egyelőre, például a Fehér torony szigetelése és tetőkiképzése esetében nem áll rendelkezésünkre.- Látogatható-e a nagyközönség számára jelenleg ez a tárgyalt épületrész? — Most nem. Öt évvel ezelőtt kezdődött el az itt lévő freskók helyreállítása, mely munka célja elsősorban az állagvédelem. A feladat folytatása lenne az a tető fajta megépítése, mely a III. Béla-kápolnához hasonlatos tetőhöz juttatná a Fehér tornyot. A III. Béla-kápolnában az új tető elkészülte óta nincs beázás. Ezt szeretnénk itt is elérni. A beázás mellett a vizesedésről is szót kell ejteni. A kápolna esetében sem tudjuk természetesen a történelmi falakat.kicserélni, így a nedvesedés elkerülésének érdekében kli- matizálnunk kell. A klímával tudjuk szabályozni a belső terek páratartalmát, ez lesz majd a megfelelő véde- lem. Ezen régi palotarésznek, melyet 1934 és 1938 között állítottak helyre, most jött el a teljes helyreállításának folytatása, mely nemcsak a jelenlegi beázás megszűntetése, a szigetelés, a tető megépítése, hanem az épület fizikai állapotának teljes felmérése, az elektromos berendezések cseréje, az épületgépészeti munkák elvégzése is ide tartozik majd. • Pöltl „Oxi" Zoltán
