Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)
2004-12-24 / 253. szám
hídlapmagazin 2004. december 24., szombat • HÍDLAP • Karácsonyi szokások régen és ma Karácsony ünnepe három nagy hagyományra épül: Jézus születésének megünneplésére, a téli napfordulóhoz kapcsolódó ősi pogány rítusokra, és az utóbbi időben általánossá váló karácsonyi vásárlási lázra. A heteken át tartó pompa, ünneplés időszakában is van azonban egy nap, amelynek nem szabadna másról szólnia, mint a legőszintébb és legönzetlenebb érzésről: a szerétéiről. Csak így, egyszerűen. Győzhetetlen nap A három elem közül a pogány télűző ünnepek hagyománya nyúlik vissza a legrégebbre. A Római Birodalomban december 25-én ünnepelték a téli napfordulót, amit a Győzhetetlen Nap, Sol Invictus napjaként emlegettek. Ekkor kezdődött a szaturnália, a Saturnus isten nevéhez fűződő többnapos ünnepségsorozat, amelynek alkalmából a rabszolgákat ideiglenesen felszabadították, úri ruhákba öltöztették, és ez alatt a néhány nap alatt urak és szolgáik a tréfa kedvéért szerepet cseréltek. Jézus születésének megünneplése újkeletűnek mondható a pogány télűző rítusokhoz képest: Róma 354- ben fogadta el december 25-ét vallási ünnepnek, a keleti keresztények pedig még később, 378-ban tértek át a tényleges születési dátum megünneplésére. Eredetileg nem december 25-én, hanem január 6-án, Vízkereszt napján ünnepelték a Megváltó születését, ami Jézus megkeresztelésének évfordulója. Az őskeresztények ugyanis fontosabbnak tartották a lélekben való megszületést és nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget Jézus testi világra jöttének. Régi karácsonyi szokások. A karácsony elengedhetetlennek vélt tartozékai, úgy mint a faállítás, ajándékozás, egytől egyig újkeletű szokások: széles körben csak a XX. század elején terjedtek el. A karácsonyfa állítás szokása Németországból ered. Karácsony környékén a templomok melletti színpadon adták elő többek között a bűnbeesés történetét, amelynek kulcsfontosságú eleme a tudás fája. Mivel ezen a területen a téli időszakban a fenyő volt a leggyakoribb örökzöld, azt díszítették fel azzal a bizonyos almával. Ez a színpadi díszlet volt tulajdonképpen a mai feldíszített karácsonyfa őse, az alma szerepét pedig átvették a csillogó üveggömbök. A fenyő egyébként már az emberiség őskorában is mágikus jelkép volt: örökzöld ágai hirdették a téli napforduló ígéretét, a meleg, a fény visszatértét a földre, a fák kizöldülését, a rontó szellemek elváltozását, az élet újjászületését. Az emberek már igen korán borókát, fagyöngyöt, fenyőágakat akasztottak fel otthonaikban a mestergerendákra. Már a rómaiak is ajándékoztak zöld ágacskákat, az ún. strenaét, újesztendő napján, az ősgermánok pedig a fény tiszteletére mécsesekkel díszítették fenyőágaikat. Hazánkban a Borbála-napi zöldág hajtatása, a Luca-búza keltetése is e szokással rokon, éppúgy, mint a briteknél a fagyöngy koszorú mennyezetre való felfüggesztése. A fenyőágakat, fákat idővel piros almával, dióval, mogyoróval, tojással és egyéb termékenységszimbólumokkal díszítették. A keresztény vallás liturgiája tehát a pogány hagyományokra épült. Betlehemezés A magyar karácsonyi ünnepkör egyik legkedvesebb szokása a betlehemezés. Ebben a hagyományos játékban Jézus születésének eseményei elevenednek meg, ma már inkább csak a Szent család szálláskeresése, a pásztorok imádása, esetleg a háromkirályok látogatása, többnyire gyermekek előadásában. A középkorban azonban az egész karácsonyi eseménysort felnőtt férfiak mutatták be a templomban, misztérium játékok keretében. A bet- lehemes játékok legarchaikusabb rétege Erdélyből származik, ezek egyes részletei, motívumai egészen a 17. századig vezethetők vissza. A szenteste forgatókönyve Ahány ház, annyi szokás - nem kivétel ez alól a szenteste sem. Sok helyen már vacsora előtt jönnek az Angyalok, de vannak családok, ahol csak az utolsó falat után állhatnak neki a bontogatás- nak a gyerekek. A magya’r családok karácsonya talán csak a szenteste megtartásában közös, kevés helyen vetett lábat az angolszász „Christmas day” divatja, miszerint csak 25-én reggel szabad kibontani az ajándékokat. A szenteste menete - ezt mindenki tapasztalhatta - meglehetősen eltérő az egyes családoknál. A hitüket gyakorló keresztény családok gyakran 24-én egész nap böjtöt tartanak, és csak az éjféli miséről hazatérve esznek húst, általában kocsonyát. Az ünneplés természetesen náluk sem marad el szenteste: napnyugta után gyertyát gyújtanak és átadják az ajándékokat. E családoknál a vacsora is böjties: a menü a régi parasztcsaládoknál bableves volt mákos gubával vagy bejglivel. A vallási előírásokhoz kevésbé ragaszkodó családok már 24-én este bő lakomával ünnepelnek: a tradicionális menü halászlé, amit valamilyen szárnyas (liba, kacsa vagy pulyka) követ. A gyer- tyagyújtás és az ajándékozás történhet a vacsora előtt és után, ez teljes mértékben a családi hagyományoktól függ. A kisgyerekek szempontjából talán kedvezőbb, ha nem kell a vacsora közben végig a fa alatti csomagokra sandítani, hanem gyertyagyújtással és az ajándékozással kezdődik a közös ünnep. Akárhogy is alakul az ünnepi forgatókönyv, bizonyos, hogy a gyerekkori karácsonyok a legkellemesebb emlékekként fognak elkísérni életünk sorárk • SEM Stephanus rex - Szent István karácsonya „A boldog, szent István király -akit megkeresztelkedése előtt a pogányok Vajknak neveztek - Esztergomban született. A kisdedévek elmúltával, miután a serdülőkor első lépcsőfokára lépett, apja összehívta Magyar- ország főembereit, és közös tárgyalás tanácsa szerint Istvánt a nép élére állította és ennek megerősítésére mindet külön-külön megeskette. Atyja halála után a negyedik évben elküldte Astrik püspököt a szent apostolok küszöbéhez, hogy Szent Péternek, az apostolok fejedelmének örökösét' megkérje, érdemesítse őt arra, hogy királyi diadémával izmosítsa és amit Isten kegyelméből elkezdett, még keményebbre szilárdítsa.” Igaz ugyan, hogy Hartvik győri püspök viszonylag részletesen meséli el a történetet, arról azonban nem tesz említést, hogy mikor is került sor István megkoronázására. Egyes források szerint a szertartás 1000 karácsonyán, mások szerint 1001. január elsején zajlott Esztergomban díszes ünnepségek közepette. Annyi bizonyos, hogy II. Szilveszter pápa engedett a fejedelem kérésének és koronát küldött neki. E gesztus jelentősége szinte fölmérhetetlen a korban. Miközben minden akkortájt alakuló későfeudális állam vagy Rómának vagy a német-római császárnak volt alárendelve, Magyarország fejedelme elsőként alapíthatott Pannóniában önálló, független államot. E szuverenitás elismerésével Istvánt elismerte a pápa úgy, mint a kereszténység védelmezőjét, sőt megkapta a „rex et sacerdos”, „király és főpap” címet is. Főpapi méltósága természetesen nem azt jelentette, hogy szentmisét celebrálhatott volna, sokkal inkább utalt arra, hogy szentszéki jóváhagyással nem csupán államot alapíthatott, hanem egyházat is szervezhetett. így tehát törvényes keretek között került sor a tíz püspökség és a hozzájuk tartozó egyházmegyék megszervezésére, valamint ezzel párhuzamosan a királyi vármegyerendszer kialakítására. Szent Istvánról el szokták mondani, hogy tűzzel-vassal keresztelt, ami igaz is. Felismerte, hogy a magyarság fennmaradásának egyetlen biztosítéka, ha hitében és kultúrájában csatlakozik a keresztény Európához, színesítve azt a maga hagyományaival. Ám ne gondoljuk, hogy a kereszténység maga teljességgel ismeretlen lett volna elődeink körében. A régészeti feltárások tanúsága szerint bizony sok keresztény akadt az ezredforduló magyarságának soraiban, ám ők elsősorban - keletről érkezvén - a bizánci rítust követték, márpedig földrajzi elhelyezkedésünkből adódóan mindenképpen Rómához kellett csatlakoznunk. Hihetetlenül következetes munka István király életműve, az Esztergomból irányított államalapítás és egyházszervezés. Mindezt mélységes hit hatotta át, erről tanúskodnak Imre herceghez írott Intelmei, melyek minden sora máig örökérvényűnek tekinthető! „Ha becsületes akarsz lenni királyságodban, szeresd az igaz ítéletet. Valahányszor, kedves fiam, ítéletet érdemlő ügy kerül eléd. türelmetlenül ne viselkedjél, esküvel ne erősködjél.A türelmes királyok királykodnak, a türelmetlenek pedig zsarnokoskodnak. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess!” Noha Imre herceg korai halála miatt nem részesült a „királykodás” nyűgében, a neki írott Intelmek napjainkig útmutatóul szolgálhatnak minden hatalom számára. • Varga Péter Dénes
