Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)
2005-05-28 / 104. szám
Egyszuszra Duray Miklós írása Tiszteletbeli polgár A tisztelt polgár valószínűleg nem tudja, mit jelent a tiszteletbeli polgár. Ennek előtte sem tudta senki, ezért nem tudni ezt most sem szégyen. De azt nem árt tudni, hogy mi ez és miért van. Egy biztos, annak nem szégyene, aki kapja ezt a megbecsülést és annak sem szégyene, aki adja. Szégyellni valója másnak van. Be kell vallanom - ellentétben a „csak a szépre j emlékezem” régi slágerszöveggel - leginkább arra szoktam emlékezni, ami sért, bánt, ami durva. A jót tartom természetesnek, ezért a szenvedést, a bajt, a tragédiát, az egyéni és közösségi sérelmeket, sérüléseket okozó eseményeket jegyzem meg. Ezeket kell bevésnünk az emlékezetünkbe, hogy elkerülhessük a megismétlődésüket. Ezekre kell tehát emlékeznünk, hogy tudjuk: mit lehet megbocsátanunk, de felednünk nem. Sok mindenre kell hát emlékeznünk, hiszen nemzeti történelmünk eseményeinek láncolatában kevés szem lett fenntartva az örömnek, dicsőségnek, j békének, sikereknek, annál több az áldozatoknak, a kegyetlenségnek, a ! veszteségeknek és vereségeknek, hősi halottaknak és mártíroknak, a nem- zetféltésnek és a nemzethaláltól való félelemnek. És a belharc sem új jelenség történelmünkben, de annyi áldozata ennek az ádázságnak, mint a huszadik században volt, nincs példája korábbról. Lehet, hogy a huszonegyedik századot is emiatt kezdtük ezzel. Mert mi másnak lehet minősíteni azt az indulatot, amellyel a nemzetközi munkásmozgalomból, azaz a kommunista nemzetköziségből kinőtt párt nem politikai vetélytársának tekinti a nemzeti gyökerekből táplálkozó, keresztény értékrendet valló pártot, hanem olyan ellenfelének, amellyel szemben állandó félelmet és gyűlöletet muszáj kelteni, amellyel a nemzeti alapértékekben sem szabad megegyezni? Mert mi másnak lehet tekinteni azt a szemléletet, amely csúfolás tárgyává, szégyenné, maradivá, lenézendővé minősíti azokat, akik kellő mértékben szeretik nemzetüket, noha a megvetést gerjesztő és a megvetett is eredendően egyazon nemzet (nép) tagja. Mert mi más lehet, mint belviszályt szító ember, aki politikai tőkét akar kovácsolni a nemzet legnagyobb tragédiájából, a szétszakítottságból. Mert a viszályt keltők azok, akik az egységesülő Európa ellenére elutasítják a nemzet egységét. Ezek azok - még ha megtévesztettek is -, akik a 2004. december ötödikén megtartott népszavazáson elutasították az elszakított magyarok magyar ál- j lampolgárságának helyreállítását, akik azzal riogatták a magyarországia- j kát, hogy a „határon túli magyarok” tömegesen elárasztják a maradék or- I szágot és felzabálnak mindent. Erre emlékezni kell, mert nem felejthetjük ! el, amit mondtak, de azokat sem, akik mondták. I A december ötödikéi népszavazás és az azt megelőző hazug kampánya a kormánynak és a kormánypártoknak pontosan nem felmérhető, elhúzódó válságot idézett elő az egész nemzetben. Az elszakított nemzetrészekben keserűséget váltott ki és egv olyan lappangó érzést Magyarország iránvá- i ban. amilyet az árulókkal szemben érez az ember. A magyarországiak egy I I részében még inkább sikerült elmélyíteni azt a szemléletet, hogy az elszakított részeknek semmi köze Magyarországhoz. De a nemzet jelentős ré- j szén a szégyenérzet és a kétségbeesés lett úrrá. Ok most a nemmel szavazó I vagy nem szavazó polgártársaik nevében bocsánatot kérnek az elszakítot- taktól, és segítségül hívják őket, hogy kikerülhessenek ebből a válságból. De néhány település, város és kisközség egy új, eddig ismeretlen döntést hozott. Létrehozták a tiszteletbeli polgár intézményét az elszakítottak szá- 1 mára. Akiket a kormány által megjelenített Magyarország elutasított, azokat a nemzet települési közösségei visszafogadják. Elsőként Hódmezővásárhely önkormányzata hozott érről döntést, majd az esztergomiak, 2005. . i május elsején pedig egy Nógrád megyei kisközségben, Terényben osztot- í ták ki a tiszteletbeli polgár státuszát bizonyító adományleveleket, amit az j egyik újdonsült tiszteletbeli polgár így köszönt meg: eddig csak szülőföldem volt, most már hazám is van. I Lehet, hogy ez a népszavazási megrázkódtatás ébresztette fel a nemzetet? j Az alapjaiban ismét életre kelő és cselekvő nemzet mozgásba hozhatja az j egész nemzettestet. Ha egyszer alulról elkezdődött a feleszmélés, akkor az | végigsöpörhet az egész nem- j zeten, a legfelsőbb posztig, j Ezt - ha még „bele is pusztulok” - kivárom. hídla^magazin 2005. május 28., szombat • HÍDLAP • A Kasszandra-levél 1867. május 26-án jelent meg a Magyar Újságban Kossuth Lajos híres „Kasz- szandra levele”, amelyet Deák Ferenchez írt. Kasz- szandra a trójai Priamosz király lánya volt, akit Apollón megtanított a jóslás művészetére, de azzal átkozott meg, hogy senki ne higgyen neki. Kossuth e nyílt levélben a történelmi Magyarország felbomlását jósolta, amennyiben sorsát a halálra ítélt Habsburg Birodalomhoz kötik. Levelét Kasszandrára való hivatkozással fejezte be, innen az elnevezés. Kossuth tehát óva intette Deákot a kiegyezés aláírásától és hangsúlyozta: Magyarországnak csak a '48-as, tehát alkotmányos alapon van lehetősége tárgyalni Ausztriával ragaszkodva a függetlenség kikiáltásához is. Kossuth tehát mintegy megjósolta a nemzet halálát és pusztulását mondván, hogy „ti lesztek a máglya, melyen az osztrák sas meg- égettetik.” Deák röviden és a rá oly jellemző bölcsességgel válaszolt: „ennyit sikerült elérni, a jövő nemzedéké a feladat, hogy változtasson rajta”. Ám ma már tudjuk, hogy a konstrukció joghézagai, elsősorban az úgynevezett „közös ügyek” merevvé, változtathatatlanná tették a rendszert. Mégse csorbítsuk Deák Ferenc érdemeit, hiszen valójában neki köszönhetők a hátralévő, „boldog békeidőknek” nevezett évtizedek. Mindenesetre Kossuth jóslatára emlékezve idézzük fel Koncz István azonos című, csodálatos versét! • P. Rein Kasszandra levél Egyedül maradtam. Minden múlt emléke sötétül, hunyó lélek sápad, s mint ősállapotba, sivatag-éjbe merül. Jövőt kísért, valóban lidérces- fényt követ talmi ideál, amely minden mást s másikat egyaránt kizár, s az a másik, az - az utolsó alkalom volt talán. Nem balsors, de bűnös öncsalás hoz pusztulást s teljesít végzetet a vak dac felett, s többé már nem remél a rettegéstől terhes utolsó pillanat, amikor választ az önzésben fogant ordas szabad akarat... amely süket -más igazságok ellenében. Gerencsér Ferenc Egy örök autodidakta Május 20-án nyílt az esztergomi vár Rondella kiállítótermében Gerencsér Ferenc festőművész kiállítása. A festő egy Doroghoz közeli tanyán született, s tizenöt évig ott nevelkedett, s onnan indult emberi és alkotói pályája. A dorogi bányában végzett munka mellett kezdett festeni. A határozott, élesen elkülönülő színek, sokszor komoly és komornak ható témák közül többet is bizonyára ebből az életszakaszból merített. Többször megjelenített kép még a golgotái jelenet, Krisztus haláltusája, majd a későbbi időben felállított és a mindennapok szigorú^ keménységében dolgozó embernek reményt adó útszéli feszületeket bemutató kompozíciók. Mindezek mögött egy álomszerű vízióba tekinthetünk bele, ha G.E képeire nézünk. A földön élő ember álmai. Istenhez intézett könyörgései, vágyai és munkával eltöltött súlyos évei tűnnek elő. Hétköznapok és ünnepek álomban és valóságban egyaránt. Az alkotót a kiállítás megnyitója előtt kérdeztem.- As interneten Ön „után kutatva”, egy rövidebb jellemzést olvashattam. Ebben azt írták, hogy autodidaktaként indult pályája. Tudjuk, hogy ez sok esetben inkál>b pozitívum, hiszen nem egy nagy művész kezdi így munkásságát. Hogyan fogadták cl Önt első képei készítése után a régebben alkotók?- Elfogadtak, sőt maximálisan elfogadtak. Furlán Ferencet és Kollár Györgyöt említhetném, akik segítőim, példaképeim voltak pályám indulásakor és a későbbiekben is. Például Kollár György, aki sajnos már nem él, többször is figyelte alkotásaimat még a készítéskor és soha nem szólt bele, hogy szerinte ezt vagy azt, miként kéne tennem. Furlán Ferenc egy éven keresztül tanított festészetet nekem, de vele kapcsolatban sem mondhatjuk, hogy mester és tanítványa volt a mi viszonyunk. Mindenre magamtól kellett rájönni.- Milyen állomásai voltak pályájának?- Nagyon sokat jártam eleinte az ország különböző nemzetközi alkotótáboraiba. Ez 1987-től indult és tulajdonképpen minden évben elmentem 15 éven át, mert meghívtak. Ott persze a készségfejlesztésen kívül az ismerkedés is nagyon fontos volt, sok festővel találkozhattam ezeken az alkalmakon. Ezekkel a táborokkal párhuzamosan voltak évente kiállításaim Szentendrén, Tatabányán, Gödöllőn, Esztergomban, Dorogon és más helyeken. a festészetében? Olyan nyom, melynek alapján egyértelműen felismerhetjük valamelyik klasszikus vagy modern stílus- irányzat jegyeit a képein?- Tulajdonképpen minden, ami tetszett másoktól, az megfogott és bizonyára a magam rendszerében valamilyen módon továbbvittem, mert szépnek találtam. De különösebb, néven nevezhető stílusirányzathoz nem kezdtem és ma sem kötődöm.. Megpróbáltam egy sajátos stílust, egy csak rám jellemző képi világot kialakítani, mely szándékom szerint a témától függetlenül mélyebb értelmezést nyer. Saját módszerekkel és egyedi technikával dolgozom. Ezekkel és ezekből alakul ki a kép. Nem tudom magam semmilyen irányzathoz és senkihez kötni.- Saját belső alkotói világa mellett ki-' tekint a festők, az alkotók baráti köréből, ebből a kiállításból, figyeli-e a művészet haladásának irányát?- Igazából a művészet, a képzőművészet támogatottságának elmaradásából fakadó elszegényedést tudom megfigyelni. A hazai viszonyokra jellemző, hogy egyre kevesebb helyen tudok, tudunk kiállítani. Van, hogy kapok külföldre szóló meghívást, de mivel az utat felerészben nekem kell fizetnem, ezekre sok esetben nem tudok elmenni. Lett volna Németországba és Csehországba is kiállításom, de nem tudtam menni. Pontosan az esztergomi 2003-as kiállításom kapcsán hívtak meg a németek, de az említett anyagi okok miatt ez az út elmaradt.- A képeivel kapcsolatosan milyen élményekről számolnak be a tárlatlátogatók?- Szűkén* mondva, olyan élményekről adtak számot az emberek nekém , mely az alko fásba vetett hitemhen erősíti ettek n: teg. Eöbben megemlí tettek a festim én vei imből sugárzó álon iszerűs ;éget, és ; kért ek, hogy ázokát az álrr tokát ál mod jam tovább... bök; an ' fej< ízték k i há Iájukat, hogy örömöt okoztam képeimmel. Ezek a kedves gesztusok is arra ösztönöznek, hogy tovább kell festenem, hogy folytatnom kell a munkát. .- Mit szeret a legjobban egy kiállításban?- Nagyon szeretem, amikor már folyamatban van egy kiállításom és reakciókat kapok a közönségtől. Lehet az negatív vélemény is, azt is elfogadom, a kritikából tanul az ember.- Milyen kapcsolata volt és van Esztergom városával illetve a régióval?- Többféle kötődésem van Esztergommal. Az említett művészi felmenőimet, Furlánt és Kollárt is itt ismertem meg a városban. Ez a mostani kiállításom okán immár harmadszor vagyok kedves vendége Esztergomnak. A fiam itt tanul a Ferences gimnáziumban és mivel nincs messze Dorogtól, ahol élek. második otthonomnak tartom. * Gerencsér Ferenc önálló kiállítása június 19-éig tekinthető meg az esztergomi Vármúzeum Rondellájában, hétfő kivételével minden nap 10-től 16 óráig. • Pöitl „Oxi” Zoltán
