Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)

2005-05-14 / 94. szám

Fagyosszentek ifmagazin 2005. május M., szombat • HÍDLAP III hárman megfagytak, de pártfogoltja- ik megmaradtak. Úgy tartották ré­gen, hogy „sok bort hoz a három ác, ha felhőt egyiken se látsz”. Az eleki németek trágyát égettek ilyenkor és félreverték a harangokat, hogy a pusztító fagyot elzavarják. A Szeged környékiek hitében csak a garabonci­ások tudják elzavarni a fagyosszente­ket, azok határt-„égető” haragját. Termésjósló volt tehát e három nap. Hogy idén milyen lesz? Kérdezzük meg őket! Pongrácot, Szervácot és Bonifácot, vagy egyszerűen csak fi­gyeljünk az égre, van-e rajta felhő?! De kik is voltak e szentek? Szent Pongrác az ázsiai Frígiában született, gazdag családban. Atyja ha­mar elhunyt, így ő Dénes nevű nagy­bátyjához került. Szívesen barangolt a természetben. Barátságos, jólelkű ember volt. Találkozott Kornél pápá­val, aki fölismerte a fiú tiszta lelküle- tét és megkeresztelte. Az üldözteté­sek során őt is feljelentették a császár­nál, aki megpróbálta eltéríteni hité­től. Bátran védte a keresztényeket, így vallomása nyomán 304. május 12- én Diocletianus császár lefejeztette. Temetetlenül hagyott holttestét egy bátor nő eltemette. Sírja fölé Sym- machus pápa emeltetett a Via Auréli- án bazilikát. Fehérvasárnap az újon­nan megkereszteltek ide vonultak és itt újították meg hitvallásukat. A késő középkor óta a 14 segítő szent közé sorolják. Tiszteletét Szent Bonifác terjesztette el Európában. Szent Szervác a rajnavidéki Maastricht püspöke volt. 384-ben Pünkösd hétfőjén halt meg, amely abban az évben éppen május 13-ra esett. A legenda szerint szabadban lévő sírját soha nem lepte be a hó, bár körülötte magasan állott a hó. Később templomot emeltek föléje és búcsújáró hellyé vált. Sírjánál, erek­lyéinél sok beteg, ördöngös meg- gyógyult. Szervác hajdani jámbor népszerűségére jellemző, hogy le­gendája szerint ősei Jézus Krisztus­nak voltak leszármazottai. Szent Bonifác valószínűsíthetően csehi származású volt. Magyaror­szágon Szent Márton hegyén az apátságban (ma Pannonhalma) lett Szent Asztrik utódaként a kolostor apátja, ő volt a tanítómeste­re is. 1004 körül Szent István ki­rály rendelte Alsó Pan­nóniába, ahol olyan komolyan vette apostoli feladatát, hogy nemcsak a keresztényeknek terjesztette az igét, hanem a pogányok között is hirdet­te az evangéliumot. Valószínűleg így lelte halálát is: egy pogány kardjától szerzett halálos sebet. 1007 körül halt meg, vértanúként tiszteljük. A három szent élete példaként áll az emberek előtt, így a nevükhöz fű­ződő hagyomány kizárólag naptári jellegű. Mindszent idősebb népe úgy véli, hogy e szentek úgy fagytak ha­lálra, nyomorult betegeket a maguk ruhájába takargattak. Ezek megma­radtak, ők azonban belehaltak a név­ünnepükön hirtelen támadt hidegbe. • Varga Péter Dénes A „világosság fiai” - Batsányi János- halálának 160. évfordulója alkalmából Pongrác, Szervác és Bonifác - ők a „fagyosszentek”. De vajon honnét is az elnevezés, milyen tapasztalatokból táplálkozik? Maga az elnevezés arra utal, hogy a népi megfigyelés szerint a tavaszi meleg napok ekkor hirtelen hidegre változnak, az időjárás szeszé­lyessé válik, nem ritkák az éjszakai fagyok. Szent Pongrác és Szent Bo­nifác ókeresztény vértanúk voltak (304-ben), Szent Szervác püspök, hitvalló volt (360 k.). Ezekhez a na­pokhoz időjárási megfigyelések kö­tődnek. Évszázados megfigyelés és tapasztalat szerint a tavaszi meleg időjárás május közepe felé hirtelen hidegre fordulhat - bár ez ebben az esztendőben nem bizonyult igaznak, már ami a tavaszi meleg napokat ille­ti. Mindenesetre tapasztalatok sze­Az 1789-es párizsi történések ha­zánkra sem voltak hatástalanok. Az egyre inkább növekvő polgári kultú­ra, ha politikailag nem is, de társadal­milag mindenképp jelentékennyé kezdett válni Magyarországon. Nagyrészt párizsi mintára, a felvilá­gosodás eszméit követve a kis- és kö­zépnemesség kezdett bekapcsolódni a közéletbe, szükségesnek tartották a magyar nyelv csiszolását, irodalmunk