Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)

2004-09-18 / 186. szám

• HÍDLAP • 2004. szeptember 18., szombat magazin Én, a robot Tudják, különös. Különös ez a tendencia a filmművészetben. Rend­re megjelennek bizonyos rendezők filmjeikkel, akik sikeresen lerombol­ják azt a lassan általánossá váló vé­leményt, miszerint a film, mint mű­faj soha nem fog kimászni abból a bizonyos gödörből. És hogy mi eb­ben a különös? Hogy az Én, a robot című film egy ilyen film. Igazán jó. Will Smith-nek komoly karakter ju­tott. Olyan, mintha Bruce Willist pró­bálná eljátszani. A szerződésében va­lószínűleg ismét kikötés volt, hogy tessék szépen poénos szövegeket írni ennyi pénzért! Csakhogy Smith-ünk két év múlva negyvenéves lesz, és ő maga is érzi, hogy nem áll jól neki a poénos feka zsaru figurája, és próbál kitörni belőle. Kicsit későn, a forgatá­son jöhetett rá erre, így most a komor, negyven felé közeledő poénos néger zsaru szerepében láthatjuk. Mindeh­hez tegyük hozzá, hogy Smith egyik legjobb alakítását nézhetjük, szerepe kissé pszichózisosra lett faragva, de Will remekül oldotta meg feladatát. (Figyeljék csak meg, Will Smith öt éven belül Oscart kap! Borítékolják!) Amit elsőként kiemelnék, a film ze­néje,' amit Marco Beltrami (Sikoly, Dracula 2000) szerzett. Megdöbbentő érzékkel kapcsolja össze a techno és a trance ütemeit egyéni és izgalmas ko­molyzenei dallamaival. Ha a zene más lenne, valószínűleg a film is jócskán vesztene értékéből. További remek dolgok: robotokat ilyen esztétikusán, precízen és élethűen még egyetlen stábnak sem sikerült megjelenítenie, az alakok nem ritkán a színészeket is lejátsszák a vászonról. Különösen erő­teljes jelenet, mikor a Smith által ala­kított Del Spooner nyomozó kihall­gatja az életre(-érzelmekre) kelt robo­tot. (Robot: „Senkit sem öltem meg.” Spooner: „Akkor miért rejtőztél el a helyszínen?” Robot üvöltve: „SEN­KIT SEM ÖLTEM MEG.”) A néző- közönség egy emberként ugrott fel a helyéről, komolyan mondom: perce­kig bizseregtünk. Értékelhető továb­bá, hogy tökéletes és érzékeny (!) vere- kedős jeleneteket gyártottak a digitális alkotók, mindehhez persze a hang­mérnökök munkája sem elhanyagol­ható, hiszen kegyetlenül felhúzták a TruBass-hangsávot, ami tulajdonkép­pen azért felel, hogy a moziban ülve hullámvasúton érezzük magunkat. De nem mind arany, ami fénylik. Az Én, a robot című filmre joggal lehetünk dühösek.(?) Hiába írják ki Asimov há­rom robotika-törvényét a film elején, és később hangoztatják is rendesen, mégsem tartják be. A történetnek any- nyi köze van Asimov regényéhez, mint az Egri csülagoknak a Batmanhez. Né­hány szereplő azért megmaradt. Példá­ul Susan Calvin. A középkorú doktor­nő szerepét a Sakáltanyából ismert ci- camica, Bridget Moynahan kapta meg, aki egyáltalán nem hasonlít egy közép­korú doktornőre. De az mindenképpen közös a két műben, hogy mindkettő­ben szerepelnek robotok. Hogy ennek ellenére rossz film született-e, s hogy kárpótolnak-e minket a látottak, azt döntse el a kedves olvasó, - e sorok író­ja igenis kárpótolva érezte magát. Összegzés: kimondottan ajánlott el­ső randira (kipróbáltam). Kábé egy hé­tig nem felejted el, újdonsült partne­reddel pedig lesz közös témátok. Fan­tasztikus képek, hangok, rohanások, robbanások, verekedések, - ráadásul Én, a robot (I, Robot) - színes, amerikai film (2004) Szereplők: Will Smith, Alan Tudyk, Bridget Moynahan, Bruce Greenwood Rendezte: Alex Proyas. Hazai bemutató: 2004. szeptember 9. Játékidő: 110 perc * * • igényes kivitelben. Will Smith pedig egyre jobb színész. Tessék megnézni! • SLEEPY Prince: A 80-as évek végén illetve a 90-es évek elején történt, hogy felkapták Prince-t, aki Purple Rain című első le­mezével, és az azt követő többi albu­mával (Batman filmzene album, Sign, stb.) véglegesen feljegyezte magát és szabadcsapatát a nagyok közé. Egy is­merősöm járt akkoriban New York­ban és mesélte, hogy akkora Prince lázban égett a metropolisz, hogy di­vatba jöttek a tökalsó pasik, tűsarkú cipellővel, lezselézett pajesszal, igen, pont úgy, ahogy Prince tesó klipjei­ben láthattuk. Megnyíltak az első Prince kocsmák, ahol Prince imitáto- rok léphettek csak be, természetesen csakis a fent vázolt külső formában. Ettől persze Prince még tényleg jó ze­nész, de ő sem tudhatott mindent, és a 90-es évek az őt középpontba helye­ző kultusz alkonyával ért véget. Ezt a melodrámát tetézte családtagjainak Musicology tragikus elvesztése. Prince visszavo­nult, majd megtért, Jehova tanúinak tagja lett, és minő isteni csoda, most ismét Prince-ként zenél. A 158 centi mély mester a nagy visz- szatérő lehet idén, állítják zeneipari szakértők. Új albumának, a Musicology-nak elkészítéséhez és an­nak turnén való bemutatásához a régi, jól bevált csapatot rántotta össze. Név szerint Candy Dulfer-t, aki egy csodá­latos tehetségű holland szaxofonos hölgy, valamint Sheila E.-t, aki már a korai Prince lemezeken is közreműkö­dött, mint háttérvokalista és rapper. És persze a nagy banda is itt van, a New Power Generation. Őket láthattuk azokban a klipekben, ahol a Get It Up vagy a Cream című megaslágereket ját­szották. A Musicology ezen alkotók bá­báskodása és hathatós közreműködése révén jött létre. A 2004-ig sem tétlenke­dő Prince pedig megint csak a pop her­cege lehet, ha nem is a pápája, mert az Jacko, a csúnya, rossz fiú. Michael Jackson egyébként egy laza fikázás ere­jéig megemlítődik, amikor Prince arról énekel, hogy neki mindig is fönt szállt a hangja, de sosem hordta (hordatta) fönt az orrát, mint egyesek... Ezt a leg­újabb lemezét ugyanis Prince rengeteg másféle stílusban végzett munkával ké­szítette elő. Többek között jazz-t ját­szott különböző csapatokban és ezeket a felvételeket az interneten tette elérhe­tővé a rajongók és érdeklődők számára. De immáron vége ennek a mesterséges „földalattiságnak”, és Prince saját ere­deti műfajában kíván ismét megjelen­ni. Az új szerzemények szövegileg talá- lóak, néhol felvállaltan politikusi han­got ütnek meg, ami valljuk be, mosta­nában ismét nagy divat lett az amcsik­nál. A zene maradt, ami és amilyen Prince, szinte mindegyik hangszert megszólaltatta, és természetesen éne­kelt és vokálozott is. • Oxi volt, lehelet finomságú funky és R & B, valamint rap, és mindez kiváló hang- szerelésben. Ez utóbbi azért is fontos adalék, mert a felvételek készítésekor Terminál (The Terminal) Steven Spielberg és Tom Hanks párosításból csak egy remek film születhet. Láttuk ezt már a Ryan közlegény megmentésénél és a Kapj el, ha tudsz című filmnél is. Most pedig a hazai mozik műsorán itt a legújabb csemege: A terminál. Viktor Navorski (Tom Hanks) szeretne hazajutni, de egy katonai puccs miatt ezt nem teheti meg. Navorskit nemkívánatos személy­nek titulálják, s nem akarják been­gedni az Egyesült Államok terüle­tére. Ott kell rostokolnia a valami­kori elnök (John E Kennedy) repü­lőterén. Telnek, múlnak a napok, a hetek, a hónapok és Navorski las­san otthonosan viselkedik a repülő­téren, a terminálban. Lassan meg­ismerik őt az emberek, és ő is meg­ismeri az ide-oda utazókat. A sze­relem is ráköszönt, egy légikísérő, Amelia személyében. Ám sok olyan ember is megfordul körülöt­te, akik nemigen szeretik... Kill Bill - Második rész (Kill Bill: Volume 2) Végre DV'D-n is élvezhető Quentin Tarantino filmjének folyta­tása. A zabos Menyasszony már túl van két „gyilkosságon” (az első rész­ben sikerült végezni két egykori tár­sával, O-Ren Ishiivel és Vernita Greenel) és nem állhat meg, amíg nem végez mindenkivel, akik tönkre­tették életét. A halállistán a két kö­vetkező név: Budd és Elle. Az ő ki­nyírásuk még csak előjáték, ha végez velük, akkor már csak egy marad. Bili, és ahogy a film címe is mond­ja: Kill Bill (tehát öld meg Bilit - a szerk.). Egy fordulat azonban sok mindent megváltoztat, kiderül, hogy állítólag halottnak hitt lánya életben van.... Talán a bosszú is elmarad? A DVD nem lehet természetesen extrák nélkül, bár tény, hogy' ebben a kiadásban elég került a lemezre Az ál­talános dolgok mellett helyet kapott eg)' werkfilm, egy magyar mozi előze­tes, és egy TV spot. Ezenfelül interjúk és felvételek is láthatók a forgatásról. Minden végzet nehéz (Something’s Gotta Give) O LU Q > Harry (Jack Nicholson), annak ellenére, hogy van már mit a tejbe aprítani, élvezi az élet nyújtotta ap­ró örömöket. Idős korára való te­kintettel nem kezd idős nőkkel, in­kább a harminc évvel fiatalabbakat veszi szemügyre. Most is egy újabb „áldozat” felé kacsingat, Marinnal (Amanda Peet) próbál ágyba bújni. Az aktus azonban elmarad, mivel Harry túlhajtotta magát és szívin­farktust kap. Orvosa (Keanu Reeves) nyugodt pihenőt ír elő Harry-nek, nem engedi vissza a vá­rosba, sőt új szerelmének anyját, Ericát (Diane Keaton) bízza meg őrzésével. Erica nem annyira ráme­nős, mint Harry, ő már évekkel ko­rábban elvált, New Yorkban él és sikeres drámaíró. Harry jobban lesz, és nem tud régi énjének nemet mondani. Ha más nő nincs, Ericára veti ki hálóját... Aranyos kis történet, kedves ka­rakterekkel. Pearl Harbor - Égi háború RTL Klub - vasárnap, 20.00 > Ha Michael Bay és Jerry Bruckheimer nevét hallja a filmértő ember, akkor a fölindulás, hatalmas robbanások és a föld megmentése jut az eszébe. A két kiváló szakem­ber az Égi háború című filmjével a II. világháborúba, pontosan 1941 de­cemberéig utaztatja vissza a nézőt. A történet ismert: a japánok hátba szúrták az amerikaiakat Pearl Harbornál. A nyugodt körülmények között állomásozó amerikai hadiflot­ta nem számított semmiféle táma­dásra, ami mégis bekövetkezett. Rengeteg halott és egy bosszúittas nagyhatalom maradt hátra. A film természetesen nem mellőzi a köny- nyed vonalat, ugyanúgy, mint a Titanic című alkotásnál itt is bele­szőttek egy lírai szálat a történetbe. Három fiatal szerelemi háromszöge bonyolítja az amúgy sem könnyű helyzetet - két jó barátnak ugyanaz a szerelme. Az egyikük elesik, a má­sik szabad utat kap... Malacka és a Tahó: Ez már röfi! O ili! __ Tw í! Íme itt van egv igazi malackodós muzsika! A Malacka és a Tahó im­már hat éve a madness-í úton hatol előre, s most megjelent a második nagylemezük. A felállás sokat el­árul, mivel vannak fúvósok - ahogy ez a ska csapatoknál evidens - és persze dob, basszus ritmusszekció, valamint gitár és ének. 14 új felvé­telt hallhatunk viszonylag röviden, 38 percben. Aki nem tudná, hogy mi a ska, elárulom. Pörgős ritmus, ironizáló szövegek, vidám zenei fel­fogás, trombitával, harsonával, eset­leg szaxival megtámogatva, egv pi­cit punkosan, egy picit lazán, de na­gyon is lendületesen. A gitár kábé úgy szerepel itt, mint a reggae-ben, inkább ritmushangszerként. Házi­bulikhoz, csajozáshoz-pasizáshoz, berúgáshoz, marhuláshoz kiváló.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents