Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)
2005-06-11 / 114. szám
HIDLAP • 2005. június 11., szombat apmagazin Hidak, határok, városok: Odera Frankfurt és Slubice Frankfurt (Oder) Berlintől körülbelül 100 km-rel keletre fekszik, az DN.'StudenUn- wnhnhrim "Amicus’ Síndenlencampus ul. Piisudskiego 14 Pr/.ejscic granic/nc Gren/ubcrgang Collegium Pokmicum Odera középső szakaszán. A legjelentősebb határváros Brandenburgban, lakóinak száma napjainkban körülbelül 70 ezer fő. A települést 750 éve, 1253-ban alapították - már ekkor fahíd ívelt át a folyón - , később a Han- za-városok szövetségének tagjaként fontos vásár- és kereskedővárossá fejlődött, 1506 és 1811 között (is) működött itt egyetem. 1870-től ötven évig porosz tartománvkormányzósági székhely, az ezt követő negyed század alatt 1945-ig jelentős iparosításon, fejlődésen ment át. A háború végfázisában fontos védvonalra esett, így városmagjának jó része (85-90 %-a) elpusztult. 1945 után az új határ kettévágta a várost, majd megkezdődött a szocialista újjáépítés város- és iparfejlesztés időszaka: 26 ezer új lakást, lakótelepeket építettek, ezáltal az Odera régió központjává vált, a népesség 1990-re 86 ezer főre emelkedett. Németország újraegyesítése után azonhasználja, a lengyel utasok nagy számát az is jelzi, hogy a vasúti tájékoztatás mind a vonatokon, mind a frankfurti vasútállomáson kétnyelvű. A két város település szintű együttműködése 1990 után indult meg. 1993. május 18-án szerződésben is rögzítették a jövőbeni közös feladatokat. Megegyeztek a gazdasági, a kommunális és kulturális együttműködési formákról, elsősorban a német-lengyel előítéletek ■ COLLEGIUM fOLOXlCUM «..-hí ■ -■ ban megindult az elvándorlás, 10 év alatt nagyjából 16 ezren hagyták el otthonukat a mun- 1 t kanélküliség miatt, a születések száma nagyon alacsony, illetve a válások aránya is itt a legma- gasabb egész Németországban, , melvek elsődleges okaként alkoholizmus jelölhető meg. Frankfurttal szemben, az Odera jobb partján fekszik a 18 ® ezres lélekszámú S bíbice, a lengyelországi Lubuskie Vajdaság ény-i határvárosa. A település 1945-ig Frankfurt része volt Dammvorstadt néven, együtt fejlődött a várossal, a háborús pusztítás nagyrészt elkerülte, csak 35 százaléka sérült. Ellentétben Frankfurttal, S’ubice lakosságszáma lassan ugyan, de a mai napig folyamatosan növekszik. Itt a politikai fordulat (1990) után jelentős gazdasági fejlődés indult meg, ezért nem jellemző az elvándorlás, annak ellenére, hogy a munkanélküliség itt is magas. Sülbice is azon a fontos nyugat-keleti közlekedési tengelyen - Berlin- Frankfurt /O- Poznan- Varsó - fekszik, mint Frankfurt, csupán az a különbség, hogy Slubicében nincs vasútállomás, így a közúti közlekedésnek sokkal nagyobb a jelentősége. Aki innen Berlinbe utazik, az általában a Frankfurtból induló vonatokat l.wJwenytcf Kumpej.ski Viadrina Europa-Lni versit üt Viadrina megszüntetése érdekében. A konkrét intézkedések megvalósítása céljából rendszeresen összeül a két város ön- kormányzatának képviselőtestülete, a polgármesterek negyedévenként értékelik és tervezik a közös lépéseket. A gazdasági együttműködés megteremtéséhez különböző munka- csoportokat hoztak létre, melyek a vízellátás, szennyvíztisztítás, szemét- szállítás, energiaellátás, helyi érdekű közlekedés területeit vizsgálják. Szerepel a közös tervek között a településrendezés, környezet-, közrend- és katasztrófavédelem, valamint a határátkelők fejlesztése és a határforgalomból adódó közlekedési problémák megoldása. A képzés, kultúra, sport területein is példaértékű a két város együttműködése. A frankfurti Viadrina Európa Egyetem részeként Slubicében megépítették a Collegium Polonicumot, iskolák, óvodák, könyvtárak vették fel egymással a kapcsolatot, közös kulturális és sportrendezvényeket tartanak, kölcsönösen használják egymás felszerelését és létesítményeit. Nem utolsósorban pedig közös marketing kialakításával megfogalmazták a két város arculatának egységes kidolgozását. Legfontosabb talán mindezek között a közös felsőoktatási intézmény létrehozása. A '90-es évek elején újraalapított Viadrina Európa Egyetem 1998-tól a poznani Adam Mic- kiewicz Egyetemmel közösen létrehozott és igazgatott s'ubicei Collegium Polonicummal bővült. Az építkezést PHARE-CBC és INTERREG forrásokból tudták megvalósítani, de a lengyel kormány is segített a kollégium és az infrastruktúra létrehozásában, a könyvtár megépülését a Német-Lengyel Együttműködési Alapítvány finanszírozta. Az egyetem oktatási terüle- tei főként Közép-Európa, az Euró- J pai Unió és a német-lengyel kapcsolatok jogi, kulturális, társadalmi vetületeihez kötődnek. Az 5000 ; hallgató egyharmada lengyel, de 5^ ezenkívül számos más nemzetiséin gű, főként kelet-közép-európai diák \ 4 tanul itt. Különlegessé teszi az intézményt az is, hogy mivel az előadásokat két országban tartják, gfé minden óralátogatáshoz át kell lépni a határt. A diplomát pedig értelemszerűen mindkét országban elfogadják, A két város együttműködési megállapodása ellenére a közös infrastruktúra kiépítése területén vannak még hiányosságok, nem x'” teljesen megoldott például a sze- y’ mélyszállítás. Igaz, hogy terveznek egy közös villamosjáratot, de ehhez át kellene építeni a városi hidat, erre egyelőre nincs elég anyagi fedezet. Igény lenne a postahivatalok együttműködésére is. Összességében elmondható, hogy eddig a két város a kulturális-tudományos együttműködések területén érte el a legnagyobb sikereket. A határon átívelő közös beruházások, tervek főként az 1993-ban alakult Pro Európa Eurorégió keretein belül valósulnak meg. Az eurorégió, melynek Frankfurt az egyik központja, elsősorban az infrastruktúra, a gazdaság, a határátjárási lehetőségek fejlesztése és a német-lengyel jó viszony elősegítése, a regionális identitás erősítése céljával jött létre. • Szabó Hajnal-Székely MArton Falvak közt barangolva Kirándulás Garamkövesdre A Felvidék dimbes-dom- bos tájain kalandozva számtalan csöpp, ámde annál figyelemreméltóbb kis falura csodálkozhatunk rá. A vendégszeretet szinte kivétel nélkül mindegyikben egészen rendkívüli. Az itt élő emberek szívében a mai napig él a régi tradíciók őrzése, a néphagyományok óvásának vágya. Kilépve a város nyüzsgő zajából, egy egészen más, nyugodtabb világba csöppenünk, ahol még a trágyát szállító lovaskocsi szaga sem oly bántó, hisz hozzátartozik a hangulathoz. Fürkésző tekintetünket fordítsuk most a közeli Garamkövesd felé! A község a Garam bal partján fekszik, a folyó torkolatánál, a Burda-hegység délnyugati lejtőjén. Itt ömlik a Garam a Dunába, s ennélfogva érthetően kedvelt horgászterület. A római korban épült védvonal, a Limes, a Garam-torkolat vidéken is húzódott, tehát már az ókorban lakott területnek számított. A község ősi birtokosa az esztergomi káptalan volt, és egy XVI. századi dokumentum szerint 12 és 1 telken 34 jobbágy élt itt akkortájt. Az egyre növekvő település lélekszáma a török hódoltság alatt igencsak megfogyatkozott. 1715-ben csak 30 család lakott itt, de 1826-ban már 106 háza és 647 lakosa volt. Mára a falu lakosainak száma 1391, ebből 1113 magyar, 236 pedig szlovák nemzetiségű. Kedvelt célpontja a vízi sportokat szeretőknek, de hangulatos paraszt- házai vagy meghitt borospincéi is érdemesek a figyelemre. Hasonlóan nyugodt és kellemes falu Vásárút. Nevét a római korban kialakult vásárokról kapta, melyek biztosították a területen a pezsgő életet. Ezt bizonyítandó számtalan római érmeleletet találtak, de más föltárások is igazolták a rómaiak jelenlétét. Később a pozsonyi prépostság és káptalan birtoka lesz, amelyeket a 16, század elején a Bazini és Szentgyörgy grófok birtokoltak. A község látnivalói közé tartozik Páduai Szent Antal temploma, melynek helyén állt az ősi fatemplom. Ezt azonban a dunai árvíz 1634-ben elsodorta. Ha erre járunk, tekintsük meg a falu által a közelmúltban állíttatott Kossuth Lajos emlékművet, de ideutazni igazán a gyönyörű táj és a nyugodt környezet miatt érdemes. Kellemes napokat tölthetünk Baracs- kán is. A természetet járva, vagy az 1888-ban épült kastélyt szemlélve tárul föl előttünk egy régebbi kor szelleme, s ezt a hangulatot, mely nagyvárosainkból már kiveszett, hűen tükrözi mindegyik kis falucska, legyen ez Garamkövesd, Vásárút, Baracska, Kürt, Nádszeg vagy bármely más piciny település... • MARKUS Kuriózum Nagyon nehéz a magyarság általános néptáplálkozási szokásairól szólni. A török utáni korban például kevés olyan földterület volt hazánkban, amelyen szervezett, tervezett gabonatermesztésről beszélhetnénk. A föld maga azonban alkalmas volt birka-, marha-, és sertésnevelésre is, a folyók pedig a leírások szerint halban gazdagok voltak. Főétellé ebben a korban a hús lépett elő, olyannyira, hogy igen kedvelt szokássá vált a disznótor. A heti két bojtos napon természetesen halat fogyasztottak elődeink. A növényi táplálékok közül a káposzta, a köleskása meg a hajdinakása váltak mindennapivá, de di- vatosak voltak a kü- ÉL lönböző szalonnával jm főzött tésztaételek is. M A 18. századtól a rozs és a kukorica is 8 bekerült a termesztett növények sorába. A kenyér akkoriban még jobbára kölesből szült, de hamarosan elterjedt a kukoricakenyér is, amelyet időnként a kukoricalisztből főtt péppel készítettek. A búzaliszt csak a 19. században terjedt el, akárcsak a cukorrépa és az abból kivont cukor. Egy régi babona szerint, ha a gazda eladja a tejet, a tehén teje elapad. Ez azt eredményezte, hogy a falusi ember fehérjedús élelemhez jutott, a városi azonban nehezebben. A cíviseknek termelő tejgazdaságok csak az 1820- as évek találmányai. A gyümölcstermesztést a török időkben elhanyagolták, és azt csak a 18. század közepe táján sikerült helyrehozni. Ekkoriban vált népszerűvé az erőspaprika is, ám a burgonya csak a 19. században vált divatossá. Volt az emberek étrendjében bizonyos „szigor” is. Egy céhesmester fennmaradt feljegyzései szerint reggelire tejes vagy fűszeres levest ettek, hétfőn és csütörtökön azonban általában kor- helylevest. Ennek - mármint a kor- helyleves fogyasztásának - a legfőbb oka az volt, hogy vasárnap és szerda este tartották a céhes mulatságokat. Az ebéd általában főzelék volt hússal, böjti napokon pedig hal, köménymagos káposzta, meg sózott vagy füstölt sajt. Szombaton általában lencsét főztek, vasárnap pedig töltött káposztát. A családok többségénél tehát az egytálétel volt „divatban”. Akadtak azonban, akik igyekeztek változtatni az egyoldalú étkezési szokásokon. Apor Péter például 1736-ban kelt metamorfózisában arról írt, hogy Erdélyben egyáltalán nem divatos reggelire a kávé vagy tea. Ez valójában csak a század végén terjedt el a tehetősebb polgárcsaládoknál. Természetesen a felsorolt étrend csak a békeévekre értendő. És ezalatt ne csak a háborúk közti időszakokat értsük! Számtalanszor pusztított járvány, aszály, árvíz, amelyek következménye bizony mindig az éhínség lett. • Dénes
