Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)
2004-11-25 / 233. szám
MAGYARORSZÁG 2004. november 25., csütörtök • HÍDLAP 3 Orbán: sem az MSZIJ sem a Fidesz nem ellensége az országnak A két nagy politikai erő közötti megegyezés fontosságát hangsúlyozta a kettős állampolgárság ügyében Orbán Viktor a Nógrád megyei Karancslapujtőn tartott választási gyűlésen. A Fidesz elnöke beszélt arról, hogy a népszavazással az emberek felhatalmazhatják, illetve kötelezhetik a parlamentet a törvényalkotásra. A december 5-i népszavazás olyan népszavazás, amilyen még nem volt Magyarországon - mondta Orbán Viktor, amikor az időközi parlamenti képviselői választás kampányában Karancslapujtőn Nagy Andorral, a Fidesz jelöltjével tartott sajtóbeszélgetést.- Magyarországon eddig olyan népszavazásokat rendeztünk, amelyek valamely, a parlament által alkotott törvényről szóltak. A mostani viszont felhatalmazó népszavazás, ugyanis ezzel az emberek fel akarják hatalmazni, illetve kötelezni akarják a parlamentet arra, hogy alkosson meg egy törvényt - hangsúlyozta a Fidesz elnöke.- Azokat a véleményeket, amelyek szerint nincs is törvény, és nem tudjuk, mi lesz a következmény, szamárságnak tartom - mondta Orbán Viktor. Hozzátette: ha a nép úgy dönt, hogy a kettős állampolgárságot kérelemre, könnyített eljárásban kapják meg azok, akik kérik, akkor kell megalkotni a részletszabályokat. De ahhoz, hogy odáig eljussunk, először el kell dönteni, hogy igen vagy nem. Hogy pontosan mivel járjon a kettős állampolgárság az útlevélen kívül, azt majd Orbán Viktor közösen kell meghatároznunk parlamenti pártoknak és a határon túli magyaroknak is, valószínűleg a Magyar Állandó Értekezletet is bevonva. A kettős állampolgárságról szóló esetleges törvény kétharmados, - figyelmeztetett Orbán Viktor - tehát ez az ügy a bizalomról is szól.- Sem az MSZP nem tudja a népszavazás után ráerőltetni akaratát a Fideszre, sem a Fidesz az MSZP-re. Tehát nem csak a népszavazáskor van szükség összefogásra. A törvényalkotásban is lesz szükség bizalomra, és sem az MSZP sem a Fidesz nem ellensége az országnak. Csak olyan kettős állampolgárságról szóló konkrét törvényt fogunk megalkotni, amely összhangban áll az ország teherbíró képességével. • (MR) Erősödött a Fidesz Megtorpant az MSZP kormányváltást követő lendülete és novemberben a Fidesz tudott javítani megítélésén. Az SZDSZ és az MDF a pillanatnyi állás szerint nem jutna be a parlamentbe - derült ki a Szonda- Ipsos által közölt felmérésből. Megfordult a kormányváltás óta tapasztalható tendencia, a Szonda- Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatási adatai szerint novemberben újra nőtt a Fidesz és ismét visszaesett az MSZP támogatottsága a biztos szavazó pártválasztók körében. Míg az összes választókorú körében statisztikailag jelentéktelenek a változások, a kettős népszavazás láthatóan mozgósította az ellenzéki szavazótábort. A Fidesz előnye a biztos szavazó pártválasztók körében így ismét tizennégy százalékra nőtt, az ellenzéki párt 53 százalékos támogatottságot élvez a Szonda-lpsos adatai alapján. Az előző hónapban 48 százalékon állt. A szocialisták két százalékpontot rontottak előző havi teljesítményükön, pillanatnyilag a biztos szavazó pártválasztók 39 százaléka támogatja a kormánypártot. A Szonda mérése szerint, ha most vasárnap tartanák a szavazást, kétpár- ti parlament jönne létre. Az SZDSZ a közvélemény-kutató mérése szerint 4, az MDF 2 százalékot kap. A választókat aktivizálta a népszavazási kezdeményezés, a mozgósítás azonban a Fidesznek sikerült jobban. Az MSZP októberhez képest novemberben nem tudta növelni aktív szavazói részarányát, mely az októberi kormányváltás után nőtt 67 százalékra 60 százalékról. A Fidesz táborának aktivitása a szeptemberi 67 százalékról októberben 59 százalékra esett vissza, novemberben azonban 71 százalékra nőtt. • (Lugosi János) Tiltott pénzintézeti tevékenységet folytatott a Baumag Több lezárult, vagy még folyó bírósági perben a felek bevallották, a Baumag szövetkezet pénzügyi befektetést folytatott, így nyílt lehetőség arra, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete kimondja, valójában tiltott tevékenységről van szó - mondta Binder István szóvivő. „A felügyelet korábban sem a Bau- mag stratégiai fejlesztő szövetkezet képviselőitől, sem annak tagjaitól nem kapott olyan nyilatkozatot, amely szerint a köztük lévő tranzakciók tárgya nem üzletrészek adás-vétele volna, hanem pénzügyi befektetés” - jegyezte meg a PSZAF szóvivője. Hozzátette: A felügyelet korábban is feltételezte ezt a tevékenységet, de a szövetkezettel szemben folytatott vizsgálatai során nem merült fel olyan adat, ami arra utalt volna, hogy a Baumag engedély nélküli pénzügyi szolgáltatást végez. „A Baumag akkori vezetője kifejezetten tagadta ezt a tényt és a kisbefektetői oldalról sem érkezett ettől eltérő jelzés. A felügyeletnek pedig olyan eljárási jogi lehetőségei vannak, amelyek nem tették lehetővé, hogy a felek nyilatkozatával szemben más tényállást állapítsunk meg, ugyanis a felügyeletnek nincs nyomozati jogköre” - magyarázta Binder István. • (MR) A Jobbik feljelentette a kormányt , Jogellenesen befolyásolták a közvéleményt ” A jobbik feljelentést tett Gyur- csány Ferenc és a kormány tagjai ellen, mert szerinte a kettős állam- polgárságról kiírt népszavazással kapcsolatos kampány törvénysértő volt. A szervezet úgy véli, hogy a kormány által megjelentetett hirdetésben hamis számításokat és adatokat tettek közzé. A Magyar Köztársaság kormánya Felelősséggel a nemzetért címmel fizetett politikai hirdetést jelentetett meg több napilapban. A hirdetés a 2004. december 5-ére kiírt, a kettős állampolgárságra vonatkozó ügydöntő népszavazás kapcsán tartalmazza a kormány által elvégzett „hatásvizsgálatok” eredményét. A hirdetésben olyan számításokat és közérdekű adatnak minősülő számokat tettek közzé, amelyek nyilvánvaló módon hamisak vagy meghamisítottak, bár ezeket tényeknek nevezik - olvasható a Jobbik szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. A hirdetés egésze arra irányul, hogy a valótlan adatok és számítások segítségével azt mutassa be, hogy a kedvezményes honosítás elfogadása azzal jár, hogy teljességgel tönkremegy a magyar szociális ellátórendszer, a nyugdíjrendszer és az egészségügy, s ezért jelentős mértékű adóemelésre lesz szükség - tartalmazza a közlemény. Mivel a fizetett hirdetés tartalma a Jobbik álláspontja szerint kimeríti a választási bűncselekmény tényállási elemeit, ezért feljelentést nyújtottak be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a kormány tagjai ellen annak érdekében, hogy a népszavazásra jogosultak minden jogellenes befolyásolástól mentesen gyakorolhassák szavazati jogukat - fogalmaz közleményében a Jobbik. • (SZEREDAI BOTONd) Mikola: meg kell állítani az egészségügy vad privatizációját A népszavazás az egészségügy „vad privatizálásának” megállítását célozza, és nem korlátozná a szakmai nonprofit vállalkozások tulajdonszerzését - mondta Mikola István, az Orbán-kormány volt egészségügyi minisztere szerdán a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. Rácz Jenő, a tárca mostani irányítója szerint azonban a népszavazás igenje tiltást jelentene a munkavállalói magántulajdonra is. — Meg kell akadályozni, hogy a nyereségérdekeit pénzügyi befektetők „kifosszák” az egészségügyi intézményeket, és a „népfelség akarata” erre irányul majd december 5-én - hangsúlyozta Mikola István. A privatizáció korlátozására mondott igen ugyanakkor nem gátolja majd a magánosításnak azt az irányvonalát, hogy az orvosvállalkozók - akik nem veszik ki a profitot az ágazatból - tulajdont szerezzenek az egészségügyben.-A népszavazáson feltett kérdés nem elég árnyalt ahhoz, hogy mindez igaz legyen, így az igen szavazatok többsége esetén az egészségügyi intézményeknek állami vagy önkormányzati tulajdonban kell maradniuk, és egyáltalán nem kerülhetnek vállalkozói kézbe - vetette fel Rácz Jenő. Mindez érinti például az ön- kormányzati törvényt is, amely jelenleg teljes szabadságot ad az önkormányzatoknak abban, miként látják el szolgáltatói kötelezettségeiket. Mikola István úgy véli, részletes szabályozással megoldhatók a vitás kérdések. A szaktárca már készíti azt a törvénycsomagot, amely a népszavazási igennel ellentétes jogszabályokat írja át a végeredménynek megfelelően - mondta Rácz Jenő. • (InfoRádió) Kormányfők kampánykörútja Nagy véghajrába kezd Orbán Viktor a december 5-i népszavazás előtti héten. A kampány utolsó napjaiban 12 helyszínt érintő országos körútra indul. A Fidesz elnökkel párhuzamosan zajlik Gyurcsány Ferenc öt várost érintő roadshowja is. A referendumot megelőző időszakra Orbán Viktor több esetben napi két nyilvános szereplést is vállalt, hogy vidéken is kifejthesse álláspontját a kettős állampolgársággal és az egészség- ügyi intézmények privatizációjával kapcsolatban. A december 5-ét megelőző héten a Fidesz-elnök az ország 12 nagyvárosában vesz majd részt fideszes pártrendezvényeken. Az országos körút a Fidesz november 27-i budapesti nagygyűlésével kezdődik majd. Az ellenzéki párt nemrégiben jelentette be, hogy a fideszes vezetők, köztük Orbán Viktor részvételével szabadtéri nagygyűlést szerveznek a fővárosi Kos Károly sétányon. A Fidesz elnökkel párhuzamosan zajlik Gyurcsány Ferenc öt várost érintő roadshowja is. A miniszterelnök a körutazás tervei szerint kormánya programjának bemutatását tűzte ki célul, a közönség kérdései alapján azonban Gyurcsány nagy figyelmet szentelhet a két népszavazási kérdéssel kapcsolatos kormányzati álláspont kifejtésére is. • (index.hu) Kormányülés: nyugdíjak és távfűtés A tegnapi kormányülésen szerepelt a magyar katonák további iraki szerepvállalásáról szóló elképzelés. A tervek szerint 150 egyenruhást küldene Magyarország az iraki kiképző misszióba. Az ezzel kapcsolatos tárgyalásokra a honvédelmi miniszter kapott újabb felhatalmazást. Csaknem kétmillió embert, azaz több mint 600 ezer háztartást érint a távhőszolgáltatásról szóló törvényjavaslat, amelyről szintén tárgyalt a kormány. Az elképzelés szerint a törvény rögzítené, hogy egy többlakásos társasházban a nem fizetők miatt nem kapcsolható ki az egész ház fűtése, vagyis a rendesen fizetőket nem érheti hátrány mások miatt. Ha a törvényjavaslatot az Országgyűlés is elfogadja, a jövő év közepétől léphet életbe. A kabinet tegnapi ülésén tárgyalt a jövő évi nyugdíjemelésekről. Göncz Kinga, a szociális tárca vezetője elmondta: Magyarországon a svájci index-állás szerint emelik nyugdíjakat, amely szerint most 6,25 százaléknyi emelés következik, de 6,3 százalékra kerekítené fel a kormány. • (MR) Tüntetnek a gazdák Az ország több pontján tüntettek a gazdák: a félpályás útlezárással az ellen a miniszteri döntés ellen tiltakoznak, amely felfüggesztette egyes támogatások folyósítását. Egyebek mellett azt akarják elérni, hogy azonnal fizessék ki a nemzeti földalapú támogatásokat, és állítsák vissza azoknak a pályázatoknak a befogadását, amelyeket az állatjóléti és haszonállat-tartási előírások okozta többletköltségek támogatására írtak ki. • (MR) Járai tiltakozik A Magvar Nemzeti Bank elnöke szerint alkotmányellenes a jegybanktörvény most elfogadott módosítása, elsősorban azért, mert a monetáris politikát akarja befolyásolni, és ha a köztársasági elnök ezt nem teszi meg, a jegybank maga fordul majd az Alkotmány- bírósághoz. Járai Zsigmond ugyanakkor úgy vélte, hogy bár a módosítás rendkívül káros, az nem befolyásolja majd az MNB monetáris politikáját. • (mtv.hu) Visszalépett Kránitz László Visszalépett a soproni időközi választások jelöltségétől az MSZP színeiben induló Kránitz László, miután kiderült, hogy egy ágfalvai lakossági fórumon vásárlási utalványokat osztogatott a résztvevők között. A szocialista párt soproni szervezetének egyetértése mellett döntött Kránitz úgy, hogy az etikai vétség gyanúja miatt nem indul a vasárnap tartandó második fordulóban - közölte a párt megyei elnöke, Molnár Csaba. • (MR) Neves sportolók felhívása Kilenc világhírű magyar sportoló szólította fel a választópolgárokat, hogy a december 5-i népszavazáson a kettős állampolgárság ügyében IGEN-nel voksoljanak. Balczó András, Gergely Gábor, Hargitai András, Kulcsár Győző, Mészöly Kálmán, Buzánszky Jenő, Grosics Gyula. Kásás Zoltán és Kű Lajos közös nyilatkozatot is megfogalmazott. • (hirtv.hu) Két igenes alap A Fidesz, a Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség kétigenes pénzügyi alapot hoz létre, ahová a december 5-i népszavazás témáival egyetértőktől várja az adományokat. Az alap létrehozásával azt kívánják ellensúlyozni, hogy a kormány közpénzből kampányol, a nem szavazatokra buzdítva. A Fidesz Az összetartozás napja címmel november 27-én, szombaton tartja a népszavazásokkal kapcsolatos kampánynyitóját a budapesti Városligetben, a Kós Károly sétányon. • (index.hu) Egyetemisták tüntetnek Több magyar egyetemről - köztük a Károli Gáspár Református Egyetem, a Szent István Egyetem, a Semmelweis Egyetem, a Janus Pannonius Tudományegyetem - három-négyezer hallgatót várnak december 2-án a fővárosba, tiltakozó tüntetésre az új felsőoktatási törvény ellen. A diákok tiltakoznak az oktatás centralizálása, a felsőoktatásban gazdasági okokból végbemenő minőségi romlás ellen. • (sz.b.)