Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)

2004-08-21 / 167. szám

• HÍDLAP 2004. augusztus 21., szombat hídlapmagazin Joan Miró alkotásai a Szépművészeti Múzeum modern kiállításán Joan Miró a modern művészet egyik legjelentősebb alakjaként számon tartott katalán grafikus-, festő-, keramikus- és szobrászművész alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők a Szépművészeti Múzeumban szeptem­ber 30-ig. A művész munkáit legutóbb négy évvel ezelőtt ugyanezen a helyszínen láthatta a közönség, a Klee­Tanguy-Miró című tárlaton. A most bemutatott negyvennyolc darabból álló anyag többsége a Madri­di Nációnál Centro de Arte Reina Sofia gyűjteményéből származik, a harminc grafikai mű a kilenc fest­ménnyel és a kilenc szoborral egyen­értékű, unikális alkotás. A múzeum képviselője, Carmen Roman a kiállítás fő gondolatának Miró alkotói szabad­ságát és a költészet kapcsolatát tekinti. A Múzeum földszinti Ión és Dór termében látható Miró művek a mű­vész szinte teljes érett kori pályáját fel­ölelik. Középpontjában az 1960-1970-es években született művei állnak, a be­mutatott munkák közül a legkorábbi 1935-ös, míg a legkésőbbi 1981-ben, a művész 88 éves korában készültek. Joan Miró 1893-ban született Barce­lonában, kereskedelmi iskolába járt, de ezzel párhuzamosan művészeti ta­nulmányokat is folytatott. 1912-től a Francesco Gall által vezetett Művé­szeti Akadémia növendéke lett, sú­lyos betegsége hatására úgy döntött, hogy életét végleg a festészetnek szenteli. Első önálló kiállítása 1918- ban Barcelonában nyílik meg, ebben az időben készült korai művein, mű­vészetét a naturalizmus mellett a fauve-ok és a kubizmus hatása jellem­zi. Először 1919-ben utazik Párizsba, ahol - mint már oly sok művészre, rá is - döntő hatást gyakorol az avant- garde újító művészeti hulláma. 1922- ig „részletező” korszakát éli, később a valóságos és a képzeletbeli keveredik képein, a kompozíció elemeit jelekre redukálja, jól megfigyelhető ez a Hol­land enteriőrök sorozatában. Több művészeti csoporttal alakít ki szoros kapcsolatot, a dadaistákkál, majd 1924-től a szürrealistákkal, akik­kel közös kiállításokon vesz részt, emellett publikál a Szürrealista forra­dalom című folyóiratban. 1930-ban sú­lyos identitás válságon esett át, mely a tárgyi konstrukciók irányába tereli művészetét, ekkor alkotja első szobrait. A 30-as évek közepétől készíti az ún. „Vad képeit”. Ezeken a vásznakon spontánul odavetett vastag fekete vo­nalak, színekkel teli alakzatok látha­tók, szinte a „festészet megölésére tesz kísérletet. A valóságtól való eltávolo­dás ellentételezéseként konkrét, köny­nyen azonosítható címet ad képeinek. 1940-ben Palma de Mallorcán tele­pednek le feleségével, ekkor kezd hozzá kiemelkedő sorozatához a Csillagképekhez, és ez a személyes és művészi szabadságkeresés ragyo­gó szintézise lett. Az 1950-es évektől egyre többet dolgozik Josep Llorens Artigas kerámiaművésszel, közösen készítik az UNESCO párizsi szék­házát övező falakat: Miró festi a Napfalat és a Holdfalat. 1966 és 1971 között elsősorban szobrászattal foglalkozott, festészete ez idő tájt átalakult, letisztultabb szí­nek és formák jellemezték. Kiemelke­dő munkái ekkor A halálraítélt re­ménysége című triptichon és A pipa­csok tánca című képe. A szobrászattal való kapcsolata mindvégig élő marad, 1967-től datálható érett korszaka. A kerámiaművészet hatására érdeklődé­se a felület és a plasztikai felépítés fe­lé fordul, egyben újrafogalmazza a szürrealista szellemiséget és eldobott tárgyakból állít össze szobrokat. A grafika világa sem idegen számá­ra, felfedezi és használja a nyomtatás adta lehetőségeket. A nyomtatás szá­mára a nagyobb önkifejezést, a sza­badságot és a felfedezés örömét je­lenti. Ebben a művészeti ágban is idővel biztos technikai tudással ren­delkezett, így újításra törekvő szelle­me, játékos anyaghasználata megmu­tatkozik gazdag grafikai munkásságá­ban is, amelyért 1954-ben a Velencei Biennálé Nagydíjával tüntették ki. Művészete közel állt az avantgarde- hoz, amely meghatározó hatást gyako­rolt rá, de Miró művészete mindig személyes és markánsan egyedi tudott maradni. így válhatott ä 20. század egyik legnagyobb spanyol művészévé. • Szabó Bernadett PROGRAMOK, RENDEZVÉNYEK- IDŐ BONTÁS Kiállítások Esztergomban A Duna Múzeum Európai Közép Galériájában „Közép-európai Für­dőhelyek” címmel nyílt új tárlat. Gerhard Schlötzer bambergi fotó­művész „Vízfotogrammok” című kiállítása nyílt meg a Kortárs Ga­lériában. A tárlat augusztus 30-ig, hétfő kivételével minden nap, 14-18 óra között tekinthető meg. Végh Éva festó'művész „Séta az Univerzumban” című kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők a Vármúzeum Rondellájában. Antoni Waterloo Tájkarcok című ki­állítása nyílt meg a Keresztény Múzeumban. A tárlat október 3-ig lesz megtekinthető. Szú'ts Bálint kiállítása nyílt meg a Műhely-Hidak (a Párkány-Eszter- gom Baráti Egyesület találkozó-so­rozata) keretein belül az esztergomi Babits Mihály Városi Könyvtárban. Kiállítás Nyergesújfalun Bazsonyi Arany festőművész kiállí­tása tekinthető meg szeptember 10-ig Nyergesújfalun, a Kernstok Galériában. Kiállítás Piliscsabán A piliscsabai Uradalmi Házban Tár­gyi emlékek Piliscsaba múltjából címmel nyílt kiállítás. A tárlat au­gusztus 16-ig tekinthető meg. A piliscsabai Uradalmi Házban Var­ga Csaba „Közeledés az Egyhez” című tárlata nyílt meg. A tárlat au­gusztus 16-ig tekinthető meg. Kiállítás Pilismaróton Helytörténeti kiállítás nyílt a Kul- túrotthonban. A tárlatot a nyitva­tartási időben tekinthetik meg az érdeklődők. Kiállítás Táton Megnyílt a táti kultúrházban Ungvá­ri Mihály: „Erdély kövei” című képzőművészeti kiállítása. Moziműsor Augusztus 22-23. Danubius mozi (Párkány, Fő utca, tel.: +0421 36 751 1107) 20.00 Trója - amerikai film. Rendezte: Wolfgang Petersen. Sze­replők: Brad Pitt, Eric Bana, Orlando Bloom, Brendan Gleeson, Brian Cox, Diane Kruger, Julie Christie, Peter O'Toole, Saffron Burrows, Sean Bean. Programajánló Szent István Napok, augusztus 19- 22. Erzsébet park: Mesterség-bemutatók: kovács, fazekas, fafaragó, gyapjúfonó, szövő, mézeskalácsom A Levendula alkotóműhely ingyenes játszóháza 20 féle foglalkozással, lovagoltatás. Kis-Duna folyó vízivárosi szaka­sza: Sétahajózás a Corvinus rene­szánsz hadihajón. Széchenyi tér: Kiállítási pavilon, Olimpiai szurkolósátor. Kis-Duna sétány: Kiállítás: Szent István királyunk élete. Víziváros: Augusztus 21.: 10.00: „Je­lentem vesemben mesémet”- a Ma­gyar Énekmondók koncertje. 11.00: Középkori Városrészek felvonulá­sa, Fresco Ballo zászlóforgató együttes. 12.00: Az Aranyszamár története. 14.00: Széles András cite- raművész előadása. 15.00: „Udvöz- légy Kegyelmes Szent László ki­rály”- az Igricek énekmondása. 16.00: Esztergomi Lovasíjászok be­mutatója, 17.00: Vándor Lóci és ven­dégei - Lóci színpad előadása. 18.00: Szépülő Városközpont kon­cert. 20.00: Anselmo Zenekar kon­certje. 22.00: Roy és Adám koncert. Augusztus 22,: 10.00: Szép a huszár - az Ifjú Muzsikás zenekar gyerek­koncertje. 11.00: „O szent István dícsértessél” - Kecskés együttes. 12.00: Jófonó Zsuzsika - A Kuckó bábcsoport előadása. 14.00: Indul a mesevonat - Bóbita együttes mű­sora. 15.00: Aranysólyom Lovag­rend Bajnokai. 16.00: Nyúlpásztor - a Pinokkió bábcsoport székely nép­meséje. 18.00: Cotton Club Singers. Az Esztergomi Várhegy Regéi Augusztus 21.: 10.00: Széttáncolt ci­pellők- Mese a sárkányról a Kuckó bábszínház előadásában. 11.00: Az udvarnép ünnepélyes felvonulása. 12.00: Az állatok nyelvén tudó ju­hász- Mesemondó ember meséi. 13.00: Baranta övbirkózás. 14.00: Esz­tergom Középkori Városrészeinek követei a király előtt. Balassa Bálint verseivel, utána hajdútánc. 15.00: A Király Borászai bemutatkoznak. 16.00: Városrészek lovagi tornája. 17.00: Kopjatörés - az Aranysólyom Lovagrend bajnokai. 18.00: Táncos Magyarok. Az Állami Népi Együt­tes táncelőadása. 1845: A Király fel­vonulása. Városrészek közti verseny eredményhirdetése. 19.00: Korona és kard - a gyerekek tombolája. 20.00: Az Állami Népi Együttes Zenekará­nak Táncháza. 21.00: Tábortűz. Augusztus 22-én, kb. 11.30-tól, a mi­se után zenei áhítat keretében mu­tatja be műsorát a Schwabenland Handharmonika-Orchester Kircheim unter Teck harmonika zenekar. Program: Bach, Albinoni, Mozart, Beethoven. Jazztergom Augusztus 26., csütörtök 20,00 óra: Incogtrio. Közreműködik: Schreck Ferenc - harsona, Hárs Viktor - bő­gő, Pusztai Csaba - dob. Helye: Wilkinson Pub. Belépődíj: ingyenes. Zárógála: augusztus 28., szombat 20,00 óra Budapest Jazz Orchestra + Bontovics Kati és Jelűnek Emilió. Vezényel: Fekete Kovács Kornél. Helye: Várszínház. Belépő­díj: 1 000 Ft. Pilisszentlélek Augusztus 21-én, 10 órától kerül megrendezésre a „Pilisi szlovák fal­vak találkozója”. Program: Nemze­tiségi csoportok műsora, favágóver­seny, pörköltfőző verseny. Sárisáp Augusztus 20-2l-22-én kerül meg­rendezésre a Szent István napi ren­dezvény a sárisápi kultúrházban és sportpályán. Pilismarót Szent István ünnepének tiszteletére több mint egyhetes rendezvény- sorozatot tartanak a pilismarótiak. 21-én is gazdag kulturális program várja az ide látogatókat. Nyergesújfalu Augusztus 21-én szombaton, 10 óra­kor a Szent István téren emlékez­nek meg az államalapítóról. Ekkor kerül sor az új kenyér megáldására, valamint itt avatják fel a város új Szent István szobrát. Ünnepi be­szédet mond: Orbán Viktor volt miniszterelnök. Dömös Augusztus 20-án, 10 órakor strandröp­labda bajnoksággal és a Biblia Cent­rum Alapítvány kézműves foglalkozá­saival kezdődik a Szent István napi ünnepség Dömösön, a hajóállomás­nál. 11 órától játékos vetélkedők gyere­keknek, 14 órától a Dunakanyar Mazsorett-csoport műsora, 15 órától Zenész-, bűvész- és bohócműsor, 17 órától térzene fúvószenekar koncertje, 18 órától az Élesztő együttes előadása. Für Augusztus 20-21-22-én kerül meg­rendezésre a Szent István napi ün­nepség Fürön. Aug. 21.: 12.30: Gu- lyásfőző-verseny /sportpálya/, 13.00: X. Tűzoltó-kupa, 13.30: vete- ránautó-találkozó, 20.00: szabadtéri mulatságok, 24.00: ünnepi tűzijá­ték. Aug. 22.: 9.00-16.00: kispályás focibajnokság, 17.00: Für- Trávnica; bajnoki mérkőzés.

Next

/
Thumbnails
Contents