Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)
2005-07-30 / 149. szám
^ Varga""péter Az első lombikbébi Hosszú lenne a sor, ha megpróbálnánk összeadni, mennyi baj és szenvedés sújtotta, és sújthatta az emberiséget története során. Háborúk és járványok, árvizek és tűzvészek pusztítottak és pusztítanak ma is emberéleteket követelve, kínt és szenvedést okozva. De ezen országokat vagy földrészeket érintő csapásokon túl nem szabad megfeledkeznünk az egyéni sorstragédiákról sem. Ezek sorába tartozik a meddőség is. A gyermektelenség családokat zilált már szét, uralkodóházak kihaltával háborúkhoz, viszályokhoz vezetett. A természettudományok fejlődésével azután már a 19. században megkezdődtek az első kísérletek a meddőség kezelésének, illetve a mesterséges megtermékenyítés lehetőségeinek kutatására. A tudósoknak mindenekelőtt a meddőség okait kellett megvizsgálniuk. A korábbi tévhittel ellentétben a meddőségért - tehát amikor a rendszeres nemi aktus ellenére egy éven belül sem jön létre terhesség - a nő csupán fele arányban felelős. A másik 50%-ban az ok a férfi nemzőképességének károsodása. Maga a lombikbébi elnevezés azonban nem tévhiten alapszik: valóban a női szervezeten kívüli, in vitro, azaz üvegben (lombikban) termékenyítik meg a petesejtet. Az előzetesen hormonkezelésen átesett nő érett petesejtjét először egy speciális, úgynevezett punkciós tűvel leszívják a petefészekből. Utána azt egy különleges tápoldatot tartalmazó tenyésztőedényben hozzák össze az ondósejtekkel. A megtermékenyítést követően az embriót visszahelyezik az anya szervezetébe, aki immáron szabályos terhesként hordja ki a magzatát. Helyesebb magzatokról, embriókról beszélni, mert egyszerre általában több petesejtet termékenyítenek meg. Az első, világszenzációként elhíresült lombik bébi, Louis Brown 27 esztendővel ezelőtt született Angliában. A tudomány azóta sokat fejlődött, a sikeres megtermékenyítések aránya mintegy 90 százalékosnak tekinthető. Megdöbbentő, hogy napjainkban hazánkban is milyen nagy számban élnek pár- kapcsolatban valamilyen oknál fogva meddő nők és férfiak. Számukra a gyermek vállalásának sokszor egyetlen esélye, ha vállalják a mesterséges megtermékenyítést. Ez azonban nem olcsó, bár nagyobb állami ráfordítással a program támogatói szerint akár tízezer gyermek is születhet évente. Ráférne erre az országra. A tényleges kérdés tehát nem, hogy dönthessünk-e születendő gyermekünk neméről, hanem sokkal inkább az, hogy megszületik-e egyáltalán. hídhfma^afjn 2005. július 30., szombat • HÍDLAP • A lovagkirály 910 éve hunyt el Szent László A magyar középkor legkedveltebb és legismertebb Árpád-házi uralkodója Szent István után, vagy talán mellette I. (Szent) László királyunk volt. A garamszentbenedeki apátságot is megalapító bátyja, 1. Géza halála után - mint az Árpád-házban olyannyiszor - megtört az öröklődés hagyományos rendje, vagyis nem Géza fiai, Álmos vagy Kálmán, esetleg Salamon örökölték a trónt, amint az a primogenitúra, vagyis az elsőszülöttség értelmében illette volna őket, hanem a mélyből ismét fölsejlik az ősi törvény, a senioratus törvénye. László személyében nem az elhalt uralkodó legidősebb fia helyezte fejére a koronát, hanem a nemzetség legidősebb vagy inkább leginkább alkalmasnak ítélt férfisarja következett a sorban. Első dolga volt rendezni a viszonyt rokonával Salamonnal, akinek tizenegy esztendei uralkodása idején is már jobbára László irányította a hazai külpolitikát. A történet már korábban meglehetősen szövevényessé vált, hiszen maga a pápa is 1. András fiát, Salamont tekintette törvényes uralkodónak, László pedig a testvéreivel nem bocsátkozott semmiféle hatalmi versengésbe. A pápa véleménye is hamarosan megváltozott, amikor Salamon - a hatalom birtoklása érdekében - felajánlotta az országot IV Henrik császárnak, a pápa esküdt ellenségének. 1080-ban végül Salamon lemondott, ám nem egészen két évvel később összeesküvést szervezett László ellen, mire az elzáratta őt Vi- segrádon, az úgynevezett Salamon toronyba, amely nem azonos a maival. Az igazi Salamon tornyot valamelyest lejjebb tárták föl néhány évtizeddel ezelőtt. Annyi bizonyos, hogy a legendaíró egyetértett mindazokkal, akik Lászlót tartották alkalmasnak a királyi méltóságra. Ezt olvashatjuk róla többek között: „így hát László király, a Boldog, akár a csillagok közül támad új csillag, testi-lelki alkatával már születésekor Isten kegyelmének szándékát nyilvánította, s már csecsemőként megmutatta, milyen király lesz valaha. Kétségtelen gondviselése a Teremtőnek, hogy önnön hasonlatosságára műve jó reményű helytartójául állította, s eljövendő méltósága fundamentumát úgy alkotta, hogy mindjárt alkatában testi és szellemi szépségére kiválasztott fiúnak nyilvánítsa, ki azért jött e világra, hogy e szerepet felnőttként is eljátszhassa...” Mondhatjuk, hogy a legenda írója nem mentes némi túlzásoktól, annyi azonban bizonyos, hogy László valóban királyi termet lehetett, „egy fejjel magasodott ki” kortársai közül. Híres arcképe is, a Szent László herma, szépségéről tanúskodik. Azontúl mindenesetre, hogy szemrevaló alkat lehetett, nyugodtan mondhatjuk, hogy reálpolitikus is volt. Legfőbb célja uralkodása kezdetén, hogy helyreállítsa a királyi hatalom gazdasági alapjait. Királyi monopóliummá tette a ló- és marhakivitelt, bevezette a gazdák nyolcdénáros adóit, vásár- és rév-vámokat hozott és így tovább. Az ország nem csupán kül-, hanem belpolitikai tekintetben is megszilárdult. Külországi hadakozásai során mindig az élen járt, valóságos lovagkirálya lett a hazai középkornak. Mindemellett átszervezte az egyházat, megalapította a zágrábi püspökséget még Horvátország meghódítása előtt, növelte az egyháziak szerepét az igazságszolgáltatásban. Összesen három törvénykönyvét ismerjük, amelyek mind a belső rend megszilárdítása érdekében születtek. Szigorúan büntette a lopást, amely ezentúl már nem volt pénzzel megváltható, hanem csonkítás, súlyosabb esetekben akasztás járt érte. De az első hazai szentté avatások is az ő nevéhez fűződnek. 1083-ban került sor István király, Imre herceg és Gellért püspök, továbbá Boldog András és Benedek szentté avatási perére. Csodás esemény is kapcsolódik a történethez. A szentté avatás mindig azzal kezdődött, hogy fölemelték az avatandó sírját. István király koporsójának fedele azonban minden próbálkozás ellenére nem akart megnyílni. Angyal jelent meg ekkor László királynak és arra kérte: bocsássa el fogságából Salamont, akkor a szarkofág majd megnyílik. Futárt is menesztett a király Viseg- rádra, Salamont elbocsátotta fogságából, mire a koporsó valóban megnyílott. István király jobbjának a megtalálása is ehhez az alkalomhoz kapcsolható. E már életében legendás uralkodó végül hivatását bevégezve, 1095. július 29-én halt meg. Emlékezzünk rá egy, a rendelkezése szerint hamvait Nagyváradra vivő szintén csodás történettel! „Míglen a hívek a nyári napok hősége s a hosszú út miatt haboztak, hogy testét Váradra vigyék-e, egy fogadóhoz értek, ahol a fáradtságtól és gyásztól elcsigázva elaludtak. A kocsi pedig, amelyre a testet helyezték, mindenféle állati vonóerő és segítség nélkül magától indult Váradra a helyes úton.” Többen látni vélték, hogy angyalok vonták a szekeret... • P. Rein A fizika fejedelme, avagy „ Apa és fia ” 1848. július 27-én született báró Eötvös Lóránd Gyakran fog el a kétkedés egy- egy történelmi-kultúrtörténi visszaemlékezés írása közben, hogy ér- dekli-e vajon a Kedves Olvasót, mikor született az illető', hogy nézett ki, amikor homlokát még szőke vagy barna loknik keretezték, ki volt később a férje vagy a felesége, vagy éppen mikor és miért avatták szentté, vagy miért tekintjük „méltatlanul elfeledettnek”. Érdekes lehet persze mindez, ha valóban az. Most azonban, amikor úgy éreztem, hogy Eötvös Lóránd születésének évfordulója mellett nem lehet szótlanul elmenni, arra az elhatározásra jutottam, hogy összeválogatok egy lélek-ismertetőt „apa és fia” alcímmel Eötvös József és Eörtvös Lóránd levelezéséből. Remélem nem tetszenek olvasatlanul átfutni rajta! Báró Eötvös József egy levele fia születésnapjára (1868. július 27): „Kedves fiam! Ma töltőd be huszadik évedet. A nap, melyen születtél, éltem egyik legkínosabb napja volt. Anyád a szülés következtében életveszélyben