Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)
2004-10-28 / 213. szám
3 MAGYARORSZÁG 2004. október 28., csütörtök • HÍDLAP • A Fidesz szerint válságban az agrárium Csökkenő támogatások, botrányos felvásárlások A magyar mezőgazdaság soha nem látott válságjeleket mutat - mondta Áder János, a Fidesz frakcióvezetője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. A mezőgazdasági kormányzatot „tétlenség és tehetetlenség” jellemzi, és ennek súlyos ára van - jelentette ki. Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter korábbi nyilatkozata szerint a magyar mezőgazdaság lehet a 2005-ös büdzsé nyertese. Ader János szerint a szocialista kormányzat ellehetetlenítette a családi gazdaságokat, szétverte a falugazdász-hálózatot. Szóvá tette, hogy a kormányzat folyamatosan csökkenti a különböző ágazatok támogatását. Az elmúlt száz évben nem volt olyan alacsony az állatállomány száma, mint most. A gabona után most a kukorica felvásárlása is botrányos körülmények között zajlik - közölte. Magyarországgal szemben Lengyelország sókkal inkább élvezi az uniós csatlakozás előnyeit a mezőgazdaság szempontjából - tette hozzá Ader János. A lengyel mezőgazdasági export jelentősen emelkedett. Lengyelország a koppenhágai tárgyalásokon hosszas egyeztetések után emelni tudta tejkvótáját, miközben Magyarország beleegyezett a kvóta csökkentésébe. Az is előfordulhat, hogy ha növekszik a tejfogyasztás Magyarországon, akkor az ország tejimportra kényszerül - jelentette ki a frakcióvezető. A 2005. évi költségvetési törvényjavaslatról szólva Lengyel Zoltán fideszes parlamenti képviselő is azt mondta, hogy a büdzsé „kétségbeejtő helyzetet” teremt az agráriumban. • (mtv.hu) Folytatódik az Orbán-kormány lakáspolitikája Némi módosítással ugyan, de folytatni lehet az Orbán-kormány lakáspolitikai koncepcióját - jelentették ki szocialista politikusok. Megmarad a kamattámogatás, és nem kurtítják tovább a másfél éve 120 ezerre csökkentett adóvisszatérítést sem. A legújabb szocialista javaslat arról szól, hogyan tudnak 30 év alatti fiatalok 10 százalék önrész megfizetése után saját lakást vásárolni. „Kvázi egy kicsi többletteherrel a saját lakásuk törlesztő részletét fizethetik a bérleti díj helyett. Ez nem egy generális megoldás mindenki számára, ez a megfelelő jövedelemmel, de nem megfelelő megtakarítással rendelkezőknek jelent könnyebbséget” - érvelt Horváth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselő. A kormánypárti képviselők elismerték: a lakás értékétől függően ez a megoldás minimum 70, de esetenként 100 ezer forintos többletterhet ró a fészekrakókra. Ez a kedvezmény Budapesten és a megyei jogú városokban használt lakás esetén 12, új lakás esetén 15 millió forintig, más településeken pedig 8 és 12 millió forint értékhatárig vehető igénybe. A Fidesz szerint azonban a programban csak a jól kereső pályakezdők részesülnek kiemelt bánásmódban. „Ez azt jelenti lényegében, hogy olyan fiatalokra gondol a szocialista program az igazságosság elve alatt, akik bruttó 3-400 ezer forintos jövedelemmel rendelkeznek. Hiszen a 110 ezer forintos nettó havi törlesztő részletet ilyen bruttó havi jövedelem mellett lehet felvállalni” - vélekedett Mádi László, a Fidesz országgyűlési képviselője. A szocialista fészekrakó program más területen is reformokat tervez: a lakbértámogatást 30 százalékra növelnék, az önkormányzatoknak hosszútávra bérbe adott ingatlan után pedig a jelenlegi 20 százalék helyett csak 10 százalékos adót kellene fizetni. • (hirtv.hu) Felelősségbiztosítás: az ár mellett a szolgáltatás is fontos November elsejétől december elsejéig lehet biztosítót váltani, de a kötelező felelősségbiztosítás bonusz besorolását csak akkor őrizheti meg az autós, ha viszi magával az erről szóló igazolást. Az átjelentkezés meg csak akkor lehetséges, ha saját kezű aláírásával jelzi a szándékot, vagyis levélben, illetve személyesen. Kemény kampány várható a jövő héttől, és - az előrejelzések szerint - tarifaemelkedés is. Tavaly mintegy 300'ezren váltottak biztosítót, vagyis a kötelező gépjárműbiztosítási piac 8 százaléka mozdult meg. Ez nem kis részben köszönhető az internetes alkuszcégek megjelenésének, melyekből idén már hat van és amelyek néhány adat alapján megmutatják, hogy az autós melyik társaságnál jár a legjobban. Több tízezer ügyfél ráadásul az online-cégeken keresztül kötötte meg új és mondta le régi biztosítását, amit akkor az egyik vezető biztosító kifogásolt is. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete azonban úgy vélte, az online-ügyintézés jogszerű volt. Idén azonban már nem teljesen az. Megváltozott ugyanis a kötelező gépjármű felelősségbiztosításról szóló törvény, így idén a bónuszfoko- zat elvesztése nélkül egyáltalán nem lehet évközben biztosítót váltani, és november elsejétől is csak úgy, ha írásban eredeti aláírással mondjuk le a régi szerződésfT illetve az új biztosítóhoz bonusz-igazolással érkezünk. Ha ezeket elfelejtjük, az új szerződés rögtön a legdrágább kategóriába sorol minket. A biztosítók egyébként a szombati napilapokban hozzák nyilvánosságra áraikat, amelyek a szakemberek szerint átlagosan kismértékű emelkedést mutatnak majd. Persze a tavalyi nagy vándorlás után mindenki erőteljes árversenyt jósol. A nagyok azonban nem csökkenthetik jelentősen áraikat, hiszen finanszírozni kell kárrendezési hálózatukat és szolgáltatási színvonalukat, a kis biztosítók közül viszont többnek be kell látnia, hogy az idei alacsony tarifákon emelni kell, ha fent akarnak maradni. • (MR) Visszajön a tévédíj Jövő márciusától előreláthatólag ismét lesz televízió-üzembentartási díj, mégpedig 525 forint havonta. A magánszemélyeket és a közintézményeket mindez nem érinti, a vendéglátóhelyek azonban hevesen ellenzik a tervet. Habár a tévéadó eltörlése a Medgyessy-kormány első intézkedései között volt, a jelenlegi vezetés a tervek szerint 2005-ben csupán részben hajlandó átvállalni a tévékészülékek üzembentartási díjának megfizetését. így a médiatörvény szerint mentességet nem élvező szervezeteknek készülékenként havi 525 forintot kell majd befizetniük a központi költségvetésbe. A tévéadót az APEH szedi majd be az érintett jogi személyektől. A 2005-ös költségvetés tervezete szerint a kormány továbbra is hajlandó átvállalni a magánszemélyek, az egészségügyi- és gyermekintézmények, a fegyveres erők és a rendvédelmi szervek, a közművelődési intézmények és közgyűjtemények, a diákszállások, illetve a szociális intézmények készülékei utáni befizetést. A döntést értelemszerűen a szállodák kifogásolják a leginkább; méltánytalannak tartják, hogy egy szolgáltatás után háromszor kell fizetniük. A hoteleket ugyanis fizetési kötelezettség terheli az Artisjus Szerzői Jogvédő Irodával, a műholdas csatornákat szolgáltató adott céggel és az állammal szemben is. • (gAl) Font: MSZP-MDF paktum Herényi Károly a frakcióvezető Szili-Dávid tengely alakult a parlamentben azért, hogy 2006- ban a Fidesz ne nyerhesse meg kétharmados többséggel a választást - mondta az MDF frakcióból kizárt Font Sándor. A független országgyűlési képviselő szerint Dávid Ibolyának ez a küldetése 2006-ban véget is ér, valószínűleg politikai karrierjével együtt. A független képviselő szerint furcsa, hogy még az ügyrendi bizottság döntése előtt elfogadták Herényi Károly javaslatát a bizottsági helycserékről, így ülhet be a biztosan Herényi Károly ellen szavazó Hende Csaba helyére Karsai Péter. Erre azért volt szükség - mondta Font Sándor -, mert várhatóan az SZDSZ képviselője nem fogja megmenteni az MDF frakcióvezetőjét, így kellett Karsai Péter szavazata. Font Sándor szerint Szili Katalin házelnök sokadik alkalommal tesz Dávid Ibolya kedvére, ezt kell majd törlesztenie a pártelnöknek 2006-ban a Fidesz ellenében. A független képviselő azt is elmondta: úgy tudja, ha az ügyrendi bizottság ismét megmenti Herényi Károlyt, akkor a lakitelkiek azonnal újból leváltják. Megerősítette azokat a korábbi értesüléseinket, miszerint Dávid Ibolya ez esetben három újabb ember kiléptetésével feloszlatná a frakciót és újat alakítana, így a parlamentbe történő befogadáshoz ismét a kormánypárti többség szavazataira lesz szükség. *** A Magyar Demokrata Fórum elutasítja Font Sándor és a Lakitelek- platform üres vádaskodását az MDF és az MSZP közötti állítólagos paktumról. A Lakitelkiek eddig is élen jártak az összeesküvés-elméletek gyártásában, amelyeknek nem volt és nincs is más célja, mint az MDF tekintélyének és népszerűségének rombolása - áll a párt közleményében. *** Bejött a papírforma a parlament ügyrendi bizottságában, amely másodszor is „megmentette” Herényi Károlyt a frakcióvezetői pozícióból való leváltástól. A Herényit támogató MSZP-sek mellett a tizenegy tagú testületben a többséget az MDF két nappal korábban „becserélt” delegáltja biztosította. Herényi Károly frakcióvezetőt tekinti az MDF képviselőcsoportja nevében eljáró képviselőnek az Ország- gyűlés ügyrendi bizottságának többsége a tegnapi szavazás szerint. Erre a testület hat tagja, öt MSZP-s és egy MDF-es képviselő szavazott igennel, de a Fidesz és az SZDSZ ezzel az állásfoglalással nem értett egyet. A Herényi ellen bizalmatlansági indítványt benyújtó csoport szóvivője, Balogh László azt mondta, hogy nem lepte meg az ügyrendi bizottság állás- foglalása, mert „árulkodó” volt az a folyamat, amellyel a testület eljutott a több, mint két hétig késleltetett döntésig. Balogh szerint az első bizalmatlansági indítvánnyal szemben tett Herényi-javaslatról, az „ötök” kizárásáról napok alatt döntött a bizottság úgy, hogy nem vizsgálta az indítványok hátterét, most pedig hetek kellettek ahhoz, hogy a háttér vizsgálatával megtartsák a frakcióvezetőt. Herényi Károly javaslatára hétfőn kicserélték az ügyrendi bizottság egyik tagját. A parlament hétfőn szavazott arról, hogy az időközben függetlenné vált Hende Csaba helyett Karsai Péter kerüljön a testületbe. A múlt héten ismertté vált, hogy a kisebbik kormánypárt nem fogja támogatni Herényit, így most az új tag szavazatán múlott, hogy a frakcióban továbbra is a Dávid Ibolya és Herényi Károly által fémjelzett irányzat kezében maradt az irányítás. • (MR) Az olasz biztossal Kovács László is bukhat Kovács László uniós energetikai biztosi jelöltségének kérdéséről csütörtökön Rómában egyeztet a külügyminiszter Gyurcsány Ferenccel, aki tokiói látogatásáról érkezik az európai alkotmány aláírására az olasz fővárosba. Strasbourgban egyelőre senki sem nyilatkozik hivatalosan az új Bizottság összetételéről, mindenki arra vár, hogy Barroso miről tud megállapodni a kormányokkal. Nyilvánvaló, hogy „kozmetikai változtatások” nem lesznek elegendőek. Négy-öt olyan biztos van, akinek a jelölése körül problémák merültek fel, tehát úgy néz ki, hogy személyi változás nélküli listával nem jöhet vissza Barroso. Magyarul: a dolgok jelenlegi állása szerint négy-öt nevet ki kell húzni a listáról. Kovács László pozíciója is veszélyben van, ugyanis az ő neve is szerepel a kritizált személyeké között. Néppárti források ugyan nem hivatalosan, de egyértelműen kijelentették, ha Buttiglionét leveszik a listáról, akkor kvázi ellentételezésként, egy szocialista biztosjelöltnek is mennie kell. O akár Kovács' László is lehet. • (MR) II. Erzsébet fogadta Mádi Ferencet Mádl Ferencet és feleségét audiencián fogadta II. Erzsébet. A két államfő közösen vállalt fővédnökséget a Nagy-Britanniában egy évig tartó kulturális rendezvénysorozat, a Magyar Magic felett. Dupláz a Suzuki A magyar miniszterelnök tokiói látogatásának végén tiszteletbeli magyar főkonzullá nevezte ki a Sanyo cég elnök-vezérigazgatóját. Gyurcsány Ferenc a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy kétnapos útjának hamarosan kézzel fogható eredménye is lesz. Mint mondta: a Sanyo több, mint 10 millió dolláros beruházással, az első ütemben 100 ember foglalkoztatásával napelem-gyártó üzemet létesít hazánkban, míg a Suzuki idei százezres autókibocsátását rövid időn belül meg akarja duplázni. Emelkedik a rendőrök bére A Belügyminisztérium javaslata alapján januárig visszamenőleg öt százalékos illetménykiegészítést kapnak novemberben a központi és megyei testületeknél dolgozó rendőrök. Ezt Lamperth Mónika miniszter mondta el a Magyar Rádiónak a kormányülés szünetében. Hozzátette: a döntés 2,2 milliárd forint többletkiadást jelent, amit a költségvetés általános tartalékából csoportosítanak át. Nagyobb költségvetési hiány Az Európai Bizottság szerint Magyarország jövő évi GDP-arányos költségvetési hiánya 5,5 százalékos lesz — ez az újonnan csatlakozott államok között az egyik legrosszabb becslés. A kormány ezzel szemben 4,6 százalékot vár, de az uniós becslés meghaladja a módosítások után elismert 5,3 százalékos deficitet is. A Brüsszeli Bizottság ugyanakkor 3,9 százalékra-becsüli az idei magyarországi növekedést, míg tavasszal ezt az arányt 3,2 százalékra prognosztizálta. Decemberben népszavazás A kormány kezdeményezi, hogy a köztársasági elnök december 5-re írja ki a kettős állampolgárságról szóló népszavazást is. László Boglár szóvivő a kormányülés után elmondta, hogy a két referendum, a kórházprivatizációs és a kettős állampolgársági öszevonása milliárdos megtakarítást jelentene. A kormány döntött arról, hogy egyszeri juttatásként 1,8 milliárd forintot fordít az egészségügyi ágazatban a mentésben és a járóbeteg-ellátásban résztvevő dolgozók keresetkiegészítésére. Határoztak a miniszterek arról is, hogy 3,7 milliárd forintot különítenek el a Mátyás-templom 2007-re elkészülő rekonstrukciójához. • (MR) Új pártigazgató az MSZP élén Oláh Lajos, az eddigi Hajdú-Bihar megyei elnök lett az MSZP új pártigazgatója. Az országos elnökség kialakította a testület munkamegosztását. A szocialista párt elnöke irányítja a politikai életet, a működést és a szervezetet, az elnökhelyettes foglalkozik az elnökségi tagok munkájának koordinálásával, tehát a párt szervezési feladatait látja el - közölte Hiller István, az MSZP elnöke. • (hirtv)