Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-01-29 / 20. szám
V 2005. január 29., szombat • HÍDLAP ________________________ hídlapmagazin Tú lélés Ipolyszakállason Az Ipoly partján, Nyitra megyében, a Hont-Ipoly menti régióban található az Ister-Granum Eurórégó határtelepülése, Ipolyszakállas. A mintegy 900 lelket számláló község legnagyobb gondja a munkanélküliség, az idei év legfőbb programja a „túlélés" lesz. A község valószínűleg a területe után kapta nevét, mivel itt a nagy berkek és nádasok afféle szakállt képeztek. A másik elmélet szerint a folyó- nak számtalan ere csordogál a környéken, így az Ipolyt szakállasnak nevezték el. Feltehető az is, hogy a tatárjárás idején sokan ide menekültek, s mire hazatértek, a férfiak szakállt eresztettek. Az oklevelek először 1299-ben említik „Possesio Zakalos” néven. A községnek már Mária Terézia idején volt saját pecsétje, amelyen hármas halom, látható. A középső, kiemelkedő halmon repülésre kész galamb tart csőrében három szál búzakalászt. A két szélső halomból egy- egy kinövő körben összehajló olajág, mint a békesség jelvénye látható „Szakállosi pecsét 1768” körirattal. A község történelméről A község történelmét Dobrovolni Antal dolgozta fel. Antal bácsi már több mint tíz éve nincs az élők sorában, korábban viszont fontos szerepet töltött be a falu életében. O volt a község harangozója, történésze, versmondója, krónikása. Szívesen nyújtott segítséget egyetemi hallgatók diplomamunkájához is. Az Antal bácsi által szerkesztett „emlékkönyv” két fő részből áll. Az első rész a legrégebbi időktől 1935-ig dolgozza fel a történéseket, a második 1935-től egészen a közelmúltig. Az első rész részletesen feldolgozza a község földrajzi fekvését, állat-, maGasparik Kálmán polgármester dár-, rovar- és növényvilágát. Leírást ad az álló és folyóvizekről, forrásokról, a település dombvidékéről, a környező településekről, sőt a politikai és erkölcsi viszonyokról is. Emellett nem mellékeli a kísértettörténetek, pat- kányűzés, babonás hiedelmek, közmondások, jóslások, gyilkosságok, pásztorlakások, állattenyésztés, mező- gazdasági kiképzés, mesterségek, halászat, vadászat, kereskedelem, vagy például a tojásszedés leírását sem. Sok érdekességet találunk a betyárokról is. A faluból betyárok ugyan nem kerültek ki, azonban gyakran megfordultak itt „szegény legények”. Ezek a betyárok Szakálloson nem fosztogattak, de érdekes történetek fűződnek ott tartózkodásukhoz. Ami a népviseletet illeti, a többi településhez hasonlóan öltözködtek a lányok és a fiúk is. Jellegzetes volt a hajukban viselt piros pántlika, ékszerként korábban gyöngysort viseltek. A férfiak a világháború óta „stuccolt” bajuszt viseltek. 1848 előtt a férfiak hosszú hajat viseltek. Ekkor az újonc nemzetőröknek Vácon rövidre vágták a hajukat, akik „úgy siratták azt, mint a kisgyermekek”. Ezt követően azonban itt is divatba jött a rövid haj. Ami a népszokásokat illeti, érdekes megemlíteni a „komatálat”. Ezt abban az esetben praktizálták, amikor a betegágyban fekvő háziasszonynak és egész háza népének ételt küldtek a komaasszonyok egészen addig, amíg fel nem épült betegségéből. A szegényebbek ezt a kötelezettséget pénzen váltották meg. Szakálloson az iskolák mindig felekezetiek voltak. Volt itt két római katolikus és egy evangélikus magyar tannyelvű iskola is. 1933-ban az evangélikus iskolát a tanulók alacsony száma miatt meg akarták szüntetni, a katolikus tanárok számát viszont növelték a tanulók nagy száma miatt. A Szakállosi római katolikus templom régi alakját 1912-ig tartotta meg. Ekkor két oldalhajóval bővült. A község jelenéből A Hont-Ipoly menti régió Zalabától egészen a nagykürtösi járásig terjed. A régión belül egy kisebb területi egység alakult ki, az Alsó-Ipoly menti régió. Erre azért volt szükség, mert az itt élő embereknek teljesen más gondokkal kell megküzdeniük Az Alsó-Ipoly menti régiót jelenleg 17 község alkotja. 15 magyar- országi település bekapcsolásával nemzetközivé szerették volna tenni, de a polgármester, Gasparik Kálmán elmondása szerint az ügy bonyolultsága miatt eddig még nem sikerült tervüket megvalósítani. A falu lakosságának közel 20 százaléka munkanélküli. Óriási kárt okozott a múltban, hogy a községben megszűnt a mezőgazdasági szövetkezet. Az emberek itt még ragaszkodnak a földjükhöz. A gond akkor kezdődik, amikor az idősebbek már nem tudják kire hagyni a földeket. Akkor nem marad más hátra, mint hogy külföldi vállalatoknak adják el azt. Az utódok ugyanis már nem tartanak rá igényt. A fiatalok munkalehetőség után nézve inkább elhagyják a falut. Az Ipoly-hidak jelentősége Míg az ókori rómaiak nagy jelentőséget tulajdonítottak a hídépítésnek, a XX század a rombolás időszakának számított. A hidakat a II. világháború utáni trianoni békeszerződést követően tették tönkre, hogy elszigeteljék a két ország közötti forgalmat. A háború előtt mintegy 47 településnél ívelt át híd az Ipolyon keresztül. Ezek többsége jelenleg csonkán várja megépülését, hogy teljesíteni tudja eredeti küldetését: összekösse a két folyópartot, két települést, két országot. Az Ipoly mentén fekvő kis falut, Ipolyszakállost is a híd kötötte össze a túlparttal. Itt az úgynevezett III. katonai felméréstől (1872-1884) egészen a XX. század derekáig állt híd. (Tudni kell azt, hogy a harmadik katonai felmérések térképlapjai nem színesek, ami az értelmezést nehezíti. A hidak jelölése, elsősorban az ártéri hidakra vonatkozólag meglehetősen nehezen kivehető.) Ennek következtében az itteni emberek elvesztették földjeiket, de rokoni, ismerősi kapcsolataikra is negatívan hatott ki az intézkedés. Ahhoz, hogy a szomszédos településre eljuthassanak az itt élő emberek, hosszú kilométereket tettek meg. A néphit körében fennáll az a hiedelem, hogy az Ipoly szelleme rendszeresen követel áldozatokat. Szakálloson minden évben valaki véletlenül vízbe fúl, vagy öngyilkosságot követ el. • Czigler Mónika Magyar irodalom a végeken Az egyre aktívabb - és egyre kevesebb pénzből aktívabb - határon túli irodalom szinte teljes körképe áttekinthető a Görötnbei András által szerkesztett kötetből. A Debreceni Egyetem és a Kossuth Egyetemi Kiadó közös sorozatának a célja az, hogy az egyetemi műhelymunkákat bemutassa, és kaput nyisson más műhelyek kutatásainak is. A most előkerült kötet Görömbei András szerkesztésében - olyan irodalomtudományi munkákat fog csokorba, amelyek az erdélyi, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai magyar irodalmat elemzik, tekintik át. „Nyelvéből kiesve: léte céljából is kiesik az ember” - mondta Sütő András. Faludy a maga fanyar modorában rádupláz: „Jöhetsz reám méreggel, tőrrel, ékkel/ de én itt állok az ikes igékkel.” Görömbei a bevezető tanulmányban meghatározza: nyelvi műalkotást - kevés kivétellel — egyedül az anyanyelvén képes létrehozni az ember. A mai tendencia szerint a régióban az általános globalizációval szemben halad az etnikai megújulás, minthogy a rendszerváltás után a kisebbségi alkotók újra foglalkozhatnak a nemzeti önazonosság negyven éven át érinthetetlen kérdésével. Egyes irodalomtörténészek szerint nem szabad külön erdélyi, vajdasági, felvidéki irodalomról és irodalomtörténetről beszélni, nincs értelme önálló irodalomtörténetek megírásának, ami a mai helyzetben egyértelműen életképesnek tűnő elmélet. Mások viszont entitásnak - némelyek „zárványnak” - tekintik a kisebbségi irodalmakat. Görömbei kiemeli, hogy a kisebbségi írók sajátos élethelyzete mindenképpen dönt irodalmi lehetőségeik felől. Messziről felismerhetők a jelenségek, mondja Görömbei, amelyek elválasztják őket a magyar- országi kánontól. Felteszi a kérdést: meddig számít valaki kisebbségi írónak, hiszen sokan közülük átköltöztek és integrálódtak a magyarországi magyar irodalomba. Egyfajta fejlődési vonalat rajzol meg. Korábban az írók közösség megtartó programot fogalmaztak meg, tiltakoztak a nemzeti elidegenítés ellen, ma a fiatal nemzedékek mérhető kritikával és iróniával közelítenek a régi ideológiák felé. Ók a multikulturalizmust, a sokféleséget tartják értéknek, a legifjabbak pedig elhibázottnak vélik a társadalmi küldetésvállalást. Az irodalom szerepe az utóbbi húsz évben leértékelődött. A korábbi állami ellenőrzést felváltotta a gazdasági kiszolgáltatottság. A kötetben - más irányból vizsgálja - a kisebbségi irodalmat Szirák Péter, aki regionális kánonokat keres. Tisztázza a tran- szilvanizmus, a népi diskurzus, vagy a felvidéki vox humana összetevőit. Elemzi a kilencvenes évek új költészeti vonulatait. Ezek egyik változatát az erdélyi Sántha Attila és Orbán János Dénes harsány, meghökkentően nyers, drasztikus hangja képviseli. Az erdélyiek közül többek között Sütő Andrással, Kányádi Sándorral, Székely Jánossal, Király Lászlóval, Kovács András Ferenccel, a vajdaságiak közül Gion Nándorral, Koncz Istvánnal, Juhász Erzsébettel, és Domonkos Istvánnal, a Szlovákiából Tőzsér Árpáddal, Gál Sándorral, Grendel Lajossal, a kárpátaljaiak közül Vári Fábián Lászlóval, Balia D. Károllyal, Nagy Zoltán Mihállyal foglalkozik önálló tanulmány. A kötet hiánypótló. Nemcsak a beérkezett, itthon és határon túl nevet szerzett, húsz-harminc kötetes irodalmárok, hanem a harminc körüliek és a középnemzedék is érdemben szóba kerül. • - oz -
