Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)

2005-05-14 / 94. szám

• HÍDLAP • 2005. május 14., szombat

hídlapmagazin

I

Varga Péter

jegyzete

Pünkösdi

emlékeim

Vannak dolgok, amiket sosem felejt el az ember, és vannak emberek, akiket örökké a szívünkbe zárunk. Sosem felejtem el Balázs atyát, az első órámat vele a ferenceseknél. Berontott az osztályterembe, akkor talán 27 éves lehetett, és azonnal felírta a táblára a Miatyánkot ószlávul. Másnapra mindenkinek tudnia kellett. Máig tudom. Rajongásig szerettük, amint tette azt a hívők sokasága, akik vasárnapi, negyedtizenegyes szentmiséjén megtöltötték a templomot. Istenért, Jézusért és a Szentlélekért mentünk oda, de nem utolsó sorban azért, ahogyan Istenről, Jézusról és a Szentlélek- ről Balázs atya beszélni tudott. Eszembe jutnak a gyerekkori emlélkeim egy-egy diákmiséről.

A szentlecke valahogy így szólt: „Mikor elérkezett pünkösd napja, mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen. Hirtelen, mintha csak heves szélvész közeledett volna, zaj támadt az égből és egészen betöltötte a házat, ahol ösz- szegyűltek. Majd pedig szétoszló, tüzes nyelvek lobbantak föl előttük és leereszkedtek mindegyikükre. Valamennyien elteltek Szentlélekkel...”

Közeledik a pünkösd. Balázs atya naplótöredékeit olvasgatom. Thomas Mertont idézet egy helyen: „Te a magad békéjére és csöndességére teremtetted lelke- met, tevékenységemnek és vágyaimnak lármája viszont szerteszét szaggatja értelmemet. Én a te békédre vagyok teremtve, és te nem fogod megvetni vágyakozásomat mély csöndességed szentsége után, ó, én Uram” Mi emberek szavakkal tanúskodunk. Tanúságunk akkor igaz, ha megfelel a valóságnak, illetve tetteinknek. A Szentiéleknek nincsenek szavai: ő úgy tanúskodik, hogy a valósággal, az igazsággal szembesít egyfajta sajátos, belső személyes megvilágosítás által. Erre a meg- világosításra utalnak az írásban a lángnyelvek. Mindenkit külön-kü- lön világosít meg: vagyis szembesít a végső valósággal. Ránk bizonyítja a bűnt egyfajta élesen és fájdalmasan megnyilatkozó evidenciával: ugyanakkor Jézusról is feltárja a végső igazságot, hogy Jézus az örök Isten öröktől születő Fia, aki értünk, éppen bűneink bocsánatáért halt meg...,, - írja Barsi Balázs Magasság és mélység című kötetében. Elgondolkodom. Valóban létezik a bűn és a bűnhő- dés, de létezik a megbocsátás és a megváltás is. Szeretnék olyan gyermeki hittel készülni a pünkösdre, mint amilyen tiszta lélekkel tettem ezt akkoriban még, P Barsi Balázs diákjaként.

Pünkösd

A rendszerváltás előtt vallási ünnepeket alig-alig lehetett megünnepelni. A nagy változás e téren is sokat módosított a korábban volt értékrenden, a pünkösd munkaszüneti nappá vált, először 1993. május 31-én. Maga a kifejezés a görög „pen- takoszté” szóból ered, mely „ötvenedik napot” jelent és arra utal, hogy húsvét szombatjának ünnepe után vagyunk 50 nappal.

Maga az ünnep zsidó néphagyományból származik, mikor is a húsvét szombatját követő ötvenedik napon a befejezett aratást hálálták meg a Szentföldön. A későbbi időkben ez a nap a híres Sínai-hegyi törvényhozás ünnepévé vált, vagyis amikor Mózes megkapta Istentől - kőtáblákon - a törvényeket. Izrael népe a pünkösd ünnepét különleges áldozatok bemutatásával és pihenéssel töltötte el. Ekkor mutatták be az új gabonából készült két kovászos kenyeret és gyümölcsöket is ajánlottak fel Izrael Istenének.

Természetesen - amint Szoboszlai Endre is írja - a zsidó nép pünkösdi ünnepéből alakult ki a kereszténység e nagyszabású ünnepe, amelyen a Szentlélek eljövetelét ünnepli a keresztény ember, vallási felekezetétől függetlenül. Magát az ünnepet a keresztény világ a Krisztus utáni 2. századtól tartja számon, sőt a keresztény egyház megalapítását is erre a neves ünnepnapra tették.

„És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának. És lön nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó, szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek, és üle mindenikre azok közül. És meg- telének mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Szellem adta nékik szólniuk.” (Ap.Csel 2:14)

Pünkösdhöz természetesen népszokások is kapcsolódnak. Magyarországon, csakúgy mint Európa számos országában a pünkösd ünneplésében keverednek a keresztény, illetve az ősi pogány, leginkább ókori római elemek. A népszokásokban elsősorban a termékenység, a nász ünnepe ez a nap, és ezek szimbolikus megjelenítése is ílymódon dominál. A Római Birodalomban május hónap folyamán tartották az ún. Flórába ünnepeket. Flóra istennő a római mitológiában a növények, virágok istennője. Pünkösd ünneplésében ma is fontos szerepet játszanak a virágok, elsősorban természetesen a pünkösdi rózsa, a jázmin és a bodza. De nem csupán a virágok napja volt ez a nap, hanem a

pünkösdi király választásának a napja is. A pünkösdi királyt a legények közül választották ügyességi versenyeken.

Európa nagy részén a középkor óta élő szokás volt ez, gyakran lovas versenyekkel párosulva. Magyarországon a XVI. századtól kezdve vannak írásos nyomai a hagyománynak.

Legérdekesebb leírása Jókai Egy magyar nábob című regényében olvasható. A pünkösdi király megválasztása után egy évig „uralkodott”, azaz ő parancsolt a többi legénynek, az ivóban ingyen ihatott, minden lakodalomra, mulatságra meghívták. A májusi pünkösdi időszak jelentős szertartása a zöld ágak házba vitele. Az ablakokra, az ajtók fölé, a szobák falára, a kútgémre, a malmokra frissen vágott zöld ágakat tűztek. Az ősi termékenységvarázslások emléke ez a szokás, de egyben védelem is a rontás, a boszorkányok ellen. A földbe tűzött zöld ág a hiedelem szerint megóvja a vetést a jégveréstől és a kártevőktől. Pünkösdkor a paraszt családoknál is ünnepi ételek kerültek az asztalra. Egyébként húst ritkábban ettek, de a juh tartó vidékeken nemcsak húsvétkor, hanem pünkösd napján is fogyasztottak bárányt, birkapörköltet. Máshol inkább marhahús, baromfi került a terítékre. A tojásrántottának mágikus hatást tulajdonítottak, hiszen a tojás a termékenység szimbóluma volt. Mindemellett kötelező volt valamilyen édes kalács készítése is. Sárközben azonban nem édes tésztát, hanem sós kalácsot sütöttek, melyet tejföllel, borssal kentek meg. A bodza leveléből és virágából főzött szörpnek, teának minden betegséget gyógyító hatást tulajdonítottak. Mindezek ellenére vagy éppen ezzel együtt ma is érdemes kalácsot sütni, húst készíteni vagy zöld ágat, illetve pünkösdi rózsát helyezni a vázákba.

Vitám et sanguinem...

