Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-01-08 / 5. szám
• HÍDLAP • 2005. január 8., szombat hídlapmagazin A természetjárás illúziója / Átértékelődött fogalmak A turistáskodás iránti vágyat legtöbbünkből a vadságában szép és érintetlen természet megtapasztalásának igénye váltja ki. Ugyanakkor azt, hogy érintetlen, ma már egyre kevésbé mondhatjuk el tertnészetesnek tetsző környezetünkről. Mégis ezt tesszük, ha a civilizáció által kevésbé megbolygatott, a hétvégi kirándulók által kevésbé háborgatott helyen járunk. A XXI. századi Magyarországon a természetjárás merőben átértékelődött. Nem csupán divatossá vált, de jelentősen vesztett korábbi értékéből is. Amíg csak kevesek, a ténylegesen elszántak látogathattak el, például egy magas hegyfokra, egy-egy természetes kilátópontra, a turizmus valódi értéket: a természettel való azonosulást, önmagunk megismerésének lehetőségét, a hétközi napok nyüzsgésétől való teljes elszigeteltséget, ennek következtében pedig a szellemi és fizikai felfrissülést nyújtotta. Mára megváltozott a helyzet. Az emberi gyarlóság, az önös érdekből a természetes állapotok ellen küzdő egyén, erdőségeinket, hegyeinket, pusztaságainkat is saját életterükké alakította, ahol a természetes állat- és növényvilág megtűrt vendégnek, a turista, természetvédő pedig nemkívánatos elemnek számít. Erdei versenypályák A pilisi Csurgó-hegy jelzett útját jártuk, amikor egy erdőben felettébb szokatlan zajra lettünk figyelmesek. Nem sokáig kellett találgatnunk, a semmiből hirtelen előbukkanó szovjet gyártmányú Zaporozsec megoldotta a rejtélyt. Még mielőtt az autóból hadonászó kezek ezt értésünkre adták, magunk is rájöttünk, jobb, ha leugrunk az ösvényről. A mellettünk elszáguldó „tajga réme” nemcsak hangjával és a kipufogógáz bűzével, de utasainak önkényes magatartásával is pillanatok alatt kizökkentett csendes elmélkedésünkből. A döbbenet akkor vált teljessé, amikor nem sokkal később kiderült, hogy egy négytagú család vasárnapi gombászásának lehettünk szemtanúi. A Gerecse sem mentes az ilyesfajta meglepetésektől. Már-már igaznak tűnik az a megállapítás, hogy semmivel sem biztonságosabb egy erdei kirándulás, mint mondjuk a séta budapesti nagykörúton. A Mogyorósi-sziklákhoz vezető, kijelölt ösvényeket éppúgy terepmotorok szaggatják, mint a Cetére vezetőt, és örülhetünk, ha csak a jelzetteket. Általában persze más hegységekben is találkozhatunk velük, azokon belül pedig ott, ahol a ritkásabb növényzet ezt lehetővé teszi. Szomorú, hogy ma már kisebb-nagyobb társaságok űznek sportot a természetjárók és -védők ilyetén bosszantásából, és nem utolsósorban a természet tudatos rongálásából. A nemzeti parkok és önkormányzatok vagy tehetetlenek, vagy félnek a határozott, szigorú intézkedések megtételétől. Hulladékhegyek A hulladék környezetbarátnak semmiképp sem mondható életmódunk velejárója. Kezeléséhez, mi magyarok, az átlagember szintjén vajmi keveset értünk, legalábbis a tapasztalatok ezt mutatják. Sajnos még mindig ott tartunk, hogy a szelektív hulladékgyűjtés modell, és nem gyakorlat. Ha ez utóbbi lenne, könnyűszerrel belátnánk, hogy életünk minősége és a természetes környezet hosszú távú fenntarthatósága múlik rajta. Ebben az értelemben tehát a hulladék, illetve annak feldolgozása is egyfajta értékmérő. Nem csupán pénzben kifejezett értéket tükröz, hanem - és ez sokkal fontosabb - erkölcsit is. És mi köze mindennek a természethez? Ha felhasználnánk, hozzáértő kezekbe adnánk, nem találkoznánk vele úton, útfélen. Nem csúfítaná és szennyezné a főutak mentét, vasúti töltéseket, felhagyott bányaudvarokat, gépkocsival is megközelíthető erdei rejtekhelyeket. „Igénytelenség határok nélkül”, így jellemezhetnénk azokat az állapotokat, melyekkel túrázás közben találkozhatunk, és azokat az embereket is, akiknek e felettébb nem szívderítő látványosságokat köszönhetjük. Kisajátított területek, lakóparkok „A lakott területek természetes környezetét kultúrtájjá, vagy éppenséggel belterületté alakítani”. Ez egyfajta jelmondata lehetne az utóbbi évek, évtizedek törekvéseinek, amelyek egyúttal természeti értékeink tudatos tönkretételéhez, pusztulásához vezettek, illetve vezetnek. Magántelkeken pazar villák emelkednek ott, ahol nemrég még természetes erdőség burjánzott, vagy gazdag madárvilágnak és kétéltűek ezreinek otthont adó lápvilág terpeszkedett. Piliscsaba szomszédságában, a Bécsi út mentét egykoron szegélyező jegenyesor és a mögötte húzódó nádas már a múlté. A kárpótlásként visszaszolgáltatott területen az élelmes tulajdonosok a természetvédelemre fittyet hányva, betonüzemet és egyéb építőipari vállalkozást létesítettek. Mindenekelőtt azonban az egykori természetes vizes élőhelyet több méter vastagságban építkezési törmelékkel és agyaggal töltötték fel. A közelmúltban divatossá, mondhatni státuszszimbólummá váltak az őrzött-védett lakóparkok, melyek az „Érintetlen természet” szlogenjével igen népszerűek tehetősebb embertársaink bizonyos csoportjának körében. Aki valamelyest is képes a dolgok mögé látni, tudja, hogy korántsem arról van szó, hogy ezek az emberek egyfajta természetbarát, harmonikus életvitelre törekednek, sokkal inkább térre vágynak, olyan területre a házaik mellett, ahol teniszpályákat, úszómedencéket, golfpályákat létesíthetnek. Mindennek tehát semmi köze a természetes környezet iránti vágyhoz. Annál is inkább, mivel az „Érintetlen természet” csak addig érintetlen, amíg az alapozáshoz, közművekhez ki nem irtják az erdőt, hogy azután azokat mesterségesen telepített fákkal - többnyire kultúrfajokkal - pótolják. A lakóparkokban, bizonyos értelemben, az emberek önmagukat is becsapják, hiszen az életüket addig meghatározó komfortról nemcsak, hogy nem mondanak le, hanem megnövekedett igényszintjükhöz igazítják azt. A „természet lágy ölére költözés” valójában nem más, mint illúzió, városépítés a természetben. • Lieber Tamás Téli madáretetés Az ősz elmúltával a természet hidegebb és zordabb arcát mutatja. Vándormadaraink elköltöztek, de sok madárfaj itt marad telelőre, nálunk telel át és védelemre szorul. Ha a nagy hidegek, az ónos esők vagy a hófúvások idején nem jutnak kellő táplálékhoz, tömegesen elpusztulnak. A madáretetésnek az a célja, hogy hasznos madarainkat megóvjuk a téli éhezéstől, és őket minél nagyobb számban átsegítsük a következő költési idényre. Ezért céltudatos etetésre van szükség, madarainkat oda kell szoktatnunk az etetőnkre. Eleségként leginkább a napraforgómag ajánlható, leghasznosabb madaraink, a cinegék is ezt kedvelik a legjobban. A madárvédelemnek egyik legnépszerűbb formája a téli madáretetés. Alkalmas arra, hogy a fiatalokat már az óvodáskortól az állatok szeretetére neveljük. Idősebbeknek - nyugdíjasoknak, betegeknek, a szociális otthonok lakóinak az életét szépíti meg a gyönyörködtető látvány, amit az etetőnél nyüzsgő-mozgó madársereg nyújt. Az etetésnél legfontosabb a rendszeresség! Alapelv legyen, hogy a madarak a legzordabb időben is hozzájussanak az ennivalóhoz. Részesítsük előnyben a nagy kalóriatartalmú olajos magvakat. Ilyen a napraforgó-, kender-, tökmag, férges dió, mák. Kitűnő eledel a madárkalács, melyet a felsorolt magokkal készítünk, olvasztott faggyúba keverve. A zsíros szalonnabőr, fagy- gyú, húsdarab, főtt tojás, szárított bodzabogyó is kitűnő madáreledel. A fekete rigóknak és a vörösbegyeknek a bokrok alatt megtisztított helyre, vagy etetősátorba apróra vágott almát, főtt tojást és húst, reszelt sajtot szórhatunk, de szívesen válogatnak a konyhai egyéb hulladékban is. Kenyérmorzsával ne etessünk, mert az nedves időben hamar megsavanyodik és halálos bélhurutot okozhat! Az etetők leghűségesebb látogatói a széncinegék. Gyakori vendég még a zöldike, á csuszka, a meggyvágó és a feketerigó. A verebek - természetesen - mindenütt ott vannak. A ragadozó hajlamú macskákat tartsuk távol feltétlenül az etetőktől. E célra tövises ágakat is használhatunk. Téves az a nézet, miszerint a téli etetéssel elvonjuk madarainkat hasznos tevékenységükről, a fák tisztogatásától. Ha valaki figyeli őket, észre fogja venni, hogy noha hordják a napraforgót, folyamatosan keresgélnek a fákon is. - Okosan tesszük, ha két mesterséges fészekodút helyezünk ki a kert fáira. A 32 mm átmérőjű lyukbőségű odúban egy-egy széncinege megpihenhet a hideg téli éjszakában, tavasszal pedig költhetnek is a kertben. Legolcsóbb a jól bevált lopótöketető, valamint a kiürült motor- és étolajos, ecetes flakonokból készült etető. Ha nincs etetőnk - de széles az ablakunk párkánya -, akkor oda is tehetünk élelmet a gyakran bekukucskáló éhes madárkáknak. A téli gondoskodásunkat a cinkék, rigók és társaik az egész évi rovarpusztításukkal és csodálatos énükkel többszörösen meghálálják. • Klotz József