fejlesztését. Ám ezen elképzelések megvalósításában akadályt jelentett a feudális rendszer, amelynek érdekeit ők maguk is erősen védték. Magyar- országon nem volt meg annak a lehe­tősége, hogy a polgári nemzetállam a királyi abszolutizmus burkában fej­lődjön ki. Mindezek ellenére a Habs­burgok elnyomásával szemben, a nemzeti törekvéseket a viszonylag nagyszámú, de zömében műveletlen Habsburg-ellenes kis- és középne­messég képviselte. De e társadalmi réteg harca felemás volt, hiszen nem­zeti törekvéseik a feudális rend védel­mével fonódtak össze. A magyar iro­dalom a politikai élettel állandó kon­taktusban, de az általa nyújtott lehe­tőségeknél szerteágazóbban próbálta érvényre juttatni polgári törekvéseit. Nagy érdeklődéssel fordult a francia felvilágosodás felé, elképzeléseit an­nak eszméi alapján alakította ki, en­nek megfelelően a műveltség emelke­désében, a nyelv csiszolásában látta hazája fejlődésének biztosítékát. A nyelv és irodalomfejlesztés előrejutá­sának nagy lendületet adott II. József nyelvrendelete, mely szerint a latin használatát a hivatalokban a német rint a fagyosszentekre vonatkozó néphit nem légből kapott állítás. Alapja, hogy május elején nagy a va­lószínűsége a sarki hideg légtömegek betörésének, az ezzel járó derült idő­nek és az éjszakai lehűlésnek. Ez ter­mészetesen nem mindig történik így. Mielőtt azonban kételkedni kezde­nénk az ősi megfigyelésekben, fontos megjegyezni, hogy a néphit még va­lószínűleg a naptárreform (1582) előtt keletkezett, így nem is egészen pon­tos. A korábbi, még Julius Caesartól származó naptár pontatlansága miatt felgyülemlett 10 nap hibát azzal küszöbölték ki, hogy 1582. október 4. után másnap október 15-öt írtak. Et­től kezdve tehát 10 nappal eltolódtak a dátumok a régi naptárhoz képest. A fagyosszentek időjárási szabálya vi­szont Pongráchoz, Szerváéhoz és Bo- nifáchoz kötődve él tovább napjain­kig. Talán ezt látszik bizonyítani, mi­kor azt halljuk, hogy „korán jöttek az idén a fagyosszentek”. Az előbbieket figyelembe véve tulajdonképpen má­jus első napjaiban van a rendes ide­jük. A májusi fagy igen gyakran egy teljes év termését tehette tönkre, így érthető, hogy a földműveléssel fog­lalkozók különös figyelemmel for­dultak a jelenség felé. Védekezéskép­pen a gyümölcsösökben ilyenkor füstölnek. Göcsejben „fagyosna- pok”-nak nevezték ezt az időszakot. Az ekkor jövő fagy a sarjadó vetése­ket, különösen a nagyon nekiszökke- nőt, s a zsenge hajtásokat tönkrete­heti. Magyar legendájukban a fa­gyosszentek ruhájukkal nyomorult betegeket takartak be, s a névünnep­ükön támadt szokatlan hidegben ők venné át. Tehát a nyelv hivatalossá té­telével kapcsolatos ellenérzések nem­zeti egységformáló erővé nőttek. A magyar beszéd egyik jeles formálója Batsányi János, akit műveltsége és te­hetsége vezető szerepre szánt volna az irodalmi életben, de törekvései el­lenére sorsa másképp alakult. Tapol­cán született 1763. május 9-én, kispol­gári családban. Édesapja vargaként dolgozott. Gimnáziumi tanulmányait először Keszthelyen, majd Veszp­rémben, később Sopronban, s végül a filozófiai tanfolyamot Pesten a piaris­táknál végezte. Későbbi tanulmányai folytatásához állást vállalt, végül jog­hallgatóként Orczy Lőrinc házába került, mint a neves költő fiának ta­nulótársa. A tehetős és tekintélyes család segíti az ifjú Batsányit elsősor­ban anyagi értelemben, de szellemi fejlődésében is nagy szerepet játszik a család, örömest egyengetik hivatali pályáját. 1787-től Kassán gyakornok, majd írnok és valószínűleg ebben az időszakban tette magáévá a szabad- kőműves eszméket is. Lángoló termé­szetének, szabadságvágyának ékes bi­zonyítéka az alábbi idézet: Téged, szabadság! Téged énekel. Nincs szíved, ember, hogyha nem érdekel: Ha fel nem indíthatnak édes Hangjai zengedző szavának. 1788-ban az ifjú Kazinczy Ferenc­cel és Baróti Szabó Dáviddal megala­pította a Magyar Museum című la­pot, amelyet a második számtól egyedül szerkesztett, mert barátsá­guk megromlott. 