Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-02-05 / 25. szám
hídífgmagazin 2005. február 5., szombat • HÍDLAP I H _____ Új igazgató a Zöldház élén Idén tavasszal lejár a Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó eddigi vezetőjének megbízása. Az Önkormányzat már a tavalyi évben írt ki pályázatot a tisztség betöltésére, döntés azonban csak idén született. Az új igazgatóval a terveiről, Esztergom kulturális jövőjéről és lehetőségeiről beszélgetett Váczy István. épült, jók. Minimális változásokat muszáj lesz eszközölni, hogy egy huszonegyedik századi művelődési házba jöhessenek el látogatóink. Az az alapelvem, hogy először egy pontot kell megragadni és változtatni rajta, hogy aztán változhasson az egész. Ez a pont jelenleg az épület aulája, ezt kell megtölteni élettel, utána következhet a kisebb terek programokkal való életre keltése.- Mi lesz a jelenlegi apparátussal?- Gyerekkorom óta ismerem őket, hiszen itt nőttem fel. Tisztelem és nagyra becsülöm eddigi munkájukat. Tudni kell, hogy a rendszerváltás óta a vidéki kultúrházak nagy része az anyagi bázis hiánya miatt vagy tönkrement, vagy olyan egyéb kereskedelmi funkciókat vett fel, amely nehezen illeszthető össze bármilyen kulturális témával. Hogy Esztergomban nem így .történt, az mindenképpen a jelenlegi apparátus érdeme.- Változik-e a programkínálat?- Szeretnék a szombati napra koncentrálni, elképzeléseim szerint reggel elindulnánk gyerekprogramokkal és ahogy közeledik az este, úgy „öregednének” a programok is. Kiállítások, kamaraelőadások, tematikus mozivetítések, közönségtalálkozók színesíthetnék a szombati kínálatot, este pedig az épületben található vendéglátó egységekben könnyűzenei programokkal zárnánk a napot.- Be tudnak majd illeszkedni a nyári esztergomi programkínálatba?- Nemhogy be tudunk, de hosszútávú elképzelésem az is, hogy a Bajor Ágost Művelődési Ház egyfajta programösszefogóként, koordinációs központként üzemeljen a jövőben.- Ha valaki tavasszal bejön majd ide, láthat már változásokat?- Nem csak láthat, de remélhetőleg érezheti is majd a koncepcióváltást minden ide betérő, ezt ígérhetem. Szeder Balázs Péter- Feltűnően fiatal igazgatóként nem fél attól, hogy nehezebb dolga lesz, mint az elődjének?- Úgy gondolom, ahhoz a feladathoz, amire most vállalkoztam, mindenképpen előnyt jelent a fiatalos dinamizmus. Az elődöm is elvégezte a dolgát, hiszen voltak programok, előadások a Zöldházban tavaly is, tahiánya sem kizáró ok. Erről pedig az a saját véleményem, hogy a több, mint egy évtizedes televíziós múltam alatt sok embert megismerhettem, sok tapasztalatot és gyakorlatot szereztem, noha ezt nehéz jogilag igazolni. Akik ismernek, tudják rólam, hogy a művelődési házban nőttem fel, és édesanyám szoknyája alatt már gyerekként részt vállaltam az akkoriban oly népszerű Tótágas néven futó gyermekprogramok szervezésében. Mindig ott voltam a háttérben, ötletgazdaként sokat segítettem a helyi tv arculatának kialakításakor. Büszke vagyok rá, hogy kollegáim segítségével sikerült elérnünk, hogy az ETV a hasonló méretű városok televíziói között ma az élvonalban van.- Miért gondolta úgy, hogy érdemes megmérettetni magát egy ilyen pályázaton?- A pályázaton való részvételemet lokálpatriotizmusom mellett befolyásolta a családi indíttatás is, de beszéltem a szakma úgymond nagy öregjeivel is, akik sok hasznos információval láttak el. Másfél évig a budapesti Petőfi csarnokban dolgoztam program- szervezőként. Ez egy nagyon jól működő, rengeteg ifjúsági programot valyelőtt is. Ám bármiféle komolyabb változást meg kell hogy előzzön egy szemléletváltás. Ehhez pedig bárhol a világon új ember szükséges.- Kézenfekvőnek tűnik a kérdés, ebben a korban általában még az egzisztencia építésénél tart ez a korosztály, egy művelődési ház igazgatói fizetése ismereteim szerint ehhez nem elegendő.- Ha az egzisztencia megteremtése volna számomra a legfontosabb kérdés, akkor maradtam volna azon a területen, ahol eddig is dolgoztam. Az talán az esztergomiak előtt sem titok, hogy elég régóta részt veszek az ETV arculatformálásán, egy ideje pedig a stúdió munkáját is én irányítottam. Egy ilyen munka kiválóan alkalmas arra, hogy kapcsolatok épüljenek. megismertem azokat az embereket, akik ezt a várost „üzemeltetik”, és itt elsősorban nem csak a város vezetésére gondolok.- Azt a hírekből is ki lehetett következtetni, hogy a pályázaton való részvételekor egyesek a szakmai tapasztalat hiányát próbálták felróni önnek...- A jogszabályok értelmében megfelelő végzettséggel szakmai tapasztalat híján is lehetne valaki igazgató, de azért ez nem jellemző, és az én esetemben sincsen így. Fontos a gyakorlat megléte, de bizonyos esetekben a felvonultató intézmény, azt gondolom, rengeteg helyben is hasznosítható fogást sajátítottam el ott.- Új seprű jól seper, elkerülhetetlen lesz, hogy egy másfajta szemléletet hozzon be a Kultúrmozgó falai közé. Mi az, ami jó és megmarad, illetve mi az, amin feltétlenül változtatni szeretne?- Az épület adottságai, annak ellenére, hogy eredetileg pártháznak p A T R E K P > E N Á * A R T R E P P 1 L A S A L Z M E A M N s U N Y + E R P 0 E E z G Y T C P S E L R ó * A H + U J U C T Y Y R R E L Z S 1 S D C D R G A T + A P A // 0 F A A Y N 0 R 0 T z > 1 V V \ S K 0 L A p A N Szókereső - Esztergom utcanevei Ezúttal nem hagyományos keresztrejtvényt adunk Önöknek ajándékba hétvégére, hanem szókeresőt. És nem is akármilyet: Esztergom utcaneveit rejtettük el a betű-ka- valkádban.Postások előnyben... ESZTERGOMI UTCANEVEK NYOLC IRÁNYBAN Keresd meg az ábrában a felsorolt 17 utcanevet, amelyek nyolc irányban rejtőznek,és húzd át betűiket! H az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvasod, még egy utcanevet kapsz megfejtésül! ADY, NÉPKERT, ÁLMOS, PERC, ARANYHEGYI, SISZLER, FŐ APÁT, SUGÁR, ISKOLA, ÚJ, LÉPCSŐ, VADRÓZSA, LIPPERT, VÁR, MÉLY, VÍZTORONY, NAP TANULSÁGMESE FELNŐTTEKNEK Az idegileg megviselt kismalac története 1 rész. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kismalac. Ez a kismalac arról volt híres, hogy a farka csodálatosan kunkorodott: három gyönyörű kunkor díszítette, melyek vidáman tekeregtek felfelé. A kisfiú: Nyüzsgő Lúmen, aki a malacka gazdája volt, mindig nagy élvezettel húzogatta a malacka farkát, igen tetszett neki, hogy visszapöndörödött. Ám idővel úgy gondolta, hogy úgy a normális, ha egyenesen lóg, s mindenáron ki akarta egyenesíteni, de ebbéli erőfeszítései hiába valónak bizonyultak. A malacka vígan röfögött,csámcsogott, csillogó, huncut szemeit gazdájára mereszthette mondván úgy sem fog ez neki sikerülni, hisz így érzi jól magát. De a kisfiú: Nyüzsgő Lúmen teljesen a fejébe vette, hogy úgy az egészséges, ha a malacka farka egyenesen lelóg. Elhatározta, hogy felkeresi a boszorkányt: Iszonyú de Bambát, hogy tud-e megoldást a baj orvoslására? Ám Iszonyú de Bámba hiába meredt kirsádygömbjébe hosszasan, semmilyen hasznos tanácsot nem tudott adni. Annyit azért mégis, hogy menjen el Herbi Kamillóhoz a természetgyógyászhoz, hátha ő ki tudja egyenesíteni a malacka farkát. Herbi hümmögött- hammogott, kipróbálta az összes gyógyfüvét, de sikertelen maradt. A kismalac közben, mit sem tudva a kisfiú téveszméjéről, vidáman röfögött, s hetykén kunkorította a farkát. Összedugta a fejét a kisfiú: Nyüzsgő Lúmen, Iszonyú de Bamba és Herbi Kamilló, és kisütötték, hogy itt már csak a pszichológus Pszicho Patás segíthet. Elmentek hát patáshoz, hogy orvosolja a bajt. Patás gondolkodott, gondolkodott, már az agytekervé- nyei is kiegyenesedtek a nagy erőlködéstől, és HOPP! Rájött a megoldásra. Fantasztikus ötlete támadt, mindek következtében felkereste a mészárost, Brutális Gyilkot. Nem is csináltak mást, csak Brutális elővette az éles kést, s a döbbent kismalac torkához nyomta. LÁSSATOK CSUDÁT! A malacka farka azonnal kiegyenesedett, s letargikusan lógott a föld felé.- Sikerült! Sikerült! Ujjongott a kisfiú, s mindenkit hazaküldött, mint aki jól végezte dolgát. Ám a kismalac annyira megrettent, hogy elment az étvágya, lassan lesoványodott. Nyüzső Lúmen látva, hogy mekkorát tévedett, mostmár mindent elkövetett kétségbeesésében, hogy újból háromszorosan kunkorinak lássa kedvence farkát, de hiába vigasztalta, simogatta, a legnagyobb odaadására is csak eg)' kunkort tudott visszavaráz- solnik a kismalac farkára. Legközelebb elmesélem, hogy hogyan szerezte vissza Nyüzsgő a második kunkort. • Sólymos Dalma