Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)
2004-10-16 / 206. szám
Áfa nem arra d amerre a szél fújja Az újságírónak izzik a tenyere. Helyesebben izzad. Kérdezni készül, magában gombolyítja kérdései fonalát. Édesanyám imádja Bachot, de még nem hallotta játszani Xavért. Leginkább az orgonista piros-fekete, kötött sáljára emlékezett, aminek másolatával megajándékozta fiú unokáit, leutánozva a művész egy jelentős momentumát. Xavérban van valami sálas sárm, olyan nyakam köré tekerem, hanyagul hátam mögé dobom az életet. Mindig is kilógott az előre gyártott ideológiák dobozából, élete erdejében csak saját szeleknek hajlott engedelmesen. Szőgyén, római katolikus templom, karzat. Pad, kopottas ülőpárnával. Varnus Xaver orgonaművésszel felvidéki hangversenye egyik állomásán beszélgettem.-Hogyan jött létre ez a felvidéki hangverseny-körút?- Szüleimmel gyakran látogattuk magyarországi rokonainkat, felkerestük a szülőföldet, ahonnan elvileg származom. Lehet, hogy elítélendő, de egyszerűen kivert a veríték, borsódzott minden tagom a helytől, az ott élőktől pedig „tájidegennek” éreztem magam. Teljesen kizárt — gondoltam én - hogy innen eredek, hogy itt vannak azok az ősök eltemetve, akiknek folytatása vagyok. Pár évvel később igazolást nyertem sejtésemre. Édesanyámmal a Felvidéket jártuk. Egy Rimaszombat melletti temetőben leltük fel igazi gyökereinket, a parcellákban egymást érték a felmenők sírjai. Édesanyámnak a könnye potyogott egyre, én meg álltam csak és éreztem, ide tartozom, valahol itt ereszthetett csírát a mag, melyből lettem.- Más az itteni közönségnek játszani, mint mondjuk Magyarországon, vagy külhonban?- Kicsit visszakanyarodva az előző kérdéshez a kultúrában és a zenében sem léteznek politika szabdalta határok. Ebben a rendszerben nincs külön Magyarország, vagy csak Szlovákia és ilyen tekintetben nincs is teoretikus magyarázata, miért született a három felvidéki hangverseny. Elkülönülve talán Európa jeleníthető meg, mint kulturális egység, hiszen a hagyományok ágai itt egy törzsbe kapaszkodnak. Mégis akár Magyarországon, Párizsban, vagy a tengerentúlon játszom, hátam mögött mindig ugyanavval az őszinte befogadással, zenei nyitottsággal találkozom. Nincs különbség. Bachot vagy Albinonit hallgatva a különböző nációk azonos nyelvet beszélnek.- Legszívesebben Bachot játszik. Minek tulajdonítható a kötődés?- Nem tudom teljesen egyértelműen körülírni, de Bach műveivel úgy vagyok, mintha saját elkésett pillanataim lennének. Olyan mélységesen értem, amiről beszél, mintha a leütött billentyűkön ujjaim, a részem egy folytatása lennének a kottába varázsolt hangok. Ugyanígy vagyok Kosztolányival is. Olvasom és az az érzésem, tized másodpercekkel előttem fogalmazza meg gondolataimat. Talán csak csintalan véletlen, hogy a Kosztolányi ősök sírjai a Varnus nemzetség nyughelyének tőszomszédjai. Ha nagyon akarom, azt is gondolhatom, hogy átszivárgott hozzánk Kosztolányi szellemisége.- Ha találkozhatna Bachhal, milyen szituációt tudna elképzelni?- Szinte minden irományt és széljegyzetet elolvastam róla, ami megmaradt az utókornak. Mint embert megismerve valószínűnek tartom, hogy nagyon hamar és nagyon véglegesen összevesznénk. Kiállhatatlan, randa természetű férfi volt, akit örökös háborgása és magába fordulása indított hatalmas erejű műveinek megkomponálására. Talán ha sorsa kegyesebb, természete becsesebb, sosem született volna meg a Karácsonyi oratórium, vagy a H-moll mise.- Sípok, pedálok, derengő és vihart kavaró hangok. Van bennük valami üzenet?- Hogyne! Aki itt ma belépett az ajtón, hogy engem meghallgasson, kíváncsi valamire. Szerintem ezer em2004. október 16., szombat • HÍD LAP bérből jó ha ötven tudja, pontosan miért is jött el, mire az amire éhezik. Nekem célom, hogy odavezessem őket a zene oltárához, hogy a mai ropogós papírpénz szagú kultúrában újra felhághassunk az érték nevű hegyre. Most, ahogy lenézek innen a karzatról és látom megtelni a templom padsorait, szinte hallom a kérdőjeleket. Úgy szeretnék a hangverseny végén felállni, hogy itt ma mindenkiben megerősödjön az érzés, világosan tudja, hogy Bachot, vagy bármi nemes zenét hallgatva élete egyszerűen jobb lesz. Utolsó tétel: Ravel, Bolero. Orgonára, fúvósokra és dobra áthangszerelve. Utolsó mennydörgő taktusok - egyetlen ember sem bírta ülve. Állt ezer ember milliméterekkel a padló felett. Xaver visszaült az orgonához. Talán ő nem hallotta, hogy a billentyűk nyomán halkan együtt dúdolja a Megkötöm lovam-at az embertenger. • Lőrincz Zsuzsa SS Őszi hangulatok, új színfoltok Megnyílt a nyergen Kernstok Művészkör őszi tárlata Ismét friss és új témák, érdekes és szép pillanatok lettek megörökítve a műalkotásokon, amelyeket Nyergesen, a helyi Kernstok Művészkör őszi tárlatán láthatunk. A kiállítást Inokay Zsomborné önkormányzati titkár nyitotta meg, külön figyelmet szentelve minden egyes művésznek. Lőcsei Krisztina keramikus alkotásai ismét elbűvölték a látogatókat. Hagyományos, mélyzöld színeivel, öblös, néhol karcsú, néhol gömböly- ded formáival megfogja nézőjét, s szinte mindenkiben felmerül a gondolat, hogy szeretne egy ilyen kincset a saját lakásába is. Gelencsér Gézáné képei olyan gyönyörűen csillognak a lámpafénynél, hogy senki nem mer hozzájuk nyúlni. Persze mindenki arra vágyott, hogy megérintse őket! Mert mitől tükröződik rajtuk ilyen élénken a fény? Mint megtudtuk: zománcképek. Nem tűzzománc, csak zománc! Érdekes formák, összefolyó barnás-rőtvöröses színek. Magányosan álldogáló kopár fatörzs a mélykék háttér előtt. A sötét tónusok után szinte rikít a világos, narancsos színekben tobzódó utcarészlet - ez már akvarell. Kibújik a felhők közül a nap... Egyszer majdcsak előbújik. Szlávik József képét látva ebben reménykedünk valamennyien. Igazi KÉK kék, kék keretben. Szinte érezni lehet a felsejlő meleget a festmény előtt. Színes, mívesen megfestett dobozok. Kerekek, oválisak, szögletesek. Berta Ilona alkotásai is szerepelnek a kiállításon, bár ő nem tagja a művészkörnek. Egykor azonban ő is nyerge- si volt, jelenleg is vannak családtagjai a városban. O kint él Németországban, ott kezdett el hobbi szinten foglalkozni a doboz-festéssel és beleszeretett ebbe az aprólékos, pepecselős, ám igen esztétikus ajándéktárgyakat eredményező munkába. Ezen a tárlaton is bemutat az alkotásaiból néhányat a nagyközönségnek. Laczkóczkiné Pánczél Ágnes naiv alkotásai tájakat ábrázolnak. Nemes Istvánná most egészen apró alkotásokkal is meglepte a látogatókat. Virágcsokrok, tájak lekicsinyített képei, Mária a gyermek Jézussal. Kivételes élmény lehet az erdőt járni akkor, mikor megkezdődik a szarvasbő- gés. Jákói Géza képén szinte ijesztően hatalmasnak, emberfelettinek látjuk a szarvasbikát. Tekintetéből szelídség tükröződik, mégis borzongást kelt megfeszülő izmaival, vadságával. Pipacsmező. Szinte érintetlen természet. Aztán szembe ötlik a villanypóznák sora - Megyei Erzsébet képén felismerhetjük Nyergesújfalu környékét. Fái a vízparton talán egy tóba mártogatják fáradt gyökereiket, akár egy öreg anyóka, rőzsehordás után. Csendes tájak, nyugodt hangulatok lebegnek a szemünk előtt Ballabás János képeit látva. Foltok, összefolyó színek és vonalak - mégis árad belőlük a harmónia. A csend így pihentető. Ahogy az ő képeit nézem, hallom a fű zizegését, látom a tó fodrozódását, érzem a szomorúfűzek leveleinek susogását a szélben. ízléses és csöppet sem mesterkélt akvarellek. Hát ennyi. Különböző stílusok, színek és alapanyagok kavalkádja, egy térben és időben. Érdemes betérni a nyergesi Ady Endre Művelődési Ház kiállítótermébe és sétálgatni egy kicsit. A csendet csak a korhadt padló nyikorgása zavarhatja meg, a fény minden alkotást más oldalról fon körbe. Csak nézelődünk és ámulunk: sokan vannak még, akik tudnak szépet adni. Mindnyájunknak. • MAGYAR
