Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)

2005-08-27 / 168. szám

2 ORSZÁG-VILÁG www.esztergom.hu • HÍDLAP • 2005. augusztus 27., szombat Szeptember 19-én választhatnak rádióelnököt (H) Várhatóan szeptember 19-én tartják a közszolgálati rádió elnöki posztjára jelöltet állító és a személyi javaslatról döntő egyeztetéseket - közölte a köz­médiumot felügyelő közalapítvány ku­ratóriumának elnöke pénteken. Jövő hétfőn dönt a testület elnöksége arról, hogy kiket hallgat meg személyesen is elképzeléseiről a 14 pályázó közül, a társadalmi küldöttekkel kiegészült nagykuratórium pedig szeptember 5-i ülésén ismerkedhet meg a jelentkezők elképzeléseivel. így nem kizárt, hogy kétnapos lesz az utóbbi tanácskozás - mondta el Gellért Kis Gábor. f A kormányt bírálja az MDF a vízkárok miatt (H) Nem tett meg mindent a kabinet a vízkárok elkerülése érdekében - jelen­tette ki az MDF választmányi elnöke pénteken. Katona Kálmán kifogásolta, hogy a kormány nemhogy erősítené a vízügyi szolgálatokat, átszervezésekkel folyamatosan gyengíti őket. A politi­kus úgy fogalmazott: szomorú, hogy a kormányzat a vízgazdálkodási társulá­sok költségvetési támogatását nulla fo­rintra csökkentette. A képviselő utalt rá: ezáltal nem jutott pénz a csatornák, vízáteresztők megtisztítására. Magasabb lesz az ápolási díj (H) Szeptembertől változik az ápolási díj, a jogosultak körén belül 30 száza­lékkal emelkedik a súlyos, fokozott ápolást igénylő fogyatékosokat gondo­zók támogatása - közölte az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlő­ségi Minisztérium politikai államtitká­ra pénteken. Korózs Lajos elmondta: ez azt jelenti, hogy ők a nyugdíjmini­mum 130 százalékát, azaz 32.110 forintot kapnának szeptember 1-jétől. A módo­sítás 3-4 ezer embert érinthet, jelenleg mintegy 40 ezer fő részesül ápolási díj­ban. A szaktárca erre a célra 300 millió forintot különített el 2006-ra. Lezuhant egy kisteherautó (H) Megbénult a pesti alsó rakparton a közlekedés, miután - eddig tisztázatlan körülmények között - egy kisteherau­tó a felső rakpartról áttörve annak dísz­korlátját, lezuhant az alsó rakpartra. Az Erzsébet híd és Szabadság híd kö­zötti szakaszt ezért a tegnap délutáni órákban mindkét irányban lezárták. A tűzoltók daru segítségével szabadítot­ták ki az üvegkorsókat szállító teherau­tót. Személyi sérülés nem történt. Hét méteren belül (SK) A szakértői előrejelzésekkel ellentét­ben a Duna vízszintje nem fogja meg­haladni a hét métert Pozsonynál. A na­pokban tovább nőtt a szint, de az emel­kedés lelassult. Az, hogy a vízszint nem fogja elérni a kritikusnak számító hét métert, annak köszönhető, hogy a nagy esőzések abbamaradtak Ausztriában. Harc a valóságshow ellen (SK) Az RTL Klubtól megvásárolt licen­ce alapján a szlovák kereskedelmi tele­vízióban (JOJ) napokon belül útjára in­dul az első Való Világ (VíVolenO. A vil­lába bekerülők mindennapjait végigkí­sérő műsor nagy vihart kavart az or­szágban, több szervezet is aláírásgyűj­tésbe kezdett, mivel erkölcstelennek tartják a műsort. A petíciót eddig meg­közelítőleg nyolcvanezren írták alá. Mégsem adják el a MALEV-ot Középtávon sem érdemes állami tulajdonban tartani a légitársaságot Eladásról szóló döntés nélkül zárta le az ÁPV Rt. vezetése a Ma­lév Rt. 99,95 százalékos részvény- csomagjának eladására kiírt tár­gyalásos privatizációs eljárást - je­lentette be az ÁPV Rt. igazgatósá­ga pénteken. A társaság igazgatóságának elnöke elmondta: üzleti, szakmai és foglalkoz­tatási szempontok értékelése alapján született a döntés. Mészáros Tamás hozzátette: ezenkívül a Budapest Air­port (BA) privatizációjával való össze­függéseket is vizsgálták. Mindezek megfontolása után döntött úgy az igazgatóság, hogy a mostani ajánlatok bármelyikének elfogadása nem szol­gálja teljes körűen az összetett privati­zációs célkitűzések megvalósulását. A pénzügyminiszter elmondta, hogy a BA magánosításának lezárása után lát lehetőséget a nemzeti légi- társaság ismételt meghirdetésére. Veres János a BA Rt. értékesítésére kiírt pályázat szintén tegnap lezárult első szakaszában kapott magas befek­tetői árajánlatokra utalva kijelentet­te: „lehetséges, hogy van szinergia a Budapest Airport értéke és a Malév árának meghatározása között”. Mészáros Tamás hangsúlyozta, hogy nem változott az ÁPV álláspontja a Malév privatizációját illetően, azaz to- j vábbra is úgy vélik, hogy középtávon j sem érdemes állami tulajdonban tarta- I ni a légitársaságot. Az igazgatósági el- j nők hozzáfűzte: a privatizációs szerve- j zet azt várja, hogy a légitársaságnál j megkezdett átalakítások, az úgyneve- i zett oneworld légiszövetséghez való j csatlakozás, továbbá a Budapest Air- j port privatizációjától várható fejlődés ! révén kialakulhat egy, a mostaninál j kedvezőbb értékesítési feltételrendszer, j • palotás ; Világhálón a jogszabályok Hamarosan mindenki ingyenesen hozzáférhet a teljes hatályos jog­anyaghoz az interneten keresztül - mondta igazságügy-miniszter pén­teken Kecskeméten. Petrétei József hangsúlyozta: nem csak a jogismeret javítását, hanem a jogbiztonság növelését is szolgálja a törvényekhez történő ingyenes hoz­záférés. Hozzátette: a rendszerválto­zás óta a magyar jogalkotást a men­nyiségi szemlélet jellemzi, amihez az uniós csatlakozás is hozzájárult. Szükségesnek tartja, hogy a minősé­gi jogalkotás a reformfolyamatok ré­szévé váljon. Mint mondta, a jogal­kotás minőségi fejlesztésére vonatko­zó EU-program a tagállamok szint­jén is meghatározza a jogi szabályo­zás fejlesztése érdekében szükséges alapvető lépéseket. • CZE Két sikertelen privatizációs pályázat után most harmadszorra próbálta meg érékesíteni az ÁPV Rt a nemzeti légitársaságot. Az április elején kiírt eljárásában a n érdeklődő közül végül három befektető adott be kötele­ző érvényű ajánlatot. Ketten maradtak versenyben, a magyar-orosz tulaj­donú AirBridge Rt. és a magyar magánbefektetők tulajdonában lévő Avia­tion Solution Befektetői Konzorcium Kft. Az ÁPV Rt. pénteki sajtóközlemé­nye szerint a két ajánlat üzleti tartalma csaknem megegyezett. Mindkét ajánlat egy reális önkorlátozást tartalmazó létszámleépítéssel számolt. A Béla király útra költözik az államfő Egy darabig együtt lakik Mádl és Sólyom Terrorriadó Hamburgban Egy férfi véletlenül hallotta meg a tervezett merényletet Mivel elállt a vételtől a Magyar Fejlesztési Bank, újra a Kincstári Vagyoni igazgatóság kezelésébe kerülhet a fővárosi, Béla király úti állami rezidencia. Mádl Ferenc új otthona elkészültéig ennek lakója marad. Lapértesülés szerint Só­lyom László is odaköltözik. A pénzintézet a már megkötött előszerződés dacára azért állt el a vé­teltől, mert a XII. kerület új szabá­lyozási terve szerint nem épülhet la­kópark a villaépület helyén - értesült a Népszabadság. A terület Buda leg­nagyobb és egyben legértékesebb egybefüggő ingatlan együttese. Az értékesítést az is akadályozza, hogy területén egy műemléki védelmet él­vező díszkút, védett természeti érté­kek találhatók és a telekhatárok is rendezetlenek. A számára felajánlott lakhely felépültéig a Béla király úti rezidencián marad Mádl Ferenc le­köszönt köztársasági elnök. A lap úgy értesült, hogy a Kincstári Va­gyoni Igazgatóság egyelőre nem fon­Stabil a magyar-osztrák viszony Sólyom László szerint marad a jó viszony Ausztriával, bárhogy is döntsön Bécs a magyar munkavál­lalókat is érintő átmeneti munka­erő-piaci korlátozások kérdésében. Ezt az osztrák fővárosban jelentette ki a magyar államfő azon a sajtóér­tekezleten, amelyet Heinz Fischer köztársasági elnökkel tartottak tár­gyalásaik után. Az egynapos hivata­los munkalátogatáson Bécsben tar­tózkodó magyar köztársasági elnök hangsúlyozta: Magyarország na­gyon nagy várakozásokkal tekint a jövő év elején kezdődő osztrák so­ros EU-elnökség elé. Az osztrák ál­lamfő titokmentesnek és teljesen átláthatónak nevezte Ausztria és Magyarország kapcsolatait. tolgatja az ingatlankomplexum el­adását. Ennek egyik oka, hogy az új­ság információi szerint hamarosan Sólyom László is odaköltözik. • VÁRY Óriási beruházás Pozsonyban Szálloda, irodaépület, szórakoztató központ is lesz a Duna-parton Az ír Ballymore Properties nagyvállalat 250 millió eurós (9,7 milliárd korona) építkezést tervez Szlovákia fővárosában. Az Eurovea nevet vise­lő városrészben ötcsillagos szálloda, üzletközpont, irodaház és közel 250 lakás épülne fel. Az óriási beruházásról Pozsony fő­polgármestere, Andrej Durkovsky tájékoztatta a közvéleményt, a ren­dezvényen az ír társaság be is mutat­ta a látványterveket. A beruházás nem messze a most épülő Apolló- hídtól valósulna meg, a Ballymore Properties 230 ezer négyzetméteren építkezne. A tervek között szerepel egy ötcsillagos szálloda felhúzása, to­vábbá egy 55 ezer négyzetméter alap- területű üzletközpont felépítése is. Irodaházat is terveznek az írek, melyben további 150 üzlet kapna he­lyet, de egy 1700 férőhelyes parkoló is az emberek rendelkezéséra állna. Az Eurovea nevet viselő városrész felépítése két és fél évig tartana, közel háromezer új munkahelyet teremtve. A beruházás elkészültével közel ennyi ember dolgozhatna az üzletközpont­ban, a szállodában és az egyéb helye­ken. Az írek a beruházásra 250 millió eurót (9,7 milliárd korona) kőkénének. Az építkezések előreláthatólag 2006 második negyedévében kezdőd­nének és 2009-re fejeződnének be. • HAJDÚ Az esti földalattira várakozó férfi először az Allah és a dzsihád, va­gyis szent háború szavakra lett fi­gyelmes a hamburgi metró egyik ál­lomásán. Mivel beszéli a nyelvet fi­gyelmesen kezdett fülelni a három, arab, hátizsákos fiatalember szavai­ra. A mondatok, amiket hallott ele­gek voltak a rendőrség azonnali ér­tesítéséhez: „Holnap már Allah szí­ne előtt állunk, mint megdicsőült mártírok, mert ha ő is így akarja si­kerülni fog hősi tettünk.” A mobilról befutó telefonhívást azonnal továbbították a titkosszolgá­latoknak, a terrorizmus elleni speciális alakulatoknak és Michael Daleki ham­burgi rendőrfőnöknek. Minden sza­bad kapacitású rendőrt és határőrt azonnal ráállítottak az ügyre. A gyors riasztásnak köszönhetően még sikerült a biztonsági kamerákkal nagyon jó mi­nőségű fotókat készíteni a férfiakról. A rendőrfőnök szerint a szemtanú nagyon szavahihető és valószínű, hogy neki köszönhetően sikerülhet kézre ke­ríteni a terroristákat. A hátizsák különö­sen rémületet keltett a hatóságokban, mivel félő volt, hogy a gyanúsítottak már úton vannak egy kiszemelt célpont felrobbantásához. A rendőrfőnök utasí­tására ellenőrzőpontokat hoztak létre a közutakon is. Hajnalig csak lépésben le­hetett közlekedni a Hanzaváros utcáin. Michael Delaki szerint a nap folya­mán lehet számítani a lakosság segít­ségére, mivel a fotókat közzéteszik a német napilapok oldalain. Félő. hogy az al-Kaida ki akarja terjeszteni tevé­kenységét Németországra is. Igaz a német hadsereg nem vett részt az Irak elleni háborúban, de több száz katona állomásozik Afganisztánban, és ez már okot adhat a terroristáknak egy, a londonihoz hasonló terrorcse­lekmény kiterveléséhez. • Georg Spöttle Börtön az érettségit megzavaróknak Akár egyéves börtönbüntetésre vagy pénzbüntetésre számíthatna az, aki megzavarja az érettségi vizsgákat az oktatási tárca javasla­ta szerint - közölte a szakminiszté­rium sajtófőnöke pénteken. A módosításokról most egyeztet az Oktatási Minisztérium, azok szeptem­berben kerülnek a kabinet elé. Az idei tétellopások miatt szigorítaná a bünetető törvénykönyvet és a sza­bálysértési törvényt a tárca - mondta el Szántó Gabriella. A tervezett mó­dosítások nyomán akár egyéves bör­tönbüntetés is járhatna annak, aki or­szágosan megzavarja az érettségi vizs­gákat. A szabadságvesztés mellett köz­érdekű munkára is lehetne ítélni a vizsgát megzavarókat. A változás értelmében, aki egy intéz­ményben okoz zavart szabálysértést kö­vet el, és 50 ezer forintos bírságot kellene fizetnie; aki egy megye több intézmé­nyében, vagy a fővárosban, az elzárás­sal vagy 150 ezer forinttal lenne büntet­hető. A kezdeményezés jelenleg állam- igazgatási egyeztetésen van, a kormány várhatóan szeptemberben tárgyal róla. • KONCZ Uniós személyi igazolványok januártól A szlovák rendőrség 2006. janu­ár 15-től adja ki az új, európai uni­ós útleveleket. A jelenlegi 50 koro­na helyett 150 koronába kerül majd az igazolvány. Január 15-e után megkezdődik az uniós személyigazolványok kiadása, de természetesen a régi okmányok is érvényben maradnak. Nemcsak az igazolványért fizetett összeg növek­szik a jövő évtől, hanem új árak lép­nek hatályba a személyi igazolvány elvesztése, ellopása esetében is. A je­lenlegi 200 korona helyett januártól 500 koronát kell majd fizetni, de ha valakivel kétszer fordul elő ugyanaz az eset (lopás, elvesztés), akkor 500 ko­rona helyett ezret kell befizetni. Az új személyi igazolványok megfe­lelnek majd a biztonsági előírásoknak - nehezebb lesz hamisítani -, melyet az Európai Unió szabályoz. Az új okmá­nyok kiadása - 2008-ig - 982 millió ko­ronát emészt fel, melyet elsősorban az EU-s igazolványok formanyomtatvá­nyaira, a számítógépes rendszer felújí­tására költenek, de további összeget különítenek el új munkaerő felvételére. Az új alkalmazottak fogják begyűjteni a kérvényeket és kiadni a személyiket. Az EU-s személyi igazolványok annyiban térnek majd el a most ér­vénybe lévőktől, hogy azon már fel lesz tüntetve az állampolgárság is, ami megkönnyíti a személyivel való utazást az EU egyes országaiba. t • NB

Next

/
Thumbnails
Contents