Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)

2004-11-20 / 230. szám

IiÍDLAP • 2004. november 20., szombat Le a kalappal hídlapmagazin Abban biztosak voltunk, hogy nem mindennapi élményben lesz részünk, és lesz része az országnak, ha Linda bekerül a Megasztárba. Gondoltuk, tudtuk, hogy letaglóz mindenkit, nem csak a színaranyból termett hangbe­rendezése miatt, de Linda, mint ember is padlóra küldi a bizottságot. Az élmény - mi tagadás - különleges volt. Kár, hogy ilyen rövid ideig tartott. A zsűri nem mondott semmi lénye­geset. „Jó vagy abban, amit csinálsz, nagyon jó vagy, folytasd!” „Csinálod. Csinálod magad. Vedd lazábban. Na­gyon kemény vagy. Ne csináld!” A többi játékosnak szánt respektációk annál inkább magyarázzák Linda ki­esését. Bakács így reflektált egy má­sik esetben; „Nagyon jó vagy, csak peches; érted én imádom a klasszikus csipkézett térítőt, de ez most a show- buisness.” Erről van szó, kérem! Aki ismeri és hallotta már Lindát énekelni, és nincsenek retardális hallási problémái, tudja, hogy nem a hangja miatt esett ki. Nem is azért, mert unalmas vagy színtelen egyé­niség lenne. De van egy szint, ami­kor valaki már annyira egyéniség, annyira kemény dió, hogy már nem hajlítható, formázható a producerek és stylistok kedve szerint, mert ki­forrott és kész művész vált belőle. És a Bakács által emlegetett sóbiznisz kiköpi magából az illetőt, Lindát most mindenképp. Pedig joggal érezhette, hogy pasz- szol a Megasztárba, és nem véletlenül jelentkezett. Egyéniség, de még mi­lyen, eredeti, de még mennyire, van hangja, de még milyen, és ráadásul hosszú évek színpadi rutinja áll mö­götte. Csak kicsit erős volt, kicsit „csak a rock és úgy lesz, ahogy én akarom, mert én vagyok metallady”- volt. Mi tudjuk, hogy miért. Nem érezte jól magát. Ok meg nem tud­ták, csak azt, hogy nem juthat tovább. Egyik szemünk sír, a másik nevet. Sír, mert kiestél, örültünk volna, ha ott vagy a végéig. Nevetünk, mert nem hazudtoltad meg önmagad. Az elődöntőbe jutva tudnod-látnod kel­lett, mit várnak el tőled a rendezők, és egyéb más tévés dolgozók, és te mégsem adtad meg magad. Hát ezért gratulálok. Le a kalappal. És most jön az, amiről minden ró­lad érdeklődő tud már: a levél. A gyengébbek kedvéért jelzem, Linda a közelmúltban levelet intézett rajon­góihoz, és volt zenésztársaihoz, mely­ben leírta, hogy iszonyúan fáj a ki­esés, és legalább ilyen iszonyú a szé­gyen, amit a műsorban való sikerte­len fellépés után érez. „Huszonhét év után, mikor mindent egy lapra teszel föl, és egyszer csak megbuksz, hát, az érdekes dolgokat hoz ki az emberből. Ha nincs a férjem, akkor hazafelé in­kább a Dunába hajtok a kocsimmal. Kérlek benneteket, ne keressetek, ne hívjatok, ne írjatok. Azt hiszem, bele kell szoknom a háziasszonyok min­dennapi életének posványába - ami­től mindig is irtóztam.” Üzenetként pedig - innen a Híd- lap hasábjainak magasfekvésű par- nasszusi dombjairól üzenjük a Mi Lindánknak - nem a Megasztár az egyetlen lehetőség Magyarországon egy énekes számára! Kilincselni kell, fellépésekről fellépésekre járni, kiadókat keresni - fáradhatatlanul. És nem feladni! • SLEEPY „ A kiadó azt mondta: megjegyezhetetlen az írói nevem ” Aki válaszol: Vavyan Fable Mikor először olvastam Fable könyvet, meg sem fordult a fejem­ben, hogy magyar írónőről van szó. Miután végigizgultam a My Fair Lord, a Fatty údal és a Démontangó hősnőjének fordulatos napjait, tud­tam meg, hogy Fable Anyó - aho­gyan internetes honlapjának cseve­gő szobájában nevezik - nem más, mint Molnár Éva. Azt viszont ál­momban sem hittem, hogy Eszter­gomtól alig több, mint tíz kilomé­terre él. Egy íróról, írónőről, akivel még nem találkozott az ember, ki­alakít egy saját képet magában, első­sorban művei alapján, aztán - a ne­gatív tapasztalatoknak köszönhető­en - fél. hogy a személyes találkozás alkalmával csalódni fog. Az interjú előtt én is így éreztem, de volt pár dolog, amire mindig kíváncsi vol­tam, így legyőzve ezt az érzésemet a piliscsévi író-olvasó találkozón leül­tem vele beszélgetni. Nem csalód­tam, remélem az olvasó sem fog.