Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)
2005-09-03 / 173. szám
IV • HÍDLAP • 2005. szeptember 3., szombat magazin Gyújtsunk egy gyertyát... bomba, helyi idő szerint 9 óra 15 perckor robbant a levegőben. Iszonyatos robbanás hallatszott, a köd és a füst hatalmas tömegéből felemelkedett az atomfelhő. Egyike a túlélőknek így írja le a robbanás utáni képet. „Az utcákat a homokdombokat, melyen egykor házak voltak, mindenütt szénné égett holttestek borították. A város még égett. Nem volt olyan utca, melyet ne fedtek volna be teljesen az elégett hullák. A halottak borzalmas bűzt terjesztettek a romok felett.” A város 340.000 lakosából 78.000 halt meg azonnal, 14.000 eltűnt, 19.000 megsebesült. A település 90.000 házából 62.000 semmisült meg, s közel 200.000 ember vált hajléktalanná. A japán katonai vezetőség, a Hirosimából érkező szörnyű jelentések ellenére sem akart lemondani szándékáról a háború folytatását illetően. Három nappal később az amerikaiak ledobták a második (és pillanatnyilag utolsó) atombombájukat is. Ezúttal Nagasaki, a fontos vasúti csomópont és kikötőváros volt a célpont. A pusztulás itt is borzalmas volt, körülbelül 40.000-en váltak hamuvá... A japán kapituláció aláírására szeptember 2-án került sor. Közel három héttel azután, hogy az atombombát bevetették és a Szovjetunió hadba lépett, a japán felső vezetésben felülkerekedtek azok az erők, amelyek a háború folytatásának értelmét többé már nem látták. Ezzel lezárult az emberiség történetének egyik legször- nyűbb időszaka, a II. világháború, melyben 61 állam, s a Föld lakosságának 80 százaléka vett részt. 52 millió ember halt meg, akikért most legalább egy gyertyát gyújtsunk meg... • MARKUS Szeptember második napja emlékezetes napja a történelemnek. Ezen a napon ért véget az emberiség történetének legszörnyűbb, maga alkotta katasztrófája, a II. világháború. Ebben a háborúban 61 állam, s a Föld lakosságának 80 százaléka vett részt, 52 millió ember halt meg. írásunkban azt mutatjuk be, hogyan jutott el a világ idáig. 1945 tavaszán Japán helyzete katasztrofálissá vált. Annak ellenére, hogy területe szinte ipég érintetlen volt, a fokozódó olaj és nyersanyag problémák aggodalomra adtak okot. Ebben az időben a Japán gazdaság már nem kapott szenet, a legfontosabb hadianyagok termelése a háborús csúcs mintegy 20-30 százalékát érte csak el. Az igen alacsony élelmezési normákat sem elégítette ki a rendelkezésre álló állami készlet, s mivelhogy behozatalra nem volt lehetőség, másra nem igen számíthattak. 1945 tavaszától megkezdődött Japán szárazföldi bombázása, ami - a polgári lakosságnak okozott borzalmas szenvedések mellett - tovább súlyosbította az ország gazdasági helyzetét, tönkretette annak közlekedési hálózatát. Mindeközben az USA-ban már javában folytak az atombomba kísérletek. Los Alamosban és Oakridben két hatalmas üzemet létesítettek, megfelelő laboratóriumokkal, ahol közel százezer munkás, mérnök, technikus - többségük nem is tudván miről van szó - dolgozott az atombomba előállításán, kiváló tudósok irányításával. A kutatás ellenőrzésére és irányítására kirendelt bizottság vezetője, Stimson hadügyminiszter, 1945. április 1-ben jelölte meg a bomba előállításának határidejét. A határidőre nem sikerült a munkát befejezni, ám az előrehaladás biztató volt. Kis idővel később azonban Stimson miniszter a munka sikeres befejezését közölhette az Egyesült Államok új elnökével, Harry Trumannal, aki mindaddig az atombomba előállításának tervéről, előkészületeiről mit nyök - olvasható a szövegben - és az általa megkímélt emberéletek eltörpülnek a rémület és a gyűlölet hullámai mellett, amelyek végigsöpörnek majd az egész világon...” A tudósok bizottsága tehát ellenezte az atombomba bevetését, s támogatta Einstein korábbi javaslatát, hogy bemutatása az Egyesült Államok felügyelete alatt egy lakatlan szigeten történjék. Ám ez nem így történt! 