Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)
2005-06-30 / 127. szám
4 HÍDLAP • 2005. június 30., csütörtök www.istergranum.hu REGI ó hogy a későbbiekben könnyen hasznosítható anyagokból dolgozzon, valamint nem mindegy az sem, milyen eljárással valósul meg az alkatrészek összeépítése. Elméletileg a tulajdonos kezét is szigorú szabályok kötik, köteles a roncsot hulladéktelepre juttatni, miután az okmányirodán leadta a rendszámot és a forgalmi engedélyt. A hiba pedig itt van a rendszerben, ugyanis a belügyminisztériumi rendeletben van egy kis hiányosság, mivel egy nyilatkozat kitöltésével megengedi, hogy az autótuKiforratlan ötlet a bor jövedéki adójának megszűntetése." A borászok szerint a borvidékek népszerűsítésére többet kellene fordítani P / Áremelés előtt a gépkocsiforgalmazók? Bizonytalan a roncsautók és az autókereskedői engedélyek sorsa Szeptemberben ülésezik a MÁÉRT? Folytatás az 1. oldalról Az állandó értekezletnek viszont megnyugtatóan rendeznie kellene végre a tavaly decemberi népszavazás körüli vitákat, továbbá ahogyan azt korábban Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának tiszteletbeli elnöke korábban lapunknak elmondta: egyeztetésre van szükség a támogatási rendszerek működéséről, az uniós csatlakozást követő stratégiai kérdésekről, valamint a működésképtelennek tűnő Szülőföld „pótprogrammal” kapcsolatban szintén lenne mit véleményeznie a testületnek. A MÁÉRT őszi összehívásával kapcsolatban Duray egyébként meglehetősen szkeptikus, hiszen a jelenlegi kormány már több ízben tett be nem váltott ígéretet erre. • szb Mesével nevelők fesztivál-hétvégéj e A játékkal és Mesével Nevelő Óvónők Egyesületének 13. Országos Találkozójának ad otthont csütörtöktől Esztergom, Nyergesújfalu és Tokod. A rendezvények központja az esztergomi Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola, ahol ma délután hat órától a megnyitó vacsorát követően a tokodi „Mesevár Óvoda” énekkarának műsora lesz hallható. Pénteken délután Jókai Anna Kossuth-díjas író tart előadást a „Gondolat formát teremt” címmel, szombaton délelőtt Bagdy Emőke a Károli Gáspár Egyetem Pszichológiai Tanszékének vezetője a hivatásgondozásról beszél, délután pedig a meséké lesz a főszerep. Ennek keretén belül a résztvevők ellátogatnak Tokodra a Mesevár Óvodába, majd Nyergesújfalura, ahol a Benedek Elek Óvoda mutatkozik be. A program vasárnap zárul, amikor az óvoda jelene és jövője lesz a központi téma. A négynapos programot párkányi kirándulás és Esztergom történelmi nevezetességeinek megtekintése is színesíti. • BK Folytatás az 1. oldalról Fokozatos szankcionálásra nincs lehetőség, de a már tárgyalásban lévő forgalmazók néhány hónap haladékot kaphatnak, erről és több módosítási lehetőségről tárgyaltak tegnap a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium képviselőivel az érintettek. „Jelenleg négy érvényes szerződésünk van, de a napokban mintegy tíz autógyártóval tárgyalunk a szerződési feltételekről” - tudtuk meg a Car- Rec Kht. ügyvezetőjétől. Balatoni Henrik kifejtette, hogy a cég az elsők között kezdte meg kiépíteni országos hálózatát és teljes körű hulladékfeldolgozást, hasznosítást végeznek. Szerződésben állnak a Magyar Suzuki Rt.-vei is, feldolgozó telepük épp a gyárral szemben található Esztergomban. Az igazgató tájékoztatott arról is, hogy a gyártónak, a forgalmazónak és a tulajdonosnak egyaránt kötelessége valamilyen szinten gondoskodnia a forgalomból kivont jármű sorsáról. A gyártónak például a tervezés során törekednie kell arra, Nullakulcsos lesz a jövőben a bor jövedéki adója. A szakma több éve sürgeti, hogy ezt az adót - amelyet egyébként Franciaországon kívül az Európai Unió egyetlen más tagországában sem alkalmazzák - vagy töröljék el teljesen, vagy a befolyt összeget fordítsák ellenőrzésre, illetve marketing célokra. Urbán András, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára elmondta, hogy bíznak a parlament ősszel esedékes kedvező döntésében, és abban hogy januártól életbe léphet a változtatás. A változás a fogyasztói árakra nem lesz hatással, egyes borászok szerint viszont a szakma versenyképességére sem. Dula Bence, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa termékpálya bizottságának elnöke szerint az eddigi adóteher egyáltalán nem tűnik el, csak átalakul, így aztán már az sem garantált, hogy a jövedéki adó helyébe lépő, várhatóan azzal megegyező nagyságú közteher valóban a legjobb helyre kerül-e. Nem mindegy ugyanis, kik és hogyan osztják majd el a befolyt összegeket, félő, hogy a kisebb borászatoknak, ugyanolyan kevés jut majd reklámcélokra, mint eddig. Az állam pedig továbbra sem nyúl a zsebébe. Dula szerint az állami monopóliumok és nagy fővárosi fesztiválok, bemutatók támogatása helyett a történelmi borvidékek valódi minőségét kellene jobban ismerni. Urbán András viszont optimistábban látja az ágazat jövőjét. Közölte, hogy jövőre ténylegesen megkezdi működését a Magyar Bormarketing Kht., valamint tárgyalnak két francia borrégió képviselőivel is egy jövőbeni közös uniós pályázatról, mely szintén a piaci jelenlét erősítését célozná. • Hajnal lajdonos akár otthon is tarthassa - és esetleg tyúkóllá, víkendházzá alakítsa - a forgalomból kivont roncsot. A közterületen „felejtett”, rendszám és alvázszám nélküli gépkocsik sorsáról pedig az önkormányzat kénytelen gondoskodni, ami nem kevés gondot és költséget jelent. Balatoni Henrik a „rendszerhibát” azzal támasztotta alá, hogy az idei évben például az első negyedévre kiszámított szokásos 25 ezer tonnányi roncsautó helyett eddig mindössze hatszáz tonna érkezett telepeikre. Kovács Kázmért, az Autóklub jogi bizottságának elnökét a hulladékfeldolgozás költségmegoszlásáról kérdeztük Véleménye szerint az autópiac a közeljövőben egészen átrendeződhet a felhasználókra áthárított plusz költségek hatására. Az új autó árára várhatóan rászámolják majd a feldolgozás költségét is a kereskedők, így jelentős verseny alakulhat ki a cégek között. Több nyugati országban ezt az összeget a gyártók már eleve beépítik áraikba. • Szabó Agyonlőtték a hűséges ebeket Peszektergenye. Kedden délután a zselízi mentőszolgálatot riasztották Peszektergenyére egy 56 éves férfihoz. Az orvos megérkezése után azonban nem tudott a beteghez bejutni, mivel a házat két kutya őrizte hűségesen. Mivel a házban feküdt a beteg, aki azonnali ellátásra szorult, az orvos elhívta a polgármestert és a beteg ismerősét, akiket az ebek szintén nem engedtek be. Ezt követően a zselízi rendőrséghez fordultak segítségért, akik megérkezésük és a helyzet felmérése után úgy döntöttek, lelövik őket. így a beteg még időben orvosi ellátáshoz jutott. LAP(SZ)ÉL Bukovics Krisztián Fociláz Magyarországon Akármilyen hihetetlen, de a Real Madrid magyarországi vendégjátéka előtt ismét bátran kijelenthető, hogy fociláz uralja az országot. Úgy tűnik, megfogyva bár, de törve nem, állnak továbbra is sorban azok a focirajongók, akik mint eső után a gomba, bukkantak hirtelen elő a semmiből, és teremtek a jegypénztárak előtt. Pedig nem olcsó mulatság a királyi gárda játékosai elleni találkozóra jogosító tikett, ötezertől-közel húszezer forintig terjed az ára, hivatalosan. Hogy a honi sanyarú viszonyokon is keresni próbáló jegyüzérek majd mennyiért kínálják portékájukat néhány órával a meccs előtt, arra gondolni is rossz. Mégis, úgy tűnik, hogy kétes foglalkozásukat siker koronázza majd, látván az óriási érdeklődést, valószínű, hogy a hivatalos jegyár sokszorosáért tudnak majd túladni a belépőkön. Persze egynéhányuknak esetleg majd kijár néhány pofon a felháborodott drukkerektől, de hát a szakmai ártalom minden munkakörben jelen van. A lényeg a lényeg azonban: hajnaltól sorba álltak a jegyüzérek és a békés drukkerek a belépők megvásárlásáért, ami azért, valljuk be - a magyar bajnokik kongó lelátóira gondolva - nem mindennapos jelenség a magyar foci életében. Persze a finnyásabb egykori futballrajongó most hozzáteheti, hogy nem a magyar focira, nem a Puskás Ferenc nevét viselő alkalmi válogatott tudására kíváncsi (ugye, azt ismeri), hanem a spanyol klub parádéjára, örömfocijára. Nos, alighanem igazuk van e megcsömörlött hajdan volt drukkereknek, akik még ismerték azt az érzést, hogy egy magyar csapat nemhogy esélyesen, de toronymagas favoritként száll harcba egy-egy mérkőzésen. Ma mondjanak egy európai országot, amely ellen fix magyar győzelmet mernénk fogadni... Nézni kell tehát a jó oldalát a dolognak, azt eddig is tudtuk, hogy a Madrid nem komoly felkészülési mérkőzésre, hanem egy laza délutáni sörmeccsre érkezik (meglehetősen borsos „óradíjért”), ami remek alkalom arra, hogy Magyarországon másfél órán keresztül élőben is labdarúgást lásson az ember. A baj az, hogy a focit két csapat játssza, nem ártott volna egy megfelelő ellenfelet is biztosítani nekik. Talán a Real után két nappal hozzánk látogató, tegnap a Konföderációs Kupa döntőjében vitézkedő argentinokkal kellett volna összeereszteni őket. Meglehet, az lett volna a foci igazi ünnepe Magyarországon... Mától Hídverő napok a Duna két partján Több ezer mécses alkot majd fényhidat a két ország között A hét végén - tizenegyedik alkalommal - rendezik meg a Duna két partján az immár hagyományosnak mondható Hídverő napokat A „híd két pillére”, s egyben a programok helyszíne ezúttal is Neszmély és Karva lesz, kiegészülve Búcs községgel. A hagyományok szerint Neszmély határán egy hídverő fát állítanak föl, melyet a régió kisközségei, falvai koszorúznak meg. A Duna Eurorégió idegenforgalmi, kulturális, illetve bor és gasztronómiai bemutatója a szervezők szándéka szerint „a turisztika eszközeivel” erősítené a térségek együttműködését, és a híd szerepét kívánja betölteni a Visegrádi országok eurorégiói között. A rendezvényen többek között Csallóköz-Aranyos, Izsa, Virt, Dunamocs, Madar és Hetény község is képviselteti magát. Varga Ágnes, a tradicionális rendezvény neszmélyi főszervezője lapunknak elmondta, az előző évek tapasztalatai szerint idén is nagyjából két-háromezer embert várnak a programsorozatra. „Szerencsénk volt, hiszen pályázati pénzekből sikerült megszerveznünk a fesztivált, mintegy tizenöt-húsz millió forintból. Mondanom se kell: a legjobb esetben is nullszaldósok leszünk, de mindent kárpótol, ha az emberek jól érzik magukat.” A rendezvény csúcspontja a szombati nap lesz, melyet a „Csillagmécsesek éjszakája a Dunán” című program koronáz meg, mely során húsz kilométer hosszan több ezer égő mécsest helyezve a Dunára, több kilométer magasból is láthatóvá válik a folyó. „A rendezvényen szombaton valószínűleg részt vesz Duray Miklós is” - mondta Varga Ágnes. A Hídverő napok keretében számos izgalmas program várja a látogatókat: IV Euro-Expo Kiállítás és Vásár, a Danubius Borrégió borászatainak bemutatója, a Hilltop Jazzklúzív koncertje, hőlégballonozás, tűzijáték, táncjáték, bor- és üvegkiállítás tarkítja a színes programot. Neszmélyhez hasonlóan Karván is tisztelegnek a Hídverő napoknak. A program péntek este fél hétkor kezdődik a helyi kultúrházban a párkányi galéria képzőművészeinek kiállításával, majd a Rákóczi szabadságharcról és a falu történetéről tart előadást Gáspár Tibor. Szombat délután a sporté lesz a főszerep, a lábatlani, sárisápi és a nyergesi öregfiúk csapata méri össze erejét. A késő délutáni órákban a résztvevőket kultúrműsorral szórakoztatják, amely keretében a helybeliek mellett fellép az ebedi citerazene- kar, a lábatlani Caprice Spiritual Kvintet, valamint az Ayers rock együttes Zselízről. Este utcabállal, majd éjfélkor a „mécses-hajó” fogadásával folytatódik a program. Vasárnap délelőtt tíz órakor a helyi római katolikus templomban ökumenikus istentisztelettel zárul a rendezvény, amely keretében megáldják a község jelképeit. A mai nap folyamán az „Európa Falu” megvalósulása útján című konferencia keretében többek között " Duka-Zólyomi Árpád, Olajos Péter és Baurer Edit európai parlamenti képviselők tartanak előadást az Európai Unióról Neszmélyen. • SZALAY, CZIGLER Budapesti rendezvényhajó A Duna két partján a több mint egy évtizedes hagyományokra visszatekintő Hídverő napokat a július elsején elinduló Budapest rendezvényhajó koronázza meg. Neszmély-Esztergom-Neszmély járaton „A vízi turizmus lehetőségei a Duna Komárom-Eszter- gom megyei szakaszán; a Duna, mint közlekedési folyosó és ennek hatásai Komárom-Eszter- gom megyében” címmel konferenciát szervez. A Komárom-Esz- tergom Megyei Közgyűlés európai integrációs bizottsága, valamint a nemzetközi kapcsolatok és idegenforgalmi bizottsága a Duna hasznosításával kapcsolatos elképzeléseket kívánja ösz- szehangolni. 'jtW' 'tornámé