Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)
2004-07-03 / 132. szám
MAGYARORSZAG 2004. július 3., szombat • HÍDLAP 3 Újhelyi ismét a Magyar Rádiót fenyegeti Ismét megfenyegette a Magyar Rádió vezetőit Újhelyi István, az MSZP fő médiapolitikusa, aki rendcsinálást helyezett kilátásba a közmédiumnál. Kondor Katalin hangsúlyozza: a politikus elfelejtett tényeket mellékelni a vádjaihoz. Újhelyi István szocialista politikus, a miniszterelnök főtanácsadója kérdezés nélkül a következőket mondta Beden János műsorvezetőnek az MTV Nap-kelte című műsorában: „Nem lehet tovább tűrni, hogy jogállami keretek között a Magyar Rádió azt folytassa, amit eddig. Nem csodálkoznék, hogyha találkoznánk a következő időszakban a Magyar Rádió helyzete kapcsán is. Feladatom, hogy a jog adta lehetőségek között megkeressük bármelyik közszolgálati intézmény vezetőjét, aki pártpolitikai célokra használja az intézményt.” A Magyar Televízió Közalapítvány elnökségének MDF-es tagjai máris tiltakoztak az Újhelyi István által elmondottak miatt. - Nyílt fenyegetés hangzott el a Magyar Rádióval és annak vezetőivel szemben. Mindez azért fordulhatott elő, mert a hatalom kihasználja az MTV alulfinanszírozottságát és kormányfüggését - áll közleményükben. A Magyar Rádió elnöke, Kondor Katalin némi iróniával reagált a szocialista fenyegetésre: Újhelyi István takarékossági programot hajt végre, ami illik az ország állapotához, s egyben szócsőnek használja az MTV-t is.- Az interjú rádióra vonatkozó részében is megspórolta a riportert, hiszen kérdés nélkül intézett szózatot a néphez. Fel akarta kelteni a figyelmet a rádió úgynevezett törvénytelenségeivel kapcsolatosan, de az a baj, hogy eddig egyszer sem mondta el, pontosan mire gondol. Korábbi kijelentései miatt viszont - tudomásom szerint - a törvény előtt kell felelnie - fejtette ki a Kondor Katalin. Halász János, az Országgyűlés sajtóbizottságának fideszes alelnöke elfogadhatatlannak nevezte a szocialisták közszolgálatiságot és médiatörvényt semmibe vevő magatartását. - Furcsa, hogy éppen az EP-választás veresége után neveztek ki média-fő- koordinátornak egy pártpolitikust. Amitől a kinevezés után tartottunk, már csütörtök reggel bekövetkezett: Újhelyi elszabadult. Felszólítjuk a szocialistákat, ha valóban komolyan gondolják a médiatörvény szükséges változtatását, akkor azonnal hagyjanak fel a független médiumok támadásával - utalt Halász János arra, hogy az MSZP megnyilvánulásai miatt elbukhat az Országgyűlésben a kétharmados támogatást igénylő törvénymódosítás. • (MNO) El a kezekkel a kispostáktól! Készül az újabb Medgyessy-csomag A Magyar Posta tervei szerint mintegy 1200 településen kellene bezárni a postát, ám a törvény ezt csak a 600 lakosúnál kisebb helységekben engedélyezi. A Magyar Posta modernizációs programjával ezért mintegy 500 helyen megszünteti az amúgy is lerobbant hivatalokat, és megindítja a néhány helyen már működő mobilpos- ta-szolgáltatást. És, hogy ne legyen egyszerűbb a falvak lakóinak élete, a hírközlési törvény módosításával lehetőség van arra, hogy az ezer főnél kisebb településeken megszüntessék a nyilvános telefonállomásokat. A terv ellen a Fidesz falusi és munkástagozatainak elnökei sajtótájékoztató keretében adtak hangot nemtetszésüknek. A Magyar Posta Krisztina körúti épülete előtt Hargitai János, a Szövetség falusi tagozatának elnöke kijelentette, hogy károsak azok a folyamatok, amelyeket a posta és kormány' elindított. Elmondása szerint, tragikus a kormány azon elképzelése, mely szerint a hatszáz főnél kisebb települések postahivatalait be akarják zárni, és mobilpostákat működtetnének helvettük. (Ezt a tervet az Felkészült és megtartotta zárógyakorlatát az a magyar katonai egység, amely hamarosan Afganisztánba megy békefenntartóként. Várhatóan szállítmányokat fognak kísérni, őrzés-védelmi, illetve járőrözési feladatokat fognak ellátni. Lezárult a 125, Afganisztánba készülő katona kiképzése. A NATO reagáló erejébe felajánlott alakulat tagjaként várhatóan augusztus elején Kabulba utazó egység kifejezetten békefenntartó, de fegyveres feladatokat lát el norvég parancsnokság alatt - közölte az egység zárógyakorlata után Iváncsik Imre, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára.- Szállítmánykísérés, őrzést és véA „történelmi” Szociáldemokrata Párt (SZDP) szerény eredményt ért el az európai parlamenti választáson, de előrelépett, mert lényegesen több szavazatot szerzett, mint a 2002-es országgyűlési választáson - mondta Szűrös Mátyás, a párt általános elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Közölte, 2002-ben mindössze 0,02 százalékos eredményt tudtak elérni, azonban az EP-választáson már a szavazatok 0,4 százalékát megszerezték, így elérték azt a kitűzött céljukat, hogy a korábbi választási eredményeiknél jobban szerepeljenek. Állami Számvevőszék is élesen bírálta.) „A Fidesz falusi tagozatának nevében, arra kérem a kormány, hogy nyilatkozzon egyértelműen, mi a szándéka kistelepülések postahivatalaival. Hargitai hozzátette, hogy a kistelepülések polgár- mesterei úgy érzik, hogy a postabezárások csapást mérnek a falusi turizmusra, a kereskedelemre és a szolgáltatásra. Az aprófalvak elöregedett lakosai számára nem felel meg a mobilposta, amely hozzájárul a települések elsorvasztásához. „Ennek az intézkedésnek óriási társadalmi kára lesz” - szögezte le Hargitai János. Ha az elképzelés valóra válik, a magyar települések közel hatvan százalékában megszűnik a normál postai szolgáltatás. Hargitai János hangsúlyozta: ha a Fidesznek lehetősége lesz rá, 2006 után felülvizsgálja „ezt az elhibázott intézkedést”. Kontur Pál, a Fidesz munkástagozatá- nak elnöke arról beszélt, hogy a miniszterelnök még a választási kampányban béremelést ígért, ezzel szemben 2002 óta hatezer dolgozó hagyta el a postát. • Epress József delmet, járőrözést, tipikus békefenntartói feladatokat fognak ellátni. Első számú helyük, ahol dolgozni fognak, a repülőtér, és annak környéke - mondta Iváncsik Imre. A kormány néhány hete döntött a külföldi katonai missziók átalakításáról, és az Afganisztánban szolgáló 30- as létszám bővítéséről. Ez egyébként az első alkalom, hogy a tavalyi alkotmánymódosítás után a kormány saját hatáskörben határoz a kiküldésről, amely összhangban van a hét eleji isztambuli NATO-csúcson született döntéssel, mely szerint a szövetség bővíti afganisztáni békefenntartó szerepvállalását, mely még mindig nem terjed ki az ország egész területére. • (MR) Elmondta, hogy több mint 22 ezer kopogtatócédulát gyűjtöttek össze az induláshoz, azonban végül összesen 12.189 szavazatot szereztek. Ezt annak tulajdonította, hogy nagyon sokan nem mentek el szavazni. Szűrös Mátyás ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az SZDP „ott van az első nyolc párt között Magyarországon és ez nem lebecsülendő”. Megjegyezte, az ország és a nemzet érdekeit előtérbe állítva azon fáradoztak, hogy az ellenzéki erők érjenek el sikert a választáson, ami be is következett, s „a szociálliberális kormány bizalmi válságba került”. • (fideszfrakcio.hu) Meglepetésszerűen, a legnagyobb titokban készítették elő a kormány legújabb megszorító intézkedését A minisztériumok vezetői csak a szerdai kormányülésen találkoztak először a 106 milliárd forintos csomaggal. Varga Mihály (Fidesz) szerint bekövetkezett az, amit pártja nyilvánosság elé tárt, a kormányzat pedig rendre cáfolt az európai parlamenti választási kampányban. A kormány e heti ülésén döntött úgy, hogy új rendet vezet be a költségvetési maradványösszegek elköltésére. Ehhez a jövőben szükség lesz Draskovics pénzügyminiszter engedélyére. A hírek szerint a jóváhagyási kötelezettség valójában a kifizetések felfüggesztését jelenti. Az intézkedés értelmében a tárcák a tavaly vagy azt megelőzően megítélt támogatásokat, pályázatokon elnyert összegeket már nem utalhatják át, ha eddig nem tették meg. Mindez 106 milliárd forint elvonását jelenti. A lépés - a Pénzügyminisztériumon kívül - minden tárcát meglepetésként ért, ugyanis az erről szóló előterjesztés nem járta be a szokásos előkészítő fórumokat. A határozattervezet szövegét csak a kormányülésen osztották szét, majd utána rögtön be is szedték. Az Emberi Jogok Bíróságához fordul a kismamák ügyvédje. Radovics Csilla egy éve érte el, hogy a kismamák elmaradt jövedelempótlékát kifizesse az állam. A Legfelsőbb Bíróság döntése nyomán a kormány 250 ezer családnak volt kénytelen 3 évre visszamenőleg kifizetni a havi 6700 forintot. A kaposvári ügyvédnő szerint azonban öt évre és kamatokkal együtt kellett volna póMegszületett a munkabéke - így üdvözölte Pál Tibor politikai államtitkár azt a tényt, hogy pénteken a Belügyminisztérium és a rendvédelmi szervek tárcaközi érdekegyeztető fórumát képviselő tíz szakszervezet aláírta a megállapodást a rendvédelmi szerveknél hivatásos állományban dolgozók idei illetményemeléséről. E szerint a helyi illetménykiegészítés a tisztek esetében 15, a tiszthelyettesek esetében 10 százalékos, a tűzoltók veszélyességi pótléka pedig az illetményalap 45 százalékára emelkedett visszamenőleges hatállyal, az év elejétől. A központi és területi szerveknél a hivatásos állományúak 5-5 százalékpontos illetménykiegészítést kapnak, cserébe a szakszervezetek az idén már nem kérnek többet, a kormány pedig ősszel módosítja az ideVarga Mihály A pénzpiacok viszont már várták a lépést, a kitűzött 4,6 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány teljesítéséhez ugyanis mindenképpen szükség van valamilyen intézkedésre. A zárolást a befektetők által várt költségvetési megtakarításként értékelték, a forint erősödött. Az európai parlamenti választás előtt a piacon már elterjedt az, hogy a kormány a maradványösszegek elvonására készül, ám ezt letagadták. Ugyancsak körömszakadtáig cáfolta a kabinet azt, amiről a Fidesz politikusai beszéltek: hogy újabb megszorításokra készül a kormányzat, mégpedig már a választás után. • (MN) tolni a támogatást, ezért az idén az Alkotmánybírósághoz fordult. A testület azonban elutasította a keresetet, így jövő héten a strasbourgi bíróságnál nyújtja be panaszát - írja a Magyar Hírlap. Ha megnyeri a pert, ez a költségvetésnek akár száz- milliárd forintjába is kerülhet. Az eddigi kifizetések összege már meghaladta a 30 milliárdot. • (MR) vonatkozó törvényt a megállapodás értelmében. A megállapodás egyébként 25 ezer embert érint. Bárdos Judit, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára viszonylagosnak nevezte a munkabékét, és csupán ideiglenesnek tartja ezt a megoldást.- 2005. január elsejétől szükségesnek látjuk a köztisztviselői illetményalap emelését. Ez 200 ezer munkavállalót érint, 100 ezer köz- tisztviselőt, 100 ezer szolgálati viszonyban állót, akiknek a bérkondíciói a köztisztviselői illetményalaphoz kötöttek. Miután 2001-ben volt az utolsó konkrét illetményalap-emelés, ezért egy minimum 10-15 százalékos illetményalap-emelésre szükség van - mondta Bárdos Judit. • (MR) Indulhat az afganisztáni alakulat Szűrös Mátyás: az SZDP előrelépett az EP-választáson Béremelés a rendvédelmi dolgozóknak Strasbourghoz fordul a kismamák ügyvédje Tárgyalnak a sztrájkra készülők A sztrájkra készülő szegedi új klinika munkatársai és az egyetem vezetői megkezdték a tárgyalásokat. Ágoston Zsuzsanna egyetemi tanársegéd elmondta, hogy a közös egyeztető tárgyalást szerdán tartják. Ázo- kat a kérdéseket, amelyekben nem sikerül megegyezniük, továbbítják felsőbb szervek felé. A Szegedi Egyetem Új Klinikájának dolgozói a munkafeltételek javítását követelik. Fél évszázados a berni döntő Pontosan ötven évvel ezelőtt játszották a Magyarország-Németország döntőt a berni labdarúgó-világbajnokságon. A svájci vb fináléjában a magyar Aranycsapat 3-2-es vereséget szenvedett a német gárdától, amely hatalmas meglepetésnek számított. Puskásék ugyanis akkoriban már több mint négyéves veretlenséggel büszkélkedhettek, 1952-ben olimpiai bajnoki címet ünnepelhettek és egy évvel korábban a Wemley-stadionban 6-3-ra verték Angliát az Évszázad Mérkőzésén. Az évforduló alkalmából a Magyar Televízió egy 3 órás műsort tűz műsorra, amelyben a Berni csoda című német dokumentumfilm is látható lesz. Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték Bencsiket Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Pest Megyei Bíróság Bencsik Andrást, a Magyar Demokrata fő- szerkesztőjét Mécs Imre rágalmazásáért - jelentette pénteken a Havaria Press. A másodrendű vádlott, Ber- tók László Attila újságíró esetében a másodfokú bíróság helybenhagyta az első fokon kiszabott, nyolc hónapos felfüggesztett börtönbüntetést. A bíróság mindkét vádlottat nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazásban mondta ki bűnösnek. Bencsik esetében a bírák nem változtatták meg az első fokon kiszabott büntetés tíz hónapos időtartamát, ám annak végrehajtását két évre felfüggesztették. • (MNO) Csaknem száz sírt rongáltak meg Csaknem száz sírt rongáltak meg egyelőre ismeretlen tettesek az izraelita temetőben Gyöngyösön. A Heves megyei város rendőrségére csütörtökön jelentették be, hogy vandálok jártak a helyi zsidótemetőben. Mint kiderült, a rongálok az elmúlt öt nap valamelyikén tértek be a sírkertbe, ahol összesen 92 síremlékben tettek kisebb-nagyobb kárt. Az elkövetők az eddigi adatok szerint körülbelül ötmillió forintos kárt okoztak cselekményükkel. A Gyöngyösi Rendőrkapitányság rongálás miatt indított eljárást az egyelőre ismeretlen tettesek ellen. • (hIrtv) Befejezték a tigris-ügy nyomozását Bár csak pár napja indították meg, már be is fejezték a rendőrségen a mecseki tigris felbukkanása ügyében indított nyomozást. A Szigetvári Rendőrkapitányságon a Duna-Drá- va Nemzeti Park feljelentése alapján a hét első felében indítottak nyomozást, a megye több pontján is látni vélt tigris gazdájának, illetve szabadon engedőjének felkutatására. A kapitányság azonban a pénteki nappal befejezettnek mondta ki az általuk csak „fantom-tigrisnek” minősített állat esetleges tartójával kapcsolatos nyomozást. Közleményük szerint ugyanis semmiféle olyan adat nem merült fel, ami megalapozná a bűncselekmény alapos gyanúját. • (lugosi)