1945. július 24-én a légierők főparancsnoka kiadta parancsát, hogy a huszadik amerikai légiflotta készüljön fel augusztus 3-a után,^Hirosima, Nagasaki, Kokura vagy Nagoya városok közül valamelyik ellen, az új bomba ledobására. Ez a parancs még csak az előkészületekre vonatkozott, hiszen a tényleges tűzparan- csot csak az elnök és a hadügyminiszter adhatta ki. Miközben az előkészületek folytak, július 26-án megjelent a kapitulációra felszólító potsdami nyilatkozat. A nyilatkozat kibocsátását követően röpcédulák millióival árasztottak el harmincöt japán várost, figyelmeztetve.a lakosságot, milyen pusztulás vár rájuk, amennyiben a kormány elutasítja az azonnali kapitulációt. Miután a potsdami konferencia befejezéséig az amerikai vezetés nem értesült megadási szándékról, az Augusta cirkálón hazafelé utazó Truman kiadta a parancsot az atombomba bevetésére. A B-29-es repülőerődök közül az Enola Gay nevű kapta a bomba ledobásának feladatát. Végül augusztus 5-én szabadult meg a repülőgép szörnyű terhétől, Hirosima három és félszázezer lakosú városa felett. Az eredmény minden várakozást felülmúlt. A tízezer méter magasból zuhanó sem tudott. Időközben, 1945. május 7-én Németország kapitulált, így az Egyesült Államoknak már csak a Japánokkal folytatott háborúra kellett koncentrálnia. A tájékozatlan és az ügy katonai és politikai jelentőségét első hallásra fel sem fogó elnök, hadügyminisztere tanácsára bizottságot nevezett ki azzal a feladattal, hogy tegyen javaslatot a bomba kipróbálására és esetleges felhasználására. A bizottság tehát hosszas tanácskozás és vizsgálat után a következő határozatot hozta: „1. A bombát mielőbb be kell vetni Japán ellen. 2. Kétféle célpont ellen lehet felhasználni: katonai berendezések és hadi létesítmények ellen, vagy lakott területek közelében és kényesebb épületek közelében. 3. Az atombombát a fegyver mibenlétének előzetes közlése nélkül kell bevetni.” Volt azonban egy másik bizottság is, melynek tagjai elsősorban tudósokból álltak. Ez a bizottság gyökeresen más véleményre jutott, véleménye szerint az Egyesült Államok aligha birtokolhatja tartósan az atomfegyver titkát. „Az atombomba váratlan bevetéséből adódó katonai előMűvelődéstörténeti kuriózum Nagy Lajos pécsi egyetemalapító okiratát 1367. szeptember i-jén erősítette meg V. Orbán pápa. A magyar uralkodó húsz esztendővel korábbi prágai látogatásakor megtekintette az ottani egyetemet is, míg később Nagy Kázmér lengyel király jóvoltából 1364-ben Krakkóban, Rudolf osztrák herceg adományából pedig 1365-ben Bécsben alakult egyetem. Mintát adott a pécsi universitashoz a bolognai is, amelyet számos magyar diák látogatott akkoriban. Okot adott eg)' ilyen hazai intézmény alapítására az is, hogy a kiépülő kancelláriának szüksége volt tanult, elsősorban a jogban járatos emberfőkre. Pécs akkoriban az ország legnépesebb városa volt, hasonlóan mint Buda vagy Székesfehérvár. Az 1309-es budai zsinaton úgy döntöttek, hogy minden érseki széknél egy kánonjo- gilag képzett, minden püspökségénél pedig egy, a bölcsészeti tudományokban járatos szakembernek kell működnie. Igaz, ekkoriban még csak két érsekség működött, az esztergomi és a kalocsai, de e döntés akkor is az értelmiség megbecsülésére vall. így tehát meg is alakult az egyetem a pécsi püspök irányításával. Első kancellárja, egyben mecénása Vilmos püspök volt, aki korábban a király titkáraként is működött. Őt 1374-ben Alsáni Bálint püspök követte, aki korábban Bolognában töltötte be a rektori posztot. Vilmos 1374-ben bekövetkezett haláláig Pécs jeles kánonjogásza volt Galvano di Bologna, aki később Bolognában és Páduában is tanított. Pécsett - a teológia kivételével - az akkori alaptudományokat tanították, részletes feljegyzések azonban csak a jogi stúdiumokról maradtak fenn. Az egyetem 1390 körül szűnt meg. A tanulni vágyok ezután elsősorban Bécset keresték fel, ahol jogi, bölcsészeti, 1384-től teológiai, majd később orvosi kar is működött. 1450-ig majdnem háromezer hallgató nevét jegyezték föl az egyetem anyakönyvébe. E korszakban Brassóból összesen 77-en, Budáról 75-en, Nagyszeben- ből 72-en, Kolozsvárról 62-en, Pozsonyból 51-en, Nagyváradról 48- an, Pécsről 41-en, Esztergomból 38- an iratkoztak be a bécsi egyetemre. 1453 és 1630 között a beiratkozott magyarok száma két és fél ezer körül mozgott, s csak Pest megyéből 144- en mentek Bécsbe tanulni. Az sem lekicsinylendő, hogy a bölcsészeti karon 1498 előtt 116 magyar vendégtanár adott elő, az orvosin pedig 13 hazai tanárról van tudomásunk. • Dénes Kalendárium Meglepő kesztölci és lábatlani esetek mellett, újból felbukkantak a régóta keresett betörők Esztergomban száz évvel ezelőtt. A tanévkezdéskor reflektorfénybe került egy revolveres, részeges tanár is, és a lapoknak állandó témát szolgáltató rendőrkapitány is hallat magáról. A revolveres tanító nem túl példamutató magatartásáról az Esztergom ír szeptember 3-i számában. „Nemrégiben említettük, hogy Szpomi Károly tanító részeg állapotban egyik kollégáját inzultálta a minek az lett a következménye, hogy alaposan felpofozták. Most ugylátszik a közönség a védtelen szoba falán virtuskodott - amennyiben mámoros fővel éjnek idején a szoba falába lőtt ttégyszer a revolverrel és csak a véletlennek köszönhető, hogy a szobában tartózkodók meg nem sérültek. Felesége a lövöldözésben segédkezett neki - ne, hogy méltatlan legyen hitvesi társához. Ilyen egyének vannak hivatva a serdülő ifjuság nevelésére. ” A csendélet-sorozat első darabját is ekkor közölte az újság. „Lábatlani csend-élet. Lábatlanról Írják lapunknak, hogy ott m. hó 26-án éjjel több legény bort kért a már nyugalomba tért Stem Herman nevű korcsmárostól. Stem megtagadta a bor kiadását, mire a legények ittas állapotban lévén, goromba szavakkal illették. Stern erre megfenyegette őket, hogy takarodjanak el, különben közibük lő. Ígéretét be is váltotta, mert több lövést tett, melyek egyike DobisJózsef bal karját zúzta össze. A legények ezen feldühödtek és Stemnek minden ablakát beverték s talán rá is gyújtják a házat, ha a csendőrség nem lép közbe. ” A szép kis állapotokat tükröző írásoknak nincs vége. Az Esztergomi Lapok egy kesztölci esetről tudósít szeptember 3-án. „Épületes eset hírét vesszük Kesztölcről. Augusztus hó 27-én éjjel eddig ismeretlen utonállók reálestek Srobár József plébánosra és Mincér Pál községi biróra és őket a Hartmann-féle korcsma előtt megtámadták és agyba főbe verték úgy, hogy csak gyors menekülésüknek köszönhették, hogy komolyabb sérüléseket nem szenvedtek. A támadás minden valószínűség szerint boszú műve mert úgy a plébánosnak, mint a bírónak igen sok az ellensége a községben. Az esetet megelőzőleg felgyújtották a biró pajtáját, néhány napra rá pedig égő rongyot dugtak a szérűjébe. Eközben azonban a plébánosról sem feledkeztek meg és múlt hó 29- én éjjel behatoltak az istálójába és a marhák elől ellopták a jászolt. ” Persze a tetteseket még nem fogták el, de ezzel nemcsak a nevezett község büszkélkedhet, hanem Esztergom is. Itt évek óta keresnek egy tolvajbandát, akik most ismét hallattak magukról. Erről így ír az Esztergom: „A szigeti betörők, kiket az ismeretlen tettesek jelzővel tisztelünk meg évek hosszú során működnek. A szigeti cukrász kioszkot ezek a jómadarak minden évben feltörték míg nem a tulajdonos betolta a boltot a falakkal körülvett primáskertbe. A betörők ugylátszik Mloáim tu» ít» **»<*»»}: &}{, k&v*. SÉf Kathreiner-féle Kneipp-maláta kávénak ©KyoÜen h&ztortÁsban »cm volna szabad többölüftnyoz- ala a kóvéitttl kószltéadaöL kényelmesebbek, mintsem a falakat is mász- szanak, tehát kerestek maguknak másik kioszkot. Találtak is. Aczél Vilmos szigeti nyári vendéglője most az ő kis játékuk színhelye. E hét egyik reggelén ugyanis a gazda meglepetve vette észre, hogy az üzletét feltörték és palackos borait jócskán megdézsmálták. ” Hiába tett feljelentést, mit vár a lakosság egy olyan kapitánytól, aki még a járdák állapotára sem figyel. A Szabadság szeptember 6-án felrója neki eme hiányosságot. „ Visszaélés. A Marosi-féle vasáruüzlet előtt a járdát minden páratlan napon elfoglalják köszénlerakással, úgy, hogy a közönségnek vagy a kőszén piszkon kell keresztül járnia, vagy a kocsi útra kell letérnie. A botrányos visszaélésről rettd- szerint hirt adunk, de a rendőrség vak is, meg süket is. Tűri Marosi József és fia cég visszaélését és visszaél a rendőrség a közönség türelmével. ” • Gál Kata
