Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)

2004-07-03 / 132. szám

HÍDLAP • 2004. július 3., szombat SZLOVÁKIA Év végéig liberalizálódik a telefonpiac Bár a szlovák távközlési piac jogi­lag már liberalizált, a felhasználók egyelőre mégsem választhatják meg, hogy melyik vezetékes szolgáltató közvetítését szeretnék igénybe venni a telefonos hívásaik lebonyolításá­hoz. A Szlovákiában letelepedni kí­vánó 18 alternatív szolgáltató azzal magyarázza a piaci verseny kialaku­lásának hiányát, hogy szerintük el­fogadhatatlan keretek között tudná­nak csak működni. A cégek azt állít­ják, hogy a jelenleg monopol Slovak Telecom irreális áron tenné csak le­hetővé hálózatának használatát. A Szlovák Telekommunikációs Hivatal a helyzet megoldása érdeké­ben kidolgozott egy saját javaslatot, amely szerint meg kellene egyezni a szolgáltatóknak - ez viszont máig nem történt meg. A hivatal további tevékenységének hatására a telekommunikációs válla­latok várhatóan szeptemberben fog­ják megkötni az első szerződéseket, és az előfizetők legkésőbb év végén már választhatnak az addigra várha­tóan 3-4-re csökkent alternatív szol­gáltató közül. Aggasztó munkanélküliség Ivan Saktor, a Szakszervezetek Konföderációja (KOZ) elnöke ag­gasztónak véli a szlovákiai munka- nélküliség helyzetét. Szerinte a sta­tisztikai hivatal felmérési eredmé­nyei azt mutatják, hogy 2004 első negyedévében több mint félmillió munkanélküli volt az országban, ami a 2003-ban mért adatokhoz képest hat százalékos emelkedést jelent. Szaktor felhívta a figyelmet arra, hogy a Munkaügyi Minisztérium ál­tal végzett felmérések módja nem adja vissza a valós adatokat, hiszen azok alapján jelenleg csupán a 400 ezret haladja meg az állástalanok száma, és a valós 19,3 százalék he­lyett csupán 14,5 százalékos munka- nélküliségről beszél. Nem csak sztrádán kötelező' a matrica Július elsejétől egyes első osztályú útszakaszokon is csak autópálya matricával közlekedhetnek a 3,5 ton­nánál nehezebb teherjárművek. A Közlekedési Minisztérium el­mondása szerint az érintett útszaka­szon háromnyelvű tájékoztató táblák figyelmeztetik a sofőröket. A tárca szerint a rendelkezést megszegő au­tóvezetők akár az éves matrica árának tízszeresét is fizethetik bírságként. Felelőtlen motorosok Minden tizedik motorkerékpáros bukósisak nélkül közlekedik - de­rül ki a Pozsonyi Kerületben július 1-jén végzett rendőri ellenőrző ak­ció tapasztalataiból. A rendőrök által megállított 300 motoros közül minden tizedik sisak nélkül hajtott, 45-en pedig túllépték a megengedett sebességet. A hatályos törvények szerint a motorosoknak és utasaiknak kötele­ző a bukósisak használata. A jogsza­bály továbbá javasolja a megfelelő védőöltözet és szemüveg viseletét is. Drágább a tömegközlekedés Tekintettel arra, hogy a tömegköz­lekedés egyre drágább, az emberek a munkába járáshoz számos esetben inkább az autójukat veszik igénybe. Gépkocsival kényelmesebb, ráadá­sul időt takarítanak meg és ügyeiket is rugalmasabban tudják intézni. Sokan arra számítottak, hogy a ben­zin fogyasztói adójának emelése visz- szaveti az autók használatát. Számuk­ra bizonyára meglepetés, hogy ennek éppen az ellenkezője tapasztalható. Az elemzők többféle okkal magya­rázzák a gépkocsik előnybe részesí­tését. A munkavállalók közül sokan a lakóhely és a munkahely