Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)
2005-05-28 / 104. szám
• HÍDLAP • 2005. május 28., szombat hídlapmagazin Varga Péter jegyzete Június eleji gondolatok Olvasom, hogy a napokban kerül ismételten megrendezésre az Önkéntesek Hete, immár negyedik esztendeje. Azonnal érdekelni kezd, mit is jelenthet ez, kik csatlakoznak, illetve csatlakozhatnak hozzá és egyáltalán, mit takar az elnevezés. Néhány soron belül világossá válik, hogy az Önkéntesek Hete egy országos program- sorozat, amelynek legfontosabb célja, hogy felhívja a figyelmet az önkéntesek által végzett tevékenységek társadalmi jelentőségére, népszerűsítse az önkéntességet, és növelje annak elismertségét. Arra törekszenek, hogy az egyhetes rendezvénysorozat alatt Magyarország minden részéről a lehető legtöbb civil szervezet, cég, közintézmény és önkéntes kapcsolódjon be közcélú programokba, minél több lehetőség adódjon önkéntes tevékenységben való részvételre, s így a média segítségével egy héten keresztül koncentrált figyelmet irányíthassanak az önkéntességre. Az írás leginkább megdöbbentő része azonban csak e bemutatkozás után következett, a „Kik is csatlakozhatnak” alcím alatt. Mert mint kiderült, nem csupán szervezeteket, cégeket hívnak és várnak e rendezvényekre, hanem magánszemélyeket is, egész pontosan magányosakat. Június van. E hosszan kínlódó, gyakran telet idéző tavasz után végre itt a nyár, fürdőzhetünk a napsütésben, a melegben és megdöbbenve gondolok arra, hányán, de hányán gubóznak be szobájuk félhomályába pótcselekvések közepette kívánva megszabadulni az egyedüllét borzalmától egyszerűen csak azért, mert nincs hova menniük és leginkább nincs kivel. Soha ennyi ember és soha ennyi magányos ember nem élt a Földön. Nincs itt helye annak, hogy a megoldásukat keressük vagy tanácsokat adjunk az egyedüllét orvoslására. Mégis! Emberek! Június van és verőfény! Húzzátok föl a redőnyöket és engedjétek be a fényt az életetekbe! Kapcsoljátok ki a számítógépeket és a videókat, hagyjátok az ostoba tévéműsorokat és menjetek emberek közé, ahol beszélgetni lehet önkéntesen megszabadulva az egyedüllét lélekölő sötétségétől! ✓ Úr napja a Szentháromság vasárnapját követő csütörtökre eső parancsolt ünnep. Az egyház a nagyheti gyász miatt nem ünnepelheti méltóképpen az Utolsó Vacsora misztériumát, az Oltáriszentség szerzését. Ezért került a húsvéti idő utánra az esemény méltó megünneplése. Másfelől a középkor utolsó századaiban felbukkanó eretnekségek éppen az átlényegülés titkát kezdték áthágni, amelyekre az egyház az eukarisztikus hit ünnepélyes megvallásával felelt. Valamikor égiháború esetén az Ol- táriszentséggel körüljárták a falut, hogy a földeket megoltalmazzák vele. Szokás volt egyébként is, hogy az Oltáriszentséget meghordozták a tavaszi vetések között, hogy távoltartsa tőlük a természeti csapásokat, másrészt pedig, hogy bőséges termés járjon a nyomában. Ezekből az áldáskérő felvonulásokból is indíttatást kapott az úrnapi körmenet, a négy világtáj felé adott áldással. Fokozatosan kialakult az a szokás, hogy négy úrnapi sátrat állítanak a négy világtáj irányába, melyeket egy- egy jámbor társulat, családok, céhek díszítenek fel virággal, s a köztük levő utat virágszőnyeggel borítják, hogy azon haladjon a pap az Oltáriszent- séggel, minden sátornál áldást adva. Az így megáldott ágakat, virágokat nagy tisztelet övezi, a lakásbeli szentképekre kerül oltalmazó célzattal. Őrzik ezeket a hívek otthonaikban különféle betegségek távoltartására, továbbá villámcsapás, tűzvész ellen is. Úrnapja rendjéhez sokáig hozzátartozott a teljes munkaszünet. Sok olyan monda ismeretes, amelyek beszámolnak a tilalom meg- szegőinek tragédiájáról. Vannak vidékek, ahol olyan szigorúan betartották a munkaszünetet, hogy még a jószág takarmányát is előtte este előkészítették. Úrnapján nem fogták igába a jószágot sem, mert azt tartották, hogy tűz üt ki a faluban, házban, ha a körmenettel találkoznak, illetőleg ha a szekér a virágszőnyegen gázol át. Ezen a napon kenyeret sem sütöttek, mert az a hiedelem járta, hogy az Űrnapja hajnalán sütött kenyér kővé változik. /Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd című könyve alapján./ • P.REIN Az Űrnapja Türingia dicsősége Erzsébet szentté avatásának évfordulója alkalmából életben, hiszen alkatilag alkalmasabbak voltak a misztikum befogadására. Éppen ez mutatkozik meg Erzsébet esetében, aki a megözvegyülését követő megaláztatásoknak, a működését körüllengő számos csodának és víziónak köszönhetően méltán lett „Gloria Teutoniae”, „Türingia dicsősége”, egyben Germánia nemzeti szentje is. • Varga Péter Dénes Talán nem véletlen, hogy Árpád utódait úgy emlegetik, mint a „szent királyok nemzetségét”. És itt ne csak Szent Istvánra vagy Szent Lászlóra gondoljunk! Az oldalági le- származók sorából is akadtak bőven szentéletű utódok, nem is beszélve a legendás női szentekről, mint Margit vagy Erzsébet, akinek szenttéavatására 1235. május 27-én került sor. Erzsébet II. András magyar király és a kegyetlenül meggyilkolt Gertrudis királyné lánya volt. Már négyesztendősen eljegyezték Lajos türingiai őrgróf fiával, de az esküvőre csak tíz esztendő múlva került sor. A hercegnő tehát nem itthon, hanem Wartburg várában nevelkedett. Esetében az Árpád-házban másodszor ismétlődött meg egy különösség. István királyhoz hasonlóan András is megérhette, hogy tulajdon gyermekét még életében szentté avassák. Míg azonban Imre herceg híre aránylag lassan terjedt és kevéssé jutott túl az ország határain, Erzsébetet már négy esztendővel a halála után a szentek sorába emelte IX. Gergely pápa és külföldön ismertebb volt, mint Magyarországon. Ez természetesen nem véletlen. Férje 1227-ben bekövetkezett halála után életét mélyen vallásos áhítatban töltötte. Teljes szegénységben és önmegtartóztatásban élt, idejének és anyagi javainak döntő részét a szegények és a betegek gondozásának szentelte. Megözvegyülvén elhagyta Wartburg várát és Marburgban telepedett le. Legenda övezte már életében és nem véletlenül. Kórházat alapított a szegények számára és közöttük osztotta szét vagyonát is. Talán furcsán hat e gazdag hercegnő említett viselkedése. Pedig ha megvizsgáljuk a kort, amiben élt, azonnal értelmét nyeri a történet. A XIII. századra nyugodtan mondhatjuk, hogy Szent Ferenc százada. Míg az egyéb filozófiai irányzatok, amelyek a világot látszólagosnak, egyenesen bűnösnek tekintették, Ferenc nyíltan hirdette annak szépségét. Nem csak az embereket, de a tájat, a növényeket és az állatokat is szeretette. Mindezzel egyidőben lezajlott a királyi hatalom elvilágiasodása és talán épp ennek ' köszönhetően került sor arra, hogy megnőtt a nők szerepe a mindennapi Kultúrtörténeti kuriózum Gazda István összegyűjtött néhány jellemző adatot arra vonatkozóan, mit is kellett tudniuk a magyar diákoknak úgy másfél száz esztendővel ezelőtt. Az adatokat Edvi Illés Pál könyvéből vette, aki összeállította a tudnivalók gyűjteményét, mégpedig katekizmusszerűen, kérdés-felelet formájában. Nézzünk egv példát!- Miért is nevezték a Dózsa-féle parasztháborút kuruefutásnak?- Mert a Szentföldre utazók mindnyájan a kereszt felét viselték posztóból, a kereszt pedig deákul, vagyis latinul kruksz, helytelenül ejtve pedig kruc, kuruc. Vagy egy másik: melyik konyháról kapta a nevét a „Laci konyhája”?- Dobzse Lászlóról, aki mint állandó pénzzavarral küszködő gyönge és annál szegényebb uralkodó volt, az Alföldön, a megvetés jeléül egyszerűen Lacinak neveztetett el. A megvetés pedig abból adódott, hogy I. Ulászló hihetetlen rossz gazdálkodásának köszönhetően olyan végső szegénységre jutott, hogy a budai árusok már húst sem adtak neki hitelbe. A budai vásárok alkalmával azután Inasait olyan sátorokba küldte koldulni, ahol húst sütöttek. Innét e sátorok Laci konyha elnevezése. Nos ilyesmik szerepeltek nagyjából ezekben a tankönyvekben, de a kérdéseket és válaszokat sorolhatnánk a végtelenségig. Ami a műfajukat tekinti, hát bizony gyakran voltak pártossággal vádolhatok, de gondoljuk meg: a tankönyvek a Magyar Tudományos Akadémia gondozásában jelentek meg, s az nyilván meghatározta hangvételüket. No de nem így van ez máig is? • Dénes