- Miből ered az írói neve: Vavyan Fable?- Ez a név anagramma és beszélő név is egyben. Úgy keletkezett, hogy a férjem vezetéknevét a Bánfalvyt és az én keresztnevemet, az Évát el­kezdtük variálni egy szójátékban. Addig rakosgattuk a betűket, míg­nem végül kijött ez a név. Egyébként annak idején, mikor még a kiadóknak küldözgettem az írásaimat, a Szép- irodalmi Kiadó főszerkesztőnője azt jósolta, hogy ezt a nevet sosem fog­ják megjegyezni az olvasók.- Szereti a nyugodt környezetet, imád­ja az állatokat. Ilyen békés környezetben miből merít ihletet könyveihez?- Lényegében bármitől elkezd mo­toszkálni a fejemben egy téma. Ha látok, vagy hallok valamit... Az em­ber bármitől ihletbe-teherbe eshet.- Hasonlítanak az Ön személyiségéhez valamennyire a könyveiben szereplő hős­nők? Lehet olyat feltételezni, hogy egy vágyott életet ír le könyveiben?- Ha azokat a kalandokat mind megélném, amiket a hősnőim, már régen diliházban kezelnének. A hős­nőim és én valószínűleg csupán ar­chetípusunkban hasonlítunk egy­másra. Nem magamról írom a köny­veimet, és nem is arról amilyen lenni szeretnék, az írási folyamat ennél sokkal bonyolultabb.- Korábbi műveit és az utóbbiakat ösz- szehasonlítva számomra úgy tűnik, mintha más stílusban íródtak volna. Ez egyfajta írói fejlődésnek, vagy korszak- váltásnak lehet a jele?- Szerintem ezt elsősorban az olva­sók veszik észre. Úgy gondolom, hogy érlelődöm, komolyodom, változik a vi­lághoz való viszonyom. Már nem va­gyok az a hamvas, üde személyiség, aki kontroll és kritika nélkül fogadja be a világot. De egyik regényemet sem írnám meg másként. Amelyeket régebben írtam, azok akkor úgy voltak jók, szerintem. Azt mondják, egy író úgy teszi bölcsen, ha hátrakötött kéz­zel olvassa régebbi könyvei új kiadásá­nak kefelevonatait. Maximum nyelvi­leg lehet belenyúlkálni, de újragondol­ni, újraírni nem szabad. Az egy másik korszakom volt, akkor olyan voltam.- Honlapját böngészve feltűnt Fodor Ákos költő neve. Az ő köteteit a Fabyen kiadó adja ki. Kicsoda Fodor Ákos, és az övéin kívül mások könyvét is megjelente­ti-e a kiadó?- Fodor Ákos nagyon jó barátom. Évekkel ezelőtt került az életembe. Az egyik regényem megjelenése után felhívott, miszerint megengedem-e, hogy az akkor megjelent versesköte­tét dedikálja nekem, és a postaládám­ba tegye. „Megengedtem” neki, bár abban az időben elég sok költő pró­bálta az én műfajomat keresztes vi­tézként legyőzni, és nem voltam biz­tos abban, hogy ez nem egy ilyen jel­legű próbálkozás. Megérkezett a könyv, elolvastam, nagyon tetszett. Kisvártatva elkezdtünk telefonon be­szélgetni, utóbb találkoztunk is. Hosszú ideig tartott, amíg a bizal­mamba fogadtam őt. Most már réges- régóta rendkívül jó barátok vagyunk, ritkán múlik el nap anélkül, hogy ne beszélgetnénk telefonon. A Fabyen kiadónál jelennek meg az ő kötetei is, az enyémek mellett. Mesésen fogy­nak a kötetei. Pláne ahhoz képest, hogy manapság csak maroknyi pél­dányszámban mernek kiadni verses­könyveket. Ákosnak - nem alaptala­nul - óriási rajongótábora van. Köte­tei esetében megengedhető az, ami a mai könyvkereskedésben ritka, még­pedig az, hogy ne három hét alatt fogyjon el egy kötet, hanem három­négy évig is kapható legyen. így amíg elkel az egyik könyve, rendszerint összegyűlik a következő kötetre való anyag. Sajnos a kiadónak nem áll módjában másokat is felkarolni, ugyanis ez egy kis kiadó, és lehetősé­gei meglehetősen korlátozottak.- Szintén a honlapon „járva”feltűnt, hogy szinte ugyanazok az emberek írnak Önnek...- A korábbi honlap a költözéskor megszűnt. Egy év kihagyás után in­dult újra ez az oldal, ide most mások, új emberek írnak. A mostani csapat két év alatt alakult kellemesen be­szélgető, jó hangulatú csapattá. Ve­lük rendszeresen levelezem, és már személyesen is találkoztunk. Nagy örömömre szolgál, hogy ők is talál- kozgatnak és leveleznek egymással.- Gondolom, sokan szeretnének ma­gukra ismerni egy-egy Fable könyvben. Akikkel az interneten levelezik - úgy ér­zem, fontosak Önnek - magukra ismer­hetnek valamelyik könyvében?- Néhányuk karaktere megmozgat­ja a fantáziámat. Még előfordulhat, hogy beleszövöm őket valamelyik re­gényem cselekményébe. Egy író mel­lett senki sincs biztonságban...- Úgy tudtam, Szentendrén él, megle­pődtem, mikor arról értesültem, hogy pár éve már ebben a pilisi községben lakik. Mi­kor és miért költözött el Szentendréről?- Már negyedik éve élek itt. Szentendre még kisváros volt, mi­kor odaköltöztünk. Sajnos pillana­tok alatt Budapest elővárosa lett be­lőle. Kezdetben nagyon szép kör­nyezetben éltünk, aztán jöttek az építők, a főúton lámpák kezdték irá­nyítani a forgalmat, és egyre több lett a dugó is. így többé már nem volt szép a táj, már nem lehetett ta­vasszal végigmenni a patakparton a Tavaszi virágok című könyvvel, és azonosítani a földből kibújt növé­nyeket, mert azok eltűntek a beépí­téssel járó szennyezés miatt.- A tervezett 10-es elkerülő út most is veszélyezteti nyugalmát...- Nem tudom, hogy a falunép is akarja-e ezt az utat, vagy csak az épí­tők. Gondolom, a bennünket képvi­selő önkormányzati tagok meg fog­ják kérdezni a lakosok véleményét is. és az itt élő emberek álláspontját fog­ják képviselni az ügyben. • Örkényi Anna Cincinfrász kincsesládája Esztergomban Az előadás jó volt, de arról majd bővebben. Ami döbbenettel vegyes félelemként nehezedett rám, hogy kevesen voltak. A Zöldház (senki nem tudja levakarni róla ezt a priori elnevezést) kétszázötven székére szá- zan-százötvenen ültek csupán. Még szerencse, hogy a boldog ifjurak- ifjhölgyek zsibongással töltötték meg a termet, és alig tűnt fel a tény; az utóbbi egy évben tragikusan lecsök­kent a gyerekdarabok látogatottsága. Kövesdi László az egyébként is frenetikus Hókirálynő Meseszínpad rendezője Szécsi Magda végtelenül aranyos művét vitte színre rendkívü­li szereplőkkel. Haspókanyót Szécsi Vilma alakítja, aki kiválóan hozza a nagymamának is beillő egérmatróna szerepét. Rémrágófog és Tejpancs az előadás legszebb élményeit adják, előbbit Balogh Ferenc, utóbbit a gyö­nyörű és iskolázott hangú Nagy Gabriella játssza. A ritkábban színre lépő Időtündér (Füzesi Klára) kiváló­an hozza a minden tudás birtokában lévő, „igazi” tündérfigurát. Méltósá­got sugároz, hangja erőteljes, meg­győző, kivételesen tiszta. A díszlet látványos és olcsó - a fes­tett realizmus illatát árasztja magá­ból, ami általában a pénzhiányt, ese­tünkben a társulat kreativitását jelzi. A történet egy nagy macska-egér- béke korszakában játszódik, mikoris az élelemmel teli kincsesláda mohó­ságra csábította az egyik felet, s így az Időtündér bezárta a „jólétet”. Koplalás lett a móka vége, mondhat­nám csúfondárosan. A darab esetleges dramaturgiai baki­jai és egyéb botlásai nem jönnek le, mert a társulat felismerte őket, és gá­lánsán palástolja a hibákat. A látottak néhány didaktikus elemét jól takarják a profi-félprofi alakítások, és egyéb­ként is - a gyerekek vastapsa és a darab nagyobb részében „hallható” hallgatá­suk jelzi, hogy felhőtlenül szórakoztak. Mindenesetre elgondolkodtató, amit Parais Erika, a szombati matiné-elő­adások szervezője mondott: „Nem ér­tem. Mindent megpróbálunk. Tele vannak az előadások ismertetőjével az újságok, rádiók, a televíziók képújsága rendszeresen hozza, és mégsem és mégsem. A társulat tagjai ’’megnyug­tattak”, hogy nem bennünk és nem az elégtelen reklámban van a hiba, sokkal inkább a tényben, hogy az emberek­nek nincs pénzük. Elmondták, hogy járják az országot, és mindenhol ta­pasztalható ez a drámai megcsappanás. Olyan előadásokra, amelyekre még 2003 telén is teltházakat mozgattak meg, tavaszra már feleannyian voltak kíváncsiak, holott egy új darab fél évig tart lázban egy várost. Kétségbeejtő!” No comment. • SZARKA

Next

/
Thumbnails
Contents