288 éves lenne Mária Terézia május 13-án

1741-ben meghalt III. Károly császár, a legenda szerint gombamérgezésben. Amint Voltaire írta a történethez kapcsolódva: „Egy tál gomba megváltoztatta Európa sorsát.” így is lett. Az ifjú, 1717. május 13-án született tapasztalatlan utód, Mária Terézia császárnő a magyar országgyűléshez fordult segítségért 1741. szeptember 12-én, kérve a Sziléziára már régóta kacsintgató III. Frigyes porosz királlyal szemben a magyarok támogatását. Az üres kincstárat és agg tanácsadókat öröklő fiatalasszony nem is számíthatott másokra, csak a magyarokra. Gyászruhában jelent meg a pozsonyi diétán, az akkor még csecsemő (későbben) II. Józseffel a karján. És a magyar urakat meghatotta a kissé teátrális jelenet. Megerősítve a korábban elfogadott Pragamatica Sanctiot, vagyis a Habsburg-ház leányági öröklődéséről szóló törvényt, egyhangúlag kiáltották: „Vitám et sanguinem pro rege nostro Maria Terézia!” - „Életünket és vérünket királyunkért, Mária Teréziáért!” A magyar katonákat még maga az ellenfél, Frigyes is megirigyelte, hasonló mundért készíttetett a katonái számára a későbbiekben. De az ifjú császárnő sem felejtette el a magyarok segítségét. 1744-ben így írt Pálffy József grófnak: „Tudja mily nagy volt mindig szeretem és bizalmam e nekem annyira drága nemzet iránt és nincs semmi, mit az ország iránt hálás szívvel tenni kész ne volnék.”

Férje, a kissé korán gömbölyödő Lotharingiai Ferenc az uralkodásban nem volt igazán társa, arról azonban gondoskodott, hogy a Hambsburg-ház többé ne halhasson ki. Kettejük házasságából 16 gyermek született. Mária Terézia ragaszkodása és elkötelezettsége a magyarok iránt hosszú uralkodása alatt mindvégig megmutatkozott. Gyermekei mellé magyar nevelőket rendelt és környezetébe vonta a hazai arisztokráciát. Nem osztrákká, európaiakká tette őket. Uralkodása idején épültek az első magyar paloták Bécsben, valamint hatására épülnek a hazai magyar kastélyok, mint Fertődön az Esterházyaké, vagy Gödöllőn a Grassalkovich család kastélya. Szüretkor is szívesen jár Magyarországon, uralkodói jókedvében maga hordta puttonyban a szőlőt. Bécsi otthonában is leginkább franciául vagy latinul levelezett, a németből csak a bécsi dialektust ismerte.

Azon túl, hogy visszaállította a Mohács előtti megyehatárokat, elkötelezett hívévé vált a felvilágosodásnak. Felvilágosult uralkodó volt barokk köntösben. Amint írta: „Fő cél az egyedül üdvözítő katolikus vallás fenntartása, amelyből egyenesen következik az Istennek tetsző igazságszolgáltatás szüksége.”

Talán ő az első uralkodó, aki valóban nem volt érzéketlen a nép sorsa iránt. Mint egy jó anya, gondoskodni kívánt alattvalóiról a „felvilágosult boldogságkoncepció” szellemében. Amint mondani szokta: „Ha király akarok maradni, kell, hogy épp úgy igazságot szolgáltassak a gazdagnak, mint a szegénynek.” Elrendelte, hogy minden vármegyének fizetett orvost kell tartania, mi több, növelte a gyógyszertárak számát. Rendelkezést hozott arról, hogy a járványok és betegségek megfékezése érdekében a halottakat mélyebbre kell temetni és a temetőket el kell keríteni. O indította meg Magyarországon a bábaképzést.

Olyan területeket érintett, amelyekkel eddig még senki nem foglalkozott. Neki köszönhetően rendezte be gróf Esterházy Ferenc Talló- son az ország első árvaházát. Úrbéri rendeletét, amely a jobbágyokra vonatkozott a következő képpen indokolta: „Lelkiismeretem szerint kell eljárnom, nem akarok elkárhozni egypár mágnás és nemes miatt!” Oktatási reformja „Ratio Educationis” néven vált ismertté. Ennek keretében helyezte a Pázmány Péter alapította nagyszombati

egyetemet Budára majd Pestre, kiegészítve azt az orvosi fakultással. Akik ismerték, még idős korában is rajongtak érte. Bessenyei György, akinek az Agis tragédiája című munkájától számítjuk a magyar felvilágosodást, a következő szavakkal búcsúzott tőle halálakor: „Mária Terézia elfelejt- hetetlen részünkről, hogy mióta a magyar nemzet a világnak e részét megülte, nagyobb nyugalomban, mint alatta, nem volt. Uralkodása alatt csendesség, bőség volt az országban, annyira, hogy tőle elmaradott királyi széki halálát siratni mindezideig is meg nem szűnhettek.”

• P. Rein