Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)
2004-07-29 / 150. szám
2 HÍDLAP • 2004. július 29., csütörtök SZLOVÁKIA Még mindig tartozik a Zeneművészeti Főiskola Az Zeneművészeti Főiskola és az Oktatási Minisztérium máig nem találta meg azt a módot, hogy az iskola miként térítse vissza az általa jogtalanul felhasznált, többmilliós állami támogatást. Az előző iskolavezetés által, a büntetéssel együtt felhalmozott körülbelül 13 millió koronás adósság törlesztésének módját Martin Frone oktatási miniszter és Ondrej Sulaj, az iskola rektora közösen próbálja megtalálni. A jogtalan pénzfelhasználás részleteinek kiderítésére a minisztérium büntetőfeljelentést is tett, mivel a tárca vizsgálatai szerint az anyagi eszközök felhasználása során az iskola több esetben nem tartotta be a törvény által megszabott feltételeket. Az intézmény megközelítőleg 8 millió koronát használt fel jogtalanul. A cselekmény miatt kirótt bírság pedig körülbelül 5 millió koronát tesz ki. Húzódik a Horizont-ügy Daniel Lipsic igazságügyi miniszter szerint nem valószínű, hogy még idén megkapják kártérítésüket azok az állampolgárok, akik a Horizont Slovakia vagy a BMG Invest csődje miatt vesztették el pénzüket. Bár a cégek vagyonának értékesítése folyamatban van, de a bűnösök felelősségre vonása még hosszabb időt fog igénybe venni. Lipsic meglátása szerint az ügy megoldására elindított bírósági tárgyalás még idén elkezdődik, de a károsultak nagy száma miatt nem tartja valószínűnek, hogy azok idén kártérítést kapjanak. Egyre több az illegális bevándorló Az elmúlt fél évben közel ezer embert utasítottak ki Szlovákiából - közölte a sajtóval Lubomíra Miklovicová, a Belügyminisztérium munkatársa, aki szerint az eddig 549 - mind ukrán személy volt, akiket elküldték az országból. Tavaly egész évben 1480 külfölditől tagadták meg az itt tartózkodást, 2002- ben ehhez képest csupán 1206 személyt utasítottak ki Szlovákiából. Az elmúlt évek adatai alapján tehát elmondható, hogy folyamatosan növekszik a Szlovákiában letelepedni kívánók száma. A kiutasítások leggyakoribb oka az, hogy az érintettek engedély nélkül tartózkodtak az országban. Péntekig mérlegelhetnek a zsolnai telektulajdonosok A zsolnai földtulajdonosoknak péntekig van idejük, hogy eladják a Hyundai/Kia építési területéül szolgáló földjeiket - figyelmeztetett Stanislav Vine, a projekt főmenedzsere, aki azt mondta, hogy Pavol Rusko gazdasági miniszter július 30- án fog utoljára találkozni a földtulajdonosokkal, hogy megkössék az adásvételi szerződéseket. Ez után a tárca elkezdi a területek kisajátítását. A koreai autógyár nem elégedett a kormány munkájával, mivel a kabinet a szükséges 220 hektár csupán 75 százalékát szerezte meg. • -KA Smer elszámolta a póttartásdíjakat A Munka-, Szociális és Családügyi Központ előzetes számításai szerint a póttartásdíj a következő évben az állam 138,2 millió koronájába fog kerülni. Ez 117 millió koronával több, mint amennyit Robert Madej, az ellenzéki Smer képviselője és a törvény kezdeményezője megállapított A Markíza Televízióban Madej elmondta, hogy szerinte az általa közrebocsátott összeg közelebb lesz a valósan felhasznált összeghez, mint a központ által megadott adatok. Peter Zemaník, a központ szóvivője szerint a különbség abból adódik, hogy a szociális hivatalok 3500 pót- tartásdíjra jogosultat tartanak számon, míg a Smer kétezerrel kevesebb személlyel számolt.- A Smer által megállapított 1500 póttartásdíjra jogosult csak előirányzott adatként szerepel Madej számításaiban, amellyel az évente növekvő kérelmezők számát jelöli. Mi pedig az Igazságügyi Minisztérium múlt évi nyilvántartásában szereplő pót- tartásdíj-kérelmekből indultunk ki - tájékoztatott Zemaník. A szociális hivatal a statisztikák alapján feltételezi, hogy az 1300 korona átlagos póttartásdíjat a gyermekeit egyedül nevelő édesanya vagy édesapa valószínűleg nem egy, hanem két utódra fogja felvenni. Ebből következik, hogy a póttartásdíjat megközelítőleg 7 ezer gyermek után kell majd az államnak fizetnie. A kiadásokat tovább növeli, hogy a póttartásdíjjal járó ügyintézés anyagi-műszaki feltételeinek a biztosítása megközelítőleg 29 millió koronába fog kerülni. A szóvivő szerint a 138 millió korona még nem tekinthető végleges összegnek, hiszen még a tartásdíj behajtásával kapcsolatos utazás kiadásait figyelembe sem vették. Madej számításai szerint az államnak a póttartásdíjra 23 millió koronát kellene elkülönítenie. Ennek a 15 százalékát a hivataloknak a póttartásdíjat nem fizetőktől kellene behajtania. Peter Húska, a Munkaügyi Minisztérium szóvivője szerint a jelenlegi gyakorlat azt mutatja, hogy a szociálisan rászoruló családok az állam által megelőlegezett tartásdíjat nagyon csekély számban fizetik vissza. A póttartásdíjról szóló törvény 2005 januárjától lép életbe, amely szerint a munka-, szociális és családügyi hivataloknak már nemcsak a szociálisan rászoruló családoknak kell kifizetniük a póttartásdíjat, hanem minden olyan családnak, amelynek havi bevétele nem haladja meg a létminimum 2,2-szeresét. Az egy gyermekét nevelő édesanya csak akkor lesz jogosult a póttartásdíjra, ha fizetése nem haladja meg a 14 652 koronát. A póttartásdíj igénylésének feltétele, hogy az érintett szülő három hónapja ne fizesse a tartásdíjat. A hivatal feljelentést tesz a tartásdíjat nem fizető szülő ellen, akitől 25 százalékos kamattal hajtja be az összeget. • RGA Kevés a pénz a játszóterek tisztítására A gyermekjátszóterek homokozóit főként a kóbormacskák és kutyák szennyezik. Városoknak és falvaknak komoly gondot okoz az egészségügyi tárca rendeletének betartása, amely szerint kéthetente kellene megtiszb'ttatniuk a játszóterek homokozóit Az önkormányzatoknak erre a célra egyszerűen nincs pénzük. Jozef Havrancík, a Pozsonyhoz tartozó Károlyfalu polgármestere úgy véli, hogy a játszótereket főként az elszaporodott kóbormacskák pisz- kítják. Havrancíkék úgy próbálnak magukon segíteni, hogy egy állatvédő egyesület segítségével igyekezek ezeket az állatokat befogni. A közegészségügyi hivatalok érintettéi is tisztában vannak a települések lehetőségeivel. Éva Haladóvá, a pozsonyi Közegészségügyi Hivatal igazgatója viszont meg van róla győződve, hogy a városok és falvak kellő figyelmet fordítanak a higiéniai előírások betartásának. Egyúttal felhívja az önkormányzatok illetékeseinek figyelmét a játszótéri homok tisztaságának fontosságára. Jozef Havrancík polgármester elismeri, hogy az egészségügyi tárca rendeletének betartása jelentős pénzösz- szeget emészt fel a költségvetésükből.- Régebben a költségeket úgy tudtuk lefaragni, hogy egy csatornázással foglalkozó céggel kötöttünk egyezséget. A szennyezett homokot az említett cég felhasználta és helyette tisztát hozott a játszóterekre - számolt be a városi elöljáró. A közelmúltban Besztercebányán is pénzügyi nehézségekkel szembesültek. A játszóterek tisztítására viszont elkülönítettek egy bizonyos pénzösz- szeget. Frantisek Krc, a közterületekért és üdüléssel kapcsolatos szolgáltatásokért felelős igazgató szerint az említett összeg ellenére nem sikerül mindig betartani a tisztításra elfogadott ütemtervet. Minden tavasszal átforgatják, ivóvízzel kiáztatják, illetve átöblítik a homokozókban lévő homokot és folyamatosan feltöltik újjal. Kéthetente viszont nem tudják garantálni a tisztítási munkálatokat. A játszóterek homokozóinak ivóvízzel történő átöblítésére havonta legalább egyszer kerítenek sort. Frantisek Krc szerint is elsősorban a kóbor állatok és rágcsálók szennyezik a gyermekjátszótereket. Szerinte megoldást jelentene, ha ezeket elkerítenék és így eleve kizárnák a szennyezés lehetőségét. • (zc) Térfigyelő kamerákat kap a Kassai Kerület A Kassai Kerület ebben az évben az állami költségvetésből 5,43 millió koronát kapott a bűnözés megelőzését célzó programok támogatására. Ebből 4,5 millió koronát Kassa, Igló és hat zempléni határ menti település térfigyelő-rendszerének a kiépítésére használhatnak fel. Ján Dolny, a Kassai Megyei Hivatal elöljárója, Anna Fedorková iglói főpolgármester asszony és az említett települések polgármesterei kedden aláírták az állami támogatásról szóló szerződést. A szóban forgó települések legnagyobb gondja a cigaretta-csempészet és az embercsempészet. A polgármesterek szerint az éjjeli világítás bevezetése és az egykamerás figyelőrendszer fokozza az emberek biztonságérzetét. Olyan településekről van szó, ahol csak 140-440 között van a lakosok száma, és a munkanélküliség meghaladja a 40-50 százalékot.- A kamerák segítségével olyan idegen személyek mozgását fogják követni, akik az ukrán határon keresztül jutnak Szlovákiába, és bűntényt akarnak elkövetni. A rendszert a rendőrséghez csatlakoztatják, amely meghozza az adott esetben a megfelelő intézkedéseket - tájékoztatott a Megyei Hivatal elöljárója. A 40 ezer lakosú Iglón már jelenleg is működik négy kamerából álló megfigyelőrendszer, az állam által biztosított 300 ezer korona lehetővé teszi, hogy ezt a rendszert tovább bővítsék. • RGA Az SDL a magyar- országi szocialisták segítségét keresi A Demokratikus Baloldal Pártja (SDL) aggodalommal figyeli a magyarországi Fidesz politikai párt próbálkozásait, amellyel a Benes- dekrétumok érvényességét akarja megkérdőjelezni. Az SDL a kormányzó Magyar Szocialista Párthoz (MSZP) fordul, és arra kéri, biztosítsa, hogy a dekrétumok továbbra is csak a két nemzet történelmében játszanak szerepet, és egyes politikai erők ne kovácsolhassanak belőle politikai tőkét az új Európában.- A Benes-dekrétumok nemcsak Csehszlovákia, hanem az egész Európa háború utáni történelmének kihagyhatatlan részét képezik. Szomorú, hogy néhány hónappal Szlovákia és Magyarország európai uniós csatlakozása után déli szomszédunknál máris olyan politikai erők hallatják hangjukat, amelyek a szlovák állami szervek döntéseinek szuverenitásába akarnak beavatkozni - található Lubomír Petrák, az SDL elnökének nyilatkozatában. Úgy véli, a szlovák politika képviselői nem hagyhatják szó nélkül a Benes- dekrétumok érvényességének a megkérdőjelezését. • RGA Epress József jegyzete Válaszd a nagyobbat! Ha John Kerry megpróbálna meggyőzne minket, hogy leszámoljunk azzal a sztereotípiával, hogy az amerikaiak kövérek és buták, akkor a Super size me című film megtekintése után ezzel már hiába próbálkozna. Amerikában minden nagy. Az autók, a házak, az utak, és természetesen a gyorséttermek kínálata. Borzalommal vegyes csodálattal nézzük a menühöz járó egyliteres kólákat, a 25 dekás sültkrumplit, és a félkilós hamburgereket. Ez a Super Size menü. Elpusztítása, egy átlag amerikainak 25 percbe telik. Ez a címe egy fiatal amerikai rendező első nagyjátékfilmjének is, amely az idei Sundance Fesztivál legnagyobb sikerét hozta. Morgan Spurlock 33 éves New York-i rendező önmagán méri le, hogy a gyorséttermi hálózatokban kapható finomságok milyen hatással vannak az emberi szervezetre. A rendező elmondása szerint a film ötlete onnan ered, hogy korábban felfigyelt egy hírre, amely arról szólt, hogy két tinédzser beperelte az egyik ismert gyorsétterem-hálózatot, mivel -állításuk szerint- termékeik fogyasztása révén túlsúlyosak lettek. Spurlock önveszélyes mutatványa során 30 napig, naponta háromszor, csak McDonald's-os ételt vesz magához, extra adagot viszont csak akkor, ha az eladó ajánlja (szinte mindig). Az eredmény drámai. 98 perc alatt szemtanúi lehetünk egy egészséges fiatal szervezet totális leépülésének, valamint annak, hogy öt amerikai gyerekből négy nem ismeri fel Jézust a képen, az ötödik meg azt mondja, hogy George W Busht ábrázolja a fotó. A kísérletet felügyelő három orvos diagnózisa szerint a fiatalember az első hét után közel ötkilós súlynövekedéssel „büszkélkedhetett”, s ez a szám több mint tizenegy kilóra gyarapodott a hónap végére. Koleszterinszintje pedig egyhar- madával haladta meg a normálist. Láthatjuk, hogy az egyik orvos a kísérlet harmadik hetében arra kéri Spurlockot, hogy fejezze be az önsanyargatást, ugyanis a gyorséttermi ételek folyamatos bevitele miatt súlyos májkárosodás alakult ki nála. A filmes, saját bevallása szerint 14 hónap alatt rázódott vissza a korábbi formájába. Jó látni, hogy Amerikának még van önkritikája. Az ilyen Morgan Spurlock féle alakoknak köszönhető, hogy megismerjük mivé is lett George Washington Amerikája. Kötelező darab, minden lelkes amerika-ellenesnek, Mcki-függőnek. !>9t>,K.C;KANU.M r.uHoa.w;io Napi hírújság a régió életéről Lapigazgató: Száraz Róbert Fűszerkesztő: Németh Zsolt Vezető szerkesztő: Papp János Rovatvezetők: Bartal Tímea (régió), Koller Péter (szlovákiai bel- és külpolitika). Nagy Balázs (sport), Váczy H. István (kultúra) Munkatársak: Árpási Károly, Bukovics Krisztián, Czigler Mónika, Epress József, Gál Kata, Kiss Emese, Kovács Árpád, Muzslay Ágnes Művészeti vezető: Balage P Szeder Tervezőszerkesztő: Ágfalvi Loretta Szerkesztőségi titkár: Jászberényiné Kárász Krisztina Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: + 36 (33) 500-750, telefax: +36 ( 33 ) 500-750, e-mail: hidlap@strigonium.hu Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Felelős kiadó: dr. Gál Nóra vezérigazgató Hirdetésfelvétel: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 ( 33 ) 500-750 A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 0 3 Stúrovo, Továrenská 1., telefon: 036-756-2027 Előfizetési díj: egy évre 14 400 forint (1 918 korona), fél évre 7 500 forint (1 027 korona), negyedévre 3 900 forint (535 korona). Nyomda: Komáromi Nyomda és Kiadói Kft., 2901 Komárom, Igmándi út 1. (Postafiók 21.), felelős vezető: Kovács János ügyvezető igazgató.