Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)
2004-07-03 / 132. szám
RÉGIÓ fl • HÍDLAP • 2004. július 3., szombat MAI TÉMA Fogyasztóvédelem a csatlakozás után A fogyasztóvédelem azon szabályozási területek közé tartozik, amelyet az Európai Unió kiemelten fontosnak tekint, hiszen az érvényes szabályozási rendszer az EU 453 millió polgárának mindennapjait, közérzetét befolyásolja. A gazdaságban a fogyasztók és az árukat és szolgáltatásokat kínálók között nem érvényesül az egyenlőségen alapuló kapcsolat, ezért a gyengébb egyéni fogyasztó piaci helyzetét jogi eszközökkel kell megerősíteni. Az uniós szintű fogyasztóvédelem az egységes belső piac fokozatos megteremtésének következménye, az áruk és szolgáltatások szabad áramlásának biztosítása közös jogszabályok elfogadását tette szükségessé a fogyasztói érdekek megfelelő érvényesítésére. A piacra kerülő termékeknek és szolgáltatásoknak biztonságosaknak kell lenniük, a fogyasztóknak pedig meg kell kapniuk minden olyan információt, amely a számukra legmegfelelőbb választást elősegíti. Alapvető követelmény, hogy a fogyasztók a nagyobb választék és az alacsonyabb árak által az egységes piac előnyeiből részesüljenek, az alapvető szolgáltatások hozzáférhetőek és megfizethetőek, valamint a kereskedők és szolgáltatók által tett ajánlatok összehasonlíthatóak legyenek. Ezért a határokon átnyúló kereskedelem korlátáit le kell bontani annak érdekében, hogy a fogyasztók magabiztosabban vásároljanak az országhatárokon kívül is az egész Európai Unióban: tudják azt, hogy más tagországok árui is a hazaival hasonló mértékben megbízhatóak, más tagállamokban vásárolt termék meghibásodása esetén is ugyanolyan joguk van arra, hogy a terméket díjmentesen kicseréltethessék vagy megjavíttathassák. A fogyasztási cikkek vásárlásához kapcsolódó szavatossági idő 2003. július elsejétől hat hónapról két évre emelkedett, ami azt jelenti, hogy egy mosógép megvásárlása esetén a termék meghibásodásával kapcsolatos vásárlói kifogást a vásárlás napjától számított két éven belül lehet igényelni a gyártótól. A fogyasztóvédelemről szóló törvény deklarálja az Európai Unióban elismert öt fogyasztói alapjogot, amelyek a fogyasztóvédelmi szabályozás alapját képezik. Ennek során biztosítani kell: a fogyasztók egészségének és biztonságának védelmét, a fogyasztók gazdasági érdekeinek védelmét, a fogyasztóknak az oktatáshoz és tájékoztatáshoz való jogát, a jogorvoslat és a kárigény érvényesítési jogát és a fogyasztói érdekek képviseletét. A termékfelelősségi szabályok lehetővé teszik azt, hogy bizonyos értékhatár feletti kártérítést a kárt okozó termék gyártójától közvetlenül lehessen követelni akkor is, ha terméket nem tőle vásárolták, .hanem a kereskedő köz- beiktatásával. Ha tehát vásárolunk egy televíziókészüléket, és az valamely belső meghibásodás folytán kigyullad, a TV-készülék gyártójától lehet kérni azt, hogy térítse meg a kiégett lakás helyreállításának költségeit. A fogyasztóvédelmi szabályok szerint Magyarországon nem árusítható termék magyar nyelvű tájékoztató nélkül. Az import termékekhez az idegen nyelvűvel azonos tartalmú magyar nyelvű használati és kezelési útmutatót is mellékelni kell. Minden terméken fel kell tüntetni az áru pontos megnevezését, származási helyét és a gyártó vagy forgalmazó nevét és címét. Ha egy terméken egyszerre több árcédula is szerepel, a legalacsonyabbat kell érvényesnek tekinteni. Néhány tanács, hogy elkerüljük a bajt: 1. Túl szép, hogy igaz legyen - Az olyan ajánlat, ami „túl szép, hogy igaz legyen” valószínűleg nem is igaz! 2. Gratulálunk! Ön nyert! - Ha valóban így van, akkor bizonyára Ön jelentkezett valamilyen nyeremény- játékra. Ha a jó hír igaz, semmit sem kell rendelnie, vásárolnia ahhoz, hogy megkaphassa nyereményét. 3. Otthoni munka, mesés fizetésért - Óvakodjon az olyan ajánlatoktól, amelyek egy csekély összeg befizetése ellenében ígérik meg a részletes állásajánlat megküldését. Vannak, akik a sok apró befizetésből szeretnének meggazdagodni, és Ön a pénz feladása után valószínűleg semmit sem fog kapni. 4. „A kereskedő házhoz jön” — Legyen óvatos, mielőtt bárkit beengedne a lakásába. Előfordulhat, hogy csak a lakása biztonsági rendszerét, értéktárgyait szeretnék feltérképezni, és néhány hét múlva semmit sem talál otthon, mire hazaér. Csak megbízható, leinformálható partnerekkel álljon szóba. 5. Csak ma! - Soha ne döntsön hirtelen! Ne hagyja, hogy sürgessék! A kereskedők holnap is szeretnének eladni, mindig lesznek „ma a legolcsóbb” ajánlatok. Szerezzen be több árajánlatot, kérjen tanácsot ismerőseitől, és aludjon rá egyet, mielőtt választ adna. 6. A szó elszáll, az írás megmarad! - Ne bízzon szóbeli ígéretekben! Sok utólagos vitát előzhet meg, ha az ajánlatot, szerződést (a fontos részletekre is kitérve) írásban rögzítik. 7. Soha ne írjon alá üres vagy nem teljesen kitöltött papírt! - Volt, aki a lakását fillérekért adta el így, miközben azt hitte, csak egy egyszerű kölcsönszerződést ír alá. 8. Olvassa végig! - Mindig figyelmesen olvassa végig, amit aláír. Győződjön meg róla, hogy a szerződés pontosan azt tartalmazza, amiben megegyeztek. 9. Számla nélkül olcsóbb! - Az Ön számára egy ilyen ajánlat pontosan annyival olcsóbb, amennyit utólagos jogai érnek, hiszen ilyen esetben semmilyen reklamációra nincs lehetősége. A bolhapiacnak is megvan a maga varázsa, de ha az eladó másnapra eltűnik, soha sem fogja megtalálni. A hitelkártyával kapcsolatos biztonsági szabályokat tartsa be. A PIN kódját senkinek ne árulja el! Ha mégis megtörtént a baj, semmiképpen ne törődjön bele! Harcoljon a jogaiért, tegyen panaszt. Ne feledje, egy szabálytalanság felfedésével nem csak magának segít. • SEM Miért vesz részt nyári egyetemen? Kriszta (tanár) Már három éve folyamatosan látogatom a Páti Nyári Szabadegyetemet. t Itt olyan dolgokat tudok £ meg mind történelemből, mind magyar nyelvtanból, amit az iskolában, főiskolán nem tanítanak. Ezen kívül nagyon jó a társaság is, hiszen mindig új emberekkel lehet megismerkedni. Ildikó (diák) Elsősorban azért veszek részt a szabadegyetemen, mert nagy élmény számomra találkozni olyan emberekkel, akikkel a mindennapokban az embernek nincs rá lehetősége. Ilyen emberekkel személyesen megismerkedni, kezet fogni, váltani néhány szót hatalmas élmény. A szabadegyetemen jöttem rá, hogy bármilyen jeles személyiség is valaki, mégiscsak egy hétköznapi ember. Katalin (diák) Azért látogatom előszeretettel ezt a nyári egyetemet, mert magyar vagyok, és szeretek a magyarok között lenni. Itt legalább a magyarság történelméről is tanulok, és ez engem nagyon érdekel. Nem mellékes persze a társaság sem, nagyon jó bulikat lehet velük átélni. Tündi (egyetemista) Az ilyen típusú rendezvényeken elsősorban azért veszek részt - évente több alkalommal is -, mert érdekel, hogy különböző emberekkel találkozhatok, ismerkedhetek meg. Megosztjuk egymással a gondolatainkat, tapasztalatainkat, ha valaki esetleg máshonnan érkezett, akkor megismerhetjük rajta keresztül azt a vidéket, életkörülményeket és az ottani embereket is. Ezen felül remek kikapcsolódást és tartalmas szórakozási lehetőséget is nyújtanak. Csökkentették a magyar óvodáknak járó támogatást Ismeretszerzés és kikapcsolódás egyben Folytatás az 1. oldalról Jól megnyirbálták az óvodákra szánt pénzt Lekéren is. A lekéri óvodát jelenleg 33 gyerek látogatja. Jövőre 28 óvodást írattak be, ebből a magyar osztályt valószínűleg 11-15 gyerek fogja látogatni. Béres Lajos polgármester szerint idén mintegy 100 ezer koronával kevesebbet fognak kapni.- A legrosszabb, hogy nem indokolják meg, milyen alapon hozták a rendeletet, így még csak nem is tehetünk panaszt. Arra is vigyáznunk kell, nehogy magunkra haragítsuk a hivatalt, mert akkor lehet, hogy még rosz- szabbul járunk - mondta Béres Lajos. Hevesi Valéria, a lekéri óvoda igazgatónője szerint akkor sem gazdaságos az óvodát működtetni a 21 ezer koronás fejpénzből, ha a maximális 20 fő látogatja azt. A faluban már történtek ösz- szevonások, az igazgatónő csak attól tart, hogy a továbbiakban a lekéri óvodásoknak Damásdra kell majd járniuk. - Ebben az esetben idővel teljesen megszűnne a magyar óvoda. A lekéri óvoda alapításakor, 1969-ben nem volt szlovák gyerek. 1981-ben kötelezően meg kellett nyitni a szlovák csoportot, amelyet akkor csak 8-10 gyerek látogatott. Akkor senki nem kérdőjelezte meg, hogy megéri-e fenntartani ilyen alacsony létszámmal a csoportot. Most viszont, amikor néhány gyerekkel kevesebb van a magyar csoportban, már megkérdőjelezik a szükségességét - mondta az igazgatónő. Hozzátette továbbá: mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy további összevonások esetén, inkább Damásdról költöztessék át az óvodát Lekérre, mert így még megmaradhat a magyar csoport. A magyar szülők ugyanis - különösen az alacsonyabb iskolázottsággal rendelkezők - könnyen hagyják rábeszélni magukat, hogy a szlovák csoportba járassák a gyerekeket. Itt ugyan az óvónők tudnak magyarul, a foglalkozások viszont szlovákul folynak. Ezt követően a gyereket már automatikusan szlovák iskolába íratják. A magyar nyelvű oktatás lehetősége mellett az is érvként hozható fel, hogy a többi épület közül ez a legideálisabb. Az épületnek inkább csak esztétikai hiányosságai vannak. Ezért fogok harcolni az épületünkért. Hevesi Valéria az új törvényjavaslatot sem tartja jónak, amely szerint megnövelik a szülők által befizetendő havidíjat. - Ebben az esetben biztosan nem marad az óvodában gyerek. Úgy néz ki, hogy a jövőben luxuscikké válik majd az óvoda - mondta az igazgatónő. • CzM Véget ért a hatodik Páti Nyári Szabadegyetem. A Magyar Ifjúsági Közösség 1998-tól egy év kihagyással minden évben megrendezi a tábort. Az előző' évekhez hasonlóan a résztvevők idén is sok érdekes dologról hallhattak, és a szórakozás sem maradt el. A közösség a Komárom melletti páti fürdőn rendezte meg egyhetes szabadegyetemét. A hétfőn kezdődött nyári egyetemet a Magyar Ifjúsági Közösség elnöke, Zupkó Tamás nyitotta meg. Másnap a felvidéki magyarok nyelvhasználatáról Vanco Ildikó, a nyitrai Konstantin egyetem magyar tanszékének tanára tartott előadást. A résztvevők egy kérdőívet töltöttek ki, arról hogyan használja az egyes szavakat a felvidéki magyarság, illetve ismerik-e azok magyarországi megfelelőjét. Az előadás szólt a kétnyelvűségről, arról, hogy bizonyos emberek két nyelven szocializálódnak a társadalomban, továbbá arról, hogy miért utasítják el a kisebbségben élők a kétnyelvűséget. A következő nap a könnyedebb szórakozásé volt, Zsapka Attila, Sotkovszky Lajos és Emmer Péter adott koncertet, amelyen többek között elhangzottak Böröczky Mihály és Petőfi megzenésített költeményei. A tábor utolsó előtti napján Családias légkörben adott elő Elek József egy máig élő kérdést, a Benes-dekré- tumok ügyét boncolgatta Elek József, a komáromi Selye János Gimnázium történelemtanára. A tanár úr leginkább a volt csehszlovák elnök, Benes Eduárd személyiségéről, tettének okairól szólt. Az előadásból kiderült, hogy Benes legalább annyira félt a németektől, mint amennyire gyűlölte a magyarokat. A második világháború után kiadott dekrétumok ellentmondanak a nemzetközi jognak, hiszen nem lehet három és fél millió embert bűnösnek titulálni (kollektív bűnösség). Halála után sem törölték el határozatait, mivel a kialakult új világrendben; a szovjet érához tartozó kelet-közép európai országokban, az ideológiával összhangban nem volt illő ezek hatályon kívül helyezését követelni. A rendszerváltozások utáni szabadabb légkörben a legmeghatározóbb kérdés az volt és mindmáig az: kinek és kit kell kárpótolnia? Elek József szerint előbb-utóbb minden nemzetnek szembe kell néznie múltjával. A jóvátétel első lépése pedig az őszinte bocsánatkérés kell, hogy legyen valamennyi érintettől. A résztvevők szabadidejükben a páti fürdő szolgáltatásait kihasználva röplabdáztak, fociztak és természetesen strandoltak is. • GK