Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)

2004-10-28 / 213. szám

2 • HÍDLAP • 2004. október 28., csütörtök SZLOVÁKIA Végrehajthatatlan / az egyházi restitúcióról szóló jogszabály A CEZ szívesen tárgyalna a villamos müvekről A CEZ energetikai társaság ké­szen áll arra, hogy egyeztetéseket kezdjen a Szlovák Villamos Művek (SE) 66 százalékos üzletrészének megvásárlásáról -reagált a cseh tár­saság Pavol Rusko gazdasági minisz­ter keddi kijelentésére, amely sze­rint megszakíthatják az Enellel most folytatott tárgyalásokat.- A mi álláspontunk nem válto­zik, megvárjuk, milyen helyzet ala-. kul ki - mondta Ladislav Kriz, a CEZ szóvivője. Az SE 66 százalékos részének el­adását Rusko azért függesztené fel, mert szerinte az Énei nem fogadja el Szlovákiának, az értékesítéssel kapcsolatos néhány feltételét. A Duna TV lexikonokat adományozott a nyitrai egyetemnek Magyar Nagylexikon köteteinek adománylevelét adta át Asbóth Jó­zsef műsorvezető Dániel Kluvanecnek, a nyitrai egyetem rektorának. A rektor az ajándék át­vétele után kiemelte: ez a gesztus is azt jelenti, hogy a nyitrai magyar pedagógusképzésre és a Közép-eu­rópai Tanulmányok Karára Magyar- országon is odafigyelnek. Az ünnepségen résztvett többek között László Béla, a Közép-európai Tanulmányok Karának dékánja és Sándor Anna, a magyar tanszék ve­zetője is. Csermák Zoltán, a Duna Televízió marketingigazgatója sze­rint 1995 óta mintegy kilencszázezer kötetet ajándékoztak a határon túli- aknak. - A kisebbségben élők számá­ra az anyanyelvükön írott szó több, mint a művelődés eszköze, mert a nemzeti identitás megőrzését is szol­gálja. összeköt nemzetünk egyete­mes kultúrájával - mondta Csernák. Egyesültek a roma szervezetek Új szervezetben egyesültek a Szlovákiában működő roma szerve­zetek. A Romák Fóruma elnevezésű új tömörülést az ország roma civil szervezetei és politikai pártjai hoz­ták létre. A tagok elmondása szerint nem a politikai fellépés érdekében hozták létre a fórumot, így kívánnak hatékonyabban fellépni a romák helyzetének javítása érdekében. A Romák Fórumában az ország­ban működő roma szervezetek 90 százaléka képviselteti magát, amely a létrehozóik szerint összesen 260 tömörülést jelent. • -K­Bombariadó egy pozsonyi iskolában Kedden délelőtt Pozsonyban is bombariadó miatt kellett félbeszakí­tani a tanítást a Dudváh utcai kö­zépiskolában. A rendőrség azonnal a helyszínre érkezett, az épületet bombakereső kutyákkal átvizsgáltat­ták, de semmilyen robbanóanyagot nem találtak. A vizsgálat ismeretlen tettes ellen folyik. Mivel az anonim telefonáló szervezetet veszélyeztetett tettével, egy és öt év közötti börtön- büntetésre is ítélhetik. • NS A törvénytervezet hemzseg a hi­báktól, így aztán elölről kell kezde­ni az egyházi restitúcióról intézke­dő szabályok jogi formába öntését. Mégsem lesz egyházi restitúció 2005 januárjától, mert a törvényho­zás által elfogadott jogszabály hibás és végrehajthatatlan. És ez csak azu­tán derült ki, hogy a köztársasági el­nök nem írta alá a megszavazott nor­mát. Az egyházak kárpótlásáról elő­ször parlamenti képviselők egy cso­portja dolgozott ki törvényterveze­tet. Ennek megvitatása és jogi hibái­nak feltárása után a kormány meg­bízta a földművelésügyi tárcát: ko­rábbi tapasztalataiból kiinduLva al­kossa meg a törvénytervezetet csak­úgy mint a magánszemélyek kárpót­Az egészségügyi ellátásról szó­ló törvény értelmében januártól csak a szülő írásos felhatalmazá­sával lehet majd elküldeni a gyer­mekeket a gyógyszertárba. Ezzel az intézkedéssel a kormány csök­kenteni akarja a gyermekeknél gyakran előforduló gyógyszermér­gezéseket.- Meglepődtem, hogy már az alap­iskolás gyermekek is milyen jól isme­rik az orvosságokat. Kíváncsiságból könnyen megkóstolják őket, amely gyakran mérgezéshez is vezethet- fi­gyelmeztetett Karol Dzupa (HZDS) képviselő, a parlament egészségügyi bizottságának a tagja. Úgy véli, hogy a dohánytermékekhez hasonlóan a gyermekek gyógyszervásárlását is meg kell tiltani. A törvény értelmé­ben minden egészségügyi szolgálta­tást, így az orvosságok kiadását is, a beteg felvilágosításának és belegye­zésnek kell megelőznie. A 15 évnél fi­atalabb betegek esetében a szülő be­leegyezésére van szükség. Amennyi­ben a gyógyszerész a gyermeknek a szülő felhatalmazása nélkül ad ki or­vosságot, akár fél millió koronával is megbüntethető.- Ez egy nagyszerű intézkedés. Minden rendeletet jónak tartok, amely növeli a gyógyszerek kiadá­sának a biztonságát. Csehországban már ez a gyakorlatban is jól műkö­dik - jelentette ki Ján Valjan, a Igent mondtak az alkotmányra Folytatás az 1. oldalról Ha az alkotmányt az összes európai uniós ország aláírja, akkor az unió az államra jellemző attribútumokkal fog rendelkezni a védelem és az adózás ! kivételével. A szlovák állampolgárok ezek után már az unió teljes jogú ál­lampolgárai lesznek. Az unió rendel­kezni fog köztársasági elnökkel és külügyminiszterrel is, saját zászlaja és himnusza lesz. Ebből következik, hogy az Európai Unió az alkotmány­ban rögzített államszövetség lesz. Ál­lásfoglalását Procházka Daniel Lipsic | igazságügyi miniszterhez is eljuttat­ta, aki több alkotmányjogászt is fel­kért, hogy fejtsék ki véleményüket az európai alkotmányról. • RGA lásáról szóló jogi normát, amely idén januártól hatályos, és az év végéig le­hetőséget biztosít a jogtalanul elvett vagyon visszaszerzésére, illetve a föl­dek nevesítésére. Simon Zsolt földművelésügyi mi­niszter a nyár folyamán tárcaközi egyeztetésre bocsátotta tervezetét, amelyet augusztus végén kellett vol­na a kormánynak jóváhagynia. Oda azonban már nem jutott el, sőt a par­lamentbe sem. A törvényhozás visz- szatért a képviselői indítványhoz, amelyben ugyan kijavították a kor­mány által kifogásolt részeket, a jog­szabály átírásakor a parlament alkal­mazottja hibákat követett el, a vég­eredmény tehát végrehajthatatlan jo­gi norma lett. A parlament írnokát azonnal elbocsátották. Szlovák Gyógyszerész Kamara alel- nöke. A patikusok nem félnek a tör­vény bevezetésétől, hiszen a leg­több gyógyszertárban eddig sem adtak ki gyermeknek gyógyszert. Mária Jablonská zsolnai gyógysze­rész szerint így legalább a patikuso­kat a betegek komolyabban fogják venni, hiszen sokan már csak eláru­sítónak hívják őket. Miklós László környezetvédelmi miniszter elkészítette a Szlovák Köztársaság árvizeiről szóló, 2004. január-augusztus időszakra vonat­kozó jelentését, amelyet tegnap a kormány elé terjesztett. A jelentés szerint a szóban forgó időszakban a Szlovákiában előfordu­ló árvizek egymilliárd korona kárt okoztak, és a védelmi munkálatok el­látása több, mint 100 millió koronát emésztett fel. Miklós azt javasolja, hogy azok az állampolgárok, akiknek az árvíz következtében a házukon, lakásukon, lakberendezési tárgyai­kon legkevesebb 100 ezer korona kár keletkezet, a kormánytól egyszeri, 30 A restitúcióban leginkább érdekelt református keresztény egyház nevét például rosszul tüntették fel, ami azt jelenti, hogy olyan egyház, amit a törvénytervezet említ, nem is létezik, vagyis ha életbe lépett volna a nor­ma, a református gyülekezetek nem kaphatták volna vissza föld- és erdő­területeiket, templomaikat és egyéb épületeiket. Minden valószínűség szerint az egész törvényalkotói mun­kát újra kell indítani. Bárdos Gyula, a Magyar Koalíció Pártjának frakcióvezetője a Magyar Rádiónak elmondta: pártja mindent elkövet ennek érdekében, az ehhez szükséges politikai akarat megfogal­mazása azonban a négypárti kor­mánykoalíció tanácsának a feladata. • (MR) A jogszabálynak ellenzői is akad­nak. Pavol Paska (Smer) képviselő, az egészségügyi bizottság tagja szerint ez a bürokratikus megkötés csak újabb adminisztratív feladattal terhel­né a gyógyszerészeket. A törvényből nem derül ki, hogyan nézzen ki a meghatalmazás és, mi alapján tudja majd eldönteni a patikus, hogy valódi. • RGA ezer korona kártérítést kapjanak. A kormány ezenkívül tárgyalt a géntechnológiák és a genetikailag módosított szervezetek alkalmazásá­ról szóló jogszabály-módosításról is. A Cartagena Jegyzőkönyv rendelke­zése szerint Szlovákia köteles létre­hozni egy központot, amely a gene­tikailag módosított szervezetek lét­rehozását, a velük folytatott kísérle­teket, országból történő kivitelüket és behozatalukat szabályozza, figye­lemmel kíséri. A genetikailag módo­sított szervezetek fogyasztása és al­kalmazása ugyanis beláthatatlan kö­vetkezményekkel lehet az emberek­re és az élő környezetre. • RGA Januártól csak szülői engedéllyel válthatják ki a gyerekek a gyógyszert T ámogatást kapnának az árvízkárosultak Kiss Emese jegyzete BÚCSÚ könnyek nélkül Vége. Nincs több behívó, nincs több halasztási kérelem, nincs több bizottsági meghallgatás, nincs több fájdalmas búcsú. A so­rozott hadseregről az önkéntes haderőre való áttérés voltaképpen történelmi fordulópont, így szám­talan gondolatot szül. Ha arra gondolok, hogy a honvé­delmi tárca több, mint százmillió forintot költ az utolsó sorkatonák búcsúztatására (a leszerelő sorka­tonák darabonként tizenhárom- ezer forintos dísztőrt kapnak aján­dékba), ideges leszek. Ha arra gondolok, hogy az elmúlt másfél évszázad alatt hány magyar fiú, apa, férj esett el a magyar zászlók alatt, szomorú. Ha viszont arra, hogy az én fiam már önként dönt­het a jövője felől, boldog. Ambiva­lens érzések ezek, amelyek bölcső­jét ezernyi aspektusból lehet meg­közelíteni, s bárki bármit tesz hoz­zá a témához, valószínűleg igaza van. Mert ugye, akárhogy is néz­zük, a hadsereg amellett, hogy el­vett (kitől éveket, kitől hónapokat), értékeket is adott, és ami még fon­tosabb, nevelt. Rendből, fegyelem­ből, hazaszeretetből százezernyi fi­atal tarsolyát tömte teli, és bár a folyamat nem volt mindig feleme­lő, többnyire tartást adott. Ez az érem egyik oldala. A másik, a ke­vésbé fényes már a megaláztatá­sokról, a meg nem érkezett leve­lekről, a megszakadt szerelmekről, a szétválasztott családokról szól. S hogy mi jön ezután? Ki tudja. Jó esetben párezer „zsoldos”, aki való­ban katona akar lenni, vagy anyagi, szakmai előmenetelben bízva elvál­lalja a haza védelmét, ilyen jellegű képviseletét. Hogy a sorozott had­sereghez képest milyen lesz az új, hogy a változás anyagilag és erköl­csileg mit ad és mit von el, hogy képes lesz-e krízishelyzetben is helytállni az önkéntes állomány, ma még talány. Egyelőre a kérdé­seké és a hité a főszerep, jobb hí­ján. A Magyar Honvédség min­denesetre 136 év után búcsúzik a sorkötelezettségtől, könnyek nél­kül, reményekkel teli, dísztőrrel és reklámkampánnyal. ! Napi hírújság a régió életéről 1 Lapigazgató: Száraz Róbert Főszerkesztő': Papp János Rovatvezetők: Bartal Tímea (régió), Koller Péter (szlovákiai bel- és külpolitika). Nagy Balázs (sport). Váczy H. István (kultúra) Munkatársak: Árpási Károly, Bukovics Krisztián, Czigler Mónika, Eprcss József, Gál Kata, Kiss Emese, Kovács Árpád, Muzslay Ágnes Lapterv: Balage P Szeder Tervezőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőségi titkár: Jászberény iné Kárász Krisztina Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: 4- 36 (33) 500-750, telefax: + 36 (33) 500-750, e-maíl: hidlap@strigonium.hu Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: 4-36 (33) 510-040 Felelős kiadó: dr. Gál Nóra vezérigazgató Hirdetésfelvétel: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: 4-36 ( 33 ) 500-750 A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelőssé­get. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 0 3 Stúrovo, Továrcnská 1., telefon: 036-756-2027 Előfizetési díj: egy évre 14 400 forint (1 918 korona), fél évre 7 500 forint (1 027 korona), negyedévre 3 900 forint (535 korona). Nyomda: Komáromi Nyomda és Kiadói Kft., 2901 Komárom, Igmándi út 1. (Postafiók 21.), felelős vezető: Kovács János ügyvezető igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents