Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)

2005-01-19 / 12. szám

ESZTERGOM 2005. január 19., szerda • HÍDLAP 3 Már minden végzőst felszalagoztak Megszépül Esztergom belvárosa Minden fiatal életében nagy pil­lanat, amikor megkaphatja a sze­rencsét hozó szalagot. Az esztergo­mi fiatalok is így érezhették magu­kat, amikor iskolai szalagavató ün­nepségükön az osztályfőnöktől megkapták az ünnep jelképét. Esztergomban már minden ne­gyedéves diákon „látszik”, hogy vég­zőse valamelyik középiskolának. Büszkén viselik szalagjukat, amelyet egészen az érettségiig hordanak majd. A Dobó Katalin Gimnázium­ban megtartott szalagavatón 4 osztály fiataljai várták a nagy eseményt. Nagy készülődések - tánc és színda­rab próbák, ruhavásárlások - előzték meg az ünnepséget. A 108 gyerek a gimnázium aulájába gyülekezett, ahol az igazgató beszéde után az osz­tályfőnökök mindenkire feltűzték a szalagokat. A szalagtűzés után az osz­tályok különböző táncokat adtak elő, majd a hagyományoknak humoros színdarabokkal szórakoztatták taná­raikat, szüleiket, barátaikat. Az iskola ebédlőjében megtartott közös vacso­rán már mindenki felszabadult volt. A vacsora után minden osztály a ma­ga szervezte mulatságon „vigadha­tott” hajnalig. Nem volt ez másként a Balassa Bálint Szakközépiskola és Gazdasági Szakiskolában sem. A kö­zépiskola több mint egy évtizedes ha­gyományra visszatekintő szalagavató ünnepségét a Pézsa Tibor Városi Sportcsarnokban tartották meg. Az öt végzős osztály mindegyike egy-egy ünnepélyes és egy-egy vidám műsor­ral készült az eseményre. Az ünnepi műsoron a diákok osztályfőnökeiket virágcsokorral köszöntötték, megkö­szönve nekik négyéves munkájukat. Az ünnepség szalagfeltűzés utáni kö­tetlenebb részében az osztályok saját műsorszámaikat adták elő. Filmparó­dia, modern táncbemutató és a min­den szalagavatón elmaradhatatlan ta­nárparódia is színesítette a műsort. A szülőktől, nagyszülőktől, barátoktól kapott csokrok átvétele után a végző­sök tanáraikkal együtt egy vacsorán vettek részt a Kőrösy László Kollégi­umban. A szalagavatót élőzenével kí­sért hangulatos bállal zárták, ahol a diákok és a tanárok együtt elevenít­hették fel az elmúlt négy év kellemes és néha kellemetlen perceit . • SZSZANDRA Folytatás az 1. oldalról Azonban a város történetével is­merkedve szükségét éreztem a szó szoros értelmében többszörösen elte­metett egyedülálló múltjának meg­mutatását. Mint tudjuk Géza fejede­lem tette uralkodói székhellyé és vá­rossá, ezt az ősidők óta kultikus erő­vel bíró helyet. A városalapító Géza fejedelemnek tudtommal nincs mél­tó emlékműve az általa alapított vá­rosban. Szobrának felállításával régi adósságot készülünk törleszteni. A Széchenyi tér jelenlegi, műemlékileg védett arculata már a pusztítások utáni későbbi korok értékeit tükrözi. A Széchenyi tér az egykori királyi székhely királyi város néven ismert részének területén belül volt. Ezért a jelen szürke aszfaltját felváltó háló- mustrás, szalagfonatos motívummal tagolt nemeskő anyagú burkolat mél­tóképpen jelzi a királyi város és ezen túl a királyi székhely egykori létét. A hálómustrás, szalagfonatos motí­vummal díszített öltözéket kizárólag a magyar fejedelmi-királyi szemé­lyek hordhattak” - indokolta a terve­zés során felhasznált motívumok fel­merülését Fazakas hozzáfűzve, hogy reményei szerint az esztergomi ön- kormányzat által gyakorlatilag teljes mértékben támogatott vállalkozás Esztergom városának némi színt vis­szajuttat a régi fényeiből. • NIL Külföldi sítúrához vásároljunk biztosítást Az elmúlt héten súlyos síbalesetet szenvedett Ausztriában egy tízéves magyar kisfiú. A gyerek lesiklás köz­ben egy kerítésnek ütközött és súlyos koponya sérüléssel szállították a kla­genfurti kórházba, ahol jelenleg is mesterséges kómában tartják az or­vosok. Az eset felveti a kérdést, hogy mit tehetünk azért, hogy elkerüljük síelés közben a veszélyes helyzeteket. Mivel hazánkban kevés a síelésre alkalmas terep, egyre népszerűbbek a szlovák Tátra és az osztrák Alpok rö­vid idő alatt megközelíthető sípályái. Az Esztergomhoz közel fekvő Dobo­gókő lankái sajnos nem elég hóbiz­tosak, ezért az esztergomi iskolákból nem egy osztály indul a téli szünet­ben külföldi sítúrára. A téli sportolás­ra való felkészülésre Dorogon a Pe­tőfi Általános Iskola udvarán épített műsípályán van lehetőség. Sütő Zsolt síoktató lapunknak elmondta, hogy október elejétől a következő év márci­us végéig üzemel a dorogi sípálya. Nemcsak a dorogi iskolások és lako­sok számára van itt lehetőség a síelés tudományának elsajátítására, hanem bárki bejelentkezhet náluk sí tanfo­lyamra. Azok az osztályok, akik a téli szünetet sítáborozással akarják tölte­ni, csoportosan is jelentkezhetnek előkészítő tanfolyamra. Tekintettel arra, hogy a téli hónapokban van a legnagyobb érdeklődés a sítanfo­lyamok iránt, érdemes már október végétől megkezdeni a téli sítúrára va­ló felkészülést. Sütő Zsolt kiemelte, hogy a biztonságos síelés egyik alap- feltétele a megfelelő felszerelés. A gyerekek el se induljanak bukósisak nélkül síelni, vagy szánkózni. Olasz­országban a gyerekek számára példá­ul kötelező a bukósisak viselése és na­gyon kemény pénzbírságot rónak ki hiányzó védőfelszerelés miatt. Mit tehetünk akkor, ha minden felkészülés ellenére váratlan baleset ért minket? Az uniós államokban az E-111-es nyomtatvány alapján sürgősségi ellá­tásban részesülhetnek a magyar ál­lampolgárok is. Hogy mire elég egy ilyen ellátás, ha síelni indul az em­ber, arról dr. Osvai László főorvost kérdeztük meg.- A sürgősségi ellátás, amint az el­nevezése is jelzi, kizárólag a veszélyt elhárító azonnali intézkedésekre vo­natkozik. Például egy csonttörésnél csupán a sérült testrész rögzítését és a beteg szállíthatóvá tételét jelenti a sürgősségi ellátás, a további kórházi kezelés már nem tartozik a sürgőssé­gi ellátás körébe. Külföldön ezért már fizetni kell. Szerintem minden­képpen ajánlatos utas biztosítást köt­ni, ha külföldre utazik az ember, fő­leg ha a környező sí paradicsomokba látogat el. Az OEP szervezeteinél ki­váltható E-111-es nyomtatvány, há­rom hónapig érvényes és kizárólag sürgősségi betegellátásra használha­tó. Ezt a nyomtatványt csak azok az intézmények fogadják el az Európai Unióban, amelyeknek szerződésük van a helyi társadalombiztosítóval. Gyakran előfordul, hogy a mentős vagy a magánklinika nem fogadja el üzt a nyomtatványt. Valamennyi or­szágban önrész fizetendő a legtöbb orvosi kezelésért, ennek mértéke ál­talában 20 százalék. Például egy egy­szerű térdszalag kezelés ára kb.1400 euro, ennek 20 százaléka 280 euro - amit ott helyben azonnal ki kell fizet­ni. Utasbiztosítás esetén a szolgálta­tástól függőep napi 300-600 forint közötti biztosítási díjért baleset, vagy betegség esetén önrész nélkül a biz­tosító átvállalja a költségeket, meg­szervezi az orvosi ellátást, a hazaszál­lítást és egyéb szolgáltatásokat. • MUZSLAI INGATLAN apró Csenkei hídnál Bazilikára néző 2 db építési telek jogerős építési engedéllyel, ipari árammal, fúrt kúttal telkenként 3,6 millió forintos áron ELADÓ. Tel: 06-70-372-01-16 Akácos úton építési telek utcafronton jogerős építési engedéllyel, árammal, fúrt kúttal, 3,5 millió forintos irányáron ELADÓ. Tel: 06-20-922-32-13 Búbánati, közvetlen buszmegálló fölött 50 m2-es családi ház melléképülettel, kis kerttel 8 millió forintos áron ELADÓ. Tel: 06-20-922-32-13 ALCkíFER IPARI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 5-1074/3 fr ' A % /Á/ ,A. V' %, ky á. )2] T'ÁöcV'^ CÉGKÖZPONT: 9023 Győr, Mészáros L. u. 13. Tel: 96/512-700, fax: 96/512-709 Telephely: 2500 Esztergom, Schweidel J. u. 50. Tel: 33/510-320, fax: 33/510-321 Ipari hulladék feldolgozás és felvásárlás Használt akkumulátorok felvásárlása Díszvilágítást kap a Főszékesegyház Meggyes Tamás, Esztergom város polgármestere és Asztalos Zoltán, a Magyar Turizmus Rt. belföldi háló­zati igazgatója sajtótájékoztatót tart ma délután két órakor a fővárosi Gellért Szálló Kávészalonjában. Az eseménynek két központi témája van: az egyik a 150 éves esztergomi Főszékesegyház díszkivilágításának megoldása, míg a másik egy Tourinform-iroda megnyitása Szent István városában. Nyitott kapu a főiskolán A Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola január 26-án, szerdán délelőtt fél tíztől várja azo­kat a diákokat, akiknek továbbtanu­lási tervei között az intézmény is szerepel. A korábbi évek gyakorlatá­nak megfelelőn a díszteremben tart­ják a rendezvényt, ahol a szakveze­tők tájékoztatják a leendő hallgató­kat a képzésről, és válaszolnak a fel­merülő kérdésekre. A nyílt nap - az előző évihez hasonlóan - várhatóan teltházas esemény lesz. A többi fel­sőoktatási intézmény által szervezett hasonló programról a Felsőoktatási Felvételi tájékozatóból informálód­hatnak a pályaválasztó diákok. • NIL Ötszáz éves gyökerek Szombaton utolsó állomásához ér­kezik a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium névadója halálának 500. évfordulója tiszteletére rendezett emlékév ünnepségsorozata. Délelőtt fél 10-kor egy ünnepi misével veszi kezdetét a megemlékezés, amelyet dr. Seregély István egri érsek a Ma­gyar Katolikus Püspöki Kar elnöke celebrál a Ferences templomban. 1045-kor Pater Pelbárt című színda­rab előadása lesz a tornateremben. 11.30-kor Borda Lajos tart előadást „Temesvári Pelbárt alakja írásai tük­rében” címmel. Pályázatot is hirde­tett a gimnázium Temesvári Pelbárt életével, munkásságával kapcsolato­san középiskolásoknak és egyetemis­táknak, amelyre 9 pályamű érkezett. A művek díjazása 12 órakor lesz. • SZSZANDRA Korábban indult a kátyúzás Esztergom Város Polgármesteri Hivatalának munkatársai kátyúzási munkákat végeznek a város több pontján. Január 19-én, szerdán vár­hatóan a Földműves, a Dessewffy utcákban, a Klapka téren és a Vár úton javítják az úttest burkolatát. A Városháza kéri a környéken lakók és a közlekedők türelmét, figyelmét és elnézését a munkák során átme­netileg okozott zajért és kisebb for­galmi akadályokért.

Next

/
Thumbnails
Contents