Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-01-22 / 15. szám
2005. Januar 22., szombat Á HÍDLAP hétvégi kulturális melléklete 3. szám Kalendárium Együtt írunk, nevetünk- Pesti Pisti rovata A köznek áll a potja A Magyar Kultúra szép ünnepén morális ömlengés - vagy dörgedelem, ahogy tetszik - tolult fel bennem. Miközben jó demagóg módjára maradék aprómat számolom a tea fölött, a gondolatok messzire visznek. Politikán innen, kultúrán túl. Mottó: „A jövő évben krisztusi korba lép a nemzeti park. Ez nem semmi. ” (Kul- túrház, m2 televízió, 2005. január 10.) Mentális állapotunk romokban. Most ugyanez - no jó, majdnem ugyanez - magyarul: taplósodásunk ijesztő méreteket ölt, látjuk, hogy „Árpád vére miként fajul”. Idézett mű: Berzsenyi Dániel: Magyarokhoz. Tudatában vagyok persze, hogy a Magyar Kultúra Napja nem a katona-poétánkhoz, hanem Kölcsey Ferenchez és az ő Himnuszához (alcím: A magyar nép zivataros századaiból) köthető, aki - kézirata tanúsága szerint - 1823. január 22-én költötte mára nemzeti összetartozásunk jelképévé vált költeményét. Nyilván, hogy télen, a depresszió mélypontján, amikor szomorúan korán bukik alá a Nap, a fársángi mulatságok még nem vidámítják a fagyban kérgesedett szíveket, pláne se újság, se rádió, se tévé. Pedig, ha tudta volna szatmári remeténk, hogy minő nagy okulások és szentenciák szó- és képcsöve a televízió! Akkor talán nem tollat, hanem minimum nadrágszíjat ragadott volna - ha nem egyből kardot -, hogy gyötört véreit, azok szürke masszáját tévútjá- ról erős karjával letérítse. Ha máma élne, hüledező ijedelemmel tekintene körbe. Merthogy csillogó palotákban járványtól ittasuk népeket látna, akik meg vannak arról győződve, hogy a fuksz a fog segédige ragozott változata, a tehén születetten lila, a hírnév és siker azzal arányos, minél kevesebb ruha van rajtuk (s ezt minél többen látják), a tisztesség és a becsület valami ragály, és általában: minél hangosabbak, az elismerés annál inkább garantált. De hát ez egy ilyen korszak, hülye, aki normális, lazák vagyunk és magabiztosak (lásd: mottó), vagy ha esetleg képesek vagyunk leírni egy mondatot, hogy az alany és állítmány stimmeljen számban és személyben, esetleg rögvest írónak gondolhatjuk magunkat, és olyanokat találunk mondani, hogy „Könyves Kálmán nem szívta mellre a dolgot” (Nemere István). Nem vagyok kor-szerűtlen, vagy álszent, simán érzékelem, milyen korban élek én e földön („Már a jövő se a régi” - mondta Paul Valéry). Csak olykor, főleg kiemelt ünnepnapokon kissé elérzékenykedem. Például amikor látom, hogy az ex - tudják, bizonyos Medgyessy - nevelt lánya, Tornóczky Anita, aki tévés műsorvezető és (ál) szocioriporter, pózolt pár férfimagazinnak (kendő azért volt rajta), és ezt a pótpapa megértette, tolerálta, nálunk meg, itt a panel negyedik^emeletén ilyenkor szájba vágás jár, miszerint ne pucérkodjá' má1, jányom, nem vagy te olyan. Személy szerint nem azzal van bajom, ha kivillan egy boka - meg ez meg az -, nem tartom magamat tartuffe-iánus bigottéinak, lelkes nyomkövetője vagyok az éji műsoroknak,-amikor a munkában megfáradt nemek a harcot ágyban, párnák között vívják. Hanem hogy azt nem szeretem, ha délután ötkor Barbara, Mónika és Balázs szexcentrikus adásban liheg és heherészik, amikor az öcsi védtelen, mert apa és anya még a bányában dolgozik. De legjobban a közéletiek szereptévesztése bosszant, amikor bárki úgy gondolja, a siker záloga a frissen vasalt fehérnemű. Hát nem. Tudniillik ez is a hazai kultúránk része. A perelés, az más dolog. Egy miniszterelnök ne pereljen, ha már tele a bögye, rántson elő megint valakit, egy Kellert, mit bánom én. Pereljen az. Utóbbi Laci úgyis olyan nyughatatlan, hiába bukfencezett egy tízpontosat, bátran és szociálisan érzékenyen (üres zsebbel, hehe) nekiment Polt Péternek. Hogy legális a trófea, vagy nem. (Itt egy poénkodás jönne a szarv „v”-tlen változatával.) Ej, de messze kanyarodtál, Pisti! Igaz, örüljünk inkább a maradék maroknyi kultúrának, ápoljuk, vigyázzuk, lopassuk akár daruval a könyveket a könyvtárból. Vagy, teszem azt, legalább'ma kapcsoljuk ki a tévét. És kezdjünk kizárni. Minden vacakságot a szívünkből. Erőteljes választási lázban égett környékünk száz évvel ezelőtt. A politikai nézetek ütközése oly mértékben fajult el, hogy az már Esztergom közbiztonságát is fenyegette. Az ablakbetörések és alkotmá- tiyos fejbetörések mindennapossá váltak. „Ablakbeverések” - írja a Szabadság január 25-i számában, érzékeltetve a száz évvel korábbi közhangulatot. „Az utcai hősök vitézül harcolnak az alkotmány megvédése körül. Minden éjjel bevernek néhány ablakot. Sajátságos, hogy csak a szabadelvüpárti választók ablakai ellen folytatják a hősi küzdelmet. Reusz József pártelnök ablakai után a Szabadság szerkesztőjének az ablakaira éheztek. Három éjjel egymásután, részesítették az alkottná- nyos kitüntetésben. ” Az Esztergomi Lapok is beszámol a meggyőzés módszereiről, január 22-i „Gazságok" című írásában. „Mióta a választási mozgalom folyik, napról napra látjuk, hogy a terrorizmus határt nem ismerő módon viszi végbe gaztetteit. Eltekintve attól, hogy a falakat a legocsmányabb jelmondatokkal firkálják tele a szabadelvű párt erős gyökereit harap- dáló vakandok, az ablakverés és az utczai inzultusok napirenden vannak. A szabadelvű érzelmű választók házait pöczegödrök tartalmával mázolják be, a szabadelvű párti plakátokat letépik és bemocskolják. ” Ezzel kapcsolatos intézkedésről ad hírt az Esztergom: „A város tanácsa pénteki ülésén elhatározta, hogy az utcákat világitó összes villamlámpát a választást megelőző egész éjjelen át égve hagyja. A város tanácsát az indította ezen elhatározásra, hogy a sötét éjszakában már is történtek alkotmányos fejbetörések. ” Van azonban valaki, akinek ugyan elismeréssel adózott egyik lelkes választója, ám ennek ő mégsem örült maradéktalanul. „A nemzet puszija” - szól az Esztergomi Lapok cikkének címe. „Dr. Kmetty Károly akit eddig csak a közjogi múzsa csókolt homlokon, immár valódi szentgyör- gymezői puszival is dicsekedhetik. A csütörtöki bankett után a hódított tartományban szavalt Kmetty és beszéde végeztével a szónokot számosán üdvözölték. 'Egy ellenzéki pógár azonban nem elégedett meg a puszta kézszoritással, hanem oda állt a boldog jelölt elé, és szólt vala imigyen.- Szentem Károlykám engedd, hogy megöleljelek és megcsókoljalak!' A szót tett követte és az ellenzéki polgártárs egy jóízű, de pálinkaszagú és hatalmas puszit csattantott Kmetty jól ápolt ajkaira; hozzá tette még, hogy váljék kedves egészségére. ” Állítólag a pálinkaszag sokáig ott kísértett Kmetty ajkain... Essék pár szó másról is. Jégünnepély készül, amint arról értesülünk az Esztergom hasábjairól. „A helybeli torna- egylet szigetijégpályáján február elsőfelében nagyszabású jégünnepélyt fog rendezni. ” Csak nehogy addig enyhüljön az idő. Ez irányú aggodalmam nem alaptalan, hiszen már a Duna is olvad. „A Dunán korcsolyázni veszélyes” - írja az Esztergom és Vidéke január 26-án. „A mióta a Duna jege Budapestnél megtorlódott, nap- ról-napra lassú emelkedésnek indult a víz, míg kedd éjjel rohatnosan megáradt és ajég- pánczélt felemelte, melyen keresztül-kasul nagy repedések keletkeztek, mi a Dunán való korcsolyázást, főleg a növekvő vízállás okából, felette veszélyessé teszi. De egyébként is veszélyessé vált a dunai pályákon való korcsolyázás, mivel a széleken csak ingó-bingó deszkákon át lehet a pályákra jutni, melyekről többen pottyantak a vízbe, kiknek nevét külön felkérés folytán ezúttal elhallgatjuk. ” Szóval lehet, hogy üdvös lennoHőrébb hozni azt a színes programot. ♦ • GK
