Hídlap, 2004. október-december (2. évfolyam, 195-257. szám)
2004-10-16 / 206. szám
HIDLAP • 2004. október 16., szombat magazin Esztergomi mozi-ajánló Super Size Me 65 ezer dollárból is lehet kasszasikert készíteni - még akkor is, ha az alkotás történetesen dokumentumfilm. Morgan Spurlock meglovagolva a Michael Moore által minden korábbinál népszerűbbé tevő oknyomozó dokumentumfilmes műfajt és egy figyelemfelkeltő témát talált: a McDonald's-ot és az elhízás problémáját. Az eredmény mindenesetre őt igazolta, s ha nem is sikerült megközelítenie Moore második doksijá- nak elképesztő 100 milliós bevételét, azért a Kóla, puska, sültkrumplihoz és A háború ködében című filmhez hasonlóan jó eséllyel pályázik a legjobb dokumentumfilm Oscar-díjára, a filmje által eddig termelt 26 millió dollárt pedig úgy érzem, nem kell magyarázni. A Super Size Me ren- dező-író-szereplő főhőse egy váratlan ötlettől vezérelve 30 napig csak Mekis kaját evett, többször hányt, rosszul volt, émelygett, felpuffadt és végül több mint tíz kilót vett magára. Mindezzel bizonyítani akarta, hogy mennyire egészséges a hamburger, és miért olyan sok az elhízott ember az USA-ban. Az orvosok kétkedve, és szörnyülködve kérték a kísérlet leállítására, amit Spurlock ugyan nem tett meg, de azért szemmel láthatóan örömmel fejezte be a „McDonald's kúrát”. A film által fodrozott hullámokat pedig elégedetten szemléli, s várja az Oscar- bizottság döntését. Miközben továbbra is az USA-ban él a legtöbb elhízott ember. Super Size Me, színes, amerikai film (2004) Szereplők: Morgan Spurlock írta: Morgan Spurlock Rendezte: Morgan Spurlock Hazai bemutató: 2004. július 29. Forgalmazó: Best Hollywood Gyártó: The Con Játékidő: 96 perc 21 gramm Állítólag az ember halála pillanatában 21 grammot fogy - a lélek súlyát veszti el. A rendező zavarba ejtő filmet készített - figyelni, lélekelemezni, megérteni, ítélkezni szinte muszáj. Nehéz, kőkemény két óra vár arra, aki a 21 gramm című filmet szeretné végignézni és befogadni. A parametrikus elbeszélésmódú filmben három ember élete fonódik össze a véletlennek és egy balesetnek „köszönhetően”. A Korcs szerelmek rendezője első filmjéhez hasonlóan most is hihetetlen szabadsággal mozog az idősíkok között, és bár ezúttal nem mexikói színészekkel, hanem amerikai szupersztárokkal dolgozik, ismét történetközpontú, formai bravúrokkal megpakolt alkotást készített. Az események oly módon vannak összekeverve, hogy nem érezzük az időt: nem tudjuk, hogy mi a jelen, a múlt, a jövő, flash backet látunk-e, vagy flash forwardot, nincs viszonyítási pontunk, csak egy székünk van, a főhajtás leginkább a rendezőt illeti amiben ülünk és próbáljuk feldolgoz- meg, aki zavarbaejtő, őszinte és első ni a látottakat. Aztán kibontakozik osztályú filmjével jelzi: nemcsak Me- egy történet. Egy baleset története, xikóban tud kiváló filmet készíteni, melyben a három szereplő sorsa vég- • Simpson zetesen összefonódik. Átlagemberek, --------ak ik hétköznapi életüket élték, míg- 21 Grams, színes, amerikai film nem egy autóbaleset fenekestül for- (2003) gáttá fel a kiszámítható, napi rutint. Szereplők: Benicio Del Toro, Egyikük a baleset okozója, másik a Naomi Watts, Sean Penn családját veszti el a balesetben, a har- Irta: Guillermo Arriaga madik pedig új szívet kap, melyet az Rendezte: Alejandro González Inárritu egyik áldozatból operáltak ki. Hazai bemutató: 