Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-03-19 / 54. szám
4 HÍDLAP • 2005. március 19., szombat www.istergranum.hu REGIO Izzott a levegő a 10-es út körül a pilisvörösvári fórumon A hamis érvekre nem voltak kíváncsiak az emberek Folytatás az 1. oldalról Kitartott azon álláspontja mellett, hogy csak egy négy kilométeres szakaszról van szó, valamint hogy a Solymárnál tervezett Auchan áruház érdekeit szolgálja a tervezett elkerülő szakasz. Őt követően Molnár László közlekedési szakértő az elkerülő utak fontosságáról beszélt, majd Duma Viktor PEMÁK műszaki igazgató az elkerülő út több mint tízéves kronológiáját ismertette a rendelkezésére álló öt percben. Elmondta, hogy az eredetileg tervezett gyorsforgalmi út helyett egy sima főút építéséről van szó, de a környezetvédelmi engedély erre is érvényes. Ezt mellesleg az egyes tervezési szakaszokban, az évek során változtatták is, azért hogy a legteljesebb mértékben megfeleljen a környezetvédelmi szempontoknak.- A tervezés már a kilencvenes évek elején elkezdődött, ekkor pedig még nem is hallottunk Auchan áruházról - mondta Duma Viktor, rácáfolva ezzel Lukács András egyik érvére, és azt is kijelentette: nemcsak négy kilométeresen szakaszról szólnak a tervek, hanem egy egész elkerülő útról. Egészségvédelmi szempontból mindenképpen kívánatosnak tartja az elkerülő megépülését az ANTSZ is. Tettinger Antal a Pest megyei ÁNTSZ vezetője elmondta: a térségben nagyon kevés út van, és a fővárosi függőség nagyon erős.- Azért kell elkerülő út, hogy akinek Budapesten van dolga, az rövi- debb úton tudjon eljutni oda, így nem a településen keresztül vezető úton állnának a dugóban és szeny- nyeznék a levegőt az autósok - mondta Tettinger Antal. Tittmann János Dorog város polgármestere a dorogi kistérség nevében beszélt és támogatásáról biztosította az ügyet. Frajna Imre is kiállt az építés mellett és felelősségre vonta Lukács Andrást, mivel szerinte etikátlan, hogy az Auchan áruházzal hozakodtak elő. Pénzes Gábor a Pilisi KÖTET elnöke a kistérségi összefogásról, eddigi eredményeiről és szándékairól beszélt, mielőtt elkezdődött volna a fórum, és szót kaptak volna a lakosok. A Levegő Munkacsoport által osztogatott kiadványokon felháborodtak a megjelentek és kérdőre is vonták Lukács Andrást, hogy vajon kinek a pénzéből készült el az újság. Lakossági kérdés volt az is, hogy vajon a szervezet hány beruházást akadályozott meg perekkel, hányat nyert meg, mennyi pénzt fizettek ki perekre és egyáltalán kinek a pénzén végzik mindezt. A késő estig tartó fórumon sokszor kellett csitítania Csiky Gábor moderátornak - aki a Piliscsaba-Klotildliget Községszépítő és Természetvédő Egyesület elnöke - az embereket. Grószné informálta lapunkat arról is, hogy egy aláírásgyűjtési akciót kezdett a Fiatalok Vörösvárért Egyesület a 10-es út megépítését támogatandó. A csütörtöki fórumon folytatásaként tegnap délután a pilisvörösvári Fő út mellett egy demonstráció zajlott. A több, mint ezer szimpatizáns, fehér szalagot, sálat viselve integetett az arra járó autósoknak, akik közül sokan a gépkocsira tűzött fehér szalaggal fejezték ki egyetértésüket. Lapunk megkereste Lukács Andrást is, aki a történtekkel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy a demokrácia megcsúfolása volt a csütörtöki fórum.