Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)

2005-01-19 / 12. szám

4 HÍDLAP • 2005. január 19., szerda RÉGIÓ Barton vendégeskedik Malkovics Emőke grafológus Bárt. A barti Új Nő Klub vendé­ge lesz január 20-án, 18 órakor Malkovics Emőke grafológus, írás- szakértő. A szervezők a helyi kultúr- ház üléstermében rendezik meg a találkozót, ahová sok szeretettel vár­nak minden kedves érdeklődőt. • -KL­Sváb bál szlovén zenekarral Süttő. Ismét megrendezik a nagy hagyománnyal rendelkező sváb bált, idén első ízben nyíltan felvállalva — a rendezők megfogalmazása szerint - annak polgári jellegét. A február 4-ei rendezvényt a süttői 11. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornatermé­ben tartják, a belépő 3000 forintba kerül. A hangulatról a szlovén Alpenoberkrainer együttes, vala­mint előzenekaruk, a vértestolnai Die Freunde gondoskodik. • CRY Regionális Ifjúsági Találkozó Kismaros. Február 5-én a váci egy­házmegye regionális ifjúsági találko­zóját rendezik a településen, amely­nek helyszíne a római katolikus templom és a cserkészotthon lesz. A váci egyházmegye fiataljai számára meghirdetett találkozó évente kétszer kerül megrendezésre, mindig más helyszínen. A mostani találkozón több program közül válogathatnak az érdeklődők. A délelőtt folyamán eg)’ előadás keretében a párkapcsolatokkal foglalkoznak, majd lehetőség nyílik kiscsoportos beszélgetésekre, négy- szemközti kérdésfeltételre, gyónásra is. A találkozó különleges alkalom lesz az egyházmegye életében, mert most először kerül megszervezésre farsangi bál a találkozó keretein belül. A vár­ható kezdés délelőtt 9-10 óra. • ÁK Kikapcsolódás mindenkinek Piliscsév. A Kálmánfi Béla Mű­velődési Házban mozgalmas az év első hónapja. Csapucha Katalin az intézmény vezetője az elmúlt hét végén papírrepülő-hajtogatásra várta a kicsiket, január 29-én dél­előtt tíz órától pedig kézműves ját­szóházi foglalkozásra invitálja a gyerekeket. A Művelődési Ház nemcsak a fiatalokat célozza meg, a felnőttek számára is szórakozató és hasznos kikapcsolódást kínál, ugyanis január 20-tól Váradi Pál helyi mester vezetésével kosárfonó tanfolyamot indít az intézmény számukra. A délelőtti foglalkozá­sokra - amely időtartama két óra és részvételi díj alkalmanként hét­száz forint - még lehet jelentkezni. Az esti mulatságok sem maradnak el a programkínálatból: a Pincefalu Egye­sület január 22-én rendez farsangi bált, 28-án, pénteken pedig a Blues Com­pany - Blőró és barátai adnak koncer­tet, az este hét órakor kezdődő ese­mény vendég fellépője a „Flúg” lesz. • GK Felvidéki polgári bál Párkány. Január hónapban a pár­kán)’! Művelődési Ház több bálnak is ad otthont. A hagyományos Polgá­ri Bált január 22-én rendezik, a szlo­vák általános iskola diákbáljait évfo­lyamok szerint január 26 és 28 között tartják, és a tervek szerint a hónap zárásaként január 29-én egy álarcos­bál is helyet kap a kultúrházban. • BK Senkinek nem kell az üveggyár A volt tokodi dolgozók többsége már elhelyezkedett Folytatás az 1. oldalról Ezek azonban nem jelentkeztek, így a pályáztatás eredménytelen ma­radt, továbbá nyilvánvalóvá vált, hogy a kiíró nem tudja teljesíteni a csődmegállapodásban foglalt feltéte­leket. Lapunk érdeklődésére a Tokodi Üvegyár Kft. képviselői nem kívántak hozzászólni az ügyhöz, arra hivatkozva, hogy álláspontjukat köz­zétették a cég hivatalos honlapján, és ahhoz hozzáfűzni semmit nem kí­vánnak. A Kft. internetes közlemé­nyében megerősíti a fentieket, továb­bá „kéri a bíróságot, hogy a társaság fizetésképtelenségét a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végel­számolásról szóló (...) törvény alap­ján megállapítani szíveskedjék.” Mindez nagy valószínűséggel azt is jelenti, hogy a tokodi üveggyár elbo­csátott, illetve kényszerszabadságra küldött munkásai a közeljövőben biztosan nem tudnak ismét munkába állni az üveggyárnál, igaz túlnyomó többségük nem is várta meg a pályá­zat kimenetelét. Lapunk megtudta, hogy az üveggyár munkásai közül többen már elhelyezkedtek, a telepü­lésen több cég is működik, amelyek folyamatosan bővítik kapacitásukat. A dorogi munkaügyi kirendeltség vezetője, Romanek Etelka ezt meg­erősítette: „Az üveggyár elbocsátott munkásainak többségét m^r a fel­mondási idő alatt sikerült elhelyez­nünk más cégeknél, így ők nem is voltak regisztrált munkanélküliek. A rendszerünkbe csak az elbocsátottak töredéke került be, és őket egyénre szabottan támogatjuk” - mondta a kirendeltség-vezető. A Tokodi Üveggyár Kft., Magyar- ország harmadik legnagyobb öblös­üveggyártó ipari vállalata 2004. már­cius 2-án állította le a termelést arra hivatkozva, hogy a működéshez fel­tétlenül szükséges környezetvédelmi beruházásokat a környezetvédelmi határidő-túllépése miatt nem tudta megkezdeni. A döntés következtében 320 munkahely szűnt meg. Az üveg­gyár 2001-ben kapott lehetőséget ar­ra, hogy elöregedett technikáját lecse­rélje, amikor hitelből, állami támoga­tásból és saját erőből próbálta meg ezt végrehajtani. A beruházás alapkőleté­telére 2002 márciusában a kormány, a Raiffeisen Bank, a Konzumbank és a Hitelgarancia Rt. képviselőinek rész­vételével került sor. A beruházáshoz szükséges környezethasználati enge­dély azonban nem érkezett meg. A tokodi üveggyár képviselői szerint az illetékes hatóságok egyszerűen vissza­tartották az engedélyt, ami miatt a gyár elesett a beígért állami támoga­tástól és a hitelt nyújtók is visszavon­ták, illetve módosították ajánlataikat. Az engedélyt kiadó Észak-Dunántú­li Környezetvédelmi Felügyelőség cáfolta a gyár állítását, elmondásuk szerint ők a törvénybe előírt határ­idő és egyéb előírásoknak megfelelő­en kezelték az ügyet. A késedelem mindazonáltal súlyos következmé­nyekkel járt, ez vezetett a csődegyez­ségi eljáráshoz, és közvetve annak mostani sikertelenségéhez is. Programsorozat Kölcsey emlékére KESZTÖLC Nyelvtani vetélkedővel párosított ünnepi műsorral emlékeznek meg a kesztölci Kincses józsef Általános Iskola diákjai és tanárai a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Him­nusz írójáról, Kölcsey Ferencről. A vetélkedő két napon keresztül, csütörtökön és pénteken délután zaj­lik majd. Osztályonként háromfős csapatok mérik össze nyelvtani, he­lyesírási éfr irodalmi tudásukat. Csü­törtökön, január 20-án az alsó tago­zatosok, míg pénteken a felsősök versengenek egymással. Az ered­ményhirdetésre január 24-én délben gyűlnek össze a tanulók és tanítóik. Az eseményt összekötik egy ünnepi műsorral is. Erre a hatodik osztályo­sok készülnek az iskola-könyvtáros Sem saját stúdió, sem kábeltévé nem kell a képviselőknek Problémával küszködnek a kábel- televíziós hálózat kialakításával is. A j legutóbb megtartott fórumon - me­lyen a kábeltévés hálózat képviselői nem jelentek meg - Miskolczi József polgármester akkor elmondta, az ön- j kormányzat véleménye szerint a ká- ; beltévés rendszer igénybevételéhez | addig nem járul hozzá a város, amíg 1 minden háztartásban nem lesz kifo- gásolhatatlan az adás. Hiábavalónak tűnhet a Nemzeti Hírközlési Hivatal soproni igazgatósága által kiadott engedély az üzemeltetőnek - a bu­dapesti székhelyű FiberNet Rt.-nek a nyergesújfalui kábeltévés hálózat i kialakítására. A beruházás megváló- ! síthatóságának érdekében pénteken ! megtörtént a rendszer műszaki adás- j átvétele. Az önkormányzat - akinek j rá kellett volna bólintania a beruhá- j zásra - ellenezte az átadást. Miskol- ,czi József polgármester azzal indo­kolta az elutasító viselkedésüket, hogy a tv adással jelenleg is problé­mák vannak, a város addig nem fog hozzájárulni a használatba vételi en­gedélyhez, amíg minden lakásban meg nem szüntetik a problémát. Eb­ben az ügyben január 27-ére újabb fórumot hívtak össze. • SZSZANDRA NYERGESÚJFALU Nemet mondott saját tévéstúdió létesítésére a Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testülete. A helyi kábeltelevíziós rendszer igénybevételét szintén elvetették. A városi televízió újraindításába az önkormányzat nem kívánt pénzt fek­tetni, önkormányzati önrész nélkül pedig senki sem kíván élni ezzel a le­hetőséggel. A Clanett TV Bt. elkép­zelhetőnek tartotta volna az újrakez­dést, melyekhez pályázatokat is nyújtottak be: technikai eszközök be­szerzésére 1,8 millió forintot igényel­tek, a stúdió díjmentes használatba vételéhez a működésre hozzávetőle­gesen havi 200 ezer forintot tervez­tek. Ezért ellenszolgáltatásként be­szerezték volna a különböző - ható­sági és üzemeltetéshez szükséges - engedélyeket. Terveik szerint három évig minimum „üzemeltették” volna. Kéthetente másfél órás új műsor ke­rülhetett volna adásba havonta há­romszor ismételve. A köztes időt „betűreklámmal” töltötték volna ki. Az önkormányzati segítség hiányá­ban azonban elálltak a tervüktől. Az iskola névadójának emléktáblája vezetésével, aki a rendezvény kere­tén belül a Kultúra Napjának jelen­tőségéről tart beszédet. • GK Folytatás az 1. oldalról- Remélem, a forgalmazók végre rájönnek, hogy nem éri meg olcsó pénzért felvásárolni rossz minősé­gű, bizonytalan eredetű, külföldi paprikát. A mi vidékünkön, Ma­gyarországon és Szlovákiában sze­rencsére nem szaporodik ez a gom­bafajta - mondta Sánta Tibor. A magyarországi tisztiorvosi szolgá­lat (ANTSZ) a határ másik oldalán pontot tett végre a paprika-ügyre. A vizsgálatok során 48, a megengedettnél nagyobb károsanyag-tartalmú paprika­termék akadt fenn a rostán és mintegy 400-féle fűszerpaprika-termékről álla­pították meg, hogy emberi fogyasztásra alkalmas. De, hogy valójában ezekből mennyi került forgalomba, nem lehet azonosítani. A rendőrség még nyomoz, ezért az ÁNTSZ az ilyenkor kötelező minőségvédelmi bírságok kiszabásán kívül egyelőre nem indíthat senki ellen szabálysértési eljárást. Januártól egyéb­ként jelentősen szigorodott az élelmi­szerbiztonság az unió tagországaiban, ezért Magyarországon az év elejétől az egészségügyi miniszter felügyelete alatt, a földművelésügyi miniszter egyetértésével tevékenykedő MEBH a korábbinál is szigorúbban ellenőrzi az élelmiszereket és a takarmányt. • CzM Az évi nyolcezer tonna fűszerpapri­kát előállító hazai feldolgozóipar az elmúlt két évben a gyenge hazai termés miatt összesen 2542 tonna fűszerpeprikát importált tíz ország­ból. A legnagyobb mennyiség, 795 tonna Dél-Afrikából érkezett, Peru­ból 611, Spanyolországból 480, Brazíliából 255, Szerbiából 253, In­diából 6 ezer tonna jött be. Megállíthatatlan a fejlődés NAGYSÁP Nagysáp az egyetlen olyan kistele­pülés régiónkban, ami nem panasz­kodik: minden terve megvalósult, minden pályázatot megnyert a múlt évben. Míg a hasonló lélekszámú te­lepülések (mint Dág vagy Úny) 40-80 milliós évi költségvetésből gazdál­kodnak idén, addig Nagysáp 190 mil­lióból tervezheti új beruházásait. Ba­logh Miklós, Nagysáp polgármestere elégedetten számolt be lapunknak a múlt év sikereiről: „83 millió forintot nyertünk pályázaton általános isko­lánk felújítására. Az építkezések feb­ruár elején kezdődnek el.” A község ezenkívül közút felújításra 6 millió forintot, a főtér felújításra 15 millió forintot nyert, néhány százezer forin­tos önrészt vállalva a munkálatok költségéből. Balogh Miklós hozzátet­te, az orvosi rendelő és a játszótér fel­újítása is befejeződik az év elején. • -yA­Nincs mérgezett paprika Szlovákiában Ellentétes állásponton a hatóságok és a kereskedők

Next

/
Thumbnails
Contents