Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)
2004-12-11 / 244. szám
2004. december 11., szombat • HÍD LAP pmagazm A jövő Köbölkút on... Stampay János szavai ma is aktuálisak, emberközpontú érvelése megfogadandó gondolat nem csak pedagógusoknak, de mindannyiunknak. Emléke ma is élő A köbölkúti magyar tannyelvű alapiskola 1999-ben vette fel egykori direktora, Stampay János nevét. Azóta minden évben december első hetében, születésének évfordulóján szakmai hetet rendeznek az intézményben. Céljuk, hogy megszólítsák a község minden rétegét. A gyerekek vetélkedőkön, kézműves foglalkozásokon vesznek részt, amelyek fejlesztik képességeiket, logikájukat. Az idei szakma hét nagyon népszerű. Az egyik osztályterem ajtaján hatalmas felirat hirdeti: Görögország. Belépve fehér tógába öltözött diákok fogadnak. Egy részük zorbát táncol, köztük fedezem fel az igazgatónőt, Geri Valériát is. Metaxával is megkínálnak - persze csak víz van a pohárban - de délután nem illik alkoholt fogyasztani, így megköszönöm a kínálást, de nem fogadom el. Aztán még feltűnik Spanyolország és természetesen Magyarország is. A mostani nyílt napon ugyanis a gyerekek egy-egy európai országot mutattak be szüleiknek, tanáraiknak és társaiknak. Kisebb halom sütemény is felfedezhető az asztalokon, amelyeket a szülők sütöttek. Kitalálták, hogy jövőre nemcsak az édes finomságokat, hanem receptjeiket is összegyűjtik, majd ezeket ajándékba adják azon szülőknek, akik megtisztelik jelenlétükkel az eseményt. A tervek között azonban más is szerepel. Az igazgatónő és a tantestület, úgy határozott, hogy mivel a történelem oktatásból pont a helyismeret marad ki, jövőre beépítik ezt is a tananyagba. Ehhez jelcnetős segítséget kapnak egy néprajzkutatótól, Liszka Józseftől. Egész napos iskola Széles palettán mozog az iskola által kínált, a gyerekek lehető legjobb és legteljesebb felkészülését segítő programok és eszközök tára. Ezt még egy új módszer is megkoronázza. Az egész napos iskola elnevezésű projekt már két éve fut az intézményben. Lényege, hogy az ebben részt vevő diákok nem viszik haza a A Stampay János alapiskola házi feladatot, sem könyvet, vagy munkafüzetet. A tanító és a délutáni napközis tanító összmunkájának eredményeként, mindent megtanulnak az iskolában. Otthon pedig már csak a játék és a szórakozás marad. A szülők legnagyobb egyetértésére talált ez a módszer, áruit az iskolában most már minden új osztálynál bevezetnek. Ennek érdekében komoly munkával átírták a tanterveket is. Úgy építik fel a tanmeneteket az iskolában, hogy a negyedik kilépő szintnek megfeleljen a gyerek tudása. Elvük az alaposság, inkább kevesebbet, de alaposan tanítsanak meg a diákoknak, azért mert a későbbi tanulmányok az alsó tagozatban «elsajátított készségekre épülnek. És ha az idő szűke miatt az alapok nem tökéletesek, akkor ez a felső tagozaton óriási problémákat okozhat. • Szerző: Gyergyó Katalin Fotók: Szálkái Nándor Községháza Nincs út, nincs élet A falu útjai meglehetősen szűkek, közel épültek hozzá a házak is. így nem szerencsés, hogy nagy teherautók járnak rajtuk. Evek óta tervezik már egy elkerülő út építését. A vasúttól kivezető útszakaszon olyan híd található, ami alatt a nagyobb kocsik nem férnek át. Am, hogy mégse kerülje el teljesen a községet az út, - hiszen mint a polgármester mondja: ahol nincs út nincs élet sem - olyan tervet készítenek, ami csak részben kerüli ki Köbölkútat. Ez a vasút másik oldalán vezetne keresztül és kapcsolódna a párkányi úthoz. Komposztáló Egyre több minden községben a zöldhulladék mennyisége, amelyet a szabadban nem szabad elégetni, így elszállítják Nánára. Mivel ez költséges, elhatározták, hogy építenek egy komposztálót, ahova a többi környékbeli falu is szállíthatná zöld hulladékát. Jelenleg azon dolgozik a falu vezetősége, hogy kidolgozzák az erre vonatkozó pályázatot, amit az Európai Unióhoz fognak benyújtani. Sikeres projekt esetén a terv 2006 végére valósággá válhat. Uniós játszótér Csehországból Még mielőtt elérném a község központját az út egy elhagyatott játszótér mellett vezet. Az elkerített füves területen roncsvázas mászókák merednek ki a földből, a hinták magányosan himbálódznak. Régen járhatott gyerek erre. A játszótér helyzetét azonban gyorsan orvosolni fogják. A hét végén utazik Csehországba a polgármester. Egy cseh cég nyerte el azt a tendert, amit a felújításra írtak ki. Az unió követelményei nagyon szigorúak e téren (is), a gyerekek védelmében komoly feltételeket kell teljesíteni. Igaz, drága az a faanyag, ami megfelel a normáknak, de mindent megér az, hogy boldog gyerekzsivaj töltse be a teret, és testi épségükért nem kelljen aggódnia a szülőknek. A magyar tannyelvű iskola A falunak már a középkor utolsó éveiben is volt saját tanítója. 1891. szeptember 17-én Köbölkúton Stampay Jánost választották meg kántortanítóvá. O volt a falu legjelentősebb, messzi földön ismert egyénisége. Hivatását 38 évig látta el, hetven évig élt a faluban. A köbölkúti magyar tannyelvű iskola az ő nevét viseli 1999 óta. Miért e tisztelet? Stampay János 1864-ben született Léván, 1891-ben került Köbölkútra, ahol kántortanítóvá, az iskola igazgatójává választották. Ettől kezdve élete végéig - 1960-ban halt meg - Köbölkúton működik. Iparos családból származott, középiskolai és tanítóképzői tanulmányait Léván végezte, később a szerémi herceg, Odeschalchi Arthurhoz került nevelőnek annak gyermekei mellé. 1886- ban Verebélyen, majd Örményben tanít, majd Szentgyörgyi Ferenc fő- és kántortanító mellett szerez tapasztalatokat. Öt év múlva megválasztják Köbölkút kántortanítójává, ahol közel hetven éven keresztül tevékenykedik. Iskolaigazgatóvá történő kinevezése után első teendői közé tartozott, hogy énekkart létesítsen, de munkássága kiterjedt arra is, hogy színielőadásokat, estélyeket rendezett, orgonát szerzett a templomnak, harmóniumot az iskolának. Fanemesítéssel is foglalkozott, s erre tanította a gyerekeket is. Irodalmi, szo- ciálpedagógiai művei is fennmaradtak, de leghíresebb alkotása mégis az az imakönyv - Katholikus Egyházi énekek, imák és temetési szertartások -, amely 1895-ös első megjelenését követően 1944-ig negyvenkét kiadást ért meg. Az imakönyv 43. kiadása három évvel ezelőtt, 2001-ben, születésének 137. évfordulóján jelent meg. Szerzőjét két pápa, XIII. Leó és X. Piusz is kitüntetésre érdemesítette. Életműve üzenet a ma pedagógusának: szívvel, lélekkel tanít, dalárdát alapít, önképző kört és könyvtárat alakít, a háborúban gyűjtést szervez, ír, alkot, síkra száll a tanítók jogaiért. A „Tanító föladata a társadalomban” cikkében így ír: „...hogy a szónak hatása legyen, ahhoz példa is kell. A szó tanít, a példa magával ragad. S ezért én a tanító társadalmi föladatát a példás magaviseletében vélem megállapítani. Olvasó s egyéb körök alakítása alól a tanító adott viszonyainál fogva kimentheti magát, s még csak kötelességmulasztással sem vádolható, de a jó példaadás kötelezettsége alól, nyíltan kérdem, ki menthetné ki magát? Senki.” Egy másik cikkében hozzáteszi: „...hogy azonban a tanító hatni tudjon a népre, bizonyos fokú tekintélyre is szüksége van. De a tekintélyt ne vélje éppen fizetésének alacsony vagy magas voltától függeni. Teljesítse lelkiismeretesen és előszeretettel kötelmeit...Tanuljon, olvasson, önképezze magát. ...Vigasztalja a szenvedőt, bátorítsa az ingadozót, dicsérje meg a jóban kitartót, tisztelje meg bizalmas szóval, kézszorítással, s helyén való üdvözléssel az arra érdemeseket; példája világító fáklya legyen az úton, amelyen mindenkinek haladnia kell, hogy rendeltetésének megfelelhessen.”