Hídlap, 2004, július-szeptember (2. évfolyam, 130-194. szám)

2004-07-03 / 132. szám

RÉGIÓ 2004. július 3., szombat • HÍDLAP Az emlékezés fája Z. Urbán Aladár, a Felvidéki Pa­lóc Társaság elnökének kezdemé­nyezésére, Balassi emlékére vér­juharfát ültettek tegnap a József Attila Általános Iskola udvarán a XXXII. Honismereti Akadémia résztvevői. A kezdeményezés cél­ja, hogy ahol magyarok élnek, egyesületek, szervezetek, iskolák működnek, egy-egy fát ültesse­nek Balassi Bálint emlékére. A fa ezután évről évre terebélyesedik, megerősödik gyökere, majd időn­ként a fát ültető emberek össze­jönnek és emlékeznek. A fa az összefogás szimbóluma, erősíti bennünk, magyarokban az össze­tartozás érzését. Több helyen, mind Magyarországon, mind Fel­vidéken ültettek már emlékfát. Véget ért az akadémia Ösztönzik a beköltözőket A XXXII. Országos Honismereti Akadémia tegnap délelőtt véget ért. Az ötnapos konferencia során a ku­tatók egyebek mellett a Balassi em­lékév tiszteletére a reneszánsz kor­ban élő költő, végvári vitéz életéről, koráról, irodalomban betöltött sze­repéről folytattak eszmecserét. Halász Péter, az Országos Honis­mereti Szövetség vezetője zárszavá­ban megköszönte az akadémia meg­rendezését elvállaló Komárom-Esz- tergom Megyei Honismereti Szövet­ség munkáját, a színvonalas szerve­zést. Továbbá köszönetét mondott a támogatásért a Komárom-Esztergom megye, valamint Esztergom Város Önkormányzatának. Az ünnepség vé­gén, melyet a Dobó Katalin Gimnázi­um aulájában tartottak, az idei házi­gazda szerepét betöltő szövetség tit­kára, if). Gyüszi László átadta a szala­gokkal feldíszített kopjafát a követke­ző honismereti akadémia rendezőjé­nek, Simon Ferencnek. Az akadémia által kopjafának nevetett „stafétára” az összes, eddig hasonló konferenciát Szlovákiában átlagosan 2-3 koro­nával drágult a tehénvaj. A tejüze­mek az érvényes felvásárlási árak mellett még az előállítási költségeket sem tudták fedezni, így elsősorban külföldi exportra kezdtek termelni. A tehénvaj lassan hiánycikké válik, ezért a hazai üzletláncok már drágáb­ban vásárolják a tejüzemektől. Ennek köszönhető az említett áremelkedés, amely egyedül a Jednota üzlethálóza­tot nem érintette. Egyelőre.- A termék iránt egyébként nagy a kereslet, a vásárlók előnyben részesí­tik a hagyományos vajat a margari­nok széles választékával szemben - tudtuk meg egy zselízi élelmiszer- bolt üzletvezetőjétől. A környékbeli élelmiszerüzletek vezetői szerint ne­héz megítélni, hogy az emelés meg­változtatja-e a vásárlási szokásokat. Elmondásuk szerint az igényes vá­sárlók valószínűleg megmaradnak a hagyományos minőség mellett, a szegényebb réteg viszont válthat az olcsóbb növényi vajakra. A tejtermékek közül a közeljövő­ben hasonló okok miatt drágulhat a szervező megye szalagja felkerült. Ezt a szalagfát most Baranya megye vihe­ti tovább. Végül a résztvevők a József Attila Általános Iskola udvarán emlék­fát ültettek Balassi Bálint emlékére. • GK tejföl ára is. Az átlagos vásárló vi­szont már a jelenlegi árakat is magas­nak tartja, így általában az akciós áron kínált terméket választja. Az emelés után várhatóan kevesebb tej­föl fogyna a pultokról, holott Szlová­kia jelenleg sem áll előkelő helyen a tejtermékek fogyasztásában. • FP Megemelkedett Süttő költségvetése, az új összeg 368 millió forint - közölte Nagy Endre, a település polgármeste­re. Megváltozott a lakástámogatási rendszer is, mindezt e héten, a süttői képviselő-testületi ülésen tárgyalták a település vezetői. Az ide települőknek ezentúl nincs olyan kötelezettségük, hogy két évig mindenképpen Süttőn kell maradniuk. Ezzel is ösztönözni szeretnék a betelepülőket. Majd Sári Katalin, az ANTSZ Esztergom Váro­si Intézetének vezetője tájékoztatta a testületet a lakosság egészségügyi álla­potáról, a település közegészségügyi helyzetéről. Mint a polgármester el­mondta, teljesen átfogó képet kaptak a süttői egészségügy hiányosságairól, működési formáiról. Józsiné Schmiedt Mónika védőnő tartott előadást a helyi egészségügyi alapellátásról. A lábat- lani Egészségház és a nyergesújfalui rendelőintézet ismertette a süttői ren­delő munkáját, hisz túlnyomórészt ők látják el ezeket a feladatokat. Ezen kívül kinevezték a süttői II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola új igazgatóját, aki Polhammer Andrea angoltanárnő lett. Felújítási munká­latok kezdődtek a helyi Diósvölgyi úton. Nagy Endre polgármester bí­zik benne, hogy a munkák két héten belül befejeződnek. • MAGYAR Kiértékelték testvérvárosi kapcsolataikat a nyergesiek A németországi Karlsdorf- Neuthardban értékelték ki a Nyergesújfalu és badeni testvérvá­rosa közötti 1 a éves testvérvárosi, kapcsolatot. Ez az összejövetel két­évente esedékes a két település között, egyszer a német, máskor a magyar fél rendezésében. A nyergesi képviselő-testületen kí­vül amatőr festőművészek is utaztak a magyar városból Németországba, mi­vel közös kiállítást szerveztek az ottani művészekkel. A közös programok vál­tozatosak voltak: stuttgarti városnézés, kertészeti kiállítás Ludwigsburgban, grillezés, városnézés biciklivel. A láto­gatás legfontosabb eseménye a két vá­ros kapcsolatának kiértékelése volt, melyen kétszázan vettek részt. Egon Klefenz, Karlsdorf polgármes­tere értékelte a magyar város törekvé­seit, méltatta a magyarok rendszervál­táskor tanúsított bátorságát, szót ejtett uniós csatlakozásunkról. Miskolczi Jó­zsef, Nyergesújfalu vezetője kiemelte, hogy a németek sokat segítettek orszá­gunknak a demokrácia átvételében. Ezután Egon Klefenz átadta a magyar polgármesternek Karlsdorf-Neuthard Polgárérmét. Ezt a kitüntetést azok kaphatják meg, akik a német város hír­nevét öregbítették valamilyen módon. A nyergesiek egy üvegművész mun­káját vitték ajándékba vendéglátóik­nak, melyen Nyergesújfalu temploma és Polgármesteri Hivatala látható. Vi­szonzásképpen egy égetett agyagból készített földgömböt kaptak a nemze­ti és városi zászlókkal, valamint az Eu­rópai Unió csillagaival díszítve. • MAGYAR 5 Tanügyi hivatal lesz Zselízen Az Oktatásügyi Minisztérium ha­tározata alapján hamarosan tanügyi hivatal létesül Zselízen. A hivatal a múltban járási szinten működött, majd a járási hivatalok megszűnte után kerületi szintre helyezték. A hathatósabb működés érdekében az intézményrendszert most átszerve­zik, az egyes régiók számára közös hivatalok megszervezését írják elő. Nagy Gézától, Zselíz város polgár- mesterétől megtudtuk, hogy a helyi kirendeltség 22 környékbeli község oktatási és nevelési intézményeit öleli majd fel. A létrehozandó tanügyi hi­vatal két pedagógiai szakreferensi posztjára pályázatot írnak'ki. Az al­kalmazottak módszertani tanácsokkal segítik majd a helyi és a környékbeli alapiskolák, óvodák működését. • FP. Felszámolják az illegális szeméttelepet A nyíri önkormányzat másfél millió koronát kap idén a település határában levő illegális szeméttelep felszámolására. A hivatalos értesítés ugyan még nem érkezett meg, de Fekete Zoltán polgármester lapunk­nak elárulta, hogy amennyiben a támogatás megkapják, a tavalyival együtt már három milliót korona áll rendelkezésükre a környezetvé­delmi alapból a szemét rekultiváci­ójára. A munkálatok összköltsége 6,4 millió koronát tesz ki. A szemét elterítése után a telepet agyaggal és kaviccsal fedik be. Az első réteg még idén felkerülhet a szemétlera- katra, jövőre pedig - ha megkapják a szükséges támogatást - megkez­dődhet a füvesítés. Dunamocsról is érkeztek tűzoltók A süttői kézilabdapályán és kör­nyékén nagy sürgés-forgás lesz ma: 16 település csapatai versenyeznek egymással a hagyományos tűzoltóver­senyen. Mint Nagy Endre, a telepü­lés polgármestere lapunknak elmond­ta, a csapatok főként a környező tele­pülésekről érkeznek, de idén először a szlovákiai Dunamocsról is jönnek tűzoltók. A rendezvény nem csupán a verseny miatt tarthat számot nagy érdeklődésre, hiszen itt adják át Süttő tűzoltóinak új munkaeszközét, egy Mitsubishi márkájú tűzoltóautót. Bűcsúbál Lábatlanon Ma tartják Lábatlanon az első vá­rosi búcsúbált. A rendezvénynek már több évre visszatekintő múltja van, de ez lesz az első alkalom, hogy a település lakosai városlakókként ünnepelhetnek, hisz a nagyközség jú­lius 1-jétől városi rangot kapott. A felújított Március 15-e téren már dél­előtt tíz órától mazsorett-felvonulást láthatnak az érdeklődök, amely a Hősök teréről indul. Térségi Mazsorett Fesztivál, a Silver Blue gi­tárduó műsora, Gyémánt Valentin, a F üsti Fecskék, valamint Roy és Ádám szórakoztatja délután a közön­séget, este pedig az Elektron Band zenéjére rophatják a táncos lábúak. A rendezők a rossz időjárás lehetőségét is szem előtt tartották, hisz amennyi­ben esik, a műsorok a Művelődési Házban kerülnek bemutatásra. • MAGYAR Lenne kereslet a tehénvaj iránt

Next

/
Thumbnails
Contents