forgott. Benn a városban a felséges nép lázongott, és míg feleségem betegágyánál ülve remény és kétségbeesés között számoltam érütéseit, a pest-budai tornyokról a vészharang hangján tölték az éji csendet, s egy üzenet jött a másik után, mely Minisztertanácshoz szólított. Soha nem szenvedtem többet, mint ezen órákban, míg hajnal felé Balassa tudtomra add, hogy anyád veszélyen kívül van, s őt megcsókolva a városba siettem. Úgy látszik, a kegyes végzet most ki akarja egyenlíteni akkori szenvedéseimet, s úgy renddé, hogy éppen általad, ki akkor öntudatlanul kínjaimat okoztad, életem legfőbb örömeit élvezzem. Tartson az ég sokáig, tartson testi s lelki egészségben, s úgy, bogy önmagaddal megelégedve érezzed magadat. Többet nem kívánok, mert meg vagyok győződve, hogy magad iránt sokkal köve- telőbb vagy, mint én valaha lehetnék... ” Eötvös Lóránd ekkor már atyai jóváhagyással véglegesen a természet- tudományok mellett döntött, és Heidelbergben tanult elsősorban fizikát, matematikát és kémiát. Egyetemi évei alatt élénk levelezésben állt apjával. E levelekben tetten érhető, amint a reformkor és a kiegyezés egyik legnagyobb hatású író-politikus személyisége, társadalomtudósa belátja, hogy fia, aki ekkor már fő tárgyának a fizikát tekintette, úgy követi őt igazán híven, ha merőben más, korábban különösképpen arisztokrata körökben nagyon szokatlan pályát választ magának. 1867. december 2-án például a következőket írta Lóránd fiának: „Ez egyszer az adós én vagyok, mi levelezésünknél ritkán fordul elő, de ha valaha miniszter lennél, mitől egyébiránt Isten őrizzen meg, főképp Magyarországban, át fogod látni, hogy e helyzetben azt nem tehetjük soha, mit legszívesebben tennénk... Vannak pillanatok, melyekben néha oly érzés fog el, mintha egy nagy követ látnék magam előtt, melyet föl kellene emelnem, s melynek fölemelésére sem saját erőm nem elégséges, sem másnak segítségére nem számíthatok. Mert ha itt-ott akad is egy, honnan vegyem az embereket, kiknek segedelmével az egész ország közoktatási rendszerét megváltoztassam?'" „Mai napon a doktorátust sikerrel letettem. Legnagyobb örömömet elsősorban az okozza, hogy ezzel a hírrel Neked örömet szerezhetek. Szigorlatomat „summa cum laude" fokozattal fogadták el, ami sokak által irigyelt megtiszteltetés. Ezenfelül úgy ez, valamint a közvetlenül alatta fekvő fokozat feljogosít egy munka benyújtása és egy halom formalitás teljesítése után az egyetemi docentúrára. ” (Heidelberg 1870. július 8.) Néhány hónap múlva édesapja és egyben legjobb barátja már nem élt. így bontakozott az ifjú Eötvös Lóránd élete és világszerte elismert és méltatott későbbi munkássága. Tevékenységének, gyakorlati, elméleti munkássága teljes körének bemutatására nagy merészség volna vállalkozni. Talán csak néhány fontosabb kutatási területe: foglalkozott a Föld alakjának kérdésével, a Föld vonzásával a különböző anyagokra. Tökéletessé fejlesztette torziós ingát, melyet a világon mindenütt Eötvös-ingaként ismernek. De hozzászólt az egyetemeken folyó oktatás problémaköréhez és számtalan publikációja mellett még verselni is volt ideje és tehetsége. Kevesen tudják, hogy létezik a Holdon egy kráter, amely az ő nevét viseli.1891-ben a következőket mondta akadémiai megnyitó beszédében. „Midőn az elnöki székbe az Akadémia bizalma engemet emelt, voltak, a kik e választásnak bizonyos elvi jelentőséget tulajdonítottak. Valóban meglepő és új volt az, mikor erre a magas állásra, melyet eddigelé hazánk nagyjai, a nyilvános életben érdemesült férfiai foglaltak el, szerény professzort helyeztek, ki addig jóformán csak hallgatói körében élt, s a kinek politikai szereplésre még ambíciója sem volt. Méltán elvárta mindenki, hogy ezt a nagy kitüntetést tettekkel megérdemeljem s azért némelyek türelmetlenül várták a reformokat, melyekkel az új elnök a szerintök avult intéztnénybe új életet fog önteni. Csalódtak; mert én nem gondolom, hogy reformok kezdeményezése éppen az elnök feladata volna és meg vagyok győződve, hogy az irodalom és tudomány terén a zavartalan, folytonos munkásság nagyobb tett, mint az, a mit ma nálunk rendesen reformnak neveznek. ” • Dénes
