Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)

2004-09-28 / 192. szám

4 RÉGIÓ • HÍDLAP • 2004. szeptember 28., kedd INTERJÚ / Énekkel a magyarságtudat erősítéséért Beszélgetés Kerekes Leventével A búcsiak minden lehetőséget megragadnak a magyarság megtar­tása érdekében. Ezt bizonyítják, a Szent István park nevezetességei­nek felállítása mellett, a különféle szervezetek rendezvényei is. Min­denki úgy áll ki a magyarságáért, ahogy tud. Kerekes Levente az éneklést állította ennek szolgálatá­ba. A búcsi székhelyű Felvidéki Rockszínház „István királya” egy magyarországi vállalatnál dolgozik gépkocsivezetőként. Az éneklést so­ha nem tanulta, csak kedvtelésből vállal szerepeket. Alábbi beszélge­tésünkben hobbijáról faggattuk.- Hogyan kerültél kapcsolatba a tár­sulattal?- Többször felléptem a faluban és a környéken is különféle rendezvé­nyeken, mulatságokban. A társulat vezetője, Karkó Henriett egyszer az­zal állt elő, hogy tanuljuk be augusz­tus húszadikára az István, a király cí­mű rockoperát. Elkezdte válogatni a szereplőket, és megkérdezte, hogy nem vállalnám-e István szerepét, mert nagyon hasonló a hangfekvé­sem. így kezdődött. Jelenleg már be­jegyzett társulásként működünk.-István király személyéhez és a da­rabhoz milyen érzebnek fűznek?- Nagyon örülök annak, hogy én Kerekes Levente személyesíthetem meg a színpadon államalapító első királyunkat. Szö­vegben és dallamban, csakúgy, mint a mozdulatokban is megpróbáltam visszatükrözni az ő személyiségét, il­letve azt a kort, amelyben élt. Tudjuk azt, hogy nem volt könnyű a helyze­te, hiszen Sarolttól kezdve Koppá- nyon keresztül mindenki szerette vol­na irányítani. Főleg az anyja, a papok meg a főurak szóltak bele az ügyeibe. Ebből a darabból az tűnik ki, hogy nem igazán lehetett saját akarata, te­hát én is megpróbáltam ennek meg­felelően eljátszani a szerepet. — A darab kedvéért tanulmányoztad István jellemét, személyiségét, illetve a kort, amelyben élt?- Főleg a rockoperában megírtakat vettem alapul, de más forrásokat is ol­vasgattam. A lényeg az, hogy egyszerű­en csak megpróbáltam eljátszani a sze­repet úgy, ahogyan kell.- Az István, a királyon kívül még mi­lyen szerepeid vannak?- A második betanult darabunk a Megfeszített volt. Ebben a tanítvá­nyok egyikét személyesítettem meg. Sokan kérdezték tőlem, hogy melyiket játszom közülük. Magam sem tudom a mai napig, mert a da­rabban nincs nevek szerint szétoszt­va a szöveg. Van tizenkét apostol, és minden szereplőnek van egy-egy versszaka. Az egyiket az egyik énekli, a másikat a másik.-Mennyi időt vesz igénybe egy-egy szerep betanulása?- Az'ístván, a királyt pár héttel az el­ső előadás előtt gyakoroltuk be, a Meg­feszített című rockoperának pedig a premier előtt két-három nappal volt elég igényes főpróbája. Az énekeket akár munka közben is tudjuk hallgatni. Miután megtanultuk a szerepet, meg­csináljuk az éneklést a stúdióban. A ko­reográfiát pedig két próba alatt összeál­lítjuk. Volt egyszer egy négynapos össz­pontosítás is a búcsi futballpályán. Ak­kor vendégül láttuk a somorjai tánc­együttest, akik a darabban szintén sze­repelnek, és velük együtt gyakoroltunk. Azt nem lehet mondani, hogy heteken, esetleg hónapokon keresztül húzódó próbáink lennének. Minden szereplő­nek videofelvételen elküldik a darabot, hogy figyelje meg az egyes jeleneteket, és ez alapján betanulja a szerepét. Azu­tán már csak közösen kell összeállíta­ni, ami pár napot vesz igénybe. Ter­mészetesen előadásról előadásra min­denki jobban belejön a szerepébe. Másképp ezt aligha lehetne megolda­ni, mert sokan vagyunk, és sokfelé va­gyunk a munkahelyeinknek köszön­hetően szétszórva. Nehéz tehát össze­szedni az embereket. Szerencsére a társaság fogékony, mert egy-két fő­próba alatt mindent megtanulunk.- Készültök új darabbal is, a Hősök terével. Ebben milyen szerepet vállal­nál szívesen?- Itt még nem készült el a szerep- osztás, egyelőre mindenkinek szét van osztva az anyag, hallgatjuk és is­merkedünk vele. Vannak benne nehéz dallamok és szövegek is. Majd a hangszínek és hangfekvések szerint kapjuk meg a szerepeket. Szinte mindegy, hogy melyik lesz az enyém, mert mindegyik jó. Nem az a fontos, hogy az illető mit játszik, hanem az, hogyan játssza el a rá osztott szerepet. • Czigler Mónika Megszavazzák-e a kettős állampolgárságot? Vilma (nyugdíjas) Remélem, hogy megszavaz­zák Magyarországon a ket­tős állampolgárságot. Én ezt a gondolatot jónak tartom, de a koromnál fogva már nem váltanám ki. Gondolom* túl sok lenne az utánajárás. A tanulóknak célszerűbb lenne, a fiatalok így talán több lehetőséghez jutnának. Lajos (ápoló) Szerintem kevés az esély, hogy megszavazzák. Ma­gyarországon ugyanis túl nagy széthúzás van a poli­tikai erők között, biztos, hogy ellenkampányt fognak indí­tani. Járási szinten foglalkoztunk a kérdéssel az MKP-n belül, de ott is megoszlottak a vélemények. Valéria (óvodaigazgató) Szerintem biztosan nem szavazzák meg. Az emberek véleménye megosztott a kérdésben. Mi többet vár­tunk a kedvezménytör­vénytől is, bár ha a Fidesz maradt volna hatalmon, talán jobb lett vol­na a helyzet. A Magyarok Világszö­vetsége ezt most kierőszakolta, de az ottaniak szerintem nem akarják. Sokakat például, akik Magyarorszá­gon dolgoznak, megvádoltak, hogy elveszik az otthoniaktól a munkát. Pedig gyakran a határon túliakban mélyebben él a nemzeti öntudat. Pozsony csapata nyerte a mentősök versenyét A hét végén Párkányban rendezték meg a szlovákiai mentősök országos versenyét. A 29 induló közül - a mezőnyben cseh, illetve magyar mentős csapat is volt - végül a pozsonyi mentősök bizonyultak a legjobbaknak. A hét helyszínen megrendezett különféle balesetek a versenyzők és a nézők egybehangzó állítása szerint tökéletesen élethűek voltak, a párká­nyi szervezők jó munkát végeztek. A 29 induló valamennyi helyszínt vé­giglátogatva a legkülönbözőbb fel­adatokat látta el: szimulált torony- háztűztől a súlyos közúti balesetig terjedt az imitált balesetek sora. A versenyt a zólyomi csapat kivételével valamennyi résztvevő teljesítette, ne­kik még a feladatsorok megkezdése előtt vissza kellett menniük Zólyom­ba. (az ok prózai: mint kiderült, a tar­talék mentőautó lerobbanását köve­tően nem maradt Zólyomban ele­gendő mentő). Az egyetlen magyar induló, a győri mentős-csapat telje­sítményét az előzetes tervekkel ellen­tétben szintén pontozták a verseny­bírák. A vetélkedőt megelőzően a szervezők úgy vélték, hogy a nyelvi akadályok miatt a magyar csapat hát­rányba lenne a többiekkel szemben, de a győriek egy tolmáccsal együtt­működve nagyszerűen helytállva vé­gül így is a mezőny közepén, a 15. he­lyen végeztek. A valósághű és megle­hetősen véres feladatok közé a szer­vezők egy tréfásabb feladatot is be­csempésztek: az éjszakai helyszínen a mentősök megdöbbenésére nem sérülteket kellett ellátni, hanem a Va­das fürdő egyik medencéjét kellett úszógumival és egy mécsessel átúszniuk... A vetélkedő a szervezők számára is tartogatott meglepő for­dulatot: a kassai csapatnak két szimu­lált gyakorlat között egy valódi bal­esetnél is be kellett avatkoznia. Mivel a szolgálatban lévő párkányi mentő­sök egy másik helyszínen látták el feladatukat, ezért a kassai kollégák szállították az érsekúivári kórházba a balesetben megsérült hölgyet. A versenyről valamennyi csapat pozitívan nyilatkozott, a párkányi szervezők sikeresen látták el felada­tukat. A verseny bronzérmese a túrócszentmártoni csapat lett, a má­sodik helyen a lévai mentősök végez­tek, míg a dobogó legfelső fokára a pozsonyi mentős alakulat állhatott fel. A hagyományoknak megfelelően (miszerint mindig az előző évi győz­tes szervezi a következő versenyt) jö­vőre a szlovák fővárosban mérik ösz- sze tudásukat Szlovákia mentősei. • Bk Sok mindent figyelembe kell venni Még mindig kérdéses a kettős állampolgárság ügye Az Magyar Koalíció Pártján belül még mindig nincs hivatalos állás- foglalás a kettős állampolgárság kérdésében, de vitafórumokon már foglalkoztak vele - tudtuk meg Farkas Iván parlamenti képviselő­től. Nem került szóba a kettős ál­lampolgárság ügye a kerületi ön- kormányzaton, a megkérdezett képviselők viszont támogatják en­nek gondolatát. Farkas Iván szerint a magyarországi fórumokon keresztül az MKP is hoz­zá fog szólni a kérdéshez, amit viszont még fel kell dolgozni, meg kell tár­gyalni. Nem engedhető meg ugyanis az, hogy a Szlovákiában élő értelmi­ség a kettős állampolgárság elnyerése után elhagyja a szülőföldjét. Nem zárható ki ugyanis az a lehetőség, hogy megindul egy ilyen mozgás a munkalehetőség, jobb megélhetést ke­resve, illetve azért, hogy a végzettsé­géhez mérten tudjanak elhelyezkedni. Erről viszont előbb komoly szocioló­giai felmérést kellene végezni. Farkas Iván valószínűnek tartja, hogy megszavazzák Magyarországon a kettős állampolgárságot, hiszen Farkas Iván széles dimenzióban megtárgyalták a kérdést. Arra a kérdésre vonatkozó­lag, hogy számítanak-e Szlovákiában a nemzeti pártok ellenpropagandájá­ra, elmondta: nyilván várható éles vita kialakulása is, hiszen az elmúlt tíz év tapasztalata ezt támasztja alá. A kérdés viszont alapvetően Ma­gyarországon fog eldőlni. Nagy Géza, Zselíz polgármestere, Rendhagyó fizika-kémia óra Az esztergomi Babits Mihályi Ál­talános Iskola rendhagyó fizika-ké­mia órát szervez az iskolában szep­tember 29-ére. Ezzel az esemény­nyel indul a Mindentudás egyete­me címmel tervbe vett előadásso­rozat a Komárom-Esztergom me­gyei Tudományos - Ismeretterjesz­tő Társulat (TIT) támogatásával A Csodák Palotájában dolgozó bu­dapesti TIT tagok szerdán érkeznek az általános iskolába, hogy fizikai és kémiai kísérleteket mutassanak be a diákoknak. A rendhagyó tanóra szer­dán délelőtt 10 órától 11 óráig tart majd. A Babits Mihály Általános Is­kola Esztergom más általános iskolái­ból is várja az érdeklődő diákokat. Különösen azon iskolások figyelmét szeretnék felhívni erre a speciális tan­órára, akik már részt vettek valaha a Babits Mihály Általános Iskola által megrendezett matematika, fizika és kémia versenyek egyikén. De minden tanulni vágyó diákot szívesen látnak a tanórára a szervezők, előadók és taná­rok. Az előadásra jelentkezésben az iskolák tanárai nyújtanak segítséget az érdeklődő iskolásoknak. a Nyitrai Kerületi Önkormányzat (NKÖ) közgyűlésének képviselője szerint a kerületben nem foglalkoz­tak a kérdéssel, de nem érti, ki és mi­lyen kifogást emelhetne ez ügyben.-Több szlovák állampolgár van, akinek megvan a kettős állampolgár­sága, az itteni magyarok ezt miért ne kaphatnák meg? A demokratikus álla­mokban véleményem szerint ez nem lehet kérdéses - mondta Nagy Géza. Gasparik Kálmán, Ipolyszakállos polgármestere és az NKÖ közgyűlé­sének képviselője szerint ezt a lépést már 1945 után meg kellett volna tenni.- Nekünk ez kijár, hiszen ugyan­olyan magyarok vagyunk, mintha Budapesten születtünk volna. Nem a mi bűnünk, hogy a határvonalon kí­vül rekedtünk. Én nemcsak, hogy bí­zom a megszavazásában, hanem egyenesen követelem. Örülünk, hogy végre terítékre került a kérdés, szerintem simán oda kellene ezt ne­künk adni - nyilatkozta lapunknak Gasparik Kálmán, aki továbbá azt is elárulta, hogy a napokban az MKP lévai járási elnökségi ülésén is foglal­koznak majd a kérdéssel. • CzM A Mindentudás egyeteme címmel elindított előadássorozat a tervek sze­rint ellátogat majd Komárom- Eszterom megye több, más települé­sének általános iskolájába is. A cél, hogy az egyes fizikai, kémiai jelensé­geket, kísérleteket, amelyeket nem tudnak reprezentálni az iskolákban, most ezen előadások keretében bemu­tathassák a diákoknak. A rendhagyó tanóra elsősorban a kísérletek megér­tését segítené, valamint lecsökkentené az ebből adódó távolságot diákság és a reál tárgyak (kémia, fizika) között. • Szalai Andrea

Next

/
Thumbnails
Contents