Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)

2005-02-05 / 25. szám

• HÍDLAP • 2005. február 5., szombat hídlapmagazin Párma Zsolt ­a padlószőnyegművész Visszafogott, mégis tudatos fiatalember Párma Zsolt - büszke arra, amit elért, amit felfedezett; nevezetesen a szőnyeget - pontosabban mű­vészetet a szőnyegen. Kiállítása igazi ínyencfalatnak számít: a Bajor Ágost Művelődési Házban most akár Ön is megcsodálhatja.- Mikor és hogy döntötted el, hogy mű­vészetet viszel a szőnyegre?- Evekkel ezelőtt egy padlószőnye­get raktam le a szobámba, és rádöb­bentem: ez nekem tetszik, minden fi­zikai tulajdonsága a művészetért kiált.- Láthatunk a kiállításodon terhes nőt, Nofertiti arcképét, lovat, sőt egy zebrát is. Mi a koncepciód?- Többféle irányba indultam el, technikailag pedig csak két utat já­rok: a non-figuratív intarziát és az egyéb képekhez alkalmazott zsinóros technikát. Az utóbbinál selyemsző­nyegbe zsinórral rajzolom meg a mo­tívumot. Útkeresésként jellemezném a jelenlegi állapotot. Próbálom követ­ni a közönség igényeit.- Kemény munka szőnyegképeket ké­szíteni?- Sok időt vesz igénybe, különö­sen azért, mert a padlószőnyeget méterben mérik, nekem viszont mil­liméterben kell gondolkoznom. Ma­ga az alkotás művelete nagy pontos­ságot és odafigyelést igényel, hiszen ✓ ígéretes festőnövendékek Kiállítás a Duna Múzeumban Két tehetséges, fiatal festőművész kiállítását nyitották meg szerdán a Duna Múzeum Galériájában. Hiva­talosan még nem rendelkeznek a fes­tői végzettséget igazoló okirattal, ám Huszti János és Mórocz Viktor - mindketten a Pécsi Természettudo­mányi Egyetem Művészeti Karának ha az alapanyagot „elvágtam”, akár ki is dobhatom.- És gondolom nem olcsó mulatság.- Valóban nem. Vannak egészen különleges anyagból készült szőnye­gek, amik beszerzéséért komoly anyagi áldozatot kell hozni.- Bár van internetes honlapod, mégis a mostani alkalom az igazi premier szá­modra.- A honlapon megtalálható az ösz- szes művem, de akik ott látták elő­ször a képeket, majd később szemé­lyesen is „találkoztak velük”, mélyre­hatóbb élményről számoltak be. Azt állítják, több melegséget, bársonyos­ságot hordoznak magukban, mint a monitoron látható „hasonmások”.- Milyen fogadtatásra számítasz a kö­zönség részéről?- Az eddigi visszajelzések pozitívak voltak, habár még csak ismerősök és művésztársak referálták véleményü­ket. Valójában a lakáskultúra és a bel­sőépítészet szakembereit szeretném megcélozni ezzel a kiállítással.- Indiszkrét kérdés lesz: mennyi pénzt kérsz el a munkáidért?- A képek ára függ a méretüktől, az alkalmazott technikától, az anyag mi­nőségétől, a befektetett munkától, az alkotások művészi értékétől. Egészen konkrétan harminc és 200 ezer forint közötti összegért lehet őket elvinni. • Szalay Álmos festő szakos, végzős hallgatói - a tár­lat képeit tekintve birtokolják a mű­vészet hajlamát, ami nem a diploma átvételekor képződik, s nem is a pa­pír tulajdonba vételével teljesedik ki. A művészet folyamat, belső hajlam, melynek jelenléte a tokodi származá­sú Huszti János és a pincehelyi szü­letésű Mórocz Viktor munkáiban is jócskán fellelhető. Huszti a festészet mellett fotókat is feldolgoz alkotásai­ban. A kész felvételt apró mozaikok­ba szedve, majd új látásmódot, mar­kánsabb mondanivalót belehelyezve ad igazi töltetet, egyéni hangulatot a képnek. Néhány műhöz a választott képkeret is igen egyedi, a kimustrált riglis valamikori faajtó a maga nemes egyszerűségével öleli körbe a képet. Mórocz Viktor festményeit a termé­szet varázsa ihlette. A színek, a néhol vastagon felvitt festékrétegen már- már nőies romantika, kecsesség szűrő­dik át. Képeivel egy olyan világot lát­tat velünk, mely a kocka-beton építé­szet és a művészet „elsivatagosodásá- nak” korában gyakran elfelejtünk. • Lőrincz Zsuzsa Nálunk is történhetett Rovatunk olyan apró, színes történetek feldolgozására vállalkozik, amelyek nagy valószínűséggel sokak számára ismerősek lehetnek, vagy legalábbis el tudják képzel­ni őket környezetükben is. Fontos, hogy a történetek és az alakok valódiak, még ha olykor — személyiségi jogaik miatt — nem is eredeti nevükön említem