Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)
2005-04-09 / 69. szám
2005. április 9., szombat • IIÍDLAP maiapmagazin dó verseny, melyet a Magyar Rádió és a Veszprémi Petőfi Színház közösen szervez. Több szempontból nevezhető nagyszabásúnak ez a kezdeményezés. Először is példátlan nagyságú az első három helyezettnek járó pénzdíj: kettő, másfél és egymillió forint a tét. A versenyre csak előadóművészek jelentkezhettek Magyarországról és a határon túlról egyaránt. Így alakult ki több szűrő után az a 258 előadót felvonultató névsor, melyben 37 erdélyi, 14 felvidéki, 8 vajdasági és 4 kárpátaljai művész neve is szerepel. Április 11 -ét megelőzően a rádióban négy napon át követhetjük az elődöntőket, a negyven továbbjutó a veszprémi színházban mérkőzhet meg a középdöntőben, a tizenkét döntős produkcióját pedig élőben közvetíti majd szintén a Veszprémi Petőfi Színházból a Duna Televízió hétfő este 19.05-tői. Esztergomban hétfőn 15 órától a Városházán tartanak hosszabb ünnepséget zenével, szavalatokkal, valamint Meggyes Tamás polgármester átadja a meghirdetett rajzpályázat és a „Mit jelent ma számomra József Attila” címet viselő pályázat nyerteseinek járó díjakat. • Szabó Hainalka Gondolatok a költészetről, a vers ünnepéről Az UNESCO 1999-ben március 21- ét nyilvánította a Költészet Világnapjává. Ettől függetlenül természetesen minden ország megúnnepli saját nemzeti költőjét, költőit, költészetét. Ennek nem feltétlenül kell egy bizonyos naphoz kötődnie, sokféleképpen emlékezhetünk a múlt nagyhatású alkotóira, vagy - ami talán még fontosabb - segítségükkel akár formálhatjuk a jelen gondolkodását, alakíthatjuk a jövőt. Hazánkban április 11-e, József Attila születésnapja a Magyar Költészet Napja. Idén születésének 100. évfordulójáról is megemlékezünk. Érdekes egybeesés, hogy a nyugati országokban éppen reneszánszát élő Márai Sándor is ezen a napon született, csak 1900-ban. J. 'fC-Us** ***+*■ '*• ^ *<? Elöljáróban néhány szót arról, hogy olvasni bárki tud, igazán befogadni azonban már összetettebb folyamat. Érteni lehet bármit, megérteni már elmélyülést igényel. A játszva-megértés, a kreativitás szabadon engedése lehetne az első lépés afelé, hogy a gyerekekből később irodalomszerető, a nyelv és kultúra iránt érzékeny felnőttek legyenek. Mi lehetne tehát egy ilyen nap igazi célja? Talán az, hogy hangsúlyozzuk, az irodalom élő, változó műfaj. Nem létfeltétel, de fontos az életben. Olyan luxus, ami legtöbbször észrevétlenül, de nem kis mértékben járul hozzá identitásunkhoz, eligazít és elhelyez, otthonossá teszi világunkat. Alig van olvan dolog, amelyhez ne lenne valami köze, amit ne olvaszthatna magába. Szabadon tágítható és társítható, aktualizálható és idézhető, átírható, írható, gondolkodtató és játszható. Használható hétköznapi varázslat. A tisztelgő megbecsülés és felidézés természetesen nagyon fontos, ám könnyen átfordulhat a minden „kötelező” jellegű dologgal együtt járó monoton ismétléssé. Mai „gyorsuló, rohanó, globalizálódó” világunkban egyre inkább arra kell törekednünk, hogy az olvasót érintetté és érdekeltté tegyük, tudatosan használjuk az irodalom és szűkebben vett értelemben a költészet interaktív erejét, élővé varázsoljunk klasszikussá, érinthetetlenné nemesedett (életiműveket, írókat, új -megközelítésből vizsgáljuk tananyaggá egységesült soraikat, hogy a mindennapokban gépiesen kimondott utca- és intézménynevek mögött ne csupán rövid, tőmondatokban leírt irodalomtan- könyv-fejezet idéződjön fel fejünkben. Elég, ha a Nagy Könyv „kampányra” gondolunk, melynek legfontosabb eleme és egyelőre még csak remélt sikerének kulcsa éppen ez, hogy ismert személyiségek segítségével megszólítja, párbeszédbe vonja az olvasót, az egyéni véleményre kíváncsi, döntéshelyzetbe hoz, teret enged a szubjektivitásnak. A szórakozásra helyezi a hangsúlyt úgy, hogy közben kultúrát közvetít. Közvetíteni pedig lehet, kell a különböző irodalmak között is. Északi szomszédunk nem ünnepel egy bizonyos napot, de legfontosabb költőjüknek tekintett Pavol Orszagh Hviezdoslav (Ország Pál, 1849-1921) születésnapja környékén minden évben országos versmondó versenyeket szerveznek és mindenütt megemlékezéseket, ünnepségeket tartanak. Hviezdoslav nagyszerű példa lehet a nemzetek közti irodalmi párbeszéd fontosságára. A Miskolcon és Budapesten tanult Ország szlováknak vallotta magát, mégis nagy figyelemmel követte a magyar irodalom eseményeit, Petőfit, Aranyt, Madáchot fordított a német, orosz klasszikusokon kívül. Levelezett Adyval, az 1910- es évek elején pedig főként fordításaiért a Kisfaludy Társaság felkérte tagjának. A népek közötti közeledés, közös múlt és irodalmi kölcsönösség szimbolikus költője volt és áz ma is. Természetesen kultúra és hagyom ány- függő, hogy a különböző népek, nemzetek hogyan viszonyulnak irodalmukhoz, hogyan népszerűsítik, tanítják, mely alkotók és művek köré építik fel saját kánonjukat, a költészethez a tabuk és pátosz, vagy inkább kreatív párbeszéd felől közelítenek. Nagy Britannia jó példa arra, hogy a költészetet hogyan lehet könnyedén, szabadon kezelni, jelenvalóvá tenni. Október elején minden évben egy egész hetet szánnak a költészetnek, egy-egy meghatározott téma köré csoportosítva az eseményeket. Tavaly az „étel” volt a vezérfonal, idén majd a „jövő”-é lesz a főszerep. A témához verspályázatok, beszélgetések, szavazások társulnak a média, az internet és a társművészetek bevonásával. Hazánkban a legnagyobb szabású esemény a Költészet Napjához és a József Attila centenáriumhoz kötődően az a Versünnep címet viselő versmonA tavaszi hadjárat s Április nagy csatái „Uraim, midőn a szószékre lépek, hogv önöket felhívjam, hogy mentsék meg a hazát, e percnek irtózatos nagy- szerűsége szorítva hat le kebelemre. Úgy érzem magam, mintha Isten kezembe adta volna a tárogatót, mely fölkiáltja a halottakat, hogy ha vétkesek vagy gyöngék örök halálba süllyedjenek, ha pedig van bennük életerő, örök életre ébredjenek. Önök határozni fognak. Egyenesen, ünnepéjesen kérem, hogy midőn azt mondom, adja meg a képviselőház a kétszázezer főnyi katonát és az erre szükséges pénz előteremtését (itt Nyár)' Pál fölállt és esküre emelt kézzel azt kiáltotta: megadjuk! majd csatlakozott hozzá az egész országgyűlés). Ezt akartam kérni de Önök felálltak és én leborulok a nemzet nagysága előtt.” Kossuth imént idézett beszédének köszönhetően kezdődhetett el az újoncozás és teremtődhetett meg az a magyar honvédsereg, amely talán Magyarország legnagyszerűbb hadseregévé kovácsolódva győzelemre vitte, ha ideiglenesen is a dicsőséges tavaszi hadjáratot. A magyar szabadság- harc sorsa válságossá vált 1848/49 fordulójára. Pest-Buda kiürítése, a lakosság menekülése, az Országos Honvédelmi Bizottmány Debrecenbe hátrálása, a Dunántúl és a főváros osztrák megszállása: mind-mind a közeli véget vetítette már elő. És mégis: 1849 január-februárjában olyan erőkoncentráció történt katonai és politikai szempontból egyaránt, amely megalapozta a magyar honvédsereg áprilisi-májusi sikeres offenzíváját. 1849. január 2-án a pesti Haditanács úgy határozott, hogy Perczel keletre vonul, a kormányt fedezve, Görgey pedig a főerővel maga után vonja a császáriakat. Az alig 16 ezer főnyi fel-dunai hadtest Wind- schgratz és Schlick túlerejével nézett szembe, miközben belső ellentétek is feszítették a sereg hatékony működését, hiszen a tisztikar is bomladozni kezdett. Ennek megállítására Görgey január 5-én proklamációt adott ki Vácon, miszerint kijelentette, hogy továbbá csak a hadügyminisztertől fogad el parancsokat. A kiadott nyilatkozat következményeképpen Kossuth jobbnak látta, ha új fővezér után néz, és Teleki László közreműködésével Henrik Dembinskit - az 1830-as lengyel forradalom egyik vezetőjét kérte fel erre a posztra. Görgey Vácról a Garam völgyén át a bányavárosok felé vonult, ellenfeleit mintaszerű hadjáratban kijátszva, seregét ésszel és erővel kézben tartva vonult a Felvidéken kelet felé. A győzelmes északi hadjárat áprilisban kezdődött. A hatvani (április 2.), a tápióbicskei (április 4.), majd az isasze- gi (április 6.) lelkesítő győzelmek ellenére az osztrák hadsereg vissza tudott vonulni Pest felé. Az osztrák erők meglehetősen zilált állapotban vonultak tovább a Duna jobb partján, a honvédsereg a másik oldalon Vácnál (április 10.) és Nagysallónál (április 19) újabb győzelmeket aratott, de Komáromnál nem sikerült megakadályozni az ellenséges főerő kivonulását, menekülését az országból. A későbbiekben az időközben császárrá lett, akkor 18 esztendős Ferenc József végül orosz segítséget kért. A Paskievic herceg vezette túlerő legyőzte a magyar szabadságharcot. A haláláig Visegrádon élő agg Görgey Artúrra mindvégig rásütötték a hazaáruló bélyeget, noha nem tehetett mást ő, a „magyar Napóleon” minthogy világosnál letegye a fegyvert. Április első napjaiban tisztelegjünk a szabadság- harc egyszerű honvédkatonái és nagyszerű tábornokai előtt! • MARKUS Egy csepp két csepp... Vízfotogramm-kiállítás a Dobó Katalin Gimnáziumban Második alkalommal jön el hozzánk Gerhard Schlötzer, testvérvárosunk, a németországi Bamberg város fotóművésze, aki néhány éve egészen különlegessel rukkolt elő: lefotózta a vizet. Na, persze nem akárhogyan... Nyugat-Európában hetek alatt divat lett. Nem véletlenül... A megnyitón többen is bólogattunk, mikor Koditek Pál, a Kulturális, Idegenforgalmi és Sportbizottság elnöke megnyitó beszédében úgy fogalmazott: „De jó újra látni őket!” És valóban, Schlötzer munkáit nehéz megunni. Mindig valami újat és szépet jelent látni a képeit, s ami ebben megdöbbentő: mindennél egyszerűbb dolgokról szól a művészete. A természet atomjairól. Álljunk meg egy kép előtt! Iszonyú erejű földrengés... talán az űrből nézve? A világ végét vagy csak egy robbanást látunk? Egyiket se, mindössze egy apró vízcsepp cseppen, ügyesen megvilágítva. Gerhard Sclö.tzer nem szeretné a világot megváltani és nem akar mély lenni. Gyönyörködtetni akar és szépet adni. S mi tagadás: sikerül neki... • SZALAY
