Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-01-08 / 5. szám
2005. január 8., szombat • HÍ DL AP • Vízkereszt - vége a karácsonyi időszaknak __________________________________________________________hídlapmagazin Vízkereszt a karácsonyi ünnepkör zárása, egyben a farsangi időszak kezdete. Ez az egyik legrégibb egyházi ünnep, a 4. századig Jézus születésnapját és az évkezdetet is ezen a napon ünnepelték. Az egyház január 6- án emlékezik meg a napkeleti bölcsekről, valamint Jézus megkeresztelkedéséről. E naptól kezdve szenteli a vizet a keleti egyház, a középkortól pedig a nyugati egyház is. A magyar vízkereszt elnevezés a víz megke- reszteléséből (megszenteléséből) ered. Epiphania ünnepe Vízkereszt voltaképpen a „karácsonyi tizenketted” (12 napos ünnep) zárónapja. A 354 napos holdév és a napév közt kereken 12 nap a különbség, s az évkezdéskor beiktatott pótnapok - a naptár más pontjain is találkozhatunk ilyenekkel - a különbséget voltak hivatottak eltüntetni Európa luniszoláris parasztnaptáraiban. A nép később e 12 nap időjárásából jósolt az újév időjárására nézve. A vízkereszt elnevezés a görög Epiphania szóból ered, ami azt jelenti: „megnyilvánulás”. A pogány görög kultuszokban az istenség megjelenését és annak évenkénti megünneplését jelentette. Az őskeresztény egyház hagyományaiból arra következtethetünk, hogy időpontja a pogány korban is az év elejére esett, s a visszatérő napfényt köszöntő téli ünnepkör része volt. Epiphania ünnepe először a III. században tűnt fel a keleti egyházban, mint Krisztus születésének napja. Száz évvel később Róma úgy látta jónak, hogy Krisztus születését a „Legyőzhetetlen Nap” (Sol Invictus) pogány ünnepével (december 25.) egyeztesse, ezért Epiphania hamarosan új jelentést kapott. Nyugaton a háromkirályok imádásának, keleten pedig Krisztus Jordán folyóban való megkeresztel- kedésének az ünnepe lett. Az utóbbi gondolatot később a római egyház is átvette, sőt hozzácsatolták Jézus első csodájáról (a víz borrá változtatásáról a kánai menyegzőn) való megemlékezést, azt tanítván, hogy e három evangéliumi esemény Jézus istenségének első „megnyilvánulásai”, idegen kifejezéssel: epiphánéi. Krisztus keresztségének emlékére a vízkereszt az ünnepi keresztelések napja volt, a katolikus egyház szokása szerint tömjént és vizet szenteltek e napon. A keleti egyházban a Jézus érintésétől „megszentült” Jordán emlékezetére a folyók megke- resztelése is szokás volt. A görög, bolgár és a szerb papok pompás körmenet élén vonultak a folyó partjára, s ott a szertartás részeként fából vagy jégből faragott keresztet vetettek a vízbe, amit aztán edzett testű hívek egymással versengve halásztak ki. A liturgikus vízszentelést vízkereszt vigíliáján (január 5.) végezték a templomban, de haza is hordták meghinteni vele a házat, a gonosz szellemek ellen. Ezen kívül hittek a szenteltvíz gyógyító hatásában, de használták a mezőgazdaság és az állattartás területein is. A víz és tömjén megszenteléséből keletkezett a házszentelés szokása, amely viszont már a háromkirályok tiszteletéhez kapcsolódik. Vízkereszt egyházi jelképe, a sugárzó, arany betlehemi csillag is összekapcsolja a nap két szent eseményét. A házszentelésnek az egyház által megtűrt népi „előírásait” a termékenységgel kapcsolatos hiedelmek formálták. A szentelő pap és a háziak viselkedésétől függött a tyúkok évi tojáshozama, a kender növekedése, sőt az is, párra lel-e az újévben a házbéli lány vagy legény. Hogy a papok részéről se teljék haszon nélkül ez a nap, miközben házról házra jártak, alamizsnát gyűjtöttek, az ún. lélekpénzt. Vízkereszt és háromkirályok — népszokások A kereszténység felvétele előtt ezen a napon a keléses betegségek megelőzésére tiszta, hidegvizű patakban, tóban fürödtek meg elődeink. A pogány szokásra csupán később épült rá a háromkirályok látogatása, ám a régebbi hagyomány maradványa is fellelhető volt az ország déli és keleti szélein, ahol a falu lakói Jézus megkeresztelésének emlékére imádkozva, énekelve vonultak a patakhoz, hogy a betegek ott megmosakodjanak. A keresztény hagyomány szerint ezen a napon szedik le a karácsonyfáról a (megmaradt) díszeket, és egy gallyacska kivételével, amelyet a gonosz ellen tesznek az ajtóra, a fenyőt tűzre teszik. Este kezdődött a háromkirály-járás, Gáspár, Menyhért és Boldizsár keleti bölcsek utazásának emlékére. Három legény járta körbe a falu házait, megszentelték a házakat, a kapukra a „G.M.B.” jelet írva. A háromkirály-járás mellett ezen a napon vették sorba a hívőket, akik a papnak ekkor fizették meg járandóságát. Sok helyütt utolsóként a községházát szentelték fel, majd a bíró a papnak alamizsnát adott. Erdélyben a pap három-négy kisebb fiúval - akik szenteltvizet, csengettyűt és füstölőt vittek - járta végig és szentelte meg a házakat. A lányos házaknál szokás volt egy-egy motring télen font és erre az alkalomra feldíszített fonalat adni a látogatóknak, akik verses mondókával köszönték meg azt. A XVI. század óta dokumentált szokás a csillagozás és a csillagének elmondása. Egyes vidékeken a mai napig is járnak gyermekek a kirúgható csillaggal a háromkirályok képében köszönteni. Vízkereszt napjának népszokásai a templomban megszentelt vízhez kötődnek. Ipolytarnócon, Litkén, Mihálygergén a házigazda üvegben hazavitte a megszentelt vizet, a ház apraja-nagyja kortyolt belőle, hogy megóvja őket a torokfájástól. Megszentelték vele a házat, az ólakat. Öntöttek a kútba, hogy a víz meg ne romoljon. A szentelt víz az embert születésétől haláláig kísérte: ebből a vízből hintettek a bölcsőre, a menyasz- szony koszorújára, a halott koporsójára. Januártól januárig a vizet üvegben vagy nagy korsóban tartották, s ami megmaradt a következő vízkeresztre, azt a kútba öntötték. Leányok Miatyánkja Az eladósorban lévő lányok életében nagyon fontos időszak kezdődött ekkor: alig egy hónap alatt, farsang végére kellett férjet választaniuk. Ebben az időszakban kevés munka adódott a földeken, a téli fonásnak pedig lassan végére értek, így volt idő az ismerkedésre, a közelgő farsang pedig számos társas, táncos lehetőséget teremtett a találkozásra. A lányok számunkra ma már korainak tartott férj- hezmenetelét a falusi életmód, a gazdálkodás, a „több kéz többet végez” felfogás indokolta. Nagy szégyen érte azt a családot és azt a lányt, aki sokáig halogatta a férjhezmenetelt, hiszen ezzel a közösség folytonosságát „veszélyeztette”. A pártában maradt lányokra a farsang végi rönkhúzás, kigúnyolás várt. Érthető, hogy ezt mindenképpen el akarták kerülni, ígv vízkereszttől farsangig minden este elmondták a „lányok miatyánkját”: „Mi kérjük, akik vagyunk a tizenhetedik és a tizennyolcadik éveinkben, hogy jelenjen meg a mi násznagyunk a vőlegényeink kíséretében. Miképpen álmunkban, azonképpen a templomban is. És ne vigyen minket sorsunk a jövő farsangba hajadonfővel. Szabadíts meg minket a leány élettől. Vígy minket be az asszonyi gondok közé a konyhába. És miénk legyen a pénzügyi dolgok kezelése. Adassék meg nekünk a férfiak fölött való uralkodás. Most és mindörökkön örökké.” • (Összeállította: sem) Tőzsér Árpád a „főhivatású költő” Tőzsér Árpád szlovákiai magyar költő, irodalomtörténész, szerkesztő 19.35. október 6-án született Gömörpéterfalván. Már általános iskolás korában ismerkedik az írással: naplót vezet. A naplóírást később is kitűnő stílusiskolának tekintette. A háború elkerüli falujukat, de 1946- 47-ben a csehszlovák hatalom katonái a lakosság jelentős részét kényszer- munkára viszik Csehországba. Ez éppúgy mély élménye, mint az, hogy 1944 és 1947 között nem járhat iskolába, mert betiltották a magyar iskolákat Csehszlovákiában. 1947-48-ban már rendszeresen ír verseket. 1952-től jelennek meg versei a szlovákiai magyar újságokban. 1954-ben érettségizett a komáromi magyar gimnáziumban. Ekkor a magyar népi irodalom van rá nagy hatással, Illyés Gyula és Veres Péter irodalmi esten vesz részt a gimnázb umban. József Attila lesz a mestere a költészetben. 1958-ban megjelenik végre az Irodalmi Szemle első száma, benne Tőzsér Férfikor című verse is. Szintén 1958-ban jelenik meg a Fiatal szlovákiai magyar költők című antológia, melyet tanára, Turczel Lajos szerkesztett, s mely egy fiatal nemzedéket indított el a szlovákiai magyar irodalomban. Ennek a nemzedéknek a legerősebb tehetsége. 1960-ban a pozsonyi pedagógiai főiskola magyar-szlovák szakán szerzett tanári oklevelet, két évig katonai szolgálatot teljesített, majd a Hét, 1965- től pedig az Irodalmi Szemle szerkesztője lett. Ekkor sokat utazhatott írószövetségi kiküldetéssel (Szovjetunió, Románia, Jugoszlávia). Felkelti érdeklődését a prágai és varsói avantgárd költészet. Lengyel, cseh, orosz költőket fordít. 1968-at is elsősorban az irodalomban éli meg. Szervezi a fiatalokat, állandó vitatéma körükben a cseh és lengyel avantgárd. Közvetíti a fiataloknak a jugoszláviai Új Symposion és a párizsi Magyar Műhely iskolájának eredményeit, s ennek az avantgárd szellemiségnek a jegyében készíti sajtó alá a fiatalok antológiáját, az Egyszemű éjszakát. 1971-től 1976-ig a nyitrai pedagógiai főiskola magyar tanszékén régi magyar irodalmat és irodalomelméletet tanított. 1976-tól Pozsonyban a Madách Könyvkiadó szlovák fordításirodalmi részlegének a főszerkesztője. 1989-ben a „bársonyos forradalom” eseményeiben nem vesz részt, de érdeklődéssel követi azokat, irodalmi jegyzetekben, publicisztikai írásokban reagál rájuk. 1991-től a pozsonyi egyetem magyar tanszékén tanít. 1992-1996 között az Irodalmi Szemle főszerkesztője. 1998-1999-ben a Szlovákiai Magyar írók Társaságának az elnöke. Verseivel, kritikai írásaival, irodalom- történeti tanulmányaival, műfordításaival, irodalomszervező munkásságával a szlovákiai magyar irodalom egyik meghatározó egyénisége. 2004-ben Kossuth-díjat kap. „A következőképpen reagál egy interjúban: Most már látom, hogy az irodalmi díj mindig is inkább botránykő, mintsem esztétikai mérce. Ha valaki nem kapja meg, az az ő számára botrány, ha megkapja, mások számára az.” s|c * * * * * Az 1958-ban napvilágot látott Fiatal szlovákiai magyar költők antológiája egyik meghatározó egyéniségeként, napjainkig elsősorban „főhivatású költő”. Tőzsér Árpád „harapósán” - is - vitázó kritika jellegzetes képviselője a szlovákiai magyar irodalom életében. Irodalmi alteregója: Mittel úr alakját és líráját az elmúlt hatvan esztendő valósága: a mindennapokban gyökerező és sorsként megélt tapasztalat gondolati tudatosítása sajtolta ki. Tőzsér Árpád legutóbbi két kötetében, a Leviticusban (1997) és a Finnegan halálában (2001) óriási műveltségélmény birtokában tesz lírai megállapításokat az emberi lényeg mibenlétét illetően. Vagyis ez a költészet a kiterjesztett és tudatossá tett lehetőségek felől tesz fel létünket érintő alapkérdéseket. Munkásságának ismerői tudják, nem az irodalomelmélet kardforgatója. Az utóbbi egy-két évtizedben szövegeiben megnőtt a bölcseleti hajlam. A gondolati líra olyan területeit hódította meg kora, kortársai számára, amelyek a kilencvenes évek magyar irodalmában sokak számára elérhetetlenek.-A szülőföld mint problematika csak az utolsó, a címadó vers erejéig tűnik fel a kötetedben. Teljes szakítást jelent ez a pályádon, vagy csak a véletlen hozta így?- A szülőföld, máshol is „feltűnik” a kötetemben, nem csak a címadó versben. A Leviticus című „apokrif triolettekből” idézek: D. K A festő 192 cm magasra emeli // a főnővér tárgyát a szülőföldről // mit kellene írnom hogy kiderüljön // minden fóbiám belőle gajdok (Németh Zoltán és Tőzsér Árpád beszélgetése) • Bús András