a szereplőket, vagy itt-ott egy kis színezékkel dúsítottam a históriákat. Mindezek természetesen az adomákban lényegi változást nem okoznak, és hangsúlyozom: a hír igaz. A piás, a főnök és a munkahelyi szesztilalom Alábbi történetünk a munkahelyek borongós, depressziós világába ve­zet, és arra világít rá, hogy nem szabad megfeledkezni arról, hogy a humor és a viccek, még a rosszabbik fajtából is, oldják a feszültséget, amely minden becsületes emberben a munka szó hallatára felgyülem­lik. Főszereplőnk nehezen pályázhatna a munka hőse kitüntető, bár ma már kicsit visszás címre, nem híve, sőt inkább ellenzője mindenfé­le sztahanovista törekvésnek. Nem árról van szó természetesen, hogy nem szereti a munkát, csupán annyiról, hogy a könnyebbik vége an­nak mindenképpen előnyösebb. Munkatársai körében rendkívül nép­szerű, mert e könnyebbik vég emelgetése mellett jut ideje arra, hogy saját maga barkácsolta, sokszor több órás gondos előkészítést igénylő poénjait elsüsse. A szenvedő alany szerepében kínosan feszengő kollé­ga persze a vicc pillanatában nem igazán rajong a mókamesterért, de a többi munkatárs harsán)', kárörvendő röhögése mindenért kárpótol. Feri bácsi, a cég legidősebb alkalmazottja például kifejezett rosszindu­lattal viseltetett a fiatal, bohém kolléga iránt, ki hasztalan próbált a kedvében járni a megőszült öregnek. Hosszú hónapok mogorva viszo­nya után nem maradt más hátra, mint egy kis tréfával javítani az el­mérgesedett viszonyt. A helyzet adta magát: Feri bá1 - nincs mit cif­rázni a dolgon - ivott. Ivott reggel, ivott délben, és sokat ivott délután. Minden áldott nap végig­rettegte a munkaidőt, hogy mikor csap le rá a tütükézést kifejezetten til­tó igazgató, és mikor eresztik őt néhány évvel nyugdíj előtt világgá. Az ivási kényszer azonban erősebbnek bizonyult a félelemnél, így Feri bá’ ivott, igaz titokban, vagyis zugban: kis sarokban, kis üvegből, kis kortyokban. Bohém ifjú munkaerőnk ezzel természetesen tisztá­ban volt, mint ahogyan azt is megfigyelte, hogy az öreg minden egyes alka- ,/ lommal ugyanúgy nyelte a tiltott gyümölcspárlatot: a Dugihely homályos oldalablak és a nyitott szekrényajtó közé préselődve, gyors, apró kortyokban, vágya­kozva rángatódzó ádámcsutkával, és ami fontos: a nagyobb élvezet kedvéért lehunyt szemmel. Az ifjú viccmester e zugivásra és a főnök­től való görcsös félelemre alapozta tréfáját. Amint meglátta, hogy az öreg laposan körbepillant és megindul kis szesz-szigete felé, kiosont a kisablakhoz: óvatosan belesett rajta. Mikor az első kortyok lefelé kezd­tek csorogni a ráncos torokon, erőteljesen, főnöki stílusban megzör­gette az ablakot. A hatás - mesélik - leírhatatlan volt: Feri bácsi torkán hirtelen csomóba gyűlt az éppen lefelé csordogáló szesz, arca eltor­zult, majd a dudor némi bizonytalanság után a felfelé utat választotta, és az öreg prüszkölve szabadult meg a bűnjeltől. Az évek óta szolgáló kis lapos üveg csörrenve hullott darabokra a padlón, Feri bácsi pedig fuldokolva, levegő után kapkodva nézett a homályos ablak mögött a gyomrát fogva fetrengő, gyűlölt fiatal kollégára. A mókamester ment­ségére legyen mondva, hogy az elsők között volt, aki egy székre segí­tette a dühtől és ijedségtől fuldokló, becsületben megőszült öreget, sőt - nem tudni, hogy a vicc folytatásaként, vagy merő jó szándékból - ő hozott egy pohár vizet is neki. A hörgő öreg csak nézte a felkínált vi­zet ps az azt kínáló, ártatlan tekintetű, ugyanakkor kissé gunyoros száj- tartású ifjút, majd - megalázásának csúcspontjaként - egy újabb kö­högési roham közepette elyette a pohár vizet, és csillapította a kínzó fuldoklást. Feri bácsi néhány hónap múlva idő előtt nyugdíjba ment: abbahagyta a napközbeni ivást, és attól fogva megromlott az egészségi állapota. Búcsúztatásán jelen volt összes munkatársa, és láss csodát: a bohém ifjú tréfamestertől egy krómozott, gravírozott laposüveget ka­pott emlékül. Hogy használta-e, vagy sem, arról nem szól a fáma, van­nak esetek, amikor nem maga a történet, hanem a gesztus számít. Hú*4')' Földes Vilmos karikatúrája

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents