Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)

2004-10-30 / 215. szám

6 HÍDLAP • 2004. október 30., szombat KALEIDOSZKÓP „Ne támadják a nemzeti lobogót, a koronát és a Himnuszt” Kerényi Imre: nemzeti konzervatív televízióra van szükség A jelenlegi kormány nem folytat népességmegtartó politikát - mondta Kerényi Imre Nyerges­újfalun szerda este, az Ady Endre Műveló'dési Ház színháztermében. A helységben sokan várták az is­mert színházi rendezőt, aki első­sorban a Hír TV jelenlegi helyze­tét taglalta. A helyi polgári kör meghívására ér­kezett a Polgári Estek elnevezésű ren­dezvényre Kerényi Imre és Endrei Katalin, a FIDESZ Országos Női Ta­gozatának alelnöke. Fekete György, a nyergesi polgári kör elnöke köszön­tötte a környező településekről is megjelent érdeklődőket, majd Völner Pál, a FIDESZ - MPSZ 4. számú vá­lasztókerületének elnöke beszélt a múlt hét végén lezajlott október 23-i ünnepségekről. Sajnálatát fejezte ki, hogy többen vidám, felhőtlen ünnep­lést rendeztek a hősök ünnepén, mi­közben megemlékezéseknek kellett volna zajlaniuk az országban.- Ha írtam volna beszédet, akkor kettétéphetném most, mint Bush el­nök Budapesten - kezdte mondaniva­lóját Kerényi Imre. A közönség, és a polgári kör tagjainak kérdései ugyanis elsősorban a Hír TV körül kialakult bizonytalanságra vonatkoztak. Ke­rényi Imre az országos médiával kap­csolatos saját tapasztalatairól számolt be. Megjegyezte, hogy a Népszabad­ság október 23-a helyett 28-át ünne­pelt, Demszky Gábor üzleteknek és talponállóknak adja ki a budapesti Vá­rosháza egyes részeit, egy MSZP-s képviselő pedig azzal „dicsekedett”, hogy fenyegető levelet kapott. A volt színi direktor és televíziós műsorvezető véleménye szerint nem az a kérdés, hogy melyik politikai ol­dal van hatalmon.- A cél az, hogy a kormány az ország érdekeit tartsa szem előtt, a kormány- program pedig Magyarország gazdasá­gi stabilitását szolgálja - közölte Kerényi Imre. Kiemelte, hogy Bayer Zsoltot például kitűnő írónak tartja, és sajnálatos, hogy egy írónak bele kell folynia a politizálásba. Stabil politikai helyzetben erre nem lenne szükség. Mivel a legtöbb kérdés a Hír TV- vel kapcsolatban érkezett, elsőként a televíziós csatorna megalakulásáról beszélt Kerényi Imre a megjelentek­nek. Elmondta, hogy a csatorna első­sorban nem a meggyőződéses jobb­oldaliaknak készült, hanem a bizony­talan szavazóknak. Majd megjegyez­te, hogy ezenkívül Medgyessy és Gyurcsány feleségének, valamint Kovács László hölgyismerősének szólnak a műsorok.- Nem az a cél, hogy ne az MSZP irányítsa az országot. Az a cél, hogy senki ne támadja a magyar koronát, a nemzeti színű zászlót, a magyar Himnuszt, a vallást. Minden embert el kell fogadni, nem szabad bírálni a másként gondolkodókat, mert csak így lehet békés az egymás mellett élés - fogalmazott a volt színi direk­tor. A jelenlegi kormányról Kerényi megjegyezte, hogy nem folytat né­pességmegtartó politikát, és ez nincs jó hatással a magyarság nemzet- és egységtudatára.- A Fidesz a magyar média miatt veszítette el a választásokat 2002-ben — mondta Kerényi Imre, majd hozzá­tette, hogy egy nemzeti konzervatív kereskedelmi televíziót kellene létre­hozni, amely valóban a polgárokhoz szólna és nem csak az üzleti érdeke­ket tartaná szem előtt. Felhívta a figyelmet, hogy bár a Hír TV-ből több olyan embert eltá­volítottak, akik valamennyien jól vé­gezték a munkájukat - elsősorban Borókai Gábor kényszerű lemondá­sát emelte ki -, még sincs baj, csak je­lenleg problémák léptek fel. Kerényi Imrét is eltávolították ezen a héten a Hír TV-ből, ezt azonban nem érté­kelte tragédiaként a közéleti szemé­lyiség. Véleménye szerint történhet­nek még átalakulások, ezenkívül az is lehetséges, hogy létrehoznak egy ha­sonló televíziós csatornát. Egyelőre nem tudott konkrét választ adni arra a kérdésre, hogy mi lesz a Hír TV további sorsa. • MAGYAR Orgonakoncert a 21. század kívánalmai szerint Rákász Gergely neve egyet jelent a színvonalas, eredeti, de legin­kább könnyed előadásmóddal. Ez persze mit sem csorbít a klasszikus zene előadásának tiszteletén, hi­szen az orgona hangzása minden zenekedvelőt a magasztosság és áhítat bűvkörébe ejt. Az alig 27 éves koncertorgonista múlt hét vé­gén - országos interaktív látvány- koncertje keretében - szólaltatta meg ezen nemes hangszert az esz­tergomi Ferences templomban. Este 7 óra körül már szinte alig le­hetett helyet találni a templom padjai között. Az oltár előtt egy nagyméretű kivetítővászon köszönt rá a gyülekező közönségre. Ez volt a koncert fontos látványeleme, hiszen a templomban üzembe helyezett számítógép és pro- jektor így kelthette életre a különböző művészeti és alkotói korszakokat. De természetesen Rákász Gergely meg­jelenése is üdítő színfolt volt az évszá­zados hagyományokat őrző falak kö­zött. Megőrizve a helyszín tiszteletét és alázatot parancsoló légkörét, mégis könnyeden, barátságos hangvételben, számos példát felhozva segítette a pa­dok soraiban ülőket eligazodni a zené­szek életét irányító hatások és körül­mények sodrában. A számos, nemzetet és az emberi­séget magasztaló írás, zenemű és méltató szavak mellett kevés szó esik a hétköznapok hőseiről. - eme gon­dolattal kezdte meg koncertjét a fia­tal művész. „Nem tekinthető-e hős­nek a gyermekét egyedül felnevelő anya?” - tette fel a kérdést, majd a hangszer elé ülve Aaron Copland Fanfár az egyszerű emberért című művével fejezte ki emberek iránti tiszteletét. Ezt követően Wolfgang Amadeus Mozartról mesélt pár szó­val. A közönség elé idézte a kor han­gulatát, melyben a baráti unszolásra improvizáló „Wolfi” megírta Varációk című zeneművét. De a me- sélés és zene egyszerű párhuzamába finoman ötvöződött a megszólalta­tott művek korában keletkezett kép­zőművészeti, építészeti alkotások és az alkotói környezet képeinek látvá­nya. így ismerhettük meg az örökké haragos, mogorva és öntörvényű Ludwig von Beethovent is, aki egy holdfényes éjszakán meghallotta egy, az általa írt darabot zongorázó lány sóhaját. A vágy, hogy valaki úgy játssza el a darabot, hogy pon­tosan tudja miről is szól a mű, betel­jesülhetett. Beethoven önként aján­lotta fel a vak lánynak zongorajáté­kát, és elévarázsolta zenéjével az es­ti holdfény látványát. A rövid törté­net ismertetése után a Ferences templomban is felhangzott a Hold­fény szonáta 1. tétele. Rákász Gergely mintegy a teljes­ség igényével válogatott látványkon­certjéhez darabokat hatalmas reper­toárjából. Nem hiányozhatott az este zenei programjából Charles Marie Widor, Kodály Zoltán, Bartók Béla, George Gerschwin, Enrico Bossi, va­lamint az interaktív előadóművészet egyik pártfogója Leonard Bernstein egy-egy zeneműve sem. Érthető tisz­telettel mesélt Bernsteinről, aki hitt abban, hogy a társművészeteket egy­szerre, egymás mellett bemutatva fejthetnek ki a művészek legnagyobb hatást a ma emberére. Belehelyezve az egyes alkotói és művészeti kor­szakok teremtményei és alkotásai kö­zé a képek és hangok egységét értet­hetik meg művészetük értelmét. Er­ről szólt, ezt az üzenetet közvetítette a közönség felé Rákász Gergely pén­tek este Esztergomban is. Sikerült ne­ki. Személyének varázsa, tehetsége, a teljességre irányuló törekvése, barát­ságos stílusa és embersége mind hoz­zájárult ahhoz, hogy feledhetetlenné tegye interaktív látványkoncertjét. Azok, akik elmulasztották volna az al­kalmat, novemberben még láthatják Érden, Pécsett és Mohácson az orgo­nista koncertjét. • Szalai Andrea Régiónk jelentős részén ma erősen felhős, borult lesz az ég, többfelé vár­ható eső, esetleg gyenge záporeső. A Dunántúlon délután rövid időre kisüt­het a nap. A délnyugati szél élénk lesz. Hajnalban 8, 13 fok várható. A hő­mérséklet csúcsértéke 13, 18 fok között alakul. Vasárnap délelőtt folyamán erősen felhős, borult lesz az ég,délutántól az egész régió felett túlnyomóan borult lesz az ég kisebb csapadékkal. Az élénk délies szél lesz a jellemző. Hajnalban 9, 14 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke általában 14, 19 fok között alakul. Hétfőn délelőtt még borult lesz az ég, kisebb eső is előfordulhat, de dél­utánra már szakadozik a felhőzet és csökken a csapadékhajlam is. A keleti­északkeleti szél mérsékelt lesz. Hajnalban 9, 14 fok várható. A hőmérsék­let csúcsértéke 14, 19 fok között alakul. MINDENSZENTEK NAPJA * NOVEMBER i. Mindenszentek napján azokról a szentekről emlékeznek meg, akiknek nincs külön emléknapjuk. November első napja, mint a megemlékezés napja a VIII. században, III. Gergely pápa idején jelent meg először. Egyetemes ünneppé IV Gergely pápa tette, 844-ben. November elsejéhez kapcsolódik az Egyesült Államokból indult, angolszász eredetű Halloween-ünnep is, amely nemrég Közép-Európában is meghonosodott. Elnevezése, az angol „All Hallows” magyarul azt jelenti: mindenszentek. A nap előestéje (angolul „All Hallows Eve”, rövidítve: halloween) a kóbor lelkek, a kelták halotti istenének éjszakája, ezért bújnak jelmezekbe, vagy ijesztő álarcok mögé az ünneplők. A halottak napja jóval későbbi eredetű, mint a mindenszentek ünnepe. A holtakért való imádkozás szokása 998-ban már ismert volt Franciaországban, de csak a XIV században vált általánossá. • sem T U D T A 7 1823. október 30-án hunyt el Edmund Cartwright brit textilipari feltalá­ló, aki a gépi szövőszék feltalálásával forradalmasította a textilipart. A műszaki újdonságokat a textiliparban vezették be először, mivel a gyap­júfeldolgozásban addig csak a munkaidő meghosszabbításával vagy több munkaerő foglalkoztatásával lehetett a termelést fokozni. Az első mechanikus gyapjúfonó gépet, a „fonó Jenny”-t 1764-ben állította elő James Hargreaves vállalkozó, majd 1768-ban Richard Arkwright víziszövőszéke („water frame”) és 1779-ben Sámuel Crompton szakaszos fonógépe („mule”, azaz „öszvér”) nyitotta meg az utat az automatikus fonógép felé. Elsőként - 1785-ben - Edmund Cartwright próbálkozott a textilgyártás második munkaterületén, a fonalfeldolgozás gépesítésén a mechanikus szövőszék feltalálásával. A műsza­ki fejlődés eredményeként 1823-ban végül a gépi szövésű anyag minősége fe­lülmúlta a kézi szövésűét. • sem FORGALMI REND VÁLTOZÁS! Esztergom Város Polgármesteri Hivatala tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy 2004. november 1. napjával kezdődően ÚJ FORGALMI REND LÉP ÉLETBE AZ ALÁBBI UTCÁKBAN: Lahner György utca, Besze József utca, Rozália utca, IV. Béla király utca, Deák Ferenc utca, Jókai Mór utca, Mikszáth Kálmán utca, Eszperantó utca. Ezekben az utcákban egyirányú lesz a forgalom. Kérjük, hogy fokozott óvatossággal és figyelemmel közlekedjenek!

Next

/
Thumbnails
Contents