Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-03-19 / 54. szám
2005. március 19., szombat A HÍDLAP hétvégi kulturális melléklete 10. szám Szerkesztette: Ámon Adrienn és Váczy-H. István Kalendárium Száz éves volt az első magyar újsághirdetés egy századdal ezelőtt. Ezen kívül a rendőrkapitány ismét bizonyította alkalmatlanságát, bár egy pozitív hír is felbukkant róla, és érdekességképpen azt is megtudhatjuk, hogyan lehet részletekben kocsit lopni. Bár 1806-ban jelent meg az első hirdetés, az Esztergom és Vidéke március 23-án tudósít róla. „Száz éves magyar hirdetés. Az újságok hirdetési rovata immár századik évfordulójába lép. Száz éve lesz annak, hogy magyar hírlapokon a kereskedők első hirdetései megjelentek. A hírlapirodalom fejlődésével a hirdetések mennyisége is rohamosan szaporodott; a kezdett korszakban azonban itt-ott tűnik föl szórványosan egy-kettő. Az 1806-ban megindult Hazai Tudósítások című folyóirat november 25-iki számában akadunk a legelső hirdetések egyikére. Az immár csaknem száz éves hirlapi hirdetmény bekezdése a következő: Papiros kereskedés eránt való tudósítás. Az alább irt kötelességének tartja közönséges hírré tenni, hogy az ő kereskedő Boltja, valamint a Pesti vásár alkalmatosságával, úgy más időkben is felkeresendő lészen az Uj Városban a Vásárpiatzon, mindjárt az úgy nevezett Marokkáner mellett, az arany Sasnál: melyet mostanában felnyitott Stegmayer Xaver, Ferentz, Papiros és az Íráshoz meg kivántatott eszközök Árossá, Pesten. ” Számunkra ez kicsit érthetetlen, de kétszáz éve biztosan tudták miről van szó benne. Az újabb rendőri, baklövésről mondhatni, hogy természetesen a Szabadság című újság ad hírt. Március 18-án a következőt írják: „Rendőrségi halászat. A kis Dunáról ismeretlen tettesek egy métermázsányi halat elloptak. Az eltolvajlott halat minden kétségét kizárólag ladikon vitték el a vizi- zsiványok, a kiknek a rendőrség szárazon üti a nyomát. Minden különös rendőri tálentum nélkül meglehet állapítani, hogy a tolvajok lefelé eveztek a Dunán és igy, ha a rendőrségen csak egy ökörszem- nyi tudás lakoznék, a tolvajokat behunyt szemmel elfoghatta volna. De hát a mi rendőrségünknek még ennyi tolvajüldöző képessége sincsen, sőt még arra se gondolt, hogy a Dunamenti községeket értesítse a lopásról. A mi rendőrségünk csak ahhoz ért, bogy a fiakeres lovak ne fejjel álljanak a járda felé, hanem háttal. Mert ez, rendőrségi esztétikai szempontból nagyon fontos. ” De azért írnak valami pozitívat is a hatóságról március 22-én. „Veszett kutya. A napokban egy veszett Együtt írunk, nevetünk- Pesti Pisti rovata A dal (szövegj a miénk Nagy kincs a zene. A hallás még nagyobb. Ellenben melyikünkkel nem fordult még elő, hogy a kettő között nem volt összhang? Konkrétabban: a szövegértéssel kapcsolatban komoly problémák merültek fel? Merthogy jelen kis dolgozatunk tárgya nem a lant, hanem a líra. Akadnak úgynevezett közösségi elhallások. Vagyis amit mindenki félreért. Ez nem - csupán - abból következik, hogy egy komplett generáció vagy ország szenvedett sújtólégrobbanást, hanem - sokkal inkább - hogy az előadó (előadók) komoly artikulációs gondokkal küszködnek, elharapják a szavakat - Charlie (akinél egy évembe került, míg megértettem, hogy a „zrvarosmáronátlssanltűűnszaszéjbeee” azt jelenti, hogy „zűrzavaros mámoron át lassan eltűnsz az éjben”) -, vagy nazális bánatossággal maguk elé motyognak (Zorán összes). Esetleg reszelősen hörögnek (Hobó), kiváltva az éneklést, mint olyat, ám a sorokat elnyeli a torokváladék; már bocs. Mégis leginkább a külföldiül éneklő művészekkel kapcsolatosan érzékelhető elsősorban a jelenség. Ifjú- és gyermekkorunk egyik közös félreértéses klasszikusa a Middle of the Road formáció - tudta akkor persze a rosseb, hogy így hívják őket - Chripy Chirpy Cheep Cheep című száma. A dalban a leleményes magyar-gyermeki nyelv azt a csúnyaságot vélte felfedezni, hogy a jegenyefán a verebek huncutkodnak, holott az énekesnő épp azt prezentálta, hogy „Last night I heard my momma singin1 a song”, vagyis hogy „a múlt éjjel hallottam anyámat egy dalt dúdolni”. Ennek bizony alacsony az ingerküszöbe, érthető tehát, ha a kölyök elmésebb tartalommal kívánta megtölteni a dalt. Legény- (és leány-) korunk másik közös félrehallásos emléke az osztrák Opus együttes híres-neves „levelet kaptam, lájf” kijelentése a Life Is Life című slágeréből. A szöveg keletkezésének okait (és valódi jelentését) az egyik kereskedelmi csatornánk hírben ínséges hírmagazin-műsora korábban már jól megcsócsálta, úgyhogy én nem rágom tovább. A közösségi félrehallásokon túl ki-ki habitusának megfelelően, fiihallásának állapotát tekintve ért félre - egészen, vagy részleteiben - ezt-azt. Kezdjük a mutogatást mással. Egyik barátom édesatyja szitkozódva tekerte el a rádiót, majdnem a földhöz csapta a Sokol 303-as készüléket, mivel égbekiáltó sületlenségnek tartotta, hogy valaki azt énekli az éterben, hogy „nehéz a dolga a gabonának”. Fia (a barátom) hosszas magyarázata és némi házi bor elfogyasztása nyugtatta csak meg, aztán az is kiderült, hogy a katonának nehéz a dolga (előadja: Bikini együttes). A kor azonban nem döntő. Gimnáziumi osztálytársnőm nagyjából eme esettel egy időben ugyanezen együttes „miért iszom, ha nem vagyok szomjas?” sorát értette mellé, miszerint „vért iszom, ha nem vagyok szomjas”. Az előadó (D. Nagy Lajos énekes) ismétlődése jelzi, a hiba valószínűleg az ő készülékében van. Hát erre mondják: ne menjen nyilvánosan pódiumra, aki beszédhibás. Válassza helyette a miniszteri (és/vagy pártelnöki) karriert - teszem hozzá. Na de hát magam sem lógok ki a sorból. A korábban említett Hobó, az ő Blues Bandjével prezentálta a - mellesleg teljesen kiváló - Oly' sokáig voltunk lent című albumot, amelyen eldörmögte a Mata Hari című számot. Általános iskolás korom óta, egész felnőtté válásom során folyamatos fejtörést okozott az általam „a kocka pörög, ablakbanbab”-nak hallott rész, amelynek különösen az utóbbi tagját nehezen tudtam értelmezni. De túl a diplomán, szerelmi csalódáson, első munkahelyen végre sikerült: „a kocka pörög, a bank robban”. Kis lépés ez az emberiségnek, nagy lépés nekem. kutya nagy riadalmat okozott a hóditott tartományban és egy úri család gyermekét megmarta. Azt beszélik, hogy a beteg állat a vashídon át a túlsó oldalra akart menekülni, de mikor a hídon posztoló rendőr puskáját meglátta, visszaretirált és itt maradt. Mégiscsak jó hát valamire az a röndéri puska, a melylyel a vashidat őrizteti a rend helyettes feje. ” Végül nézzük, hogyan sikerült egy leleményes elmének részletekben kocsihoz jutnia. A „Részletekben ellopott kocsi” -ról az Esztergomi Lapok március 19-én írt. „Havrancsik István bajóthi lakosnak már régen fájt a foga egy jól stilizált létrás szekérre, de pénze bizony kevés volt hozzá. De Havrancsik nem tartozott ama fétfiak közé, akik holmi pénzkérdésen fenakadnak és a kocsi kérdést úgy vélte legcélszerűbben megoldhatni, hogy majd kinéz valamelyik szomszédjánál egy szemre való kocsit és azt more patrio elfogja tulajdonítani. Ámde a létrás szekér nem olyan «6 t« ättöldji? apró jószág, amit csak úgy a suba alatt el lehet emelni, Havrancsik úr tehát gondolt egy merészet és elhatározta, hogy darabonként fog egy megfelelő szekeret elcsenni. Úgy is tön, miként gondolta. Egy szép holdvilágos éjjelen beállított Kraszlány Mihály udvarába és az ott lévő létrás szekeret szétszedte és nagy lelki nyugalommal darabonként szállította át saját portájára. ” Az öröme nem tartott sokáig, ugyanis másnap már megtalálták udvarában a szekeret, amit visszaadtak jogos tulajdonának őt pedig feljelentették. • GK