2004. május 20. Az Oscar-díjas Sean Penn és Forgalmazó: SPI International Ma- Benicio Del Toro hátukon viszik a fii- gyarország met, elementáris erejű alakításokkal Gyártó: Focus Features elismerésre kényszerítve a nézőt. De Játékidő: 125 perc 7 napos programtúra Október 16-án, azaz ma már javában tart a párkányi Simon-Júda vásár. Ahogy eddig, úgy bizonyára idén is sokan sétálnak át a régió déli feléből az északiba a Mária Valéria hídon át, hogy belevessék magukat a vásári forgatagba. Visszatérő jellemzője a vásárnak, hogy nemcsak a „shoppingolóknak” és az étel-, italfogyasztóknak kedvez a rendezvény, hanem a különböző zenei műfajok iránt érdeklődők is kedvüket tölthetik e helyen. A szombati napon széles választékkal várják a zenerajongókat a Simon Júdán. Fél tizenkettőtől a Dorogi Fúvószenekart hallgathatjuk meg, egytől a Varjos együttes zenél, fél kettőtől a Diamant tánccsoport produkciójában gyönyörködhetünk A zseton és a beton (Bajor Ágost Kultúrmozgó 10,21-10,22) Maia Morgenstein óta tudjuk, hogy Románia is kellő magasságú színvonalon járul hozzá a filmipar nemzetközi dömpingjéhez. A most bemutatásra kerülő alkotás rögtön egy filmvígjáték, melynek rendezői, hiszen két alkotóról van szó, Cristi Puiu és Luminita Gheorghiu. A másfél órás darabban egy Ovidiu nevű srác magánvállalkozása létrejöttének bonyodalmait nézhetjük végig. Az élelmiszer bódé után vágyakozó Ovidiu az induló tőkét bűnözőktől kívánja megszerezni. A történet ismerős, a remélt díjért cserébe csak egy csomagot kell elvinni - jelen esetben Bukarestbe. Persze a sztori nem ilyen egyszerű és Ovidiunak igen csak megszaporodnak a gondjai. De hősünk igen makacs embernek bizonyul... majd. A délutánt fél háromkor a Grassland country banda nyitja meg, négytől az M-System együttes koncertjét élvezhetjük. A hétvégi mozi, az esztergomi Bajor Ágost Kultúrmozgóban egy amerikai dráma lesz, 21 gramm címmel. A főbb szerepekben Sean Penn-t, Benicio Del Toro-t és a csodálatos szépségű Naomi Watts-ot láthatjuk. Aztán hétfőtől szerdáig egy jót falatozhatunk Morgan Spurlock-kal, aki a Super Size Me című dokumentum abszurdban 30 napon át csak hamburgeren és hasonló élvezeti cikken él, egészsége totális rovására. Ehhez külön jó étvágyat kívánok. Egy ilyen étvágyromboló produkció után jöjjön egy másik, de kelleParty a Pézsában Október 23-án az esztergomi Pézsa Tibor Sportcsarnokban három DJ vezényletével igazi pörgős party lesz. A három felllépő, aki a pörgetést garantálja és a bakeliteket pörgeti: Negro, Ib és Darren „lemezlovászok”. Negro kolléga a Deep Music Depo-ból érkezett és népszerű fellépője a legnagyobb fővárosi és országos partvknak. Többek között láthattuk, hallhattuk őt a Sziget fesztiválon, különböző cinetrip-eken, a Kopaszi-gáton, a Vekeri tó fesztiválon és a soproni VOLT fesztiválon, valamint természetesen sok-sok klubrendezvényen. A másik két zsoké is természetesen penge, de hármójuk közül Negro a „húzónév”, a szó legjobb értelmében. A buli aznap este 10 órakor veszi kezdetét. mesebb ételfajta, a méz. Október 18- án, Dorogon a Városi Könyvtárban Dr. Szalai László egyetemi tanár, többek között a méz gyógyító erejéről tart előadást az érdeklődőknek délután 4 órai kezdettel. Az őszi szüreti illetve egyéb hagyományokat tápláló bálok szezonjának kellős közepén járunk. Erre rímel a nyergesi Barátság Kör által megrendezett és az Ady Endre Művelődési