Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)
2004-08-21 / 167. szám
15 KALEIDOSZKÓP 2004. augusztus 21., szombat • HÍDLAP • Mérlegen az ember Dr. Hargitay András népszerű' és közismert személyisége a magyarságnak. A háromszoros világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes úszó a 70-es években dobogtatta meg a szíveket, amikor egy- egy győzelme után hangosan ünnepelte az ország népe az ifjú úszófe- nomént, becenevén: Harest. A sportember ezután megvalósította másik álmát, a gyógyítást, s most állatorvosi tevékenysége mellett a világ dolgaiban való eligazodást is segíti. Egy olyan időszakban, amikor felborult a rend, szinte kétpólusúvá vált minden körülöttünk, szükséges, hogy előjöhessenek, és hatni tudjanak azok a régi igazságok, amelyek évezredek óta irányítják a Kárpát-medence lakóinak életét.- Ón jelenleg társadalmi pozíciót is betölt, hiszen az Ember Fia Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke. Alapítványuk egyik célkitűzése, hogy helyreállítsa - megfogalmazásuk szerint - a Teremtői Rendhez igazodó eszmeiséget. Ennek gyakorlati megvalósítása az úgynevezett Szent Korona szertartás, illetve az ehhez kapcsolódó fogadalomtétel. Egyre többen vállalják ugyanis, hogy életüket a Szent Korona által sugallt isteni törvényekhez igazítják. Na de nézzük az előzményeket.-Vissza kell mennünk időben, legalább 1980-ig. Papp Gábor professzor és a Szent Koronával foglalkozó emberek megállapították, hogy legnagyobb nemzeti kincsünk több, mint egy dísztárgy, sőt eg)' működési renden alapuló nemzeti ereklye. Ezt kívánták modellezni 1980. december 31-én.- Ez még jóval a rendszerváltás előtt történt, de miért pont az év utolsó napján?- Akkori történelmi ismereteink szerint Szilveszter pápától ezen a napon kapta István a koronát, noha ma már tudjuk, másabb és jóval régibb a korona története. kor, 1980-ban volt-e olyan kérés vagy jövendölés, amely később beteljesedett?- Igen, az egyik „apostol” azt kívánta, hogy hagyják el a szovjet csapatok az országot. Mint tudjuk, ez később be is következett. De gondoljunk csak arra, hogy 1980-ban, a kommunista időszakban kérte mindezt. Úgy érzem, hogy a szertartáson kifejezett gondolatok különös jelentőséggel bírnak.- És utána jött a folytatás.- Dobogókőn, 2000 karácsonyán, aztán több helyszínen. Többek között Budapesten két éve, december 25-én a Parlament előtt volt Szent Korona szertartás és fogadalomtétel, egy évre rá a Hősök terén, legutóbb pedig június 19-én Erdélyben, Székelykeresztúron. Fontos a fogadalomtétel szövege, amely mindenki számára vállalható, és ez alapján minőségi életet élhet. Célja pedig a Teremtői Rendhez való igazodás.- Itt vagyunk a jelenben. Ósszekuszáló- dott minden, az értékek, a kapcsolatok, az önmegvalósítás, a társadalmi szerep, az emberekre gyakorolt külső hatások, a természet törvényeivel való szembenállás, közkedvelt és csúnya szóval -a globalist a kiszipolyozás mételye telepedett az emberiségre.- Igen, felborult a rend a világban, nincs igazodás Istenhez sem bennünk, sem a földön. A világ automa- Mit tettek konkrétan Papp Gáborék? - - A Szent Koronára felülről meghatározott sorrendben jön le fény, s megjelennek ennek alapján az apostolok és a szentek. A fény végigjár az alsó abroncson és visszatér. A koronát mérethűen felnagyították, így három méter magas, négy méter átmérőjű lett az építmény. Az ott lévő apostolokat, szenteket hasonló nevű emberek személyesítették meg, és elmondták ószövetségi szövegeiket, majd háromperces imában közösen fohászkodtak az ország és a világ sorsának jobbra fordulásáért.