- A más véleményt hangoztatok közül csak ketten kaptak szót, és a levezető elnök is nyilvánvalóan a másik oldalon állt - mondta Lukács András. Véleménye szerint a polgármesterek egy semmit el nem kerülő sztrádaszakaszt támogatnak. Kérdésünkre, hogy a csütörtöki történések hatására visszalépnek-e a bírósági keresettől azt válaszolta: a Levegő Munkacsoport azt szeretné, hogy megépüljenek a települést elkerülő utak és ne egy bevásárlóközpontot kiszolgáló sztrádaszakasz épüljön. • Gál Mi Esztergom és az Ister-Granum Eurorégió érdeke? A régió fejlődését közlekedés-földrajzi szempontból két külső kapcsolati elem befolyásolja döntően: a régió és a főváros közötti hálózati összeköttetés, illetve a transzkontinentális hálózati rendszerhez vató kapcsolódás. A két kapcsolati elemet célszerű a gyakorlatban együtt kezelni. Ocskay Gyula regionális fejlesztési tanácsadó szerint a Budapest- Pilisvörösvár közötti kétszer kétsávos útszakasznak meg kell épülnie. De ennek alapvető feltétele, hogy a főváros határától az óbudai temetőig kétszer kétsávosra bővítik a jelenlegi utat. A ío-es út előidézte problémákra elsősorban az jelent megoldást, hogyha elkészül a Vörösvárt' északról elkerülő tehermentesítő út. Esztergomot és térségét be kell kapcsolni az összeurópai közlekedési rendszerbe, egy új dunai teherhíd és a Zsámbéki-medencén át Érdig vezető, új, gyorsforgalmi út megépítésével. Végül a két út között meg kellene találni a kapcsolat lehetőségét. Véleménye szerint az új, zsámbéki-medencei főútról Tinnye és Piliscsaba között kellene kétszer kétsávos leágazást kiépíteni a vörösvári elkerülő gyűrűig, ezáltal kiváltva az Mo-nak a Budai-hegységen át vezetendő szakaszát is. Tinnyétől Érdig szintén kétszer két sávban kellene gondolkozni. A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat értékesíteni kívánja a tulajdonában lévő Baj (Szőlőhegy) 2349 és 2350/1 helyrajzi számú, korábban őrzött katonai objektumként működő ingatlanjait. A két ingatlan csak együtt vásárolható meg. Pályázati határidő: 2005. március 21-én 10 óra Az ingatlan leírását, illetve a pályázaton való részvétel feltételeit tartalmazó tájékoztató a 34/517-136, 517-144 vagy 517-260 telefonszámon, illetve az Önkormányzat székházának 320., 321. vagy 329. szobájában kérhető LAP(SZ)ÉL Gulya István A víz és annak az árja Hóból is megárt a sok, vagyis annak az olvadt fajtájából. Öreg katasztrófavédelmisek (Dobson fater, hehe) sem emlékeznek rá, hogy eny- nyi csapadék várt volna valaha arra, hogy duzzadtra izgassa a folyókat. Vagy megint a keserű frászt hozza az érintett Marika nénikre és Pityu bácsikra, hogy a gátépítő kormányunk (és pártunk) eközben széttárja a karját, miszerint mi akartunk vadonatúj védműveket, de a Fidesz megette, a gazdák a disznók elé szórták, és különben is felszólítjuk Orbán Viktort, hogy mondjon le. Izé, vagyis hogy szedje ráncba a jobbos áradatokat, és ne ingerelje és szakítsa ketté már Magyarországot, na. A baj nagyságát a környékünkön az is jelzi, hogy a börzsönyi Török- (vagy Morgó-) patak folyónvira dagadva söpörhet végig a dimbes-dombos vidéken, azaz olyasmi történik, hogy a kis hajszálerecskékből szétrobbanó kar-vastag artéria lesz (hogy a megszemélyesítés eszközével éljek). Megisz- szuk a levét, hétszentség - károg bennem a józan ész (ez meg képzavar). A „katasztrófások” bizonygatják, hogy íme, nesztek, a kollégák itt ülnek a számítógépek előtt, és szimulálják a bajt, előre készülnek a medve bőrére. És próbálgatják a szivattyúkat, számlálják a zsákokat, és nyugtatgatnak. Mi mást is tehetnének, szegények. Mert, amikor majd valóban jön az ár - ammeg gyön, az olyan -, a szivattyúk bedöglenek, a zsákok elfogynak, és most már katonalegény sem lesz a gáton, úgyhogy lehet előtolni a kiskonyhából a nagyfatert. Kérdezhetném kétségbeesve, hogy még hány árvíznek kell lefolynia a folyóinkon - és át a házainkon -, hogy megjegyezzék az illetékesek, hogy nem lehet hőbörögve beígérni Vásárhelyi-tervet (és sok minden mást, egyik kedvencem a szédületes iramban sokasodó autópálya-kilométer), és utána nem a földet, hanem a fittyet hányni, mert a hazug embert utolérik, és egyébként bele fog rokkanni nemcsak a sok-sok ott lakó, hanem az ország. S