Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)

2004-10-30 / 215. szám

KALEIDOSZKÓP 2004. október 30., szombat • HÍDLAP 7 Eredeti vagy másolat? „Eredeti másolat” — A Magyar Képzőművészeti Egye­tem egy rendkívül érdekes, művé­szeti csemegének számító kiállí­tással várja látogatóit a Barcsay- teremben, november 20-ig. A tár­lat a „Balló Ede és 19. századi ma­gyar kortársainak művészeti má­solatai a reneszánsz és barokk festészet remek müvei után” alcí­met viseli. E cím is utal arra a nagymesterek művészete iránti tiszteletre, amely kifejezésre jutott Balló Ede és kortársai munkáiban, az általuk híven másolt - méretük­ben, technikájukban és részleteik­ben is azonos - müvekben. A művészi másolás nagy múltú hagyományra tekint vissza. A 20. századot megelőzően évszázadokon át előkelő helyet foglalt el a képző­művészet e speciális területe. Neves mesterek műveinek kopírozása, má­solása egykor bevett szokás volt. El­sősorban azt a célt szolgálta, hogy a nagy európai múzeumokban őrzött, klasszikus mesterek remekművei mindenki számára elérhetőek és megismerhetőek legyenek. Ehhez azonban szükség volt szakavatott mesterekre és a gyakorlatban is megszerezhető tudásra. így a máso­lás elengedhetetlen részét képezte a festőművészek intézményes oktatá­sának és önképzésének folyamatá­ban. Már századokkal ezelőtt is be­vett gyakorlat volt, hogy a festő ma­ga mellé vette a tehetséges ifjakat, akik tanulóidejük első időszakát a mester kész műveinek másolásával töltötték. Elsajátították ezáltal az alapokat, a kellő technikát és gya­korlottságot a későbbi egyedi alko­táshoz. A másolás folyamatában a művész saját elképzelései csak igen korlátozott formában érvényesül­hetnek, ennek ellenére a másoló egyéni kézjegye, festői látásmódja még a leghűbb kópián is felismerhe­tő marad. A másolás lehetőséget adott arra, hogy az alkotó a lehető legközelebb kerüljön, és beleélje magát a megidézett klasszikus mes­ter gondolatvilágába, látásmódjába. Másrészt az alkotó részletről részlet­re elmélyedhetett a kiválasztott mű színkezelésében, festéstechnikájá- ban, képi gondolkodásmódjában. A századfordulón festett kópiák a maguk nemében igazi mesterművek, kivételes technikai tudásról és a bele­élés képességéről tesznek tanúbi­zonyságot. 1934 és 1945 között a Szépművészeti Múzeum álladó kiál­lításán bemutatásra került több mint száz művészi másolat, melyek az eu­rópai festészet történetét híven tár­ták a közönség elé. A hazai festészet egyik legjelentősebb másolója Balló Ede volt az, aki 1934-ben felajánlotta 108 darabból álló saját készítésű má­solat-gyűjteményét a múzeumnak. A Magyar Képzőművészeti Egye­temen kiállított képeken, - ami a tel­jes kollekció mintegy egyharmada, 33 darab csupán - jól lemérhető Balló Ede kivételes alkalmazkodóké­pessége a különböző korok és meste­rek stílusához. Balló Ede 1877-1881 között a Min- tarajziskolán Székely Bertalan és Greguss Imre tanítványa volt, majd később 1883-tól a Benczúr-féle Mes­teriskola növendéke. Ezt megelőzően 1881-ben a bécsi, 1882-től a müncheni akadémián folytatta tanulmányait. 1891-ben Madridban Velázquezt má­solta, majd Rómában dolgozott. 