Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)

2005-04-02 / 64. szám

• HÍDLAP • 2005. április 2., szombat hídlapmagazin „Ninccsa dás szó Ijcsak bátrAn!” Farkas Miklós tárlata a József Attila Iskolában Farkas Miklós műveit bemutató kiállítással folytatta a József Attila Általános Iskola galériája azt a tárlat-sorozatot, amely egykor volt tanulóinak munkáit teszi plé- num elé. A most bemutatkozó fia­tal művész 7-8 osztályos korában a József padjait koptatta, jelenleg a Corvin rajziskolában alkalmazott grafikát tanul. Farkas Miklós képein leginkább az útkeresés öröme és gyötrelme lát­szik. Egyelőre csapong, de számos kortársától eltérően ő már látja maga előtt az utat. Az utat, ami a napjaink­ban egyre divatosabb „sokkoló sajtó­montázs” felé vezet. No persze ez számára sem elegendő - ott van még a büszkeség. A Corvinban tanult ak­tok, a szemnek-szívnek kellemes raj­zai, portréi éppolyan érzékenységről árulkodnak, mint a gondolkodásra ösztönző feliratoktól és jelszavaktól tűzdelt bizarr „kép-mixei”. Ha Farkas Miklós idővel majd ke­verni fogja a remekül elsajátított és érzett montázstechnikát a lényege­sen több pepecseléssel járó figuratív festészettel vagy rajzzal, (amit éppen most tanul) hazánkban egészen egye­dülálló művésszé is válhat. Bár, szép tanulmányai is sokat mondóak, remek intuícióval kivá­lasztott mondatai tovább égnek az ember fejében, mint szomorú port­réi. Felhívjuk a figyelmet egyik nehe­zen kibogozható üzenetére: „ANYA - Sok szeretettel - Ninccsa dás szó Ijcsak bátrAn! - MIVANHOGY...”, amely akár válasz is lehet fel nem tett kérdéseinkre. És a továbbiakban is igyekszik különösen mély nyomo­kat hagyó jelszavakkal operálni, - persze csak ha engedi a néző - más­különben hatástalan marad. Kérdés azonban, hogy míg az előző tárlatokban az iskola tanulói számára is élvezhető képeket szerveztek a tár­latrendezők, ezúttal a huszonévesek kilátástalan úttalansága és világkere­sése, (máskor a csernobili atomerőmű jelentette globális kérdések), egyéb­ként remekbeszabott montázsképei mennyire kötik le a kicsiket és éppen ehhez hasonlóan mennyire való sze­mük elé a megviselt (egyik esetben arctalan) nő aktja és portréja. Ezeket a kérdéseket nem nekünk kell megválaszolni. Mi csak arra ins­pirálnánk kedves olvasóinkat, hogy látogassanak el a József Attila iskolá­ba és saját szemükkel is győződjenek meg róla, hogy Farkas Miklós az egyik legtehetségesebb fiatal mű­vész, akivel az utóbbi időben váro­sunkban dolgunk volt. • SZALAY Mogyorósbányai látkép Előző kirándulásunk alkalmával a Rám-szakadékban jártunk, most lá­togassunk el egy közeli, kicsiny falu­ba - Mogyorósbányára - és az azt övező hegyekbe. Esztergomból in­dulva Tát felé kell vennünk utunkat, ha szeretnénk megcsodálni e kis tele­pülést és környékét. Mindezt tehetjük autóval vagy busszal is; a pályaudvarról több járat is indul egész nap. Beérkezve a falu főterére (ez a buszjárat végállomása is) érdemes körbejárni a kis község utcáit, hiszen a hangulatos borospin­cék látványa mellett több helyütt is alkalmunk nyílik felfrissülni vala­mely kiskocsmában. De inkább ve­gyük utunkat az erdő felé. Ehhez vissza kell térnünk kiindulási pon­tunkhoz, ahonnan jól láthatóan kú­szik fel a mélyút. A századok alatt mélyen ki vájt hegyi út határozottan kúszik a magasba. Kövessük bátran, hisz letérni róla még szántszándék­kal is nehéz volna. Időnként erőtelje­sen meredekké válik, de néhány lan­kásabb lejtő ideális pihenőhelynek bizonyulhat. Körülbelül harminc perces séta után kiérünk a fák taka­rásából. Tisztás következik. Innen elég ösztöneinkre hagyatkozni, ha­mar rátalálhatunk a sziklás párkány­ra ahonnan festői a kilátás. Tiszta időben egészen messzire tekinthe­tünk, s láthatjuk a Bazilika csúcsát, noha a szomszédos gyárkémények kissé feszéjezhetik az idilli hangula­tot. Sajnálatos módon itt szeméttá­rolókat nem találhatunk, ez meg is látszik a környezeten. Ezért fontos, hogy a kirándulók maguk gondos­kodjanak a hulladék elszállításáról! Ha hozunk hátizsákunkban némi elemózsiát, alkalmunk nyílik azt el­készíteni néhány jól bevált tűzrakó helyen. Kis pihenő után élvezetes időtöltés felfedezni a vadregényes tájat, elgyönyörködni a barlangok­kal tarkított ős öreg sziklák fakó ár­nyékában, s csodálni az erdő zöldjé. Mikor elérkezettnek látjuk az időt a hazaindulásra, két útvonal közül is választhatunk. Az egyik természete­sen amin feljutottunk, a másik Tát felé vezet. Az utóbbi nehezebb, ezzel csak akkor próbálkozzunk, ha csapa­tunkból valaki már ismeri.a táti ös­vényt. Következő kalandunk a búbá- nati hegyekhez és tavakhoz vezet majd. Jó kirándulást mindenkinek! • (Márkus) Nálunk is történhetett Rovatunk olyan apró, színes történetek feldolgozására vállalkozik, amelyek nagy valószínűséggel sokak számára ismerősek lehetnek, vagy legalábbis el tudják képzel­ni őket környezetükben is. Fontos, hogy a történetek és az alakok valódiak, még ha olykor - személyiségi jogaik miatt - nem is eredeti nevükön említem a szereplőket, vagy itt-ott egy kis színezékkel dúsítottam a históriákat. Mindezek természetesen az adomákban lényegi változást nem okoznak, és hangsúlyozom: a hír igaz. Turisták, turisták, szóljatok a Gazsinak! Bevezetőül csak röviden: az alábbiakban arról vagyon szó, hogy tú­rázni csak szépen, lehetőség szerint az út végéig éppen - úgy érde­mes. Az elhatározás persze nem elég, tenni is kell érte. 'Olykor azonban ez is kevés, lévén, hogy a manapság oly divatos rajtunk kí­vül álló dolgok kifejezéssel élve, leselkednek váratlan fordulatok úton, útfélen, szerte a nagy világban. Itt a tavasz - harsog a téves meteorológiai jóslat, mert ugye a cuna- mi jós régen „megaszondta”, hogy szó sincs efféle idejemúlt népi badarságokról: a tavasz kérem szépen csak csalfa vak remény, az új trend, hogy a tél azon nyomban nyárba csavarodik, és punktum, így vagy úgy, csak süt a nap, kiszabadul az emberfia, bagzó macs­kák nyivákolása tölti be a belindek(?!) szagú éj bársonyos leheletét (mifelénk, érdekes módon a belindeknek is fura törköly illata van, a leheletekről nem is beszélve.) Tehát ha tavasz, ha nyár, egy a lényeg: az ember túrázni indul, ha kell, ha nem. Leküzdhetetlen vágy merül fel atyánkfiaiba, hogy drótszamárra pattanva bejárják a környéket és nem utolsósorban megkóstolják az idegen falvak tőkén termett nedűit, esetlegesen tűz­ről pattant menyecskéit. Mindkét szokás meglehetősen káros az egészségre, minek következtében hol atyánkfiái, hol a „vendéglátó” falvak vehemens ifjai nyomják az ágyat odahaza, vagy éppen a köze­li ispotályban. így történt ez a minap is, miután Lacika (mellesleg fekvenyomó-bajnok), falunk szeme fénye cimboráival a nyakába vet­te a világot és kétnapos bicikli-túrára indult a zegzugos Borsod me­gyében. Dombnak fel, völgynek le csorogtak falunk keménykötésű ifjai, becsülettel megállva minden út melletti ivóban, hogy néhány korsó sörrel enyhítsék torkuk égését. Mindennek köszönhetően kora estére már meglehetősen kapatosán, inkább a biciklit tolva, semmint azon egyensúlyozva haladt a menet, amikor elérték a hírhedt telepü­lést. A szokott kép fogadta őket, mint minden arra járót: az aszfaltos út véget ért a települést jelző tábla csonkjánál, a házak vakolatlan, máladozó vályogfalai közt egy teremtett lélek sem volt látható. Ki­halt volt a tanya, még a bolhás ebek is csak odúikból villantgatták ritka fogsorukat az érkezők felé. Lacikáék egy kicsit megrettentek a látványtól, de azután lassan (a rengeteg szesz miatt máshogy nehe­zen is ment volna) bedülöngéltek a faluba. Az egyik ház mögül egy piros gumilabda pattogott elő, szép lassan végiggurult előttük az úton, majd megállt az útszéli árokba. A romos ház mögül mezítlá­bas purdé rohant elő. Az idegeneket meglátva tágra meredt a sze­me, és földbe gyökerezett lábakkal bámult feléjük. Na, te gyerek - ocsúdott fel Lacika, - mi a fenét bámulsz? A kölyök úgy látszik, csak erre várt: Turisták, turisták, szóljatok a Gazsinak! - sikoltotta és beszökkent a vályogházba. Néhány másodperc múlva megelevenedett a falu, álmos szemű „nagycsalád” vagy tizenöt tagja rohant elő ökölbe szorított kézzel. Élükön érkezett a gazellaléptű Gazsi, a maga szolid 180 kilójával, mohón méregetve Lacika (mellesleg fekvenyomó-bajnok) bringáját. Az itt marad - bökött rá zsíros ujjával, és megnyalta a szája szélét. Nnaaa - mondta Lacika (mellesleg fekvenyomó-bajnok), - szép nagy disznó kend - utalt arra a faiunkbéli népi megállapításra, miszerint az ember száznál, disznó kétszáznál kezdődik. Ha' mit mondtál, te - hördült fel Gazsi és Lacika (jelen esetben egyál­talán nem mellesleg: fekvenyomó-bajnok) felé, majd szinte ugyanazon sebességgel röpült visszafelé a méretes fülestől.Alii - hörgött a föl­dön, de a következő ütleg után inkább jobbnak látta csendben marad­ni. Elég volt, mondta Lacika - kitúráztam magam, mehetünk hazafelé. A „nagycsalád” némán pislogott a kivonuló turisták után és a kör­nyékbeli matyófalvakban a legenda szerint a fenti eset óta újra virág­zik a magyar vendégszeretet. A kis tanyán pedig viharos éjszakákon azzal ijesztgetik a purdékat, ha rosszak, hogy (Rejtő Jenő mintájára) eljön a részeg biciklis ember és csúnyán kiporolja a feneküket. • BUKOVICS

Next

/
Thumbnails
Contents