között ingáznak. Többüknek másodállása is van és annak érdekében, hogy mindkét poszton helyt tudjanak áll­ni, autóra van szükségük. Ennek eredményeként növekszik azok szá­ma, akik autóval járnak munkába. Abban az esetben, ha személygép­kocsi helyett autóbusszal, vagy vonat­tal közlekednének, pénzt takaríthat­nának meg. Emellett figyelembe kell venni azt a tényt, hogy az autó haté­Csepregi Zoltán, az Érsekújvári Autóbusz-közlekedési Vállalat párkányi kirendeltségének vezetője nem tapasztalt nagyobb arányú visszaesést a tömegközlekedésben. Szerinte, ha van is visszaesés, inkább csak idényszerű ingadozásról van szó. Télen több az utas, a jó idő beköszöntöttével a számuk folyamatosan csökken.- Az emberek ott spórolnak, ahol tudnak. Jó időben előkerül a kerékpár, ez főleg a városban, a helyi járatokon érezhető. Azt viszont el kell mondani, hogy nem tapasztalható a múlt rendszerre jellemző utazóostrom. Megéreztük az elbocsátásokat is, így például csökkent az utasok száma akkor is, amikor a papírgyárból 200-250 embert elbocsá­tottak. Két-három évre visszamenőleg azonban stabilizálódott a helyzet, ha van is eltérés, az csak minimális - mondta Csepregi. kony kihasználása esetén a tömegköz­lekedésre és a gépkocsi üzemeltetésé­re fordított költségek közötti különb­ségek kiegyenlítődnek. Ha száz kilo­méterenként hat liter átlagos benzin- fogyasztással számolunk, és nem vesszük figyelembe az autó elhaszná­lódását, több családtag számára az au­tó használata már megfontolandó. Az elmúlt évek tapasztalatai sze­rint a tömegközlekedés évről évre drágul. 2001-ben a jegyárak például 20 százalékkal emelkedtek. Négy éve a Kassa-Pozsony szakaszon gyorsvonattal még 366, autóbusszal 364 koronáért utazhattunk. 2001-ben a gyorsvonatra váltott jegy 414, az autóbuszjegy 436 koronába ke­rült. Ma már egy Pozsony-Kassa me­netjegy 500 koronát kér a vasút. Ennek ellenére hosszabb távolságok leküzdésé­re magánutasként még mindig előnyö­sebb vonatot használni. Személygépko­csival egy 400 kilométernyi útszakasz megtételének benzinköltsége hozzáve­tőleg 900 korona. Eszerint két személy­nek már előnyösebb az autó használata. • CzM Pozsony a legkorruptabb főváros Előnytelenül végződött a V4-ek átvilágítása A Visegrádi Négyek magisztrátu­sai közül a Pozsonyi Fővárosi Köz- igazgatási Hivatalban a legna­gyobb a korrupció lehetősége. Erre az eredményre jutott a csehországi Transparency International (TIC) nonprofit szervezet és a GfK Praha társaság az Index V4 elnevezésű vizsgálat elvégzése után. A vizsgálat célja az volt, hogy megál­lapítsák, mely korrupcióellenes eszkö­zöket alkalmazzák a közigazgatásban. Öt területen vizsgálódtak: a közbeszer­zések, a belső átvilágítás, az ellenőrzési rendszerek, az etikai kódexek háza tá­ján, ezenkívül a tájékoztatás nyitottsá­gáról sem feledkeztek meg. Michal Stilicka, a projekt mene­dzsere elmondta, a kutatási eredmé­nyeik azt mutatják, hogy Pozsony rendelkezik a legrosszabb belső és külső ellenőrzési rendszerrel.- A beszállítók számára nem írnak A pozsonyi vár ki versenytárgyalásokat, sorozatosan egymás után ugyanazt a céget vá­lasztják ki. Nem veszik figyelembe a cégek jó hírnevét. Sokszor azokat a beszállítókat részesítik előnyben, amelyek összehasonlítva a többi ár­ajánlattal 20 százalékkal magasabb árat kínálnak - magyarázta Stilicka. A szlovák TIC egyetért a cseh munkatársak értékelésével. A Pozso­nyi Fővárosi Közigazgatási Hivatalt azonban ez az eredmény felháborí­totta. Éva Chudinová, a hivatal szóvi­vője elmondta, hogy a kiértékelésben sok elégtelenséget fedeztek fel. A prágai GfK társaság megígérte, hogy kijavítja, ám ezt nem tette meg. A vizsgálatot a TIC leghamarább há­rom év múlva végzi el ismét. Kizártak két komáromi MKP-tagot Az MKP járási etikai bizottsága Fehér Miklós, Nyitra megye Önkor­mányzatának alelnöke és Král Kata­lin, a komáromi kórház igazgatónőjé­nek kizárása mellett döntött - tájé­koztatott Cziria Attila, az etikai bi­zottság elnöke. A bizottság július 1- jén ült össze Komáromban, hogy megvizsgálja az MKP komáromi alapszervezetének Fehér Miklós és Král Katalin kizárására vonatkozó in­dítványát. Az öttagú bizottság titkos szavazással a szóban forgó személyek kizárása mellett döntött. Az MKP egyes tagjai és a komáromi közvélemény egy része Fehér és Král szemére vetik a járási kórház „fokoza­tos felszámolását”. Ötezer komáromi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben Fehér és Král leváltását követelik. Fehér még az etikai bizottság dön­tése előtt elmondta, esetleges kizárá­sát indokolatlannak tartja, ugyanis nem sértette meg sem a párt alapsza­bályzatát, sem a párt programját. Szerinte a komáromi kórházzal kap­csolatos intézkedésekkel egy évben 100 millió koronát spóroltak meg. Ezt Fehér pozitívan értékelte. Hrusovsky a nemzeti parlamentek önállóságáért A nemzeti parlamenteknek nem kell automatikusan teljesíteniük az Európai Unió határozatait, hanem joguk van kö­zölni az álláspontjukat és véleményt mondani a döntésekről. Ezzel együtt növelni kell a tagországok parlamentjei­nek hatáskörét - jelentette ki tegnap Há­gában Pavol Hrusovsky, a szlovák parla­ment elnöke az Európai Unió házelnö­keinek találkozóján. Egyben rámutatott az európai alkotmány hiányosságaira is. A házelnöknek az a véleménye, hogy a nemzeti parlamentek a nép de­mokratikus akaratának legközvetle­nebb képviselői, ezért nem lehet meg­fosztani őket ettől a felelősségtől. Hrusovsky úgy véli, a nép szemében a parlament felel minden döntésért, amelyet az Európai Unió hoz, pedig közvetlenül nem is befolyásolhatja azt. Hrusovsky úgy gondolja: veszélyeket hordoz magába az európai alkotmány homályos szövege is, amelyet különbö­zőképpen magyaráznak. Ő az unió fö­derális törekvései ellen van. - A nemze­ti államok és a nemzeti érdekek a való­sághoz tartoznak, és nem nyilváníthat­juk nem létező dolgoknak őket - mond­ta a szlovák parlament elnöke, aki mesz- szemenően támogatja a tagországok parlamentjeinek szoros együttműködé­sét. Ebben segítségükre lesz az IPEX, a parlamentek közötti kommunikációs rendszer és a COSAC, az Európai Ügyekért Felelős Bizottságok Konfe­renciája és Hollandia által februárban javasolt a szubszidiaritás betartásának ellenőrzésére létrehozott új rendszer is. Nagy Balázs jegyzete Sunyi rágalmazók Ezek a fránya MSZP-sek már megint sejtenek valamit. Állandó­an gyanakodnak, talán még a há­tukon is van egy szem, hogy min­dent lássanak. Ha abban a korban éltek volna, talán még Jumurdzsák szemfedője alá is bekukkantanak, nem bújik-e meg ott valami rossz. A világ, bár inkább Európa Eb­lázban ég és az amúgy is a „sport- szeretetéről” ismert baloldaliak sem maradhatnak ki az fociőrül­tek táborából Ők azonban egy pi­cit máshogy közelítik meg a té­mát. El lehet képzelni, ahogy a miniszterelnök a jól végzett mun­ka után lehuppan pár milliós kas­télyának kanapéjára, maga elé ve­szi a majszolnivalót és belemerül a mérkőzésbe. De nem ám az össze­csapást figyeli árgus szemekkel, hanem a pálya szélét, kiemelt fi­gyelmet szentelve a VIP páholyra. És ha ott valaki ismerős feltűnik, akkor Medgyessy Péter már kap is a telefonja után és tárcsázza Zuschlag Jánost vagy Szitka Pé­tert (értsd leadja a drótot). Kez­dődhet a gyanúsítgatás... Orbán Viktor volt (és lehet leen­dő) miniszterelnök a lisszaboni nagykövet vendégeként Portugáli­ában vendégeskedik, és a túra ke­retén belül megnézi a kontinens- viadal záró mérkőzéseit. Az MSZP nem hagyhatja annyiban ezt: hogy lehet valaki ennyire sportszerető, hogy elfogad egy ilyen invitálást, biztos egy árva kanyijába se kerül a Fidesz elnö­kének? Nem azt a kérdést teszik fel ezután, hogy miért nem Medgyessy az utazó fél, hanem azt, hogy Orbán Viktor vajon az adófizetők pénzéből utazik-e ki? Hát persze, hogy abból, őt olyan­nak ismerte meg mindenki. Any- nyira meglepő és mulatságos az egész, mint azok az ígéretek, me­lyet a szegfűsök tettek két éve. Sunyiság ez a javából, főleg az a kérdés, hogy vajon nyaralhat-e magyar politikus a Magyar Köz­társaság bármely nagykövetsé­gének vendégeként? Ha a jobbol­daliak is ezt csinálnák, visszakér­dezhetnének - jogosan -, vajon nyaralhat-e valaki Mallorcán vagy Kubában, úgy hogy... Orbán Viktor magánúton tartóz­kodik Portugáliában, az utazás költségeit is maga állja, sőt a fo­cimeccsek belépőit is ő állja. Az MSZP-sek meg elgondolkodhat­nának azon, hogy ne öngólt rúg­janak ilyen kijelentésekkel, ha­nem inkább előre lőjjék a labdát. Vagy, ha nagyon fáj, akkor nézzék a székházban együtt az Eb-t, kü­lönös figyelmet fordítva a kint lé­vő díszvendégekre. Napi hírújság a régió életéről Lapigazgató: Száraz Róbert Főszerkesztő: Németh Zsolt Vezető szerkesztő: Papp János Rovatvezetők: Bartal Tímea (régió), Koller Péter (szlovákiai bel- és külpolitika). Nagy Balázs (sport), Váczy H. István (kultúra) Munkatársak: Árpási Károly, Bukovics Krisztián, Czigler Mónika, Epress József, Gál Kata, Kiss Emese, Kovács Árpád, Muzslay Ágnes Művészeti vezető: Balage R Szeder Tervezőszerkesztő: Ágfalvi Loretta Szerkesztőségi titkár: Jászberény iné Kárász Krisztina Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: + 36 (33) 500-750, telefax: + 36 (33) 500-750, e-mail: hidlap@strigonium.hu Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: 4-36 (33) 510-040 Felelős kiadó: dr. Gál Nóra vezérigazgató Terjesztés vezető: Horváth Gábor Hirdetésfelvétel: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 ( 33 ) 500-750 A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelőssé­get. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkczbcsítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 03 Stúrovo, Továrcnská 1., telefon: 036-756-2027 Előfizetési díj: egy évre 14 400 forint (1 918 korona), fél évre 7 500 forint (1 027 korona), negyedévre 3 900 forint (535 korona). Nyomda: Komáromi Nyomda és Kiadói Kft., 2901 Komárom, Igmándi út 1. (Postafiók 21.), felelős vezető: Kovács János ügyvezető igazgató. \

Next

/
Thumbnails
Contents