elő a demagógiával: nyilván addig nem érdekes annyira az egész, amíg zömmel kisebb városok, szórványfalvak balra nehezebben mozgósítható szavazópolgárairól van szó, a jelenlegi miniszterelnök meg hegyen lakik, oda a víz nem ér fel. Tisztelettel megjegyezném: az árja igen. Bevetésre kész az élelmiszer-kommandó Folytatás az 1. oldalról Az élelmiszer-kommandó munkáját egy élelmiszervizsgáló mobil-labor fogja segíteni. Itt a vizsgálatok azonnal képesek kimutatni, hogy az alapkritériumoknak az adott termékek megfelelnek-e. Az élelmiszerkommandónak tagja lesz a fogyasztóvédelem, az ANTSZ, és az adott szakmai szervezet (tehát például a hús-terméktanács) dolgozója is. Magda Sándortól megtudtuk, hogy a nagyobb akkreditált laborok kiépítse 150-200 millió forintba kerül, de a régió számára egy kisebb labor is megfelel, amelyet 40-50 millió forintért ki lehet építeni. Az élelmiszer-kommandó által kiszabott büntetés mértéke Magyarországon még nagyon alacsony. Jelenleg 50-100 ezer forint körüli bírságot szabhatnak ki. A nagyobb áruházláncok Magda Sándor szerint ezt hetente is nevetve kifizetik. A hatóságok azt szeretnék elérni, hogy második alkalommal több mint 100 ezer forintra bírságolják meg termékenként az üzletet. Harmadik alkalommal pedig a tervek szerint akár fél-, illetve egy évre is bezárás fenyegetheti az üzletet. Készül az új kereskedelmi törvény is, amely Magda Sándor reményei szerint még a nyár beállta előtt hatályba léphet. Ennek érdekében a minisztériumok közötti egyeztetéseket felgyorsítják. A törvény tilalmat ír majd elő a jelentős vevői erővel való visszaélésre, emellett pedig a beszerzési ár alatti értékesítést is szabályozza. A törvény egy része a hipermarketek számára a beszerzési árakra vonatkozóan a beszállítók védelmére tájékoztatási kötelezettséget ír elő. • CzM Módosították a Vadas jelzáloghiteiét A Vadas vezetésének kezdeményezésére csütörtökön rendkívüli képviselő-testületi ülés keretén belül módosították a laktanya ingatlanjaira tervezett jelzáloghitel-tervezetet. Januárban szintén rendkívüli testületi ülés keretén belül a képviselők már egyszer jóváhagyták a jelzáloghitellel terhelt laktanyai parcellákat, idő közben azonban néhányról kiderült, hogy nem felel meg az elvárásoknak. Jozef Slabák képviselő az ülés előtt kiemelte, véleménye szerint nagyobb odafigyeléssel, megfelelő előrelátással nem lett volna szükség a csütörtöki rendkívüli ülésre. Gyetven Miklós, a Vadas igazgatója válaszában elmondta, hogy 2004 decembere óta roppant rövid idő alatt mintegy 80 millió korona értékű beruházás kivitelezését menedzselik, abban bízva, hogy a Vadas már az idei szezonban profitáljon az új beruházásból. • zc Kiönthet a börzsönyi Török-patak Az elmúlt napok meleg időjárása miatt a vártnál gyorsabban olvadt el a hó a Börzsönyben, így jelentősen megnövekedett a Török-, vagy Morgó-patak vízszintje, a környékbeli pincékben pedig a belvíz okozott kisebb gondokat. A Börzsönyből eredő patak kettészeli Királyrét községrészt, Szokolya és Kismaros községet, majd megérkezik a Dunába. A patak vízgyűjtő területén néhány napja még 50-70 cm-es hó borította a talajt. A néhány napja beköszöntött meleg hatására a hó hirtelen elolvadt, és a patak vízszintje igencsak megemelkedett. A patak menti pincékben állt a víz. Az Ipoly Erdő Rt. Királyréti Erdei Vasút pályája több szakaszon is a folyam mellett fut. A cég munkatársai elmondták, hogy a pályát rendszeresen figyelik, és amennyiben a víz alááztatja a töltést, azt rendbe hozzák, hogy a kisvasúti forgalom zavartalan lehessen. Lapzártánkig nem érkezett hír komolyabb árról vagy belvízről, de akik a tavaszi szünetben a Börzsönybe jönnek kirándulni, számítsanak a bőségesebb vízhozamú patakokra. • Kép és szöveg: Hívért Gábor