1793-ban forradalmi versei miatt elvesztette állását és el­hagyta Kassát, a későbbiekben a ja­kobinus mozgalomban való részvétel gyanúja miatt Budán elfogják. Ugyan a vádat nem sikerült rábizo­nyítani, de „felforgató” magatartása miatt egy évi fogságra ítélték. Szaba­dulása után azonban újra kezdi szer­kesztői munkásságát és Bécsbe költö­zik, ahol hivatalnok lesz. Festetics György anyagi támogatásával útjára indítja a Magyar Minerva című fo­lyóiratot, amelyben kortársai írásait adja közre. 1805-ben feleségül vette a neves osztrák költőnőt, Baumberg Gabriellát. Tevékenyen részt vett a Napóleon által kiadott „Magyarok­hoz” szóló proklamáció megformálá­sában. Életét Párizs forgatagában folytatja, ahol később a megszálló osztrák katonaság elfogja. Ismét bör­tönbe kerül, de szerető felesége köz­benjárásával kiszabadul. Végül kényszerűen választott otthonában, Linzben halt meg 1845. május 12-én. • (Márkus) Aligha találni Árpád nemzetségéből ellentmondásosabb, talán itt-ott szél­sőségesebb uralkodót II. Andrásnál. Bár ez talán - személyes tulajdonsága­in túl - annak is köszönhető, hogy bi­zony nem volt könnyű dolga, hiszen a „görögnek” is nevezett III. Béla után került a trónra, márpedig az Alexiosz néven bizánci császárnak nevelt nagy- formátumú előd bizony föladta a lec­két. Ráadásul épp András korára tör­tént meg, hogy az ország különböző eredetű lakói megérintve a szabadság szellemétől egy nemzetté forrtak össze, természetesen nem a mai érte­lemben. Mégsem véletlen, hogy épp 11. András idejére ért meg a politikai helyzet arra, hogy kiadásra kerüljön az angol Magna Charta Libertatum után Európában másodikként a ma­gyar Aranybulla. Ezzel a lépéssel - joggal mondhatjuk, hogy kikénysze­rítve a királyból - indul útjára az a po­litikai fejlődés, amelynek eredménye­ként megszületik Magyarországon az az úgynevezett köznemesség, amely oly jelentős szerepet tölt majd be az ország életében az elkövetkező évszá­zadokban, túlzás nélkül egészjen az el­ső világháborúig, ám az 1867-es ki­egyezésig feltétlenül. Mindazonáltal András király nem csak arról volt hí­res, hogy okleveleket osztogatott és újított meg. Nevéhez fűződik az egyet­len magyar keresztes hadjárat vezetése is. Még apjától, III. Bélától kapta örö­kül a feladatot és a vállalkozáshoz szükséges pénzt, ám az utóbbit - mint annyiszor életében - hamarosan el­herdálta. Végül pápai intésre csak kénytelen volt beteljesíteni az atyai végakaratot. Az ő keresztes háborúja azonban - ellentétben a többivel ­szintén kilóg a sorból. Elzarándokolt ugyan a Szentföldre, de komoly csatá­rozásba nem kezdett. Ottlétét sokkal inkább nevezhetnénk egy középkori turistaútnak. Rendre végiglátogatta a szent helyeket, lerótta a kegyeletét Jé­zus működésének a helyszínein, és közben középkori szuveníreket vásá­rolt ereklyék formájában, majd mint aki jól végezte a dolgát, hazajött. így végződött tehát e dicsőnek korántsem nevezhető magyar keresztes hadjárat. De András király házasságaiban sem volt hétköznapinak nevezhető. Első feleségét, Gertrud meráni her­cegnőt a király távollétében meggyil­kolták. Két esztendő múltán a király újra házasodott, ezúttal Capet Jolán- ta francia hercegnőt véve feleségül, akitől csak egyetlen gyermeke szüle­tett. Jolánta halála után - megérve közben az ország kétszeri kiközösíté­sét is - idős korában harmadszorra is megházasodott. Az anconai őrgróf lányát, Estei Beatrixet vette feleségül fiai, leginkább Béla ifjabb király nagy bosszúságára. Tartani lehetett tőle ugyanis, hogy újabb fiú utóddal gazdagítja majd Árpád nemzetségét, vagyis egy elképzelhető későbbi trónkövetelővel. A királyi párt egyébként nagyszámú olasz vendég jelenlétében a mantuai püspök esket­te meg itt, Esztergomban. András felnőtt fiainak a félelme nem volt alaptalan. Beatrix királyné hamaro­san fiúgyermeknek adott életet, ám a születését András már nem élhette meg. Mégis sorsszerű volt Posthu- mus István herceg születése, hiszen tőle származik majd III. András, az „utolsó aranyágacska”. • DÉNES . András esztergomi házassága

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents