Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)

2005-01-08 / 5. szám

4 RÉGIÓ • HÍDLAP • 2005. január 8., szombat Iskolákat szeretnének megszólítani Születésnap és felszentelés Pilsmarót-Basaharc. Ma délelőtt tíz órakor ünnepélyes keretek kö­zött szenteli fel Paskai László bíbo­ros az Esthajnal Idősek Otthonának épületét. Az ünnepély során kö­szöntik az otthon legidősebb lakóját, a kerek századik születésnapját ün­neplő Mihályfi Lászlónét. Az Est­hajnal Idősek Otthona minden ér­deklődőt szeretettel vár a felszente- lési és születésnapi ünnepségre. • BK Kétszázmillióból gazdálkodik a város Párkány. A város idei költségveté­se nagyjából kétszázmillió korona. A legnagyobb beruházás a sétálóutca megvalósítása, illetve az ipari park létrehozása lesz az idei esztendőben. Ez utóbbi a városvezetés reményei szerint több száz új munkahelyet is jelent majd a városnak. Ugyancsak az idei év tervei között szerepel a Terasok 2 lakótelepen egy új garázs­sor megépítése, amely a megnövekedett lakossági igényeket hivatott kiszolgálni. A város legfon­tosabb turisztikai bevételét jelentő. Párkány gazdasági életét nagyban meghatározó Vadas termálfürdő fej­lesztése idén is folyatódik. Elfogadott költségvetés nélkül Zselíz. Egyelőre nincs elfogadott költségvetése a városnak, hat év óta ez az első alkalom, hogy Zselíz költ­ségvetés nélkül kezdi meg az új esz­tendőt. A képviselőtestület a múlt év végén végbement kórházeladás és a lakáskezelőség megszüntetése miatt halasztotta idén februárra a költség- vetés elfogadását. Január végére tisz­tázódnak a tervezett ipari park költ­ségei is, így az idei költségvetésbe azt is be tudják iktatni. Annyit biztosan lehet tudni, hogy a város az idén nem tervezi a helyi adók emelését. Emelkedtek a helyi illetékek Ipolyság. A határmenti város az idén több helyi illeték díját emelte, átlagosan húsz százalékkal. Idén adózni kell ezenkívül az áruk és a játékautomaták után, megszűnik vi­szont a reklámok és a belépőjegyek után szedett adó. Az idei költségve­tést egyébként még nem fogadta el a város, ezért mindaddig provizóri­um alapján gazdálkodnak, amíg a képviselőtestület ezt meg nem te­szi. Ennek legnagyobb hátránya, hogy a 2005. évi költségvetés elfoga­dásáig az önkormányzat nem léphe­ti túl a tavalyi költségvetés egytizenkettedét, ami egyben azt is jelenti, hogy a nagyobb beruházá­sok egyelőre váratnak magukra. • CRY Folytatódik az együttműködés Elkészült a Nyitrai Kerületi Ön­kormányzat költségvetése az idei évre. A Komárom-Esztergom me­gyével folytatott együttműködésre hatszázezer koronát különítettek el. Az elmúlt esztendőben számos ha­táron átnyúló rendezvényt tartot­tak, amelyet az idén is szeretnének folytatni. Idén egyébként 2,2 millió többlettámogatást is szétosztottak a könyvtárak, múzeumok és művelő­dési központok között is. • -R­Bővülő kapcsolatok az egri és a Az Egri Magyar Katolikus Rádió és az Érsekújvári Regionális Műve­lődési Központ (RMK) környezetvé­delmi pályázatot nyújtott be a Phare CBC-hez, amelynek az a cél­ja, hogy a témával kapcsolatosan megszólítsa az iskolákat. Az RMK-n keresztül tovább mélyítik a kapcso­latokat az egri és a besztercebá­nyai Lumen katolikus rádió között. Magyarországon a pályázat sikere­sen átment, Szlovákiában viszont nem bírálták el azt pozitívan. Ennek ellenére a pályázatot Szlovákiában is megvalósítják - tudtuk meg Magyar Bélától, az RMK metodikusától, aki azt is elárulta, hogy a jövőben Érsek­újvárban létesítenek stúdiót, ahol hí­rek fordítását fogják elvégezni. A stúdió fontos láncszem lesz az egri és a besztercebányai Lumen katolikus együttműködésének elmélyítésében. A stúdió kiépítésére már tavaly nyúj­tottak be pályázatot, de azt el sem ol­vasták, így idén a pályázat átüteme­zésén fognak fáradozni. Bíznak ab­ban, hogy idén a pályázat már pozi­tív elbírálás alá esik. A környezetvédelmi pályázat se­gítségével iskolákat fognak megszólí­tani, előadásokat, szakköröket, mun­kacsoportokat szerveznének a diákok számára, akik azt a témát boncolgat­nák, hogy mit tartanak szépnek, il­letve nem szépnek a természetben, hogyan tudnák a jót megőrizni, a A kisölvedi óvoda épülete Az idei költségvetéssel ugyan az ön- kormányzat még nem készült el, de a falu polgármestere, Bacsa Zoltán már lapunknak elárulta, hogy feltett szán­dékuk a helyi református templom rekonstrukciója. A tervekkel kapcso­latban még csak óvatosan fogalma­zott, de annyit megtudtunk, hogy a tetőszerkezet teljes rekonstrukcióját, tehát a gerendázat és a burkolat felújí­tását tervezik, valamint el kellene vé­gezni az épület külső tatarozását is. A tervekre a költségvetést már el is ké­szíttette a polgármester. Az előzetes felmérések szerint 650 ezer koronába kerülnének a munkálatok. A torony tetőzetének festetése azonban ebbe a költségbe nincs belekalkulálva. A munkálatokra a pénzt csak pályázat útján tudják megszerezni. Ezen kívül szükség lenne a busz­megállók felújítására is. besztercebányai rádiók között Magyar Béla rosszat pedig eltávolítani. Erre a té­mára rajzokat is készíthetnek a be­kapcsolódó diákok. A képekből ván­dorkiállítást is szerveznek, amelyek nem csak Magyarországon, hanem Szlovákiában is megtekinthetők lesznek az egyes iskolákban. Magyar Béla továbbá arról is tájé­koztatta lapunkat, hogy az idei Érsek­újvári Katolikus Ifjúsági Találkozót is a tavalyihoz hasonlóan nemzetközi szinten fogják megszervezni. Az idei találkozót a környezetvédelmi pályá­zathoz kötődve „Tiszta lelkiismeret - tiszta környezet” címmel tartják meg. • -R­- Különösen rontja a képet a felújí­tott kultúrház előtti rozsdás buszmeg­álló. Ezt mindenképpen rendbe kelle­ne hozni - mondta a polgármester. A munkálatok ebben az esetben mint­egy 150 ezer koronát tennének ki. A fiskális decentralizáció itt is megnyirbálta a község pénztárcáját, ennek kompenzálása érdekében emeltek a helyi adókon is. A telekért négyzetméterenként tíz fillérrel emelték az adót, a szántóföldek ese­tében öt százalékos volt az emelés. Bacsa Zoltán aggodalmának adott hangot az óvoda fenntartása ügyében. 2006 után ugyanis csak a garantált mi­nimumot fogja az intézmény megkapni az államtól, ez pedig kérdésessé teszi fennmaradását. Ennek ellenére a pol­gármester bizakodik, hogy legalább a jelenlegi formában fenn tud maradni. v • CzM Merész tervekkel a jövőbe A templom rekonstrukcióját tervezik K f S ö L V E D Idén merész terveket tűzött ki maga elé a mintegy 260 lakost számlá­ló Kisölved. Szükség lenne a helyi református templom felújítására, ami több, mint félmillió koronába kerülne. Pályázat létszámleépítésre Több régiós település sikerrel jelentkezett A Belügyminisztérium által kiírt „Helyi önkormányzatok létszám- csökkentési pályázatára” több, régi­óbeli település is pályázott, közülük Csolnok, Tokodaltáró és Nyergesúj­falu önkormányzata sikerrel. A pályázat a költségvetés 2004-re egyszeri hozzájárulást biztosított a helyi önkormányzatoknak a felada­taik racionálisabb ellátása érdeké­ben hozott döntések megsegítésére. A szükségtelenné vált foglalkozta­tás megszüntetéséhez kapcsolódó segítésnyújtást azok az önkormány­zatok kaphatták meg, akik önkor­mányzati szintű álláshely megszün­tetéssel együtt járó létszámcsökken­tést eredményező döntéseik miatti pénzügyi kötelezettségeiket nem tudták teljesíteni. A döntés előtt meg kellett vizsgál­nia az önkormányzatnak intézmé­nyei létszámhelyzetét, az intézmé­nyek közötti tervezhető létszám és álláshely-átcsoportosítás szükséges­ségét, illetve lehetőségét. Ennek függvényében lehetett és kellett meghozni a döntést a felmentéssel, végkielégítéssel együtt járó létszám- csökkentésről, az ehhez kapcsolódó állami támogatás igényléséről. Pályázatot az a helyi önkormányzat nyújthatott be, amely költségvetési szerveinél - ideértve az OEP (Orszá­gos Egészség Pénztár) által finanszíro­zott feladatokat ellátó költségvetési szerveket is - főállású, de határozatlan idejű közszolgálati jogviszonyban, vagy közalkalmazotti jogviszonyban, és munkaviszonyban állók jogviszo­nyának megszüntetésére vonatkozó, 2003. szeptember 30-át követően ho­zott döntést hajtott végre, s ebből fize­tési kötelezettsége keletkezett, továbbá a 2003. évi pályázat keretében ehhez támogatásban nem részesült. A régión belüli települések eseté­ben Csolnok Önkormányzatának 2,8 millió forintot, Tokodaltáró Önkor­mányzatának 1,4 millió forintot. Nyergesújfalu Önkormányzatának 5,4 millió forintot utaltak át. Toko­daltáró esetében a községben műkö­dő óvodában történt létszámleépítés, a rendelkezésre álló költségvetésük miatt arra kényszerültek, hogy az óvodai konyhán dolgozó szakácsnőtől megváljanak. A pályázat keretében az ő végkielégítését igényelték vissza. • SZSZANDRA Tanulmányi kirándulás Lengyelországban Saját orvos és pszichológus segít a gyerekeknek ZSELÍZ A zselízi Magyar Tannyelvű Gim­názium sexta osztálya egy nemzet­közi project keretén belül részt ve­hetett egy lengyelországi tanulmá­nyi kiránduláson. A lengyel partner iskola több meglepetést is tartoga­tott a diákoknak és az őket kísérő tanároknak egyaránt. A Lengyelországba utazó diáko­kat az iskolában elvégzett munkájuk és tanulmányi eredményeik alapján választották ki. Az öt lányból, négy fiúból és két tanárból álló zselízi csoport vonattal utazott Piotrkow Kujawskiba. A partner iskola szer­vezte programok keretén belül talál­koztak szintén tanulmányi úton lévő szlovén, valamint a házigazdák sze­repét betöltő, a feladatnak minden téren megfelelő lengyel diákokkal. Az ott töltött egy hét alatt több taní­tási órán részt vettek, amelyeket a nemzetköziségre való tekintettel an­gol nyelven tartottak, hiszen az an­gol nyelv fejlesztése volt az utazást is magába foglaló jsroject alapja. A résztvevők számára nem maga az oktatás volt a meglepő, hiszen „az nagyjából hasonló módon zajlott, mint idehaza. Az iskola, illetve az is­kolai rendszer érdekessége inkább az volt, hogy az órákon kisegítő ta­nár dolgozott, hogy az iskoláknak saját orvosuk, rendőrségük és pszi­chológusuk van, nem beszélve az is­kolabuszról, amely teljesen termé­szetes minden iskolában” - mondta az egyik résztvevő. A tanuláson és nyelvfejlesztésen kívül természetesen maradt idő a kö­zös szórakozásra is: különféle konfe­renciák, megbeszélések keretén be­lül vitatták meg tapasztalataikat a di­ákok és tanárok, és összemérték tu­dásukat röplabdában is. • Vicencz Csilla A nemzetközi találkozó résztvevői Lengyelországban

Next

/
Thumbnails
Contents