- Ország és világ. A kettő kapcsolata, illetve egymásra utaltsága milyen mértékben érvényesül?-Egyetlen más olyan korona sem létezik a földön, amelynek képi programjában két orvos szent is található, csak a miénk. Szent Damján és Kozma ábrázolására gondolok. Ha kivetítjük ezt az egész Kárpát-medencére, Európa közepére, akkor láthatjuk, milyen nagy számban található itt gyógyító forrás és gyógyító ember. De tudni kell, hiába gyógyítom önmagam, ha országom, nemzetem beteg, s hiába javul helyzetünk, ha a világban a rossz kerekedik felül, hiszen a nagy egységben mindig ott van a kis egység.- Említette, hogy a szertartás során az apostolok és a szentek megszemélyesítői saját kívánságaikat, gondolataikat is megfogalmazzák. Tud-e arról, hogy aktikusan igazodni akar ahhoz a nagyobb egységhez, amit a két bolygó rendszerének, vagyis a Naprendszernek mondunk, vagyis a Nap a középpont, s körülötte ott vannak a bolygók. Ha a Föld élő- és növényvilága nem megfelelően működik, s az ember ezt megbontja, akkor jönnek a viharok, majd a szárazság, s beteljesedik a természeti javak embertelen kizsákmányolása. Az emberek életében a deviáns magatartásformák egyre erőteljesebben jelennek meg.- Aki nyitott szemmel jár a világban, s egy kicsit is gondolkodik, saját bőrén tapasztalhatja....- Mi abban hiszünk, hogy az a gondolatiság, amit a Szent Korona és a fogadalomtétel közvetít felénk, helyrehozhatja ezt a nemkívánatos állapotot.- Hiába akarták elmozdítani jelenlegi helyéről, a Szent Korona ott van ma is a Parlamentben, nap, mint nap látogatható. Ha népünk történelmét vizsgáljuk, természetszerűleg nemcsak ennek a csonka kis országnak a kincse, jelképe.- A Szent Koronának az egész Kárpát-medencére kiterjedő sugárzása miatt volt egy rendező szerepe. Amíg ezt nem borították fel, nem szegték meg tudatosan, ebben a földrajzi egységben békében és biztonságban éltek az emberek. Nem merült fel olyan kérdés, mint most, hogy az energiahordozók kinek a kezében vannak, hiszen mindig a Szent Korona tulajdona volt, amit az ember csak kölcsönkapott. Ez volt a jogrend alapja.- Úgy érzem bekényszerítettek bennünket az Európai Unióba, ezzel párhuzamosan fennáll a veszélye, bogy földünket kihúzzák a talpunk alól, kivásárolják mindazt, ami még megmaradt.-A Szent Korona jogrendje változatlanul érvényben van, ha ez alapján működne az ország, nem lenne semmi az Ön által is említett probléma.- Jelenlegi kormányunk nagyon is unió- barát, hogy finoman fogalmazzak.- A problémák nemcsak az 1945 óta tartó időszakra, hanem jóval korábbra nyúlnak vissza.- Trianon még mindig fáj....-Nézze, a második világháborút kirobbantó Németországot már régen egyesítették, a fegyveres konfliktusba kényszerített Magyarország területének kétharmadát elvették 1920. június 4-én, elkövetve ezt az égbekiáltó gaztettet. Ha lenne egy perújrafelvétel, semmivé tehetné e gyászos szerződést. Lehet, hogy egy-egy generáció életében ez jelentene lelki problémát a határainkon túl, de az igazságnak ki kell derülnie. S ha nézzük az úgynevezett nyugat segítség- nyújtását, kaptunk valamit is a törökök támadásakor? Tudni kell azt is, hogy ők nem akarták elfoglalni Nyu- gat-Európát. Birtokolni akarták a magot, Európa közepét.- Az emberekbe évszázadok óta sulykolják, hogy alábbvalóak vagyunk a többi nemzetnél. Legyen ez a hazug finnugor-elmélet, vagy a nyugat mindent tönkretenni akaró célkitűzése.- Itt van a magyar népművészet, táncművészet, a magyar zene, és a legnagyobb csoda, a nyelvünk. A világról jóval többet tud meg az, aki a magyar nyelv alapján képezi le azt. Számos példa van erre. Ezekkel mindenki találkozhat, de a lényeg: ha rájövünk arra, hogy értékeink átlagon felüliek, akkor a nemzet kezdi el megfelelően értékelni magát, s nem lehet bármit megtenni vele. Ezért kell öntudatra ébredni, ezért feladatunk a figyelemfelkeltés, s célunk, hogy az egész nemzet felemelkedjen.- A jelenlegi politikai helyzet, mondhatni Európa helyzete alapján ez a célkitűzés ellentétesnek tűnik azzal az állásponttal, amit úgy gondolom, az EU képvisel. Úgy gondolom, csak beolvasztani akar, felülről irányítani, és a tömegkommunikációnak köszönhetően elég sokan vannak azok, akik bíznak az unió nagyságában, erejében és segítőkészségében.-Azt üzenem ezen embereknek, hogy gondolkodjanak. Miért? Segített 56-ban, segített korábban? A múltkor beszélgettem egy uniós tisztviselővel és megemlítettem neki konkrét példákat, amikor hiába kértünk támaszt, nem kaptunk. Ö erre azt mondta, hogy igen, de ezek a dolgok régen történtek. De egy ország életében az az időszak, amit mondjuk egy átlagember megél, nagyon kicsi. Csillagászati számítások alapján a világ egy hónapja 2160 év. Akkor az ország életében ezen lépték szerint mondjuk a törökdúlás csak pár héttel ezelőtt történt. És ha a saját életünkre vetítjük ki, ennyi idő alatt nem lehet elfelejteni a régi sérelmeket. Vagy vegyünk egy másik dolgot. A technika, a technológia fejlődését. Ha ösz- szehasonlítom, mondjuk az 1300-as évekével, körülbelül tíz percet kellene most dolgoznunk. Helyette mi van? Hajtás, termelés, és sok esetben felesleges dolgok létrehozása, legfontosabb a fogyasztói kényszernek való megfelelés. Olyanokat is termelünk, amire nincs szükségünk kizsákmányolva földünk természeti kincseit és a szellemi energiát. • Gottléb IstvAn Onagy Zoltán írása NAPIKUL! / / A nagybetűs IRO Ma temetik újra szülőfalujában, a Somogy megyei Göllén Fekete István írót, feleségét és a hetvenes években oly ismertté lett Bogáncs kutyát. Az írót 1970-ben bekövetkezett halála után Budapesten, a Farkasréten temették el. A szertartás a falucskában lévő szülőháznál kezdődik ma - szombaton - fél kilenckor. A gyászmisét a szülői ház melletti római katolikus templomban Balás Béla megyés püspök celebrálja. Az írótársak nevében Jókai Anna, a megyei közgyűlés részéről Gyenesei István elnök, a család nevében ifj. Fekete István búcsúzik. Fekete István újratemetésének gondolata a család részéről merült fel. A családtagok szerint a népszerű ifjúsági és állatregények szerzője egyedül Göllén érezte otthon magát. Az író két testvére szintén a göllei temetőben nyugszik. Fekete István 1900. január 25-én született a Somogy megyei Göllén, ahová most visszatér. Apja Fekete Árpád tanító, iskolamester. Anyja Sipos Anna. Fekete István nagyapja, Fekete Antal az Esterházyak hercegi építésze volt. Apja, Gölle fő- és kántortanítója tudásával, szigorával és tisztességével nyerte el a falusi emberek tiszteletét, de gazdálkodóként is híressé vált a környéken és országosan egyaránt. Később a városba költöznek, felszámolják a birtokot. A döntés azért születik, hogy a gyerekek kellő fokú iskoláztatása megoldott legyen. Káplárként szolgál 1918-ig, a Monarchia összeomlásáig. Életének keserű katonaidőszakára Ballagó idő című könyvében emlékezik. Megismerkedik Pillér Edittel, a bakócai belgyógyász főorvos lányával. 1929. december 12-én házasságot is kötnek a bakócai római katolikus templomban. Ajkára költöznek, első közös otthonukba. Első írásai rövid megfigyelések a vadászat, vadgazdálkodás témaköréből, amelyekkel gazdatisztként találkozik a munkája során. Ezeket a Nimród vadászújság szerkesztőjének, Kittenberger Kálmánnak küldi el, aki megjelenteti azokat. Kittenberger ébreszti rá arra, hogy tudása érték. Kittenberger levélben kéri, hogy látogassa meg a szerkesztőségben. A pályakezdő vadászíró és a neves Afrika-vadász író és lapszerkesztő személyes találkozása elmélyíti egymás iránt érzett kölcsönös rokonszenvüket. 1936-ban a Gárdonyi Géza Társaság történelmi regénypályázatot hirdet. A koppányi aga testamentumával megnyeri. Következő kisregénye a Csí 1940-ben jelenik meg. Főszereplői madarak, pontosabban egy fecskepár. A magyar parasztság helyzetéről, a feudális úr-paraszti viszonyról Gyeplő nélkül című könyvében rajzol átfogó képet (1948). Első regényeinek megszületése után gyakran látogat Pestre. Kiadóhivatalokban, szerkesztőségekben fordul meg, új megbízásokat, feladatokat kap. 1940- től a Kisfaludy Társaság tagja. Később színdarabot is ír, Hajnalodik címmel. A drámát telt ház előtt játsszák a Magyar színházban és a Kamaraszínházban is, amely a második világháború kitöréséig közel száz előadást ér meg. Elérkezik a változtatás ideje. A Földművelésügyi Minisztériumban kap állást. Hamarosan elkészül második romantikus regénye, a Hajnal Badányban. Második elbeszéléskötete 1944-ben jelenik meg Egy szem kukorica címmel. 1948-ban jelenik meg tíz szál gyertya című novellás- kötete. 1949 tavaszán „megtisztítják” a minisztériumot, és Fekete Istvánt sokadmagával együtt nyugdíjazzák. Állása megszűnésével a nélkülözés hosszú hónapjai, sőt évei köszöntenek a családra. Könyveit nem adják ki, állandó foglalkozást sehol nem kap, s alkalmi munkát kell vállalnia, hogy eltarthassa családját. 1951 őszén tanári álláshoz jut a kunszentmártoni Halászmesterképző iskolában. Itt készül a Kele és a Lutra. 1955-ben végre megtörik a jég: a Halászat című műve kezdi a sort; a Mezőgazdasági Könyvkiadó tankönyvként adja ki. Jön Kele, a Magvető gondozásában, a Lutra 1955-ben jelenik meg, megelőzve a Bogáncsot, a Tüskevárt és a Vukot. Ezzel véget ér száműzetése az ötvenes évek irodalmi életéből. 1960-ban a Tüskevárért József Attila-díjjal tüntetik ki. 1968-ban másodjára kap szívinfarktust, orvosai ennek fő okaként a rengeteg cigarettát tartják. 1969 őszén az Akadémia mátraházi üdülőjében éri a következő rosszullét, a gyöngyösi kórházba szállítják. Hetvenedik születésnapjára megkapja a Munka Érdemrend arany fokozatát - a Hivatal érzi, sara van az íróval szemben. Betegsége közben egyre súlyosbodik, 1970. június 23-án örökre lehunyja szemeit. Szerettei, ismerősei, olvasói június 25-én vettek tőle végső búcsút a Farkasréti temetőben. „Kerestem az utat, a patakot, a nádast, a cserszagú erdőt... s közben-megtaláltam a Hazámat” - írja. Mindez mit se számítana, ha lakótelepi, a természettől elzárt nemzedékek nem Bibliaként olvasnák ma is. És ez még így marad néhány száz éven át. Ismerek olyan állatkönyv kedvelőt, aki ötvenszer olvasta a Tüskevárat, százszor a Vukot. Közben a világ legtermészetesebb dolgának tartja. Ázt is, hogy Ester- házytól nem jutott túl még soha két oldalon. Rendben is van persze. Szabad ország. Ki-ki olvas, amit akar, amit szeret. Fekete István egy politikamentes, szerethető író.