Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-02-05 / 25. szám
• HÍD LAP • 2005. február 5., szombat hídlapmagazin Varga Péter jegyzete Böjtelo kezdetén Közeledik a hamvazószerda, hamarosan búcsút veszünk a farsangtól. Végetérnek a nagy bálozások, lakomák, mulatságok, hogy a böjttel kezdetét vegye az a negyven napos időszak, amely a húsvéttal zárul emlékeztetve Jézus halálára és föltámadására. Ám hamvazószerda nem csak a zajos ünnepségeknek vet véget, hanem egyben a tél búcsúztatását is szimbolizálja. Február hónapunk elnevezése a latin „februa”, azaz „tisztítóeszköz” szóból származik. Az ősi magyar naptárban,- utalva a közeledő önmegtartóztatásra - úgy nevezték, hogy „böjtelő hava”. A magyar farsang kifejezés másik elnevezése a karnevál. A „hús elhagyása” jelentésű szó a középkori latin „car- nelevare” szóból alakult ki, de „carrus navalis”-nak nevezték azt a kerekeken guruló, hajó formájú kocsit is, amelyet minden évben, tél végén vidám, álarcos tömeg húzott végig az ókori Róma utcáin. Hazánkban napjaink leglátványosabb farsangi alakoskodása a Mohácson lakó délszlávok csoportos busójárása. A busók fából faragott álarcokban jelennek meg, mozgásuk, viselkedésük rituálisan meg van szabva. Egykor országszerte ilyenkor tartották a legtöbb esküvőt, lakodalmat. A Felvidék egyes területein a farsang vasárnapja előtti úgynevezett kövércsütörtök volt a mulatozás első napja. A legények a muzsikusokkal végigjárták a falu utcáit, a lányos házak előtt táncoltak, a házbeli lányt is megtáncoltatták, amiért pénzt kaptak. A hatvanas évek végéig élt egy jellegzetes leánycsúfoló szpkás, a bakfazékdobás. Húshagyó kedden vagy hamvazószerdán este a lányos házak udvarára szeméttel, törött cseréppel teli fazekat dobtak a legények. Sajátos udvarló- szokás volt az biztos, de később a fazekat már cukorral, gyümölcscsel rakták tele. A hamvazószerdát követő napon az egynapos böjt után a böjtöt felfüggesztették, hogy a farsangi maradékot elfogyasszák.'Úgyszintén. felvidéki szokás volt, hogy a farsangi mulatságban nagyokat kellett ugrani, hogy nagyra nőjön a kender, a húsle- . vesbe pedig hosszú laskát kellett főzni. Sokfelé elterjedt hit szerint húshagyókedden kell a vet- nivaló kukoricát lemorzsolni, vagy bizonyos gyümölcsfákat, illetve a szőlő négy sarkán egy- egy tőkét megmetszeni. Farsangoljunk hát gyorsan még egy keveset, mert napok kérdése és bizony kezdetét veszi a böjt & maga illendően negyven napos önmegtartóztatásával. Fényeink és árnyékaink 110 esztendeje egyesítették Esztergomot Esztergomot, mi, helybeliek szívesen emlegetjük úgy, mint az ország első fővárosát. Pedig ez így valójában nem igaz. „Locus regalis”, királyi székhely volt és valóban, az Árpádház jelentős uralkodóinak többsége jobbára itt tartózkodott. Temetkezési helyükül mindazonáltal többségében Székesfehérvárt jelölték ki, hiszen Szent István halála után Árpád nemzetségének oldalága került a trónra. A megvakított Vazul fiai, András, Béla és Levente, valamint utódaik igyekeztek minél határozottabban hangsúlyozni kapcsolódásukat István Szentgyörgymező királyhoz, törvényesítve így saját uralmukat. A tatárjárást követően azután IV Béla végérvényesen elhagyta Esztergomot, a város az esztergomi érseknek adományozva. Ennek ellenére vagy éppen azért a város csillaga - leszámítva