Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-02-04 / 24. szám
12 HÍDLAP • 2005. február 4., péntek Molnár Gyula nem álmodik főpolgármesteri címmel (H) Budapest XI. kerületének szocialista polgármestere, Molnár Gyula nem indul harcba 2006-ban a főpolgármesteri címért. A döntés már korábban megszületett, de Molnár Gyula csak most közölte ezt a nyilvánossággal. A kerület polgármestere szeretné folytatni azt a munkát, azokat a fejlesztéseket, melyeket elkezdtek. Molnár Gulya kijelentette, hogy a XI. kerület megtartása is nagy feladat, és döntése a főpolgármesteri indulással kapcsolatban végleges. Spanyolhonban Mádl Ferenc (H) Négynapos tárgyalásokat folytatott Mádl Ferenc Spanyolországban. A köztársasági elnök a magyar és katalán vállalkozások között szeretné szorosabbra fűzni az együttműködést. Mádl Ferenc egy fórumon is részt vett, ahol magyar és katalán üzletemberekkel tárgyalt. Somogyi Ferenc Moszkvában (H) A kétoldalú kapcsolatokat érintő megállapodások ügyében utazott Moszkvába Somogyi Ferenc magyar külügyminiszter. Szergej Lavrov, orosz külügyminiszter örömét fejezte ki, hogy az orosz-magyar kapcsolatokat sikerült közelebb hozni Magyarország EU- tagságához. A kapcsolatok ápolása mellett Somogyi Ferenc szót ejtett a két hét múlva sorra kerülő magyar-orosz miniszterelnöki találkozó részleteiről is, ahol fontos megállapodásokat írnak alá. Megbüntették a Vodafone-t (H) A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa ötmilliós bírsággal sújtotta a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Rt.-t, mivel a cég egyik reklámjában a vásárlókat tisztességtelenül befolyásolta. A nagyváilalt nyolc hónapon keresztül azt állította reklámjában, hogy 2003-ban a Vodafone volt Magyar- ország legnépszerűbb mobilszolgáltatója.. Ezt azonban az értékesítési adatok nem erősítették meg, ami miatt ötmilliós bírságot kell fizetni. Az összeg nagyságának megállapításakor azt is figyelembe vették, hogy más táraság is próbálkozott hasonló befolyásolással. Átverik a vásárlókat (SK) A Szlovák Kereskedelmi Felügyelet (SOI) legfrissebb elemzéséből az derül ki, hogy Szlovákiában az egyes üzletek, akciós termékeivel átverik a vásárlókat. A pár koronába kerülő termék eredeti áraként magasabb összeget adnak meg, és van olyan áru is, mely ugyan szerepel az reklámanyagokban, de nem kapható a boltban. Vállalkozói pozitívumok (SK) A Szlovák Vállalkozói Szövetség állítása szerint 2004 év végén sokat javult az országban a vállalkozók helyzete. A szlovákiai vállalkozóknak a pozitívumok mellett - jó vállalkozói hitelek és adótörvények -, negatívumok - jogérvényesítés, korrupció, törvények kétértelműsége - is nehezítik munkájukat. • KL ORSZÁG-VILÁG Demszky még a horvátokat is átverte? Furcsa hír látott napvilágot, a Nációnál horvát hetilapban: Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere valótlan szerződéssel tévesztette meg a horvát minisztériumot. Demszky alacsony vételárat tüntetett fel az adásvételi szerződésben. Magyarországon is nagy port kavart a főpolgármester horvátországi, tengerparti ingatlanvásárlása és most már Horvátországban is áll a bál. A horvátok akkor szereztek először tudomást Demszky villájáról, mikor a polgármester ott ünnepelte meg barátaival az Európai Parlamentbe jutást. A horvát Környezetvédelmi, Fejlesztési és Építészeti Minisztériumhoz beérkezett szerződésben 9500 eurós vételárat jelölt meg, ami messze áll a valóságtól. A Nációnál újság cikkében leírják, hogy a vásárlás törvényt sértett, így sem az adóhivatal, sem az ön- kormányzat nem fogadhatja el. Az adásvételi szerződés mellett gondok vannak a tengerparti villa felújításával is, állítólag azt egy fantomcég feketemunkásai csinálják. Demszky Gábor főpolgármester a hír után részletes helyreigazítást kért a horvát laptól. • Gv Érdektelenség az Országgyűléssel szemben A Magyar Galupp Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából az derül ki, hogy Magyarországon egyre kevesebb embert érdekel, hogy milyen munka folyik a parlamentben. A reprezentatív felmérésben - ezer főt kérdeztek meg - szerepel, hogy a magyar emberek fele elégedetlen az Országgyűlés munkájával, és több mint negyedét nem is érdekli milyen munka folyik a parlamentben. Többen azt szeretnék, hogy kevesebb képviselő döntsön az ügyekről, és több szerepet kaphassanak a civil szervezetek. Továbbá az emberek fele nem ismeri névről a megválasztott képviselőjét, sőt 90 százalékuk azt sem tudja, milyen módon léphetne vele kapcsolatba. Magyarország lakossága legfőképp a televízióból értesül a parlament munkájáról. Az első helyen a közszolgálati televízió áll, őt a két kereskedelmi csatorna és a megyei lapok követik a rangsorban. A parlamenti tudósításokat közvetítő csatorna létrehozását az emberek 28 százaléka támogatná. Nagyon fontos része volt a felmérésnek, hogy a megkérdezettek szerint a parlamenti képviselők nem a választók, hanem pártjuk érdekeit tartják a legfontosabbnak. • NB Jó hangulatban telt a négypárti egyeztetés Három órán keresztül tartott az MSZP, az SZDSZ, az MDF és a Fidesz négypárti megbeszélése. Az egyeztetés a politika csatározások fényében rendben lezajlott, mindenképp előrelépésnek számít, hogy a pártok nyugodtan tudták megvitatni a felmerülő kérdéseket. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kijelentette, hogy annak a kormánynak, aki hatalmon van, nem lehet más célja, minthogy Magyarország tovább fejlődjön. Gyurcsány elmondta, hogy egy irányba kell haladni és többet kell beszélni az ország jövőjét befolyásoló tényezőkről. Dávid Ibolya, az MDF elnöke kifejtette, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv szerint jobban kell felhasználni az uniós pénzeket, és csökkenteni kell a költségvetési hiányt. Füller István, az MSZP elnöke mindenképp bíztatónak tartotta, hogy a négy párt vezetői egy asztalhoz tudtak ülni, ami oldja a bizalmatlanságot. Kuncze Gábor SZDSZ-elnök szerint a Nemzeti Fejlesztési Tervet a parlamentnek figyelemmel kell kísérnie. Orbán Viktor először köszönetét mondott, hogy létrejöhetett a találkozó, majd szükséges tervek készítésére szólított fel. „Fel kell zárkózni az uniós tagállamokhoz és a gazdaságot is rendbe kell tenni” — jelentette ki a Fidesz elnöke. • Hajdú Máté Valótlanságot állított a Markíza Az Igazságügyi Minisztérium panaszt nyújtott be a Sugárzásért és Továbbközvetítésért Felelős Tanácsnak a Markíza Televízió Híradójában a Skrúcany-ügyről sugárzott riport miatt. A riporter arról tájékoztatott, hogy Dániel Lipsic igazságügyi miniszter Ján Carnogursky volt igazságügyi miniszter javaslatára emelt panaszt törvényszegés miatt a Legfelsőbb Bíróságon a Skrúcany-ügyben. A Markíza tudósítója arra is felhívta a figyelmet, hogy a múlt héten a minisztérium még azt állította, Lipsic egy névtelen állampolgár javaslatára emelt panaszt. Richard Fides, a minisztérium szóvivője azt mondta, hogy szó sem volt névtelen kezdeményezőről, hiszen Lipsic álláspontjáról ő tájékoztatta a közvéleményt. A Markíza Televízió híradásában elhallgatta, hogy halálos kimenetelű közlekedési balesetet okozó Carnogursky sofőrje már letöltötte börtönbüntetését. Fides szerint a televízió valótlan és félrevezető információkat közölt az ügyről. A szóvivő arT E L E V ( Z I A ra is felhívta a figyelmet, hogy az igazságügyi miniszterek 2000-től 19 esetben tettek panaszt a bíróságokon a közlekedési balesetek folytán elkövetett törvénysértések miatt. Stefan Skrúcany színész és humorista tavaly júniusban halálos közlekedési balesetet okozott. A Vágbesztercei Járásbíróság kétévi feltételes szabadság- vesztésre ítélte, és három évre eltiltotta a gépkocsivezetéstől. Lipsic túl enyhének találta a kiszabott büntetést, és letöltendő börtönbüntetést akar elérni. • Rga Dicséretekből nem volt hiány a külügyi találkozón A két ország kapcsolatáról folytatott tárgyalást Artis Pabriks lett külügyminiszter Eduard Kukán szlovák külügyminiszterrel. A megbeszélést követően Pabriks kijelentette, hogy Szlovákia a nemzetközi politika színpadán nagyobb szerepet tölt be, mint amilyenre az ország nagyságából következtetni lehetne. „Pozsony és egyúttal egész Szlovákia nagyon sikeresnek mondható, hiszen a közeljövőben egy fontos csúcs- találkozónak fog helyet adni” - jegyezte meg Pabriks a február 24- én Pozsonyban sorra kerülő Bush-Putyin találkozó kapcsán. A szlovák és a lett külügyminiszter eszmecserét folytatott a két ország közötti gazdasági és politikai kapcsolatokról, a kultúra, az oktatás és a tudomány fejlesztéséről. A miniszterek reményüket fejezték ki, hogy a közeljövőben stabilizálódni fog a helyzet Irakban. Pabriks most először járt Szlovákiában, és nagyra értékelte a két ország együttműködését. „Szükségét érezzük annak, hogy Szlovákia támogasson bennünket és szolidaritást vállaljon az országunkkal” - mondta a lett külügyminiszter, aki szerint Szlovákia balkáni tapasztalatai segíthetnének Lettországnak megtalálni a közös hangot Fehéroroszországgal és Ukrajnával. Reméli, Szlovákia támogatni fogja Lettországot, hogy elnyerje az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagságát. • Rga Megszakított tárgyalások a Forddal A szlovák kormány megszakította a Getrag Ford Transmissions társaság, a Szlovák Köztársaság és Kechnec község közötti beruházási szerződésjavaslat megtárgyalását. Pavol Rusko gazdasági miniszter a kormányülés után elmondta, a kormány még nem döntött a mérnöki hálózat kiépítésének pénzügyi forrásairól. Elképzelhetőnek tartja, hogy a leendő tulajdonosokkal is meg tudnak majd egyezni a hálózat megépítésének finanszírozásában. Rusko elmondta, hogy előreláthatólag a szerződést a jövő héten fogja jóváhagyni a kormány A gazdasági miniszter arról is tájékoztatott, hogy egyetlen kormánytag sem vonta kétségbe a Ford számára nyújtandó állami segítségről szóló szerződést. „Megegyeztünk, hogy 53 millió euró adókedvezményt adunk a társaságnak” - mondta Rusko, bár azt is megjegyezte, hogy néhányan javasolták az állami segítség csökkentését. Az exportra épülő beruházás 400 millió euróval, azaz 15, 37 milliárd koronával fogja növelni az ország kereskedelmi mérlegének egyenlegét. A szerződésjavaslat szerint a társaság 1700 új munkahelyet teremt, amely nagymértékben hozzájárul a régió jelenlegi 22,03 százalékos munka- nélküliségének csökkenéséhez. • RGA A környezetvédelmi törvényeket be kell tartani A környezetvédők szerint az Európai Unió szigorú büntetéseket fog kiróni Szlovákiára, mivel nem tartotta be a környezetvédelmi előírásokat a NATURA 2000 védett területein. Martin Valentovic, a Pozsonyi Regionális Környezetvédelmi Egyesület (BROZ) tagja úgy véli, hogy a környezetszennyezés mértékétől függ a bírságok nagysága is. Az Európai Unió akár meg is vonhatja, vagy szűkítheti az anyagi támogatások mértékét. A környezetvédők a vizes élőhelyek világnapja alkalmából felhívták a figyelmet a katonaság nagy láppusztítására, amely leginkább az erdőháti (Záhorie) katonai területeken következett be. Juraj Liska honvédelmi miniszternek címzett nyílt levélben arra szólították fel a katonaságot, hogy tartsa be a környezetvédelmi törvényeket. Ügy vélik, hogy Nyugat-Európában a hadsereg a környezetvédelemben is példát mutat. Szlovákiában az elmúlt évtizedekben gazdasági érdekekből szinte teljesen elpusztították a lápokat. A lápok a Föld legtermékenyebb ökológiai rendszerei, amelyek nagy környezetkárosításnak vannak kitéve. 1971. február 2-án az iráni Ramsar városában írták alá az Egyezmény a vadvizekről, különösen mint a vízimadarak tartózkodási helyéről címet viselő megállapodást, amelyhez Szlovákia 1990-ben csatlakozott. • Rga Számítógépeket ajándékoztak a sérült gyermekeknek A Szlovák Gyermek Alapítvány (NDS) 18 számítógépet kapott a Dell Társaságtól: hármat saját használatra tartott meg, 15-öt pedig a Szívvel festünk elnevezésű programba bekapcsolódó oktatási és szociális intézmények között osztott szét. Ezen a módon jutottak számítógépekhez az ólublói, savniki és a garam- olaszkai szaktanintézetek és kollégiumok, a kassai, pozsonyi, nyitramalom- szegi, sopornyai és csacai szociális otthon, valamint a nyitrai speciális alapiskola és kollégium. A számítógépeket az oktatási és szociális intézmények a szellemileg és testileg sérült gyermekek képességeinek fejlesztésére, beilleszkedésük elősegítésére használhatják. Az alapítványt 1995-ben hozták létre, és a gyermekek és fiatalok megsegítését és életminőségének javítását tűzte ki célul. Az alapítvány tagja annak az ötven országban működő nemzetközi független alapítványhálózatnak, amelyet az amerikai Youth Foundation hozott létre. • Rga