Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)
2004-10-16 / 206. szám
• HÍDLAP 2004. október 16., szombat hídlapmagazin János mester visegrádi üvegműhelyében A fold alól előkerülő cserepek és üvegek alapján próbálják a régészek és fanatikus kutatók összerakni múltunkat, miközben tárgyak formájában tárják elénk a könyvekből ismert korabeli életet. Ki ne látott volna - a laikus számára egy kőhalomnak tűnő rom között - ásóval, kis lapáttal dolgozó régészeket? Ki ne szeretett volna a helyszínen lenni és kérdezősködni a feltárás során, nem pedig a kerítésen kívülről találgatni, hogy vajon mit találtak a föld mélyében. Visegrádon jártunk, a középkori Magyarország központjában, ahol egyedülálló középkori lelet került a felszínre. Elöljáróban csak annyit: a XV. században még működő üveghuta romjaira bukkantak a régészek a nyáron, de a terület további kincseket is rejthet. Mészáros Orsolya-Az lesz a legjobb, ha a kolléganőmmel elmennek a helyszínre, ott majd mindent részletesen elmesél - fogad Szőke Mátyás múzeumigazgató, az ásatás vezetője, s közben beljebb tessékel a palotába. Meséli, a leletnek közvetlen esztergomi vonatkozása is van, mert Estei Hippolit esztergomi érsek 1491-ben a most feltárt visegrádi üveges műhelytől, az egykori János üveges mestertől 5000 darab ablakszemet vásárolt, amellyel az esztergomi palota királynéi lakosztályának ablakait üvegezték be. Mire az igazgató ideér elbeszélésében, megérkezik ideiglenes kalauzunk, Mészáros Orsolya régész. Búzás Gergely mellett végig részt vett a július közepén elkezdett ásatási munkákban. (Miközben ismerkedünk, azon tűnődöm, nehéz a csinosan öltözött hölgyet elképzelni, amint rövidnadrágban, a földön térdelve, koszosán kutat a romok között). Közben Mészáros Orsolya a középkori üvegkészítő mesterséget ábrázoló metszetekkel örvendeztet meg. A rajtuk látható műhely a helyszínre érve, láthatóvá válik a maga rendezett szépségében, hiszen Visegrád szívében, a Rév út 5. szám alatti telek a város középkori életének egy fontos részletét rejti. Vegyszeres tisztítás Újraélt középkori mesterség Több ház is van a területen, a falak négy méter magasak, valamennyi középkori eredetű. A terület öt éve magántulajdonban van, de mivel most tavasszal jelezte a tulajdonos, hogy építkezni szeretne rajta, el kellett kezdeni a régészeti feltáró munkát. Műemlék szempontból ugyanis védett a hely, ezért szükséges feltárni a területet, mielőtt még megkezdődnének a földmunkák. Az ásatásokat június és augusztus között rendkívül feszített tempóban végezték. Senki sem számított arra, hogy egy ilyen leletre bukkannak: a több évszázados „sitt” alatt egy teljes műemlék együttes lapult. A kívülről teljesen az utcaképbe illeszkedő kapu még csak nem is sejteti, hogy milyen értékek lapulnak mögötte, a felületes járókelő maximum egy romos építési telket lát a fák között. A kapun belépve azonban már feltűnik jobb kéz felől az egy méter széles, hosszan előrefutó árok.- Ez egy kutatóárok - kezd bele mondókájába Mészáros Orsolya, majd hozzáteszi: „a feltárási munkák kezdetén rögtön egy középkori utcára bukkantunk”. Az árok mentén valóban látszik a kövezet, ami a Duna felé vezet és állítólag tovább folytatódik a szomszédos telkek alatt. A kerítésre merőlegesen ásott árok útját egy diófa keresztezi. Mint kiderül, a fa árnyéka egy középkori faház romjait rejti. Az első árulkodó leletekre itt bukkantak.- Rengeteg üvegdarabot találtunk a házon kívül is, és a leletek mennyisége illetve minősége jelezte, nem egyszerű használati tárgyakról van szó, főleg azért, mert nyersanyag és hideg olvadék is akadt köztük - meséli a régész. Ekkor még nem tudták mi lapul a telek végén álló romos falak alatt. Megállva az ásatási terület közepén jobbra húzódik az a kutatóárok, amelyik a feltárt üvegműhelybe vezet, bal kéz felé pedig egy másik falmaradvány mered ki a földből. Hogy mit őriz: pincét vagy egyéb hasonló szenzációs titkokat, még nem lehet tudni. Lábam előtt szépen rakott kút helyezkedik el.