1894- től 1923-as nyugdíjazásáig a Minta- rajziskola alakrajzi tanáraként állt a katedrán. Munkáit mindig igen nagy körültekintéssel, kimagasló technikai felkészültséggel festette. Figyelmet szentelt a hitelesség megőrzésére, nagy hangsúlyt fektetett előképei technikai megoldásaira és az anyag- használat alapos és hiteles rekonstru­álására. Kópiái azt a nemes célt szol­gálták, hogy általuk a hazai, szélesebb közönség is - szinte eredetiben - ta­lálkozhasson az európai festészet re­mekműveivel. Egyben használatukat általánossá tette a hazai művészokta­tásban és festőképzésben. A jelen kiállítás művei a „„művé­szi” vagy frappánsabban fogalmazva az „eredeti” másolat fogalmába tar­toznak, hiszen valamennyi bemuta­tott mű másolója és készülésének ideje ismert.” - tudhattuk meg a ki­állítás kurátorától Révész Emese művészettörténésztől. A bemutatott alkotások két nagy egységre oszthatók, ezek egyben a másolat két alaptípusának megkülön­böztetését is szolgálják. Balló Ede mű­vei az eredeti részleteiben is pontos másolatai, míg a az akvarell munkák inkább a művészek szubjektív képi „jegyzetei”. A bemutatott válogatás a magyar festők tanulmányútjaik során leggyakrabban látogatott nagy európai múzeumok - a Louvre, a Prado, az Uffizi, a Rijksmuseum - reneszánsz és barokk mestereinek alkotásait helyezi előtérbe. A legkorábbi másolt munkák a 15. századi itáliai és németalföldi mesterek remekei - Van Eyck, Veneto, Rajnavidéki mester -, ezt követik az érett reneszánsz északi és itáliai képvi­selői - Holbein, Raffaello, Giorgione, Tiziano, Tintoretto -, a kiállítás fő ten­gelyét a 17. századi németalföldi és spanyol festészet kiemelkedő mestere­inek - Rembrandt, Frans Hals, Vermeer és Velázquez - alkotásainak másolatai adják. A tárlat másik egysége a 19. száza­di magyar mesterek - Barabás Mik­lós, Broczky Károly, Székely Berta­lan - gazdag akvarellmásolataiból ad ízelítőt. Ezek az akvarellvázlatok szintén a Balló által is másolt kor­szakok és mesterek művei nyomán készültek. Felfedezhető egyszerre ugyanazon mű Balló-féle olajmáso­lata és több festőtől származó akva- rellvázlata is. A másolatként szolgáló akvarellvázlatokat sok esetben még a gyűjtők sem tekintik valós műalko­tásoknak. Akkor sem, ha megfigyel­hető a másoló - legyen az Székely, Lotz vagy akár Benczúr - sajátos stí­lusának felszínre törése vagy akár az alkalmazott technika, például a ki­csinyített vázlatolás különbsége. A historizmus olyan nagyjai mel­lett, mint Benczúr vagy Kovács Mi­hály tisztelettel fordulnak a klasszi­kus mintaképek felé a modern mű­vészek is. Giergl Alajos és Páczka Ferenc munkái mellett, kuriózum­ként Rippl-Rónai József, Gulácsy Lajos és Czóbel Béla Raffaello és a németalföldi mesterek nyomán ké­szült egyéni átirataik bizonyítják a 20. századi művészek érdeklődését a téma iránt. A Szépművészeti Múze­um anyagán kívül több, magántulaj­donban lévő alkotás került bemuta­tásra, ezek között esztergomi vonat­kozású is található. A Magyar Képzőművészeti Egye­temen látható kiállítás kiemelkedő jelentősége abban is rejlik, hogy fel­hívja a figyelmet a mai, hazai képző- művészeti oktatás hiányosságaira, egyben szorgalmazza az oktatási célú másolatkészítés gyakorlatának visz- szaállítását a képzőművészek képzé­sébe, nemcsak a restaurátorképzés területére. Emellett ráirányítja a fi­gyelmet a hamisítással össze nem té­vesztendő művészi másolatokra, ké­szítőikre, oktatási és ismeretterjesz­tési jelentőségükre. • Gassama-Szabó Bernadett A Kaposi Tamás Alapítvány köszönetét FEJEZI KI MINDAZOKNAK, AKIK személyi jövedelemadójuk i%-át AZ ALAPÍTVÁNYNAK felajánlották. Ezen a módon befolyt 14.619 forint összeget AZ ALAPÍTÓ OKIRATBAN MEGHATÁROZOTTAK SZERINT KULTURÁLIS CÉLOKRA HASZNÁLTA FEL. A TOVÁBBIAKBAN IS KÖSZÖNETTEL FOGADJUK A TÁMOGATÁSOKAT. Adószámunk: 19149835 Köszönettel: KajAn Imre Az alapítvány titkAra AZ ESZTERGOMI ARANYHEGYI ÓVODA ÓVODÁSAI ÉS ALKALMAZOTTAI HÁLÁSAN MONDANAK KÖSZÖNETÉT AZOKNAK A NAGYLELKŰT TÁMOGATÓKNAK, AKIK ADÓJUK 1%-ÁT, 347.180 FORINTOT AZ INTÉZMÉNY ARANYUD­var Alapítványának javára ajánlották fel. AZ ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMA E KÖZLEMÉNYBEN HOZZA NYILVÁNOSSÁGRA, HOGY A TÁMOGATÁST GYERMEKEINK JAVÁRA, NEVELÉSI CÉLJAINK SIKERES MEGVALÓSÍTÁSÁ­RA HASZNÁLJUK FEL. Köszönjük valamennyi támogatónak a szíves se­gítségét, AMELYRE A JÖVŐBEN IS SZÁMÍTUNK. Számlaszámúnk: 10403648-36412529-0000 !, Onagy Zoltán írása H A P 1 BULVÁR Az üzlet nyomul Az üzlet előtt nincs akadály. Nincs hegyvonulat, óceán, társadalmi beren­dezkedés, semmi nem fogja vissza, ha menni akar. Áttör a Vasfüggönyön, lenyomja az ezeréves népszokást, ledönti a betonfalat, az esetleges rossz­érzést, az óvatos ellenkezést, mindent, ami útjába áll. Még csak elkezdő­dött, de várhatóan minden évben erősebb, követelőzőbb és elvárhatóbb lesz: a Halloween. Mint a kolorádó bogár: előbb csak itt, jövőre a fél or­szág, három év alatt lezabálja az összes krumpliszárat, telepetézi a paradi­csomleveleket. A néző meg ámul. Ez volna a Halloween-ünnep. Semmi közünk hozzá, de majd lesz. A Halloween a Mindenszentek előestéje, ősi kelta hagyományon alapul, a télkezdő ünnep neve. Skót és ír kivándorlók exportálták át a XIX. szá­zadban Amerikába. Az eredetileg meghitt családi ünnep, amely abból állt, hogy a gyerekek különös ruhákba öltözve járták köbe a településü­ket és cukorkáért, almáért ijesztgették a lakosokat. A cent és a dollár ek­koriban még szóba se került. Közép-Európában (és persze Magyarországon se) semmi néven nevezhető hagyománya nincs ennek a jókedvű, ijesztgetős napnak. És nem látható az sem, hogy olyan kemény társadalmi igény mutatkozna, szegény illetéke­sek karjukat széttárva azt mondják, kérem, meghajolunk a többség akara­ta előtt (hehe). Egyes egyedül az üzleti érdek és az üzleti haszon próbálja meg ráerőltetni a mulatásra, hülyülésre könnyen rávehető magyarokat, hogy egy olyan nem illeszkedő új módival társítsa, amelynek semmi köze az évszázados gyakorlathoz. Próbálkozik, és ha a pénz próbálkozik, annak többnyire eredménye van. Megjósolható, hogy ugyanúgy, mint az adventi koszorút (150 éve létezik a magyar gyakorlatban, német importszokás), vagy az angolszász Valentin-napot lenyomták a magyar kultszokások tor­kán, a Halloweennel is ez fog történi. A Mindenszentek és a halottak napja keresztény egyházi ünnep. Bensőséges gyásznap. Az ember utazik, hazamegy, szomorkodik egy kicsit, hogy milyen rövid az élet, gyertyát gyújt szerettei emlékére. Nem bulizik. A gyerekeknek egyébként is ott az összes többi nap, hogy jól érezzék magukat. ESZTERGOM A TERASZRÓL Novák Dezső és apám Van halottam néhány. Ahogy az évek telnek, az öregedő ember minden év­vel gyarapítja halottai számát, és ez mindaddig tart, amíg neki is meg nem gyújtják az első gyertyát. De akkor már aligha fáj, ha odacsöppen a viasz. Ezt jelenti a Mindenszentek. Meg azt, ahogy közeledik az utazás pillanata, egyre gyakrabban jut eszembe az Öreg. Apám, a futballbolond, a nagy fradista, aki nélkül elképzelhetetlen volt tévéközvetítés, akkor sem, ha há­rom kilométert gyalogoltunk, mert nekünk még nem volt televíziónk. Hogy szinte hősök voltak, az egyetlen örömszerző forrás a labdarúgóink vol­tak. Talán így van. Talán tudták is, mennyire fontosak. Talán azt is tudták, más hétköznapi mezítlábas em­bert súlyosan megmázsáltak volna, ha tized olyan dolgokat követ el, mint a kivételezett labdarúgók. Hogy most mit szólna az öreg, ha élne? Engem nem érdekel, nem érint, egy szar világ mindenhová besalakolt, miért vol­na kivétel a foci. Engem a foci-besúgók nem érdekelnek, az rendített meg inkább, amikor íróról derült ki, hogy körmönfontan odasündörgött, aho­vá küldték, és keményen, stiláris kiegyensúlyozottsággal jelentett a tartó­tisztjének, jelentette íróbarátait, azok asszonyát, azok kapcsolatait. Ehhez a három per hármashoz képest Novák egy balfék. Megszorongatták, és at­tól kedve járt a jegyzetecskékkel a Vásárcsarnokba. Ugye az a kérdés, mit mondana erre apám. Mit? Hát hogy a másik szent focista mert váltani, lelépett, amikor le kellett lépni. Varga „Zoli” szerint őrület, hogy Novákból hőst csinálnak. Nem ez az őrület, hanem az okozat. Az hogy a Fradi is, a szurkolók is (én nem, és nyilván apám se), két részre szakadt, amióta Novák kiállt, bevallotta, ő bizony besúgta a barátait, de soha olyat nem mondott, ami miatt ect., ect... ismerjük. De abnormális az is, hogy az egyik fél odaöleli Novákot, hogy Dezső bácsi, te egy hérosz vagy, nincs még egy ilyen bátor öreg labdarúgó, mint te, amiért ilyen tökösen vállal­tad ezt, a másik fél meg találkozni sem hajlandó vele. Közben, hogy az idiotizmusba mártott debilitás még nyilvánvalóbb legyen, Vargát teszik bűnössé, merthogy a mexikói olimpia előtt lelépett. Érti ezt valaki? Nem könnyű, belátom. Aki itthon maradt, súgott, mert megszorongatták ré­szeg vezetésért, homoszexualitásért, pedofíliáért, azért mert lopott az áru­házban, azért, mert, azért, mert. Az ember egy diktatúrából vagy meg­szökik, vagy tudomásul veszi, hogy kiszolgáltatott minden szinten. Nem Novák Dezső az egyetlen, és nem is százból az egy. És most majd szépen előbújnak, hiszen ettől kezdve nem bűn, inkább dicsőség, ha valaki felje­lentette a barátait, munkatársait. Varga - aki persze nem kompetens a tárgyban - azt mondja a kérdésre, „És a többiek?” - Biztosan érkeznek. Egyesek 30-40 évig jól éltek abból, hogy másokat feljelentettek. Tizen­négy évvel a rendszerváltás után pedig nevetgélve járkálnak köztünk. Ne­kem már semmit sem jelent az FTC. Régóta bomlasztják a klubot, és ezek a személyek irányítanak. Dalnoki Jenő szavait tudom ismételni: „Szégyelljék magukat! Sokan bolondnak tituláltak, de nekik is üzenem: engem nem lehet eltaposni.” És persze a kérdés, a legfőbb kérdés: ő mit szólna. Az apám. Milyen könnyen lett hős a becsületes, tiszta képű Novák Dezsőből, apám egyik kedvencéből.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents