Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-03-05 / 45. szám
2005- március 5., szombat A HÍDLAP hétvégi kulturális melléklete 9. szám Szerkesztette: Ámon Adrienn és Váczy-H. István Együtt írunk, nevetünk ' - Pesti Pisti rovata Pirin kívüli megegyezés Miközben kényszerűen tömeglenek a traktorok, a kezelési útmutatójuknak abszolút ellentmondó aszfaltos terepeken, és havas fináléval búcsúzik a tél, hétfőn újra támad az erőszakos hóvirág-lobbi. A jövő hét elején a telepi kocsma férfi vendégei könnyes szemmel, elcsukló hangon járulnak majd a pultszerű oltárhoz, és krákogva köszöntik Pirikét - Icukát, Jucikát, Ledérkét és így tovább -, hogy csókolom a kézit, drága, nőnap van, tetszik-e tudni. Virágra nem feltétlenül (tehát nem) futja, főleg, hogy ebben a vacak időben még igaz álmát alussza minden lopásra alkalmatos magocs- ka, hagyma vagy miegymás tartozéka a flórának, ami ebben az állapotában még pláne nem ajándékozható virág. Jóska - Bélus, Ödön, no meg Pistike - szűkre szabott büdzséje (az összevarrott nadrágzseb) nem engedi, hogy a virágos luxusnak hódoljanak a legények, pontosabban, hogy eme kincsecskékkel fejezzék ki nagyrabecsülésüket és imádatukat a hölgyeknek. Pedig persze, hogy rajonganak és gesztus értékű gesztusokkal szeretnének élni, de miután legördült a mondvacsinált - a mesterséges - utolsó filléres pálinka a torkukon, legfeljebb az a megoldás marad, hogy tetszik ismerni azt a kukát a szupermarket mögött? (Idézet: Ni csak, ki beszél?) Mielőtt gonosz önzéssel vádolnánk meg az urakat, szögezzük le, hogy az a pár forint már nem igazán számított, abból nem futotta volna úgyse semmire, még csomagolás gyanánt színes krepp-papírra sem. Valójában azért a dohányszemcsés VOR-zakóban lapul valami kedvesség, nu- gátos csoki, bekölnizett mosószappan, papucs orrán pamutbojt. Arra várva, hogy végül is eljussanak a célközönséghez és bearanyozzák a mindennapok nyomasztó valóságában elszürkült nőnemű szíveket. - A hóvirág, amely érdek nélkül nyílik, mit sem tud az egészről, csak kidugja szerénykedő buksiját, lesütött szirmokkal, amelyekkel utána egyfolytában a humuszt bámulja - hogy kerültem én ide? -, s csupán később eszmél, hogy bizony át van verve. Mert nem erdőnek avarján, mezőnek gyepén kíváncsiskodott a világra, hanem állami gondozottként fóliás vagy üvegezett zártkertben virít. A hóvirág érdekeit azonban nem képviseli senki, ifjúi élete virágjában (hehe) tőből metszik el, olv' fiatalon adják-ve- szik, hogy még ki sem próbálhatta: kicsi porzója - vagy bibéje - vajh' rendeltetésének megfelelően működik-e. Mondhatni, még ki sem próbálta, mi a szerelem, máris állott vizes kriptavázákban végzi. Oh, fájdalom! Ám áldozat nélkül nincs igazi boldogság - ezt szokta mondani a kormány meg az adóhivatal is -, ezért - néhány megszállott húsiánust leszámítva, aki foggal és körömmel harcol a zöldfelület védelméért, és szigorúan csakis kolbászt, hurkát, jó szalonnát majszol (oszt máj' szól) - a hóvirágok (és egyéb szagos mügék) mégis csak vállalják a mártíromságot. A társadalom pedig elfogadja az önfeláldozást, mert hinni akar a szépségben és a tisztaságban, amit ugyebár a virágok jelentenek. Ne rontsuk tovább azonban az ünnep hangulatát, megkeseredik az magától is, hanem örömködjünk, és énekeljünk hangosan, kössünk békét a lelkűnkkel, kössünk „Pirin kívüli megegyezést”. S álljunk meg egy pillanatra, kísérjük vigyázó tekintetekkel a női véreinket, és értékeljük az ő áldozatukat, amelyet értünk, férfiállatokért hoznak nap mint nap, miszerint elviselnek. Erről meg az jut eszembe, hogy anno egy iskolai nőnapozáson felbuzdult. - ittas - igazgató a mikrofonhoz lépve hangosan böffentett egvet, tettét így magyarázta: elnézést, kedves kollégák, de nőnap van. Ne legyen