Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-01-22 / 15. szám
• HÍDLAP • 2005. január 22., szombat Esztergomi mozi-ajánló A szenvedélyek labirintusa Pedro Almodovar a nyolcvanas éyekben fokozatosan vált Spanyolország kultikus rendezőjévé, hogy aztán a kilencvenes évekre már ne csak Európa, hanem Amerika is lábai előtt heverjen. A Tűsarok, a Kika, a Titkom virága és az Eleven hús című mozik után temperamentumos és különleges látásmódú különc rendezőként ünnepelte Európa, ám a díj eső és a komoly szakmai elismerések csak ezután találták meg. Kétségtelen, hogy talán legjobb filmje, a Mindent anyámról hozta meg számára első Oscar-díját (legjobb külföldi film), valamint Cannes-i elismerést, valamint az amerikaiak osztatlan tetszését. A mozi nagyszerű film a nőkről, az anyákról, a másságról és az emberi kapcsolatokról. Az Almodovar körül kialakult hisztériát csak fokozták a Beszélj hozzá! című alkotás díjazásával, mely kissé túlértékelt, ámde szerethető mozi, újabb Oscar-díjat (legjobb forgatókönyv) és Európa Filmdíjakat hozva direktorának. Miközben a mozikban még vetítik legújabb alkotását, a Rossz nevelést, az egyik honi forgalmazó egy régebbi filmjét is moziforgalmazásba dobta. Tiran uralkodójának homoszexuális fia, Riza Niro (Imanol Arias) apja elől Spanyolországba menekül, ahol inkognitóban összejön egy iszlám terroristával (Antonio Banderas). Bár Riza mindössze egy gyors kalandnak fogja fel a dolgot, Sardec beleszeret a srácba, ezért mindent elkövet, hogy később előkerítse. Az iránta táplált vágyról mit sem sejtő leendő örökös eközben összejön Sexiliával (Celia Roth), a nimfomán punk-rockerrel. A fiú első heteroszexuális kapcsolata mindkettejük érzelmeit felkorbácsolja. Sexilia a lelkét egy kitartó rajongójából lett barátnőjének, az apja folyamatos zaklatásától szenvedő Quetinek (Marta Fernández Muro) önti ki. A filmben ezúttal is központi szerepet kapott az Almodovartól megszokott homo- és transzexualitás, melyet leplezetlenül tár a nézők elé a direktor. Érdekes látni a tejfelesszájú Banderast egyik korai szerepében. magazin Torremolinos 73 A Torremolinos 73-ban Alfredo Lopez megfáradt enciklopédia ügynöknek és Carmennek, hűséges feleségének rövidéletű kalandozását követhetjük nyomon a 70-es évek pornóiparában, a Franco-rezsim végefelé, amikor a filmes szex halálos bűnnek számított Spanyolországban. Hiába várva gyermekáldásra, életük egy csapásra megváltozik, amikor a Montoya Kiadó, akinek Alfredo dolgozik, azt javasolja, készítsenek „Audiovizuális Enciklopédiát Az Emberi Szaporodásról”, amelyet majd a skandináv országokban értékesítenek. Egy rövid tanfolyam elvégzése után, melynek során Alfredot a szuper8-as kamera, Carment pedig az erotikus viselkedés rejtelmeibe avatja be egy dán páros, neki is fognak a filmek készítésének. A házaspár azonban egyre jobban eltávolodik egymástól, mert míg a szexszimbólummá avanzsált Carment a gyermek megfogantatása érdekli elsősorban, Alfredo fejébe veszi, hogy ő lesz a „Spanyol Bergman”, és nekifog, hogy megírja a „Torremolinos 73” forgatókönyvét. A Torremolinos 73 üdítő komédia és pihekönnyű dráma keveréke. Annak ellenére, hogy a film hangvételét alapvetően a mulatságos jelenetek határozzák meg, a megfelelő pillanatokban a drámai megközelítésmód is kitűnően funkcionál. A fekete vígjáték megríkatni és nevettetni akar, de azért jókedvünk lesz tőle. A mozi egyfajta időutazás: hűséges újraalkotása, és nem karikatúrája a megismételhetetlen hetvenes éveknek - a ruhák, a frizurák, a zene mind ezt idézik. Korábban már jó néhány film története játszódott a pornófilmes ipar világban, és nyúlt a kényes témához ízléssel és tisztelettel - ezek közül a legismertebbek: Pedro Almodovar Kötözz meg, és ölelj!, Paul Thomas Anderson Boogie Nights és Milos Forman Larry Flynt, a provokátor című alkotásai. A Torremolinos 73 az ismert spanyol mentalitással és heves vérmérséklettel dolgozta fel a témát, melyet annyira jólsikerültnek talált a spanyol filmakadémia, hogy ezt a filmet nevezték az Oscar-díjért folyó versengésbe. S bár a film végül nem kapott díjat, mindenképpen megéri azt a mindössze 70 percet, amennyi a játékideje. Pablo Berger rendezőnek sikerült egy igazán szórakoztató, keserédes hangulatú alkotást filmszalagra rögzítenie. • Simpson 7napos programtúra Kezdjük a hetet egy több, mint 10 éve a pályán szikrázó funk-rock csapat koncertjével! Január 22-én látogassunk el a régió határára, Piliscsabára, a Kazamata Music Pub- ba, ahol az esztergomi eredetű zenekar, a Szépülő Városközpont játszik. A csapat könnyed stílusa, mely természetesen csak a kíméletlenül korrekt hangszeres munkával és az együttestől eddig megszokott frappáns szövegvilággal állta ki az idő és a közönség próbáját, a mostani koncerttel ismét az éjszakai szórakoztatóipar nagy képzeletbeli mérlegének serpenyőjébe kerül. Ha még ennél is hajmeresztőbb szövegvilágot és érde- se;bb hangzású gitárokat szeretnénk látni és hallani, akkor ugyanezen a napon, de már Esztergomban, a Molothow Ligetbe kell elfáradnunk, hogy meglessük, miként turnézik a Rómeó Vérzik hard-rock formáció. Mozgalmas muzsikák után, másnap (ugye nem lesz túl kótyagos mindenki?) egy izgalmas rangadón lehetünk drukkerei a királyvárosi EKSE női kézilabdacsapatának, akik a Vasas együttesével mérik össze erejüket. A Nemzeti Bajnokság első osztályban mérhető szintű mérkőzését az esztergomi lányok, január 23- án, délután 5 órai kezdettel hazai pályán fogják lejátszani, a Dobó Katalin Gimnázium Sportcsarnokában. Bizonyára sokan hallottak róla, hogy az európai sikereket is elért esztergomi női kézilabda csapat szakmai előrelépésében nem a tehetség, hanem a sporthoz szükséges anyagi támogatás hiányzik. Ezen a mérkőzésen lehetőséget kapnak a szurkolók, szimpatizánsok, hogy pénzükkel segítsék és segítségükkel ismét a kellő rangra emeljék az EKSE-t. Hajrá lányok, hajrá szponzorok! „ A farsangot, mint olyat, a télvízi bajlódások (cudar hideg, terméketlen természet, egyszínű tájkép, fagyos hangulat) miatt rendezik meg időtlen idők óta. Túlfűtött báli termek, az asztalon a vágásból származó „disznó- ságok”, italhegyek, jókedv és táncőrület. Nos ezen utóbbiakból bizonyára lesz elég a táti „Nősember bálon”, melyet január 22-én, szombaton rendeznek meg a helyi Kultúrházban. Számomra igen megnyerőén hangzik az esemény elnevezése, már a címe alapján is a világ egyik legfelszabadultabb buliját sejtem eme megmozdulás mögött. A laza hangulatról a Városlődi Zenekar gondoskodik. A túra elején említett piliscsabai Kazamata Music Pub 22-ei koncertkínálatával megegyező színvonalon fog várhatóan teljesíteni egy másik esztergomi pódium is, ahol a hangulatos jazz-t játszó Vegetable Fat nevű formáció lép fel. A helyszín az esztergomi Bajor Ágost Művelődési Ház Art Café-ja, ahol január 28-áií este 9-kor teszi tiszteletét az említett csapat. Az Art Caféban ezután minden második héten találkozhatunk majd jazzkoncertekkel. Jó túrázást szaktársak! • Berger Norbert, túravezető Magyar Kultúra Napja QLLi .5 ■ / ✓ jí t / *• 9 e*^ v iy „v >it 2c.ii5,*«[, ''"titLd'J i*»/ 4.-T . , z-■aV.'Vi.-. Ti,. : n>c ,-t.f z v í V A*. «' AKytf <■ Ír ^ , ' f 1 / / / o Esztergomban a Magyar Kultúra Napja évről évre egyre emelkedet- tebb ünnepség, fontos nap lett ez a város értelmiségének és a kultúra szerelmeseinek. Idén ezt a jeles napot a Városegyesítés évfordulójának ünnepével kötik Össze, így január 24-én, 16 órai kezdettel kerül megrendezésre az esztergomi Vármegyeháza Dísztermében. Az ünnepségen a Városszépítő és Virágos Esztergomért 2004. pályázat értékelését, és Koditek Pál köszöntőjét követően Torroba Sonatináját Csáki András gitárművész adja elő. Roller két zeneművét Szabó Sándor gitárművész, majd Chopin 2. Mazurkáját és Brahms 5. magyar táncát Eötvös József Liszt-díjas gitárművész előadásában élvezhetjük. Az ünnepséget egy képzőművészeti esemény teszi teljessé, az Esztergomi Művészek Céhe kiállítását tekinthetjük meg. Fotó Az 1957-es, szentendrei születésű Franta Dezső restaurál, oktat, de elsősorban szabadfoglalkozású. Munkássága elsősorban fa- és fémtárgyak, valamint bútorok restaurálására terjed ki. 1997-ig itt élt Esztergomban, majd Magyaralmásra költözött. 1992 óta tagja az Esztergomi Művészek Céhének. Ez utóbbi tényezők bizonyára szerepet játszottak abban, hogy Franta Dezső vissza-visszatér a királyvárosba, hogy az e helyen is élő ismerőit időnként elkápráztassa munkáival. Restaurátorsága mellett a fotózásnak él, s jelen ajánlónkban is egy fotókiállításáról adunk hírt. A kiállítást esztergomi Babits Mihály Általános Iskola Sugár Galériájában a tanintézet nyitvatartási ideje alatt tekinthetik meg az érdeklődők. www.dorog.hu Kifejezetten pofás, áttekinthető a dorogi honlap. A főoldalon a Dorog város címerében lévő színek, a piros, a sárga és a fekete dominál, a bal oldalon egymás alatt sorakozó cirádák emelik ki a főbb témákat, mint például „Testület”, „Közhírré tétetik”, „Várostérkép”, „Művelődési Ház”, stb. Néhány témakör nevére klikkelve ugyan eljutunk egy barátságos „belső oldalra”, de a mozi esetében, például némi frissítésre lenne szükség. A „Sport” oldalon kilenc különböző szakosztályról olvashatunk információkat. Az „Irodalom” és a „Zene” című részben a dorogi illetőségű alkotókról kapunk rövid leírást. A főmenü jobb oldalán néhány hasznos kiegészítő link is szerepel (mobilszolgáltatók, szótárak, közlekedési vállalatok oldalai). Vets-, és prózamondás január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz megírását. Ezt a napot választották 1989-től a Magyar Kultúra Napjának, s ekkor a nagy előd, elődök emlékéhez méltóan ünnepségeket tartanak országszerte. Nyergesújfalun e napon vers- és prózamondó fesztiváldélutánt rendeznek. A Pinocchió Bábcsoport és az Ady Endre Művelődési Ház szervezésében megtartandó alkalom olyan fellépőket mutat be a közönségnek, akik magyar szerző által írt kedvenc verseik és regényeik részleteit adják elő. Érdekesség, hogy a líra és a próza megszólaltatói lehetnek óvodáskorúak vagy nyugdíjasok is. A fesztiváldélután a nyerges! Tömegszervezeti Székházban lesz, szombat délután 3 órától. . . : • : ' . .. ■ ' : • t . . " mHH BliSlllii ÍÜ I IIÉÉiii Rómeó vérzik A szokásosnál is több nafta van a címbeli zenekar hősszerelmesében, hiszen a felvidéki hard-rock zenekar bizonyára jól áll szuflából, az együttes pályája eddig töretlenül sikeres. A négytagú rockformáció eddig öt hanghordozóval és számtalan turnéval, koncerttel tette magát az e stílus iránt rajongók körében nélkülözhetetlenné. Január 22-én, szombaton a Molothow Ligetben bizonyítanak Rómeóék, s ä tőlük elvárható elán bizonyára nem fog liiá- nyozni. Az egyértelműsége miatt vitathatatlan című „Engedd belém!” 2()04-cs korongjuk dalait és a régebbi .szerzeményeiket hallhatjuk majd. Az idén 10 éves banda egy jubileumi turné részeként zenél majd az esztergomi állomáson. A turné kiemelkedőbb megállói: Debrecen, Budapest, Bét s. Akár a nagyok.