Ház emeleti nagytermében megtartott hagyományos bál. Az esemény zeneiségét a szlovákiai Muzsláról érkező énekkar is segít biztosítani. Október 20-án Pilismarót az elmélyültebb előadásoknak ad otthont a Községi Könyvtárban. Ekkor és itt vehetünk majd részt Márkusi Lajos erdőmérnök és Szabó András szövegírószerkesztő előadásán, mely a „Maród Esték” sorozat keretén belül lesz. Vidám koma Bajor Ágost Művelődési Ház Október 26-án az Eisenhárdt vándorszínpad vendégjátékaként látható a Grimm testvérek filozofikus meséje, a Vidám Koma című darab. A történet Szent Pál apostol és egy kiszolgált, de vidám és furfangos baka kalandjait meséli el. Pál apostol próbatételek sorozata elé állítja a katonát, mondván ha azokat teljesíti, bekerülhet a mennyországba. A csíntevő hadfi csavaros eszének köszönhetően sok-sok kaland után végül elnyeri a jutalmat, és Pál apostol jó szívének is köszönhetően bekerül a felsőbb szférákba. Az előadásra jegyek a helyszínen vásárolhatók, illetve elővételben igényelhetők személyesen vagy a 33/ 313-888-as telefonszámon, a Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó portáján. A következő héten, 19-étől kezdődik Esztergomban az ötödik Finn Kulturális Napok rendezvénysorozat. A jövő heti időszakban három esemény szól a finnekről. A 19-ei, keddi kezdőnapon délelőtt 10 órakor a régi Vármegyeháza dísztermében a Finnagora budapesti finn kulturális, tudományos és gazdasági központ bemutatkozásának lehetünk tanúi. 20-án, szerdán délután 4 órakor a Bajor Ágost Művelődési Házban a finnugor nyelvrokonság kutatásának legújabb kérdéseiről tart előadást Dr. Szíj Enikő az ELTE Finnugor Tanszékének vezetője. 24-én, vasárnap 19 órai kezdettel lazításként egy finn filmet, Aki Kaurismaki A múlt nélküli ember című alkotását nézhetjük meg a moziban. Végül, ha egy igazi októberi programon szeretnénk részt venni, akkor Október 16-án, este 7 órakor a Dobó Katalin Gimnázium aulájában egy különös koncertre kerül sor. A koncert különlegességét a létrejöttének céljában kell keresni. Ugyanis az esztergomi Bogápcs ku- tyamenhely támogatását, illetve annak megépülését célozza meg az előadás. A fellépők helyi hírességek, zenészek, együttesek. Silver Blue, Club Era, Bakai Ferenc és barátai, valamint FJorányi László és Juhos Erika. A szerény belépő, mely 500 forint csupán fejenként, az esztergomi kutyamenhelyen élő négylá- búakat támogatja azzal, hogy a beérkezett HUF-okat teljes egészében a kutyaotthon építésére fordítják. menjünk el 16-án, szombaton Mogyorósbányára, ahol autentikus szüreti bál várja a szőlő és a bor szerelmeseit. A talpalávaló muzsikát a Koktél Party együttes szolgáltatja. • Berger Norbert, túravezető Magyar és keresztény múltunk Keresztény Múzeum Megnyílt Somogyi Győző festőművész és grafikus kiállítása a Keresztény Múzeumban. A Munkácsy díjas művész stílusirányzatoktól független műveiben a harsány színek harmóniájával gyakorol nagy hatást a szemlélőre. Képei főleg vallásos- és történelmi témát dolgoznak fel egyéni látásmódban. Néhol groteszk grafikáin az ember lelkének, lényegének keresése tükröződik. A kiállítás képeivel főként -a sajnos ma eg)'re többek által elfelejett- magyar- és keresztény múltunkra fókuszál, bár néha előkerül az érintetlen, illetve az ember által rombolt táj témája is. A kiállítás megtekinthető a Keresztény Múzeumban, 2005. január 2-ig hétfő kivételével naponta 10-17 óráig