példa ez számunkra, uraim és legényeim. Kalendárium Megzsarolta az adakozó plébánost egy kéregető, betörtek az Esztergom szerkesztőjének lakásába, a fák lombkoronájának ritkításával próbáltak javítani a közvilágítás minőségén. Ezek voltak a legfontosabb események környékünkön száz évvel ezelőtt. Az utcai fák megritkításáról az Esztergom és Vidéke március 5-én írt. „Szépérzéki, de főleg egészségügyi okok azok, melyek városokban az utcák befásítását javallják. Ezeknek hódolt városunk hatósága akkor, midőn utcáink befásítását elrendelte. Sajnos tapasztaljuk most, hogy a városi egyik másik utcáján a fákat oly annyira megritkitják, aminek oka az, hogy a nyár rekkenő hősége ellen védelmet nyújtó lombok, az utca világításának akadályul szolgálnak. ” Nos, nappal amúgy sem világítanak a lámpák, az éjjeli több fény elérése érdekében pedig inkább több pilácsot kellett volna felállítani. A plébános esetét az Esztergomi Lapok március 5-i számában olvashatjuk „Zsaroló kéregető” címmel. „Karkec Lajos pilismaróthy plébános Pécka Károly kéregetőnek már több Ízben adott egy-egy korona alamizsnát. A kéregető úgy látszik kötelezőitek tartotta a plébánosra nézve azt, hogy neki állandóan 1 koronát adjon úgy, hogy midőn legutóbbi kéregetése alkalmával csak 10 fillért kapott, azt méltatlankodva dobta vissza a jószivűplébánosnak ésfenyegetődzött is. A napokban a plébános egy levelet kapott, melyben valaki megveréssel fenyegeti, ha nem ad Peckának 1 korona - alamizsnát. ” A fáma arról is szól, hogy a kéregető beismerte: ő írta a levelet. A történet alapján azt látjuk, hogy a koldulok nem sokat változtak egy század alatt. Ki ne próbált volna már étellel segíteni egy hajléktalant, aki viszont inkább a pénzt szerette volna. „Betörés" - írja az Esztergom, történetesen saját szerkesztőjük esetéről. „Pénteken d. u. 3 óra tájban, eddig ismeretlen tettes feltörte szerkesztőnk lakását s az íróasztal tetejét lefeszítve óriási rendetlenséget csinált a temérdek levélben és kéziratban, s aztán a könyves szekrényből minden könyvet kidobált. Amely szekrény ztfva volt, azt vésővel nyitotta ki. A temérdek írás szanaszét volt dobálva a szobában s ebből a rendőrség már eddig is megállapította, hogy az ismeretlen tettes keresett valamit. ” Nehéz lehetett rájönni erre, de ami mindenkit érdekelne, történetesen, hogy mit keresett az illető, arról egyelőre nem írnak. „A vízvezeték” címmel ismét egy roppant szellemes reklámot olvashatunk a lapban. „Esztergom városa a fejlődés újabb stádiumába akar lépni, amidőn a lakosság jó ivóvízzel való ellátását tervezi. Varga budapesti mérnök mély szakavatottsággal ismertette a vízvezeték létesítésének lehetőségét. Nagy részletességgel sorolta el a dunavölgyi talajvíz jó tulajdonságait, egyet azonban nem említett, azt t. i. hogy a leendő vízvezeték vize a teafőzésre is tökéletesen alkalmas, különösen ha kínai theát forráznak vele, melyet Wilfinger lazarista atya száll it egyenesen Kínából, Brutsy Gyula teakereskedésébe. ” Végül egy szomorú történet a Szabadság március 8-i számából. „Öngyilkos bőgős. A malacbandát nagy csapás Eladó <í*»t»*M5í3W «.* , v<d ét uj ház, <,(.-> toU, ; z* v **>•* a»: 5 :: tosh a ííumí. ^ tós teluwMí, Kili.jvt, vt <<x» áf&faáöwá <'«%<• j .C. eredeti PFAFF-gép beszerzése által. érte. A nagy bőgős megunta a világot, megharagudott a nagy bőgőre, hogy teljesen megnémult és az Isten minden hatalmáért sem akart bőgni, még annyit sem, hogy száraz kenyérre való jutott volna a szegény romának. Haragjában agyonlőtte magát. A szegény dádét még halálában is üldözte a balszerencse. A pap nem akarta eltemetni, de sok utánjárás után mégis csak egyházi temetésben részesült. A nagyidai fiuk bus nóták hangjai mellett vettek örök búcsút a nagybőgőstől. ” • GK