a hódoltság gyászos százötven esztendejét - mindvégig az ország első városainak sorában ragyogott. Ez köszönhető volt részint Buda, (Károly Róbert idején Visegrádi közelségének és nem utolsó sorban a legendás hercegprímások városépítő, kultúrát, művészeteket pártoló tevékenységének. Joggal mondhatjuk tehát, hogy az elmúlt ezer esztendőben Esztergom minden fényét és árnyékát az érsekeknek, az egyház jelenlétének köszönhette. Vitéz János, Bakócz Tamás, vagy a 19-20. század nagy prímásai, mint Simor János, Vaszary Kolos, Csernoch János, illetve Serédy Jusztinián mind-mind városépítő, kultúrát, művelődést pártoló főpapjai voltak nem csak az országnak, hanem az érseki székhelynek is. És akkor még nem is tettünk említést a legendás vértanú prímásról, Mindszenty Józsefről, aki a diktatúra áldozatává válva önmagában szimbolizálta a kommunizmus hazai állapotait ország-világ előtt. Esztergom mindazonáltal Budához és Pesthez hasonlóan közigazgatásilag nem volt mindig egységes. Egy 17. századi adóösszeírásból tudjuk, hogy a város négy, jól elkülönülő közigazgatási egységből állott, úgy, mint a Királyi város, a Víziváros, Szenttamás és Szentgyörgymező. E széttagoltság a kiegyezést követő gazdasági-ipari fellendülés korában egyre inkább akadályát képezte a további intenzív fejlődésnek. Az elkülönült pénzügyi igazgatás is hátráltatta a négy település fejlátkép a Vízivárosról lődését, hiszen a gazdálkodás alapját akkoriban jórészt az adóbevételek jelentették. Az adófizető polgár akkoriban sem volt kevésbé leleményes, mint napjainkban. Az iparosok, kereskedők ide-oda költözködtek, ellehetetlenítve így az adónyilvántartást. A város egyesítésére konkrétan 1848- ban kerülhetett volna sor első ízben, ám a szabadságharcot követő Bach- rendszerben e tervek meghiúsultak. Az ellenérdekeltségeket végül egy 1876. évi törvény oldotta fel, amely megfosztotta a törvényhatósági jogától a 12 ezer lélekszám alatti településeket, így Esztergom szabad királyi város a vármegye fennhatósága alá került. A cím és a rang visszaszerzésére a város egyesítése kínálta volna az egyetlen lehetőséget, ám „Isten malmai lassan őrölnek”, a megvalósításra bizony majd1 20 esztendőt várni kellett. Végül leginkább Helcz Antal polgármesternek és Földváry István főügyésznek köszönhetően 110 esztendővel ezelőtt, 1895. július 8-án a városrészek plébánosai közös Veni Sanctét celebráltak, majd az ünnepi istentiszteletet követően a megyeháza közgyűlési termében megalakult a képviselőtestület és kimondta a városegyesítést. A fejlődést tekintve óriási jelentősége volt annak, hogy ebben az évben adták át a Mária Valéria hidat is, összekötve így a Felvidéket a várossal, továbbá az akkor már létező Almásfüzitő-Esztergom vasútvonalat is 1895-ben egészítettek ki az Obuda- Esztergom közötti pálya forgalomba helyezésével, bekapcsolva így a várost az országos közlekedés vérkeringésébe. Az elszigeteltség ílymódon végérvényesen megszűnt, Esztergom és környéke kívánatossá vált a befektetők számára. A meglévők mellett sorra alakultak azok a kis- és nagyüzemek, amelyek munkalehetőséget biztosítottak a város lakóinak. Szintén 1895-ben indult meg a kórház építése Vaszary Kolos hercegprímás 50 ezer koronás adományából, ekkor épült a Takarékpénztár Hild József tervei alapján valamint a Kossuth Lajos utcai laktanya, a belvárosi Kávéház és még számos középület. Trianon után Esztergom j határvárossá vált, vérkeringéséből kiesett a párkányi járás és a Felvidék, 1948-at követően pedig a diktatúra nyomta rá a bélyegét. Mindszenty városává, a „klerikális reakció” melegágyává lett. Majd harminc esztendeig nem Templom a Szent Tamás hegyen is volt tapasztalható semmilyen előrelépés a város arculatában. Ám Szent István városa napjainkban ismét reneszánszát éli. Megújult városkép, fölépült Mária-Valéria híd, Bánomi áttörés, körforgalom, látványfürdő, mind-mind azt a célt szolgálják, hogy Esztergom minden tekintetben megfeleljen annak a tömeges érdeklődésnek, ami műemlékeinek, múzeumai kincseinek, történetének köszönhetően turisták százezreit vonzza évente a városba. És természetesen az sem árt, ha mi, városlakók jól érezzük magunkat ebben a történelmi atmoszférában. • Szöveg: pablo, Képek: Fogarassy Látkép a korabeli királyi városrészről „Szíveteket szaggassátok meg... közeledik a hamvazószerda Idén február 9-e hamvazószerda napja, azaz a farsangot lezáró és a húsvétot előkészítő böjt ideje. Ezen a napon a XII. századtól kezdve az előző évben szedett szárított barkát zúzták össze, elégették és annak a hamuját szórták a hívek áldások és istentisztelet közben a fejükre. Sőt korábban az őskeresztény időkben ezen a napon a bűnösök, vagy a böjtötök ruháját vették fel a hívek. Mindenesetre nagyon éles elválasztó nap volt a hamvazószerda a farsang és a húsvéti böjt között. A bűnök megvallásának napja ez, mindazon dolgok felsorolása, amit az ember rosszul tett ebben a világban. A bűnök e nyilvános megvallásának első pillanatbao talán nem is ismerjük fel ä pszichológiai jelentőségét. „A kimondott szónak teremtő ereje van” - szokták mondani, és valóban. Ha képes vagyok mások előtt meg- vallottan a gyengeségeimről, vétkeimről beszélni, sokkal könnyebben szabadulok meg azoktól. A hamvazószerdán szokásos „hamuhintés” a bibliai bűnbánat ősi szimbóluma. Böjt idején tilos volt a lakodalom, bál, mindenféle zenés, hangos mulatság. Böjtben gyóntak, áldoztak az emberek, a haragosok igyekeztek kibékülni. A nagyböjti bűnbánati időben a lányok és menyecskék egyszerűbb, sötétebb színű ruhákat viseltek. A hívő katolikusok húst, zsíros ételeket nem ettek, olajjal, vajjal főztek. Volt, aki csak napjában egyszer evett a nagyböjt egész ideje alatt, ezt nevezték negyvenelésnek. Az egyház az 1920- as években már csak a hamvazószerdát, a pénteki napokat és a nagypéntektől nagyszombat délig terjedő időt írta elő szigorú böjtnek, amikor napjában csak egyszer lehetett jóllakni, és nem volt szabad húsfélét fogyasztani. Böjtben jellegzetes ételeket ettek, ilyen a cibereleves. Többféle alapanyagból készülhetett, például korpából. Nagy cserép- vagy faedénybe rozs- vagy búzakorpát tettek, s arra forró vizet öntöttek. A néhány nap alatt megerjedt korpáról a savanyú levet leszűrték. Kölest, hajdinát, kukoricát főztek bele, m*jd liszttel, tejföllel behabarták. Az aszalt gyümölcsből főzött savanyított levest is ciberének nevezték. Ezenkívül a böjt idején általában kenyeret, halat és száraz növényi ételeket ettek, hogy azután majd, a nagypénteket ^követően a húsvét ne csak lelkiekben^ de az ékkez-ésben, ünneplésben is szimbeáizálja Krisztus feltámadásának dicsőségét. • P.Rein
