Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)

2004-10-27 / 212. szám

2 HÍDLAP • 2004. október 27., szerda SZLOVÁKIA Liberalizálódó energiapiac A parlamenti képviselők tegnap elfogadták az energetikáról szóló új törvényt. A jogszabálynak köszön­hetően olyan változások következnek be a szlovák energiapiacon, amely­nek köszönhetően az országban mű­ködő vállalatok maguk választhatják ki, melyik villamos energia- vagy gázszolgáltató szolgáltatásait kíván­ják igénybe venni. Vladimír Palkó megúszta Megszüntették a Markíza Televízió 38 dolgozója által Vladimír Palkó belügyminiszter ellen indított bünte­tőeljárást. A Különleges Ügyészség illetékes ügyésze azért szüntette meg a miniszter elleni eljárást, mert a hi­vatalos álláspont szerint a feljelentést nem az illetékes személy tette. Palkó ellen múlt év októberében kezdeményeztek eljárást a televízió dolgozói. A miniszter egy 2003 szeptemberi politikai vitaműsorban korrupcióval vádolta a Markízát, és azt mondta, hogy lejáratókampányt folytatnak ellene. Az emlékezetes műsor után, 2003. szeptember 20-án a KDH kijelentette: politikusaik a továbbiakban nem vesznek részt a Markíza műsoraiban, és nem nyilat­koznak a televízió munkatársainak. Kevesebb pénz a győgyfürdó'kre Az egészségügyi reform egyebek mellett a gyógyfürdői ellátás rend­szerét is megváltoztatta. Ezentúl ke­vesebb lesz a teljes egészében az egészségügyi biztosítók által térített betegségek gyógykezelésének száma. Az eddig 167 betegség gyógyfürdői kezelése helyett csupán 74 esetben lesz lehetőség az egészségügyi bizto­sítók térítését igénybe venni. Ebbe a csoportba tartoznak majd a balese­tek, valamint szívroham és a külön­féle operációk csoportja. A 18 év alatti gyermekek sem fizetnek a gyógyfürdői ellátásért. A betegségek egy másik csoportja esetében a biztosító kizárólag a gyógykezelés költségét téríti, a szál­lást és az étkezést maguknak a páci­enseknek kell majd kifizetni. • -K­Nem korlátozzák az elnök jogkörét Ivan Gasparovic köztársasági elnök a hét elején fogadta Mikulás Dzurinda miniszterelnököt és Pavol Hrusovskyt, a parlament elnökét A találkozón mindannyian megegyez­tek, hogy nem támogatják a köztársa­sági elnök jogkörének korlátozását- Nem vagyok a híve az alkotmány elhamarkodott és gyakori változtatásá­nak. Most sem látom az okát annak, hogy elhamarkodottan döntsünk — mondta Hrusovsky Dzurinda is hozzá­tette, hogy az SDKU sem akarja mó­dosítani az alkotmányt, ők sem szorgal­mazzák az államfői jogkörök szűkítését. Bárdos Gyula, az MKP frakcióve­zetője vetette fel a napokban, hogy el kellene gondolkodni az alkotmány módosításán, a köztársasági elnök jogkörének korlátozásán. Bárdos azt akarja ezzel elérni, ne fordulhasson elő, hogy az államfő csak azért nem ír alá egy törvényt, mert nem ért egyet a tartalmával. Gasparovic kije­lentette, hogy az eddig megvétózott 12 törvény egyikét sem politikai okokból, hanem jogi és technikai hiá­nyosságaik miatt utasította vissza. A közjogi méltóságok az eszmecse­re után elmondták, hogy elégedettek Mikulás Dzurinda a találkozó kimenetelével. - Meg­egyeztünk, hogy ezután még hatéko­nyabban fogunk együttműködni. Ez­zel azt szeretnénk elérni, hogy a köz- társasági elnök úr egyre kevesebb törvényt utasítson vissza - tájékozta­tott a parlament elnöke.- Örülök, hogy találkoztunk, hiszen megbeszéltük, hogy mely területeken kell szorosabban együttműködnünk. Megismertük egymás álláspontjait, amelyek, bár sokszor különbözőek, de nem gátolnak meg minket abban, hogy a jövőben együttműködjünk - jelen­tette ki Gasparovic. - Én is úgy vélem, hogy hasznos volt ez a találkozó - mondta a miniszterelnök. Az államfő szerint néhány kérdés, például Török­ország európai uniós tagságával kap­csolatos szlovák álláspont, még nyitva maradt. Erről még mindenképpen tár­gyalniuk kell. Hrusovsky azt szeretné, ha erről népszavazást írnának ki. • • - » Összefogásban fejezik be a Nemzeti Színházat Ivan Miklós pénzügyminiszter a Gazdasági Miniszterek Tanácsán elmondta, hogy a Szlovák Nemzeti Színház építési munkálatainak a befejezését előreláthatólag a Truthheim invest társaság fogja véghezvinni. A Gazdasági Miniszté­rium három pályázó közül válasz­totta ki az említett társaságot, amely már a pozsonyi Carlton Hotel felújításába is bekapcsolódott. A Turthheim társaság 800 millió koronával fog hozzájárulni az építke­zés befejezéséhez. Valójában a szín­házat két részvénytársaság fogja be­fejezni. Az egyik a Gazdasági Mi­nisztérium által működtetett rész­vénytársaság, amely az eddig felépí­az építési munkálatok befejezését és a színház működtetését is. A színházban A nemzeti színház félkész épülete madártávlatból tett épületet birtokolná, és a részvé­nyek 51 százalékával rendelkezne. A részvények 49 százaléka pedig a ma­gánbefektetőhöz tartozna. A másik részvénytársaság részvényeinek 66 százalékát a magánbefektető, 34 szá­zalékát pedig az állam birtokolná. A magánbefektető fogja biztosítani ugyanis nemcsak színházi termek, ha­nem szálloda, hivatalok, sőt tárgyaló- termek is lesznek. A miniszterek abban is megegyeztek, hogy az állam a pro­jekt részévé teszi a színház körüli föld­területet is. így a befektetőnek nem­csak a színházat kell befejeznie, hanem rendbe kell hoznia a környezetét is. Miklós elmondta, hogy még pon- tosítaniük kell a befektetői és az állam kapcsolatát, valamint a részvénytár­saságok létrehozását. Először tár­gyalni fog’nak a Gazdasági és a Kul­turális Minisztériummal, valafnint a befektetővel, a kormány majd csak ezek után fog dönteni a Szlovák Nemzeti Színház befejezéséről. • RGA Nehéz idők várnak az autósokra Vakvágányra került az Enel-tárgyalás Az olasz Énei energetikai társa­sággal folytatott tárgyalások megszakítását fontolgatja Pavol Rusko gazdasági miniszter. A Szlovák Villamos Művek (SE) 66 százalékos részének eladását Rusko azért függesztené fel, mert szerinte az Énei nem fogadja el a kormány, az értékesítéssel kap­csolatos néhány feltételét.- Egyelőre nagyon kevés javaslatun­kat fogadták el, és viszonylag kevés idő áll rendelkezésre, mivel a kormány mindössze három hetet adott a meg­egyezés kialakítására - mondta tegnap a miniszter, aki szerint két lehetőség létezik: vág)’ nem fogják támogatni a mostani beruházóval folytatott egyez­tetéseket, vagy a sorrendben második ajánlattevővel ülnek asztalhoz. A gazdasági tárcavezető a jelenleg stagnáló tárgyalások folytatására akkor lát lehetőséget, ha az Énei megváltoztatja eddig, szilárdan kép­viselt álláspontját. Mikulás Dzurinda kormánya ok­tóber elején határozta el, hogy a Gazdasági Minisztérium javaslatára az Enellel kezdik meg a villamos művek eladásáról szóló tárgyaláso­kat. Az olasz vállalat 33,6 milliárd koronás vételárat ajánlott fel a szlo­vák cégért. A második legjobb aján­latot a cseh CEZ adta, aki 27,7 mil­liárd koronának megfelelő összeget lenne hajlandó fizetni a Szlovák Villamos Művek 66 százalékáért. A sorrendben az orosz InterRAO a harmadik, 22 milliárd koronát kí­nálva a kormánynak. • -K­Folytatás a 2. oldalról Hasonló büntetés vár arra a sza­bálytalanul közlekedő sofőrre is, aki a kereszteződés előtt az „Állj!,, uta­sítást nem veszi figyelembe, vala­mint aki a tilos jelzés ellenére is át­hajt a vasúti átkelőn. Hasonló sors vár arra a sofőrre is, aki tilosban közlekedik a gépjárművével. Az a járművezető, akinek bevonták a jogosítványát, semmilyen gépjár­művet nem vezethet. Ha a kormány és a parlament elfogadja ezt a tör­vénymódosítást, akkor az 2005. már­cius 1-jétől lép majd hatályba. A törvénymódosítás szerint a rendszeresen és ismételten szabály­talanul közlekedő járművezetőknek szakmai rátermettségből újra vizs­gát kell tenniük. Pontosabban azok­ról a sofőrökről van szó, akik egy­mást követő 12 hónap alatt öt vagy ennél is több esetben szegik meg a közlekedési szabályokat, vagy két, esetleg ennél több esetben követnek el a szabálysértéssel kapcsolatos bűncselekményt, továbbá két vagy több alkalommal okoznak közleke­dési balesetet. A vizsgaeredménytől függően akár a járművezető jogosítványát is elvehetik. A jogszabály-módosítás célja, hogy Szlovákiában ösztönözze a biztonságosabb közlekedés megte­remtését, hogy kiszűrje az utakról azokat a járművezetőket, akik elő­idézik a sokszor tragikus kimenetelű közlekedési baleseteket. Kétezer ko­ronáról négyezer koronára nő a biz­tonságos közlekedést veszélyeztető szabálysértésért kiróható helyszíni bírság is. Ha a gépjármű nem telje­síti a szabályos közlekedés feltétele­it, akkor négyezer koronáig terjedő büntetés szabható ki rá. • RGA Válent Dóra jegyzete Adósságshow Hihetetlen, de igaz. 2004 októbe­rét írjuk, s Magyarország, ez a pi­ciny európai állam Zalatnay sza­badságát siratja. Ma reggelre min­den médium erről ír, beszél, talál­gat, s az emberek kajálják a felna­gyított féligazságokat, mintha mu­száj lenne. Ha ma este, főmű­soridőben „A” csatorna a magyar államadósság törlesztésének reális lehetőségét vázolná, „B” pedig Ci- ni sanyarú jövőjét ecsetelné, tutira „B” csatorna nyerne, mégpedig egetverő fölénnyel. Ez a szomorú jelen. Nagykanállal habzsoljuk szegény Cini keserű történetét, a halk zenei aláfestés hatására mor- zsolgatjuk a könnyeinket, miköz­ben fogalmunk sincs, mi történt valójában. Nem baj. Ez kell ne­künk, a nyúlós maszlag, a rózsa­szín panes, s hogy mindig legyen kit sajnálni. Hogy a kereskedelmi médiumokat egyáltalán nem ér­dekli Zalatnay, mint ember, hogy nekik csak a nézettség, az eladási példány, vagyis a bevétel számít, nem tűnik fel senkinek. Pedig ez az igazság. Továbbá az, hogy Zalatnayt összesen 120 millió fo­rint kárt okozó, többrendbeli, üz­letszerűen, bűnszövetségben elkö­vetett csalás bűntettében találta bűnösnek a bíróság. Mi csak azt olvashatjuk a sztárnapilapban, hogy Cini a következő években csak szürke rabruhába öltözhet, s hogy nem festhet hajat, miközben tény, hogy az elítélt énekesnő az utolsó pillanatig Mercedesszel uta­zott, kertes házban lakott, étterem­ben ebédelt, pedikűröshöz járt és partikon vett részt. Talán ha eze­ket az összegeket is adóssága tör­lesztésére fordítja, vagy ha utolsó szabad napjaiban nem az RTL Klub kameráira, hanem 13 éves kislányára koncentrál, riyugodtabb lenne a lelke. Istenem, ő így gon­dolta jónak, ezt jelenti a döntés szabadsága. Csak akkor nem kéne könnyek nélkül sírni, előadva a legodaadóbb anyát, a szegény, be­teg, kisemmizett üzlettársat, a megcsalt barátnőt. De ha bármi áron muszáj bedolgozni őt az „ár­tatlanul elítélt sztár” szerepkörbe, ám legyen, csak az erről készült realityt ne akarják letuszkolni a torkunkon, ha kérhetjük. S'S'....*. Sy*'?? ÍDLAP Napi hírújság a régió életéről Lapigazgató: Száraz Róbert Főszerkesztő: Papp János Rovatvezetők: Bartal Tímea (régió), Koller Péter (szlovákiai bel- és külpolitika). Nagy Balázs (sport), Váczy H. István (kultúra) Munkatársak: Árpási Károly, Bukovics Krisztián, Czigler Mónika, Epress József, Gál Kata, Kiss Emese, Kovács Árpád, Muzslay Ágnes Lapterv: Balage P Szeder Tervezőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőségi titkár: Jászberényiné Kárász Krisztina Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: 4 36 (33) 500-750, telefax: + 36 (33) 500-750, e-mail: hidlap@strigonium.hu Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Felelős kiadó: dr. Gál Nóra vezérigazgató Hirdetésfelvétel: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 ( 33 ) 500-750 A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelőssé­get. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 0 3 Stúrovo, Továrenská 1., telefon: 036-756-2027 Előfizetési díj: egy évre 14 400 forint (1 918 korona), fél évre 7 500 forint (1 027 korona), negyedévre 3 900 forint (535 korona). Nyomda: Komáromi Nyomda és Kiadói Kft., 2901 Komárom, Igmándi út 1. (Postafiók 21.), felelős vezető: Kovács János ügyvezető igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents