Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)

2004-08-04 / 154. szám

MAGYARORSZAG 3 2004. augusztus 4. szerda • HÍDLAP • Elzálogosított jövő az ígéretek sodrásában Századvég tanulmánykötet a Medgyessy-kabinetről ígéretek sodrásában - ez volt a Századvég Alapítvány tavalyi tanul­mánykötetének címe, amelyben a Medgyessy-kormány első évi telje­sítményét értékelték. Azóta eltelt a kabinet második éve is, és most itt az új elemzés, amely igen pesszimis­ta következtetéseket fogalmaz meg a várható fejleményekről szólva. A kötet előszavából idézünk: „Ko­rábbi kötetünk bevezetőjében azt ír­tuk. hogy egy év nem különösebben hosszú idő egy kormányciklus során - az induláskor választott irány azon­ban sokszor meghatározza az egész időszak kormányzati politikáját. Ak­kori értékelésünk arra kívánt rámutat­ni, hogy a Medgyessy-kabinet első évét az ígéretek sodrásában töltötte el. Megállapításunk szerint a kormány a 2002-es parlamenti, majd önkor­mányzati választások sikere érdeké­ben az aktuális napi problémák minél népszerűbb megoldását tekintette ki­emelt prioritásának, nem törődve az­zal, hogy mibe is kerül mindez. (...) A várható fejleményekre vonatkozó tavalyi megállapításaink a kabinet második évében - sajnálatos módon - látványosan beigazolódtak. Már a má­sodik év kezdetén sejteni lehetett, hogy nem halogathatok tovább a je­lentős érdeksérelmekkel járó, súlyos társadalompolitikai döntések. A kor­mány az ígért „jóléti fordulatot” nem tudta finanszírozni. Folyamatos külső forrásbevonásra, hitelfelvételre, köt­vénykibocsátásra kényszerült. A 2004-es költségvetés gyors összeomlá­sát követően az új pénzügyminiszter drasztikus megszorító csomagjai sem lassították a hiány növekedését. (...) Kötetünk a kabinet második évé­nek leteltével számba vehető eredmé­nyek és kudarcok áttekintésekor első­sorban azokra a területekre koncent­rált, amelyek Magyarország EU-csat­lakozása szempontjából, a csatlako­zást megelőző, végső felkészülési idő­szakban kiemelt stratégiai jelentősé­gűek. Ezt a megfontolást tükrözi a kötet fejezeti struktúrája. Az elemzések Antal Zsolt, Baranyay László, Bence Gábor, Deák Rita, Gál András Levente, Giró- Szász András, Kubínyi Tamás, Né­meth György, Orbán Anita, Ory Csaba, Pokol Béla, Stumpf István, Tombor András és Vásárhelyi Gábor munkáját, továbbá számos, az anya­gok összeállításához hozzájáruló elemző közreműködését tükrözik.” A kötet adatgazdag, alaposan tájéko­zott szakemberek írták minden fejeze­tét - amint ezt a Századvégtől meg is szoktuk már. Egy-egy fejezetnyi dolgo­zat járja körül a kormányzati politikát, a gazdaság és a politika, illetve a társada­lom és a jog, meg a politika viszonyát. Idézni azért nehéz a kötetből, mert bármelyik cikket lapozzuk is fel, az el­múlt időszak torz, hol bohózatszerű, hol abszurd színdarabnak tűnik föl. A statisztikai adatok körüli csűrés-csava- rás, a Keller-féle „boszorkányügyi” ál­lamtitkárság egész működése, az egészségügyi, az oktatási, a gazdasági sorvasztáspolitika láttán az ember csak mormolhatja maga elé: ilyen nincs, képtelenség, hogy egy ország szabad akaratából ezt választja. Pedig van. És még két kötetre fog rúgni az orszá­grontást dokumentáló sorozat. • gondola.hu Szigorúbb vegyszertörvény az egészségesebb jövőért Aláírásgyűjtés hazánkban és Európa-szerte A WWF Magyarország a DetoX kampány keretében aláírásgyűjtés­be kezd, amelynek célja, hogy az Európai Unió új vegyszertörvény­tervezetének a szigorított változata lépjen életbe a tagállamokban. Az aláírásgyűjtés helyszínei budapesti és vidéki bio-boltok, valamint a ma kezdődő Sziget Fesztivál. A WWF több európai országban is elindí­totta ezt az akciót, a petíciókat szeptember végén juttatják el az Európai Parlament képviselőihez - tudatta az Objektív Hírügynökség­gel a WWF sajtószolgálata. Vegyszerekkel nap mint nap érintke­zünk, hozzátartoznak a mindennapi életünkhöz. Nem csak az emberek, de az állatok szervezetében is jelen van­nak. Ugyanúgy megtalálhatóak a tró­pusokon élő békákban, mint a jeges­medvékben, delfinekben, vagy a világ bármely táján élő emberekben. Egyre több a bizonyíték, hogy egyes vegysze­reknek egészségkárosító hatása van. Szaporodási rendellenességet, az im­munrendszer legyengülését, idegrend­szeri és fejlődési problémákat, dagana­tos megbetegedéseket okozhatnak. A legveszélyesebbek azok a kemiká­liák, amelyek nem, vagy csak nagyon nehezen bomlanak le a környezetben, ezáltal beépülnek és felhalmozódnak a szervezetben, a hormonrendszert befolyásolva fejlődési és szaporodási rendellenességeket okoznak, vagy kar­cinogén, azaz rákkeltő hatásúak. Nem egy olyan vegyi anyag van, melyek használatát már ugyan évtizedekkel ezelőtt betiltották, de még mindig ki­mutathatóak a szervezetben. A WWF Magyarország a DetoX kampány keretében a ma kezdődő Sziget Fesztiválon kezdi el aláírás- gyűjtő akcióját az Európai Unió új vegyszertörvény-tervezetének, a REACH szigorított változatának el­fogadása érdekében. A WWF sátrá­nál bővebb információkat is kaphat­nak az érdeklődő szigetlakok a körü­löttünk lévő vegyszerekről, az új vegyszertörvény fontosságáról. A WWF a nemzetközi méretű DetoX kampány keretében az unió több országában is aláírásgyűjtésbe kezdett (Belgium, Dánia, Finnor­szág, Németország, Egyesült Király­ság, Görögország, Lengyelország, Olaszország, Spanyolország). Az Egyesült Királyságban már össze­gyűlt 77 000 aláírás, remélhetőleg itt­hon is ezrek fognak az ügy mellé áll­ni, hiszen közös érdekünk, hogy biz­tonságosabb vegyszereket használja­nak a gyártók a termékeikben. A WWF DetoX kampányának a célja, hogy biztonságosabb vegysze­rek használatával egy egészségesebb jövőt teremtsünk mind a magunk, mind a következő generációk számá­ra. Az Európai Unió új vegyszertör- vény-tervezete, a REACH, hozzájá­rulhat mindehhez. „Az új vegyszertörvény egyszeri, vissza nem térő lehetőséget biztosít, hogy megismerjük a gyakran alkal­mazott vegyi anyagok egészségügyi és környezeti kockázatát, és a legár­talmasabbakat kivonják a forgalom­ból. A WWF azt szeretné, hogy a törvénytervezet szigorított változatát fogadja el az Európai Parlament, amely majd érvényes lesz az EU ösz- szes tagállamában, így hazánkban is” - nyilatkozta Márkus Ferenc, a WWF Magyarország igazgatója. • MR Az MSZP megmentői lehetnek Marad a sztrájkkészültség Szegeden Kerényi György szerint alulról jövő tisztességes emberek megmenthetik az MSZP-t, akiknek fontos a nemzet és az ország sorsa. Az MSZP Társada­lompolitikai tagozatának ügyvivője a Hír Televízióban megnevezett olyan személyeket, akiket szívesen látna a megújult pártvezetésben. Többek között: Szili Katalint, Gyurcsány Ferencet és Hiller Istvánt. Kerényi úgy vélte: 10-12 év alatt a legtisztességesebb politikus is bele­fárad a politikába így át kellene tud­ni adni a stafétabotot. Mint mondta: értékeli Nagy Sándor és Kiss Péter munkáját, de ennél magasabbra már nem kellene vágyniuk. • HIrTV Vészhelyzet a borászatban A kormánynak mentességet kelle­ne kérnie a borászati melléktermék, a törköly kötelező beszolgáltatásá­val kapcsolatban az Európai Unió­tól, mert a begyűjtés feltételeit nem teremtette meg - jelentette ki Font Sándor, a Lakitelek Munkacsoport szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján. A képviselő elmondása szerint hazán­kat az unió 2002 novemberében abba a borvidéki körbe sorolta be, amelypek kötelező elszámolni a borászati mellék- termékkel, így a törköllyel is. Font kriti­kája szerint a kormánynak két éve lett volna, hogy kiépítse Magyarországon, a borászati melléktermékek feldolgozásá­nak a rendszerét. A kabinet elképzelése szerint egy borászati cég, a Kunfehértó Aranykapu Rt. képes lesz a magyaror­szági összes törkölymennyiséget - mintegy 80 ezer tonna - feldolgozni. A Gyümölcspálinka Főzők Országos Szö­vetsége - elnökük Font Sándor - több­ször jelezte, hogy a pálinkafőzdék is be­kapcsolódhatnának a folyamatba, és az FVM hosszas tárgyalások után elfogad­ta az ötletet, de későn indította el a pá­lyáztatást a beruházások elkezdéséhez. Font hozzátette, Magyarországon pálinkafőzdék a természeti környezet folytán ott alakultak ki, ahol szőlő és gyümölcstermelést folytattak, tehát szinte lefedik az országot. A kormányrendelet értelmében, most a termelők kénytelenek lesznek az ország minden pontjáról a törkölyt elszállítani Kunfehértóra. (A préselés után még két napig használható a tör­köly, utána megrothad.) „Egy lehetősége maradt a magyar kormánynak, azonnal mentességet kéni az uniótól, ugyanis az uniós és a magyar törvények élnek és fenye­getik a gazdákat, hogy semmilyen támogatást nem kapnak a későbbi­ekben, ha nem teljesítik a jelenlegi törvényeket” - jelentette ki az ellen­zéki politikus. • (epress) A klinika sztrájkbizottsága csak a kormánnyal szeretne egyeztetni, mert úgy gondolják: országos szintű prob­lémákat fogalmaztak meg a munkabe­szüntetéssel. Az egészségügyi minisz­térium szerint az ügy nem tartozik a tárca hatáskörébe. Pénteken a városba látogat az egészségügyi miniszter. A sztrájkbizottság tagjai elmondták: ha nem kapnak legalább szóbeli ígéretet Kökény Mihálytól a tárgyalások meg­kezdésére, akár további munkabeszün­tetésekre is lehet számítani. • HIrTV Elbocsátások várhatók az egészségügyben A tervezett inflációnál kisebb mér­tékben emelkedne jövőre a terület költségvetése a Pénzügyminisztéri­um júliusi, nem végleges előterjesz­tése szerint. Az Egészségbitzosítási Alap kiadási főösszege 4,1 százalék­kal nőne. Ebből az alapból finanszí­rozzák a lakosság egészségügyi ellá­tását, így a kórházakat, szakrendelő­ket, háziorvosokat, betegszállítást és a gyógyszereket. Lapinformációk szerint a tárcától, a nyugdíj-, illetve egészségbiztosítótól jö­vőre több mint ezer ember elbocsátását tervezik. E nélkül ugyanis megoldhatat­lannak tartják a közszférában jövőre tervezett hatszázalékos béremelést. • HIrTV Büntetőeljárást kezdeményez Baumag-ügyben a PSZAF Megszüntette a Pénzügyi Szerve­zetek Állami Felügyelete a Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezetnél, valamint az Agenda-H Vagyonkeze­lő Szövetkezetnél (volt Baumag Va­gyonkezelő Szövetkezet) végzett célvizsgálatot, viszont büntetőeljá­rást kezdeményez. A célvizsgálat célja az volt, hogy megállapítsák, végzett-e a két szer­vezet a PSZAF engedélyéhez kötött befektetési, kiegészítő befektetési, pénzügyi, kiegészítő pénzügyi, áru­tőzsdei vagy befektetési alapkezelői szolgáltatást. A vizsgálat szerint az értékesített szövetkezeti üzletrészek nem minősülnek értékpapírnak, mi­vel azokról nem állítottak ki névre szóló értékpapírt - derül ki a Ma­gyar Tőkepiac keddi számából. A felügyelet azonban büntetőeljárást kezdeményez az illetékes nyomozó- hatóságnál, mivel olyan tényeket és körülményeket észlelt, amelyek bűn- cselekmény elkövetésére utalnak. • (napi.hu) Kovács László a magyar EU-biztos jelölt Az előzetesen kiszivárogtatott hí­reknek megfelelően tegnap kiderült: Kovács László külügyminisztert je­löli a kormány az Európai Bizottság magyar tagjának. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke még júliusban kezde­ményezett négypárti egyeztetést a parlamenti pártok számára a kérdés­ben. Az ülésen az ellenzéknek nem sikerült eredeti elképzeléseitől eltán­torítania a döntéshozókat, így az EP-kampány során látványosan le­szerepelt baloldali politikus novem­bertől Brüsszelbe költözhet, ahol Balázs Péter mandátumát veszi majd át. Balázshoz jelenleg (meg­osztva) az egyik legtöbb forrás elosz­tásáról döntő regionális politika tar­tozik. Az még kérdéses, hogy az in­kább politikai ideológiai vonalon erős magyar külügyminiszterre mi­lyen feladatkört ruháznak majd az újjáalakuló bizottságban. Változatlan alapkamat, nem engedett a jegybank Nem engedett a fokozódó baloldali politikai nyomásnak a Monetáris Ta­nács, és hétfőn nem módosította, de még csak napirendre sem tűzte az alapkamat kérdését. A jegybank a rendeződő pénzpiaci viszonyok miatt nem érzett kényszert a kamatcsökken­tésre, így leghamarabb augusztus 16- án csökkenhet a jelenlegi 11,5 százalé­kos szint. Ismeretes, hogy az MSZP két hete ígéretet tett arra, hogy a jö­vőben aktívan fellépnek az MNB ma­gas kamatpolitikája ellen, és azóta több nyilatkozatban is politikai nyo­másnak vetették alá az amúgy függet­len pénzügyi intézményt. A jegybank azonban nem hallgatott a burkolt fe­nyegetésekre, és tartotta magát a júli­us elején lefektetett havirendhez. Draskovics gáláns béremelései az ÁPV Rt-nél Draskovics Tibor július elsejétől je­lentősen emelte az Állami és Privatizá­ciós Vagyonkezelő Rt. egész felső veze­tésének javadalmazását - értesült a Magyar Nemzet. Az elmúlt hetekben látványos állami kiárusításba kezdett ÁPV Rt. igazgatósági elnökének, Mé­száros Tamásnak egymillióról egymil- lió-százötvenezerre, helyettesének, Vá­sárhelyi Istvánnak 700-ról 800 ezerre, a további kilenc igazgatósági tagnak 430- ról 550 ezerre, a felügyelőbizottság el­nökének 600-ról 780 ezerre, a bizottság nyolc tagjának 270-ről 350 ezerre emel­kedett a fizetése a pénzügyminiszter döntése érelmében. A legnagyobb nö­vekmény Kamarás Miklós bankszám­láján realizálódhat: a vagyonkezelő ve­zérigazgatója 1,6 helyett 2,5 millió fo­rintot vihet haza júliustól - írja a pol­gári napilap. A szaktárca sajtóosztálya szerint aktuális volt az intézkedés. Pakson élesítik a 2-es blokkot Az Energia Klub Forrásai szerint a paksi kettes blokk indításához szüksé­ges lépések hétfőn megkezdődtek, folynak a tesztelések, melyek alapján eldönthető, hogy alkalmas-e a reaktor az energiatermelésre. A környezetvé­delmi szervezet ezért közleményében felszólítja az atomerőmű vezetését, hogy tájékoztassa a közvéleményt az újraindítás pontos kezdetéről és an­nak folyamatáról. Az Energia Klub álláspontja szerint még mindig fenn­áll az üzemzavar, a reaktortól pár lé­pésnyire lévő aknában 3,6 tonna ösz- szetört hasadóanyag hever.

Next

/
Thumbnails
Contents