Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)

2005-08-23 / 164. szám

2 HÍDLAP • 2005. augusztus 23., kedd ORSZÁG-VILÁG www.esztergom.hu Törvényes volt Kulcsár kihallgatása (H) A Legfőbb Ügyészség szerint nem ütközik semmilyen írott jogi szabály­ba és nem ellentétes az elméletben le­írt és használt módszerekkel az az ügyészi módszer, amelyet Kulcsár At­tila videóra rögzített, és a napokban nyilvánosságra került vallomásakor al­kalmaztak. A belső vizsgálat célja az volt, hogy feltárják: a K&H Equities sikkasztással gyanúsított volt üzlet­ágvezetőjének 2004-ben videóra rögzí­tett, csaknem háromórás kihallgatásá­ról készült videófelvétel és jegyző­könyv megfelel-e alakilag, tartalmilag a büntetőeljárási szabályoknak. Madárinfluenza: kész a magyar vakcina (H) Elkészült a madárinfluenza elleni ol­tóanyag Magyarországon - mondta el az országos tisztifőorvos hétfőn. Buj­dosó László hozzátette: négyszázötven adagot gyártottak le, ezek a humán ki­próbáláshoz szükséges ampullákban állnak rendelkezésre. A szakember ar­ról is beszámolt, hogy az állatkísérletek befejeződtek, amelynek eredményei jól sikerültek, így a vizsgálatok során igazolták az oltóanyag immunológiai hatékonyságát, „tehát kiváltja azt az immun-választ, amit várunk tőle". Kamerával a terrorizmus ellen (H) Térfigyelő rendszerek kiépítését, valamint a meglévők egységesítését tervezi a Belügyminisztérium, hogy minél biztonságosabban kiszűrhetőek legyenek a terrorista-gyanús szemé­lyek. Az ilyen típusú ellenőrzésnél je­lenleg nincs hatékonyabb módszer, ám a bevezetést az adatvédelmi biztos aggályosnak tartja. Neoncsíkot kapnak a rendőrautók (H) Ősztől feltűnőbb járműveket állíta­na forgalomba a rendőrség. A gépko­csikat fényvisszaverő csíkkal látnák el, ami esős-ködös időben is könnyen fel­ismerhetővé teszi őket. Az év végéig mintegy ezer kocsi lecserélését tervezi az Országos Rendőr-főkapitányság. A jövő héten összegzik a tervvel kapcso­latos észrevételeket, így akár már szeptembertől megújult rendőrautók­kal találkozhatunk az utakon. Bezárások a szigetszentmiklósi hipermarketben (H) Azonnali hatállyal bezáratta a szigetszentmiklósi Auchan áruház több részlegét az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ANTSZ) az átfogó ellenőrzést követően. A szolgálat az áruház húsüzemének, grillhús-ki- adójának és cukrászatának működését tiltotta meg. Az áruház ellen megindí­tották a szabálysértési, a minőségvédel­mi és a végrehajtási bírságolási eljárást, és mintegy tizenöt kiló lejárt szavatos­ságú húskészítményt koboztak el. Tizenketten egy helyre (SK) Tizenkét személy nyújtott be pá­lyázatot a Szlovák Rádió igazgatói székének betöltésére. A végső „győz­tes” személyéről a rádiótanács dönt, kétharmados többség szükségeltetik, a pályázókat szeptember végén hall­gatják meg. Ha nem sikerül megtalál­ni az új igazgatót, akkor átmeneti megoldást találnak a tanács tagjai, a Szlovák Rádiót az eddig irányító gaz­dasági igazgató vezeti majd. / Uj egyensúlyra van szükség! ” Az államfő ünnepi beszéde az emberi jogokról, az unióról és Szent István örökségéről Új egyensúlyra van szükség az al­kalmazkodás és a kezdeményezés között - jelentette ki Sólyom László augusztus 20-a alkalmából elmon­dott ünnepi beszédében Budapesten. Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke az erdélyi Székely- szentistvánon a Szent István-napi ünnepségen mondott beszédet „Új egyensúlyra van szükség egy­részt a megszokott mintákhoz való alkalmazkodás, másrészt pedig a jól megalapozott saját kezdeményezések között" - fogalmazott az államalapí­tás ünnepének nyitórendezvényén, a Parlament épülete előtt az államfő. Sólyom László kiemelte: jó döntés volt Magyarország uniós csatlakozá­sa, ám Szent István példája az új vi­A támogatásoktól is eleshetnek a gazdálkodók a parlagfű elleni véde­kezés elmulasztása esetén, a 20 ezertől kétmillió forintig terjedő nö­vényvédelmi bírságon kívül - közöl­te a Földművelésügyi és Vidékfej­lesztési Minisztérium (FVM) hétfőn. A szakminisztérium felhívta a gaz­dálkodók figyelmét arra, hogy a ga­bona betakarítását követően a parlag­fű tömeges megjelenése várható a tarlókon. A tarlókezelésre elegendő a mechanikai tarlóápolás, amely egyéb károsítok fertőzési szintjét is csök­kenti. A terület megfelelő kultúrál- lapotban való tartása az egyszerűsí­Három rakétát lőttek ki terroris­ták a jordániai Aqaba kikötőjében állomásozó két amerikai hadihajó­ra. A „Katyusák” szerencsére túlre­pültek az ÜSS Ashland és az ÜSS Kearsage cirkálókon. Kettő a had­sereg által használt raktárépületbe csapódott be, a harmadik az izrae­li Eilat turistaközpont reptere mel­lett ért célt. A közbiztonságáról híresen jó vö­rös-tengeri Aqabát is elérte a terro­rizmus. A merénylők azonban most nem a turistákat szemelték ki cél­pontul, hanem két amerikai hadiha­jót. Tervük a Jemenben elkövetett merénylethez hasonlított, amikor az ÜSS Cole cirkálót vették célba Al- Kaida tagok, és 21 tengerész életét oltották ki egy robbantásos me­rénylettel. A rakéták most szeren­csére magasan elhúztak a hajók fe­lett, egy, a raktárépületben tartóz­kodó jordán katona, Dzsamal Sza- leh al-Nadzsawi azonban életét vesztette a becsapódáskor. Schaul Mofas, izraeli hadügymi­niszter megerősítette a hírt, misze­rint az egyik célt tévesztett „Katyu- sa” az izraeli üdülővárosban Eilatban csapódott be. A két várost csak egy pár száz méteres határsáv választja el egymástól. A robbanásban egy taxi­sofőr könnyebben megsérült. szonyok között is érvényes. „Az ő igazi nagysága abban rejlik, hogy szuverén módon határozta meg Ma­gyarország helyét az akkori világban. Halljuk meg, vegyük észre, tekintsük példának azt az öntudatot, azt az ön­becsülést, ahogy István fellépett Eu­rópában!" - hangsúlyozta a köztársa­ság elnöke beiktatását követő első nyilvános megszólalásán. Sólyom László a határon túli ma­gyarokról szólva kiemelte: „Az ő ma­gyar állampolgárságuk fájdalma­san félresiklott, és ez nem maradhat így!" A köztársasági elnök kifejtette: a jogban is vannak felfedezések, köz­tük olyanok, amelyek a magyar nem­zet országhatárokkal való szétszab- daltságára válaszul születtek. A nem­zetközi elismerés útján vannak az tett területalapú támogatások és a vi­dékfejlesztési támogatások igénylésé­nek elengedhetetlen feltétele. Az ag­rár-környezetgazdálkodási támogatá­sokra pályázók esetében egy lefolyta­tott hatósági védekezés nyomán a pontlevonások miatt szintén csökken­het a megkapható támogatás összege. Az a földhasználó, akinek területén hatósági kényszervédekezést rendelt el a Növény- és Talajvédelmi Szol­gálat, elesik az uniós forrásból finan­szírozott egységes területalapú tá­mogatástól. A bírság és a támogatá­soktól való elesés együttesen már ko­moly anyagi veszteséget jelent. • KONCZE A merényletet követően mindkét ország riadókészültséget rendelt el parti őrségének. Az izraeli és a jordá­niai nyomozóhatóságok közösen fog­ják kivizsgálni az esetet. Jelenleg négy személyt, két egyiptomi és két iraki ál­lampolgárt gyanúsítanak a támadás­sal, mivel ezek néhány nappal ezelőtt bérbevettek egy épületet, amelyről a rakétákat kilőtték. A merénylet után a négy személynek nyoma veszett. Az Interneten az Al-Kaidához tartozó Abdullah Azzam Brigádok vállalták a merényletért a felelősséget. A közle­mény szerint: „a mudzsahedinek (isz­lám szabadságharcosok) épségben ha­zatértek hazájukba. Ezennel figyel­meztetjük az Egyesült Államokat, hogy ha továbbra is a saját korrupt po­litikájukat erőszakolják rá más orszá­gokra és továbbra is kifosztják az Isz­lám országait, kegyelem nélkül fogunk lecsapni rájuk. Itt az ideje Abdallah ki­rálynak, az USA lakájának, hogy le­mondjon trónjáról, mielőtt mi fogjuk erre kényszeríteni...” - így a kommü­niké-. Abdallah Jordán király az USA egyik legfontosabb partnere a térség­ben a terrorizmus elleni harcban. Az Abdullah Azzam Brigádok hajtották végre egyébként 2004 októberében az egyiptomi Tábában legutolsó me­rényletüket, amelyben többtucat tu­rista veszette életét. • Georg Spöttle anyaországnak a határon túli nem­zetrészek azonosságának fenntartásá­hoz fűződő jogai. Ugyanakkor hozzá­tette: nemcsak jogi kérdés a határon túli magyarok problémája. Az emberi jogokról szólva a köztár­sasági elnök kijelentette: érvényesülé­sük Magyarországon olyan kincs, ame­lyet meg kell őrizni. A kitágult világ megteremtette az olyan globális veszé­lyeket, mint például a terrorizmus. Ez ellen fellépni minden országnak jo­ga és kötelessége, ez azonban nem eredményezheti a szabadságjogok szükségesnél nagyobb mértékű korlá­tozását - mutatott rá. Az önvédelem és Az ellenzéki párt továbbra sem vesz részt dumapartikban - jelentette ki a Fidesz kampányfőnöke vasárnap. Rogán Antal országgyűlési képvise­lő szerint a kormány nem rendelkezik a problémákkal való szembenézés ké­pességével, nyáron csak hirdetéskam­pányokat folytatott, és az általa java­solt nyári egyeztetések csak azt céloz­ták, hogy a Fideszt is „a dumakor­mányzás részesévé tegyék". A politi­kus úgy fogalmazott, hogy a Fidesz a valódi problémákról fog javasolni munkamegbeszéléseket, megoldási ja­vaslatokat kidolgozva. Az ellenzéki képviselő kiemelte a drasztikusan emelkedő üzemanyagárak visszaszorí­tását a jövedéki adón keresztül, „a költségvetés fizetési válságából" az emberekre vonatkozó problémák eny­hítését, „a privatizációs botrányok ki­vizsgálását", valamint a jövő évi adó­törvények megvitatását annak érdeké­ben, hogy a prioritás a munkahelyte­remtés legyen. A képviselő szerint ezek közül a legaktuálisabb téma az üzemanyagárak problémája. Hangsú­lyozta: meg kell ragadni a Mól Rt. ál­Az olaszországi Énei energetikai vállalat, hivatkozva a szlovák gaz­dasági tárcával történt megegye­zésre, megerősítette a Szlovákiá­ban tervezett beruházásait. A közelmúltban a szlovák gazdasági tárca és az Énei között megegyezés szü­letett az olasz vállalat szlovákiai beruhá­zásairól. Ezen egyezséggel az Énei telje­sítette a Szlovák Villamos Művek (SE) többségi tulajdonára kiírt pályázatban meghatározott egyik legfontosabb felté­telt. így 840 millió euróért már hozzá­juthat az állami vállalat 66 százaléká­hoz. A jövőben az olasz energetikai vál­lalat hozzávetőleg 1,9 milliárd eurót for­dít a tulajdonában lévő szlovákiai léte­sítmények korszerűsítésére. Az említett 1,9 milliárd euró kb. 84 százalékát, csaknem 60 millió koro­a jogok megőrzése között olyan új egyensúlyt kell teremteni, amely nem megy túl a valóban szükséges és a vé­dekezésre alkalmas megszorításokon. Augusztus 20-a a legősibb nemzeti ünnepünk, együvé tartozásunk legna­gyobb ünnepe - jelentette ki a Ma­gyar Demokrata Fórum elnöke az er­délyi Székelyszentistvánon tartott Szent István-napi ünnepségen. Er­dély egyetlen Szent István nevű tele­pülésének református templomában szervezett ünnepély után Dávid Ibo­lya azt mondta: „Meg kell keressük annak a lehetőségét és formáját, hogy Erdélyben is, akárcsak Magyarorszá­gon együtt, ünnepeljünk. Minden magyar érezze szükségét annak, hogy részt vegyen ezen az ünnepen, a mi nemzeti búcsúnkon". A templomi megemlékezésen elhangzott beszédé­ben a pártelnök kiemelte: Szent Ist­ván szerette Erdélyt, élére mindig olyan vezetőket nevezett ki, akik meg­becsülték az itt élőket, össze tudták békíteni a besenyőket a székelyekkel. Mai szóhasználattal élve: autonómiát adott Erdélynek. Az MDF elnöke emlékeztetett a magyar alkotmány­nak arra a mondatára, amely szerint Magyarország felelősséget érez a ha­táron túli magyarok iránt. • Koncz Endre tál bejelentett lehetőséget, hogy ha csökkennek a jövedéki adók, akkor a különbséget érvényesíti a kiskereske­delmi árakban is. Elmondta, hogy a Fidesz egy rugalmas, változó mód­szert dolgozott ki, amelynek kereté­ben a drasztikus áremelkedések idején csökkennek a jövedéki adók. Szerinte munkamegbeszélésen meg lehet álla­podni a kormány és a parlament kö­zött, az érintettek - a fuvarozók szö­vetsége, a taxisok, a Magyar Autóklub - bevonásával például a 95-ös oktán­számú benzin 250 forintos, vagy akár némileg fölötte lévő árának eléréséről. A politikus a büdzséről szólva úgy vélte, hogy akár a csődtörvényben foglaltakat is alkalmazni lehet a költ­ségvetésre, vagyis azt, hogy ha egy vállalkozás csődhelyzetbe kerül, mi­lyen sorrendben kell kielégíteni a hi­telezőket, a beszállítókat és a tulajdo­nosokat. Hozzátette: a szociális szféra olyan terület, amelyet lehetőség sze­rint fizetni kell, és a kormányoknak legelőször az említett hirdetéseken, a luxuskiadásokon, illetve az apparátus működtetésén kell megtakarítania. • KE nát terveznek a szlovákiai Lévához (Levice) közeli mohi (Mochovce) atomerőmű félbehagyott, harmadik és negyedik blokkjának befejezésére. A munkálatok egy éven belül elkez­dődhetnek, és a gazdasági miniszter szerint általuk 800-1000 új munka­hely jön létre. A lévai járásban meg­közelítőleg 14 százalékos a munka- nélküliség, amely a mohi erőmű ne­gyedik és ötödik reaktorának üzembe helyezésével öt éven belül tíz száza­lékra szorítható. Mohi jelenleg Szlo­vákia áramellátásának 20 százalékát adja, a két blokk befejezésével telje­sítménye megkétszereződik. Emellett az Énei korszerűsíti az apátszentmihályi (Jaslovské Bohuni- ce) V-2-es atomerőművet és a nyitra- nováki (Nováky) hőerőművet is. • (zc) Ünnepeltek a horvátországi magyarok is A horvátországi Sziszekben lakó magyarok is megemlékeztek augusztus 20-áról, az alkotmány és Szent István király napjáról. Szombati ünnepi rendezvényükön Kis Árpád, a helyi önkormányzat képviselője dicsérte Hor­vátországot, ahol törvényben rögzítették a nemzeti kisebbségek jogait, s rendelkeztek helyi önkormányzataik létrehozásáról. Ezzel Horvátország na­gyot lépett előre a nemzeti kisebbségek jogainak fejlesztésében - mond­ta, hozzátéve, hogy az itt élő magyaroknak megvan minden joguk, és egyenlők a horvátokkal. Szekeres Péter, a horvátországi Magyar Nemzeti Kisebbségi Tanács vezetője arról beszélt, hogy a 2001-es népszámlálás adatai szerint 16 8oo magyar él Horvátországban. Al-Kaida merénylet Jordániában A Fidesz nemet mond a dumapartikra Végleges döntés az Énei beruházásairól Ha van parlagfű, nincs támogatás

Next

/
Thumbnails
Contents