- Feltételezhető, hogy a kút is a középkorból származik, mivel akkor volt jellemző ez a szép, szabályos építési forma - felel ki nem mondott kérdésemre szakavatott vezetőnk. Régész segítőnk elmondása szerint először találtak olyan leletet a középkori városrészben, ahol egy teljes porta maradványait rejti a föld mélye. Ezer fokon izzott az üveg A felszín alatt körülbelül fél méter mélyen található a műhely Az épület négy helyiségből áll, mind a négynek külön bejárata van. Az eredetileg kétszintes ház leghátsó ajtaján lépünk be, lábam alatt az 1400-as években letett téglaburkolat fedi a földet. Körülöttem vastag falak, amelyeket másfél méter magasan borított a törmelék és a sitt, mielőtt kiszabadították alóla a leletet. Az épület még az Anjou-korban főúri palota volt. Akkor is négyhelyiséges ház volt, téglapadlóval, és az ahhoz tartozó kandallóval. Később az 1480- 90-es években épült bele az üvegműhely Hogy pontosan mikor, nem tudni, hiszen a levéltári kutató munka még csak most kezdődik, de az bizonyított, hogy 1491-ben már működött. A régészek feltételezik, hogy ha Beatrix királyné visegrádi mestertől rendelt üveget az esztergomi palota ablakaihoz ebben az esztendőben, akkor ez a műhely nem csak hogy működött, de országszerte ismert és elismert lehetett. Talán a visegrádi királyi palota számára is itt készítették az üveget.- Nagyon jól felszerelt üvegműhely volt, ehhez hasonlót nem ismerünk máshol ebből a korból - magyarázza tovább a visegrádi lelet különlegességét kalauzunk.- Konkrétan egy kemencében állunk - figyelmeztet, miután egy kicsit beljebb merészkedem a műhelyben. Ebben az előkészítő kemencéKorabeli rézkarc ben keverték össze a kvarcot, homokot, majd nagy hőfokon összeolvasztották. A tüzelő része a bejárat felől volt, az üveget pedig a tojásdad formájú búbos kemence másik oldaláról vette ki a mester. Ez volt a művelet első lépése. Az első kemence körül látható lyukak valószínűleg olyan felépítményeket tartottak, amelyek az üveg kiemelését segítették. Innen csak egy lépés volt a következő, már a szomszédos helyiségben álló négyszög alaprajzú kemence, amelyben az üvegkészítés folyt. A munkafolyamat A középkori műhely eddig feltárt része innentől kezdve két fázisra bomlott: az üveget először 1000-1200 fokos hőmérsékletre hevítették, majd átemelték egy másik, 500 fokos, úgynevezett kiegyenlítő kemencébe, így biztosítva azt, hogy az üveg a hirtelen hőmérsékletváltozástól ne pattanjon szét. Ehhez a folyamathoz vagy egy kétrészes, kombinált kemencére volt szükség, vagy két teljesen különálló kemencére. A kemencét valószínűleg úgy építették, hogy az alsó részén biztosítani tudták a magasabb, míg a felső részén az alacsonyabb hőfokot. Azt, hogy ez pontosan hogyan működött János mester műhelyében, még nem tudják, ez csak a későbbi ásatások és levéltári kutatások során derülhet majd ki - tette hozzá a kutató. További sors Milliárdokról van szó. Az ásatás maga is hatalmas költségeket emésztett föl, az ezt követő állagmegóvás, a helyreállítás és a karbantartás további tízmilliókat igényel. Magánember ezt nem tudja finanszírozni, ezért az lenne a legjobb megoldás, ha az állam megvenné a tulajdonjogot. A helyzet nem könnyű. A leletet mindenképpen meg kellene őrizni és bemutathatóvá kellene tenni. Jelentőségét emeli, hogy ehhez hasonló korú középkori üvegműhelyt az országban eddig sehol nem találtak. A távlati tervek között szerepel, a műhely egyik felének teljes rekonstrukciója. A másik felét - mivel a feltárt lelet nem egy, hanem tulajdonképpen két teljesen egyforma, egymással tökéletesen szimmetrikus műhelyt takar - meghagynák feltárt állapotban egy üveglappal lefedve és a szükséges magyarázatokkal ellátva. A második szintet is felhúznák, ahol a megtalált tárgyakat állítanák ki. Bemutatnák a talált darabokat, de emellett rekonstruálnának is. Egyelőre a restauráló műhelyben találhatók a tárgyak, amelyeket a kemencékben, illetve mellettük találtak. A lemosatlan darabok még ecetes vegyszerben áznak, míg a gödrök, kemencék, illetve a lelőhely mélysége és szélessége alapján csoportosított üvegdarabok egyelőre a külvilág és az emberek szeme elől elrejtve pihennek a restauráló műhelyben. Ahhoz, hogy az egyedi lelet ne kallódjon el és ne porosodjon évekig valamelyik raktárban, sok mindennek kell még történnie. A feltárást vezető régészek szerint a fáradságos munka előbb vagy utóbb meghozza gyümölcsét, és ha az ásatások során kikerült régészeti leleteket a szakmán kívül megismeri a Visegrádra látogató^ nagyközönség, akkor újabb idegen- forgalmi nevezetességgel bővülhet Mátyás király hajdani városa. • Írta: Gyergyó Katalin Fényképezte: Szálkái Nándor Visegrád a XIV-XV. században Magyarország legfontosabb királyi székhelye volt. A település uralkodó épületei: a vár és a királyi palota monumentális romjai mellett a középkori város maradványai mára szinte teljesen eltűntek szem elől. A régészeti ásatásokból ugyanakkor egy különleges szerkezetű városkép rajzolódik ki, nagyméretű kő- és faházakkal, valamint kézműves műhelyekkel. Ezekből azonban ma a felszín felett csak két épület maradványai állnak: a XVIII. században templommá, majd iskolává alakított lakóház, amely ma a XVIII. századvégi formáját őrzi, és a vele szemben elhelyezkedő Rév utca 5. szám alatti telken álló épületcsoport. A telken álló különböző épületek a legfontosabb középkori visegrádi háztípusokat képviselik. Mindemellett a középkori üveghuta maradványai és gazdag leletanyag egyedülálló ipartörténeti termék Magyarországon. A Rév utcai telken álló legfontosabb épület a terület délnyugati részét elfoglaló 29x9,5 méteres alapterületű kőház, amelynek északnyugati sarkához egy nagyméretű, eredetileg kétszintes árnyékszék-torony csatlakozott. A ház belső terét három válaszfal négy helyiségre osztja. Mindegyik helyiségnek önálló bejárata van a ház keleti homlokzatán. Délkeleti sarkához egy kelet felé induló kőfal csatlakozik. Az épület meglehetősen jó állapotban maradt fenn: nyugati fala mintegy négy méter magasan áll, csak külső falsíkja pusztult le. A nyugati homtokzat és a válaszfalak felmenő falai körülbelül egy méter magasan állnak, és fennmaradtak a homlokzat ajtainak küszöbkövei és szárkő-csonk- jai is. Maga a kőház feltehetően a XIV. század végén épülhetett, üveghutává körülbelül száz évvel később alakították át. A belső helyiségekbe, a középső válaszfal két oldalára egy-egy nagyméretű, téglalap alakú kemencét emeltek, a szélső helyiségek közepére pedig egy-egy kerek kemence épült. Az üveghuta nagy mérete és régészeti keltezése igen valószínűvé teszi az azonosítást egy 1491-ben említett visegrádi üveges műhellyel, amely feltehetően az 1470-1480-as évek visegrádi királyi építkezéseinek (királyi palota, Fellegvár) kiszolgálására jöhetett létre, és Mátyás király erőteljes visegrádi városfejlesztő politikájának egyik eredménye volt. Szükség is van további kutatásra, hiszen a telken álló másik romos fal alatti területet nem tárták még föl. Nagy jelentőséggel bír a lelet, ugyanis a középkori városról szinte semmit nem tudnak, holott Visegrád az ország székhelye volt az Anjou-korban. E kor kutatását persze nagyban megnehezíti, hogy a mai város a középkori városrészen helyezkedik el.
